Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-11 / 264. szám
1979. november 11. Képújság n Épült: a tatárjárás korában A jáki templom hírét ki nem hallotta? A nyugat-dunántúli túrák rendre útba ejtik ezt a szép középkori emléket, a magyarországi későromán építészet tanúját. De jóval kevesebben tudnak a sopronhorpáesi templomról! Pedig az országjárók útja nem ritkán e községen át vezet — legalábbis akik Győrből vagy Sopronból Kőszegre igyekeznek, átutaznak Hor- pácson is. A templomdt azonban, amelynek kapuja kis parkosított rész fái, bokrai mögött díszeleg, jórészt elkerülik. S akik a falu nevét ismerik, azok is jobbára mezőgazdasági kutatóintézetéről hallottak. Valóban neves intézmény ez, s a helye sem akármilyen: a hajdani Szé- chenyi-kastély. 1771-ben kezdték építeni, majd 1800— 1801-ben átépítették egyemeletesre. Akkor ásták a park tavát is. A második világháborúban megrongált épületet gyönyörűen helyreállították. 750 ÉVE... A 750 éves templom az, amelyre elsősorban fel szeretnénk hívni az országjárók figyelmét! Az idő tájt az Osl család birtokai terültek el arra, akik a csornai premontreieknek adtak horpácsi földjeikből. E birtokon megtelepedve foghattak a templom építéséhez. Akkortájt, amikor a tatár feldúlta az országot — talán még előtte. Két évszázaddal utóbb, amikor a Bécs felé törekvő törökök e tájig jutottak, a szerzetesek elmenekültek. A templom aztán elromosodott — mint följegyezték szóbeli emlékezésekből —. s aztán építhették újjá ... Igaz, nem igaz, egy bizonyos: a XVI. század második felében protestáns lett a falu népe, s a következő század közepe táján is még protestáns istentiszteletet tartottak a templomban. 1683-ban azonban a török feldúlta ezt a vidéket, és 1697-ben a templomnak csak a falai álltak. 1713-ban, amikor a püspök végigjárta egyházmegyéjét, hogy számba vegye a török idők múltán az egyházak állapotát, a horpácsi templomról mint régi romról esik említés. Abban az időben már a Széchenyiek voltak birtokosok Horpácson is. A család egyik tagja 1718-ban a templomi festésre adott előleget is felírta kiadásai közé. Tehát ezt követően állíthatták helyre az épületet. Valóban, 1744-ben épült fel a régi, román stílusú falak részbeni meghagyásával a ma is álló barokkos egyház — s majd negyven évvel utóbb a tornya. A KAPU E templomnak talán a legszebb, a hazai kései román építészetet, kőfaragást leginkább példázó része a kapuzat: egyáltalán, a nyugati homlokzat. A széles, vaskos barokk torony alatt a barokk kapu lépcsőzetesen mélyül a falba. Egy-egy „lépcsőjét” oszlopok alkotják balról is és jobbról is, fönt pedig az oszlopok folytatásaként kiképzett ívek láthatók. Mindkét oldalon hét oszlop sorakozik változatos formában. Díszítésük többnyire csavart, kiemelkedik vagy bemélyed és A templomhajó részlete A sopronhorpáesi templom kapuzata A szentély a láthatóvá tett középkori részletekkel stilizált levelek mintázzák. Nem kevésbé változatosak az oszlopfők. Az oszlopdíszítés megoldásai emlékeztetnek az esztergomi várkápolnáéra — mutatva a rokonságot —, s hasonlítanak a jáki temploméra is. Időben a kettő közé teszik ez utóbbinak az építését. Természetesen nemcsak a kaput érdemes megcsodálnunk. A kapu két oldalán látható szobormaradványokat s a templom belsejének régi, az új műemléki helyreállítással kiemelt, láthatóvá tett román részleteit is. NÉMETH FERENC A Bábur-náme miniatúrái A szokatlanul hangzó cím korántsem valamiféle ördöngösséget takar, Zahereddin Muhammad Bábur (1483— 1530), a nagy Timur még nagyobb leszármazottja, a „bá- buridák” dinasztiájának alapítója (egyben filozófus költő és kiváló tudós) a mi kitűnő Világirodalmi Lexikonunk első kötetében is szócikket kapott. Az üzbég-csa- gatáj vezér könyve a Bábur- náme (nevezik sokan Bábur emlékiratainak is), az ő kalandos és viszontagságos, módfelett hányatott és rövid életét mutatja be a remek történet, kár, hogy ennek részletei magyarul csak a mi- niatúrákhoz fűzött tájékoztató jegyzetekben olvashatók. Bábur uralkodása (idézzük Hamid Szulejman gondos előszavának megállapításait) a „timuridák korát” váltotta Szarrarkand környékén, majd a száműzetésre kényszerült uralkodó a mai India vidékein alapít új császárságot, itt aztán három évszázadon át uralkodnak a báburidák. Utóbb a nagy Bábur unokája, Akbar (aki szerint „a festészet a megismerés és az élvezet eszköze...”) íratja le az eredetileg óüzbég és perzsa- tadzsik nyelven szájhagyo- mányosan repdeső memoárokat. A több kéziratos változatban fennmaradt Bábur- náme gyűjtemények között a legszebb a British Múzeumban őrzött példány a maga nemes vonalú, kiegyensúlyozottan gyönyörű kollig- ráfiáival és 96 minia- túrájával. Az UNESCO ösztönzésére Szamarkand- ban készült elemzés a remek reprodukciókkal a budapesti Corvina és a tas- kenti Fan Kiadó közös kiadványa, az album- színes képeken közli a miniatúrákat a kitűnően tájékoztató bevezető után és a miniatúrákat kommentáló fordításrészletek előtt. A lipcsei könyvművészeti kiállításon ezüstéremmel kitüntetett orosz és magyar nyelvű album (bizonynyal készülnek más nyelvű változatok is) nemcsak a közép-ázsiai történelemmel, irodalommal és művészetekkel foglalkozó szakemberek örömét szolgálja, de a közelgő téli könyvpiac gazdag ajándéka is: örömét lelheti a kötetben mindenki, aki a hősi történeteket és a szép képeskönyveket kedveli. A miniatúrákon Bábur éledének eseményei: harci epizódok, életképek és vadászjelenetek, találkozások és lakomák, ismeretlen és ismert szárazföldi vagy tengeri állatok, az indiai növényvilág szemünknek szokatlan fái és virágai láthatók. A „báburida miniátoriskola” (így tartja számon a szaktudomány) 41 művészének ragyogó, világi jellegű és realisztikus stílusú alkotásai. A dicsőséges Akbar, a nagyszerű unoka kezdeményére alakult ez az iskola a korábbiak után, a nagy Bábur halálát ötven évvel követően. Az indiai festészeti iskolákról a tudós bevezetőben sókat olvashatunk. A mi középkori eposzaink hangját idéző leírás és a szokatlan világú miniatúrasoro- zat szellemükben és szépségükben egyaránt igazolni látszanak Dzsavaharlal Nehru megállapítását, mely szerint „Bábur vonzó egyéniség volt, a reneszánsz tipikus uralkodója, merész és vállalkozó szellemű ember, szerette a művészetet, az irodalmat, kedvelte az élet örömeit...” Szememben különösképpen érdekes az album, mert egy kissé tán megtépázza (tágítja?) , „Európa-centrikus” szemléleteinket is. Olyan világtájról érkezett a színes képekkel és a kedves idézetekkel, az alapos bevezetővel és irodalomjegyzékkel híradás, amelyről bizony keveset tudunk. Most tehát tájékozódhatunk a történelmi körülmények, a keleti miniatúra- festészet korszakai és változatai felől, és mindezt a legkellemesebb körülmények között: a képek elkápráztatnak, a történetek, akár az ősmagyar mondavilág. Kedvességükkel rákényszerítenek az elemző előszó átolvasására is. Szívesen ismerkednénk meg ü magyarul a teljes „emlékiratokkal”, ha már egy angol ismerőjük (Edward Golden) szerint Bábur a mi Julius Caesarunkhoz hasonlítható, avval a különbséggel, hogy ő „a nagylelkű emberek minden tulajdonságával rendelkezett”, Caesarról pedig ez ily egyértelműen nem állítható. „Különleges képességei nyomot hagytak a Mogul Birodalom Akbar által megalapozott nagyságának századán...” — egy másik ismert angol indológus, Harold Lamb szerint, az előszó írója mellett ők egészítik ki Nehru gondolatait. Bábur sorsára és emlékirataira a-miniatúrák ismeretében már igencsak kíváncsiak vagyunk, még inkább akkor, ha felfedeztük, a némi ellentmondásokat a lexikon és az előszó állításai között. A legnagyobbat mindjárt Szamarkand elfoglalása körül: a győzelmes ostrom 1497- ben sikerrel járt a lexikon szerint, Hamid Szulejman pedig úgy értesít, hogy Bábur- nak a várost többszöri kísérlet Során sem sikerült elfoglalnia. Ugyanakkor a miniatúrákon még „bevonulása és fogadtatása” is látható. Perdöntők innen aligha lehetünk. Előttünk mégiscsak kedvesebbek „reneszánsz” tettei. Hogy tudósokkal és történetírókkal, filozófus költőkkel és kalligrafikusokkal, miniátor- festőkkel vette akörül magát, az emlékét megörökítő unokának, Akbarnak evvel példát mutatott. A kedves történetekkel és a gyönyörű miniatúrákkal örömet szerzett az utókornak is. BODRI FERENC Leningrad! babosok A Leningrádi Állami Bábszínház nézői vagy óvodába járnak, vagy éppen csak megkezdték iskolai tanulmányaikat ... A gyerekek itt ismerkednek meg először a színházművészettel. A színháznak 60 éves nagyszerű hagyományai vannak. Ismert szovjet írók — Jev- genyij Svarc és Szamuil Mar- sak — írtak darabokat a színháznak. A különböző évek műsorát visszaidéző plakátokon Shakespeare, Maliére, Petruska, sok orosz mese hőse invitálja a fiatal nézőket a színházba Csehov, Majakovszkij, Mark Twain, Alekszej Tolsztoj neve látható. A színház napjainkban is számos szovjet dramaturggal - működik együtt, új és új hősöket fedez fel, akik a gyereknézők kedvenceivé válnak. Megtalálható itt a Cseburaska és a gyermekmesék több más kedves hőse. A vidám, mulatságos figurák és állatkák énekelnek, bűvészkednek, hőstettekét hajtanak végre. A leningrádi színház kollektívája különböző nemzedékekhez tartozó művészek alkotó munkacsoportja. A színházat több mint 40 éven keresztül Jevgenyij Demme- nyi, a szovjet bábszínjátszás kiemelkedő tehetsége vezette. Több évtizede dolgoznak a színháznál Galina Moroz és Nyikita Ohocsinszkij, az OSZSZSZK érdemes művészei. A társulat legfiatalabb tagjai nemrég végezték a Leningrádi Színház- és Film- művészeti Főiskolát. A leningrádi bábosok sikeresen működnek együtt lengyel kollégáikkal. A leningrádi bábszínházban vitte színre Kristóf Neselovszky a varsói bábszínház egyik darabját, a Varázsmalmot, míg Vlagyimir Lopuhin, a leningrádi bábszínház igazgatója „A felválthatatlan rubel” című szovjet darabbal ismertette meg a varsói gyerekeket. APN—KS Csodálatos dolog ez a bábszínház!
