Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-02 / 257. szám
népújság NOVEMBER 2 PÉNTEK Névnap: Achilles A Nap kél 6.28 — nyugszik 16.27 órakor A Hold kél 15.53 — nyugszik 3.48 órakor Száztíz évvel ezelőtt, 1869. november 2-án született és — 80 éves korában, 1949 augusztusában halt meg Pesten — Ignotus Hugó költő, író, kritikus, a Nyugat főszerkesztője. ^ AZ MSZBT-HETEK alkalmából kiállítás nyílik a belorusz népművészet termékeiből a Szekszárdi Nyomda kultúrtermében november 2—12-ig. Megtekinthető naponta du. 13—15 óráig. Megnyitó november 2-án, 14 órakor. + A NAGY TÉLI madárvonulás megkezdődött a Fertő tavon. A lengyel és az orosz síkságról már megérkeztek a vadlibák és sorra érkeznek a többi északi vendégmadarak: a kerce, a kontyos récék, a kis és a nagybukók, a búvárok. Évek óta először láttak a Fertő tón kígyász ölyvet. A réti füles baglyok feltűnése azt jelzi, hogy elszaporodtak a rágcsálók, amelyek a madarak fő táplálékai. O ÜJlTASI HÓNAPOT rendezett a Paksi Konzervgyár-októberben. A beérkezett pályázatokat, a hagyományoknak megfelelően, bizottság értékeli és a legjobbak értékes jutalmat kapnak. # A TOTÉV, megyénk második legnagyobb építőipari vállalatának munkavédelmi helyzetéről tárgyalt tegnapi ülésén az Építők Szakszervezete megyei munkavédelmi bizottsága. Levonták a tanulságokat és rrteghatározták a további feladatokat. * A SZERZŐI JOGOK védelmére 1886-ban alapított berni unió végrehajtó bizottsága mostani, párizsi ülésén Ficsor Mihályt, a Magyar Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatóját választotta alelnökké a következő kétéves időszakra. A MEKKÁBA, Mohamed próféta szent városába 2 076 686 hívő zarándokolt el ebben az évben. Ez 180 266 hívővel több, mint az elmúlt évben. A zarándokok közül 244 757 szaúd-arábiai illetőségű volt — közölte szerdán a szaúd-arábiai statisztikai hivatal. — A LEVEGŐBEN felrobbant és lezuhant a mexikói légierő egyik C—54 típusú gépe szerdán Dél- Mexikóban. A gép nyolcfőnyi személyzete életét vesztette.-x, MAGYAR KÓRUSOK SIKEREI. A BBC rádió és az Európai Rádió Szervezete (EBU) nemzetközi amatőr kórusversenyén szép sikerrel szerepeltek a magyar kórusok. A modern zenei kategóriában első díjat nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla kórusa, Baross Gábor karnagy vezetésével. Az ifjúsági kategóriában az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola kórusa és az uniszónó kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának kórusa második díjat nyert. Gyár és környéke, Leninvá- ros; Hogyan teremtődik 15 év alatt a semmiből egy élni, és dolgozni akaró város, 21.30-kor a Kossuthon. A Petőfi Rádióban 14.45-kor a beat kedvelőinek Hot Chocoláte együttes játszik. 14.25- kor Falusi esték: Ami a termelési nagydíj mögött van. Búzás Andor és Z. Simon Tibor műsora. A harmadik műsorban Ordögh Szilveszter: Bizony nem haltok meg. Bata Imre könyv- • szemléje 16.15-kor. A televízióban 18 órakor pannon krónika, a Pécsi Körzeti Stúdió műsora. A Washington zárt ajtók mögött című, magyarul beszélő, amerikai filmsorozat ötödik része, 20 óra 20-kor. SZABADTÉRI EMLÉKMÚZEUMMÁ alakítják át az uljanovszki Lenin utcát. Ezzel a város újabb részlete kapja vissza múlt század végi, abban az időszakban uralkodott formáját, amikor itt élt az Uljanov-család. Az egykori Szirrbirszkben ez az utca a Moszkovszkaja utca nevet viselte. O ILLETMÉNYKUKORICA. A Szekszárdi Állami Gazdaság ebben az évben 1265 dolgozójának összesen négymillió-háromszázötven- hétezer forint értékben adott ki illetménykukoricát. # BEMUTATÓ üzemmé nyilvánította a KA-HYB — eredményes működése alapján — a Szekszárdi Állami Gazdaság várdombi és őcsé- nyi sertéstelepét. r A Budapesti Elektroakusztikai Gyár legújabb, integrált áramkörökkel felépített sztereó keverőasztalát állították üzembe a Magyar Rádió ötös sztereó stúdiójában. Az első berendezést még az idén több követi, amelyekkel különböző stúdiókban dolgoznak majd a hangtechnikusok. Felhős idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, elsősorban nyugaton helyenként ködös idő. Néhány helyen kisebb eső, havas eső. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, ____________ v áltozó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 3—8 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: párás, ködös,^ hideg idő. A hét végén néhány helyen eső, havas eső lehetséges. Megkezdték a KST-k visszafizetését Hatvanmillió forint betét Tegnap, Szekszárdon megkezdték a kölcsönös segítő takarékpénztárak tagjainak a betétek visszafizetését. Az első napon az OTP 12 kölcsönös segítő takarékpénztárnak közel nyolcmillió forintot fizetett vissza. Köztük volt két „milliomos KS” is. A szekszárdi kórház dolgozói 1 518 000 forintot gyűjtöttek össze a KST-jükben. A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak ezen a napon 1 306 000 forintot fizettek ki, Érdekességként említjük, hogy az OTP dolgozói is ezen a napon vették fel KST-pénzüket, összesen 235 000 forintot. A KST-visszafizetések az év visszalévő időszakában tovább folytatódnak, összesen 135 üzemi, vállalati KST-nél történik meg folyamatosan a betét visszafizetése. összesen 18 ezer tagnak 60 millió forint betétet és közel egymillió forint kamatot fizetnek vissza az idén. Honvédelmi kabinet bemutatófoglalkozás Szekszárdon, a Rózsa Ferenc Finommechanikaiműszeripari és Gépészeti Szakközépiskolában az elmúlt tanév végén nyitották meg az ország tizedik, Tolna megye első honvédelmi kabinetjét, amelynek feladata a honvédelmi nevelés elősegítése a megfelelő technikai eszközök segítségével. Mozgófilmek, diasorozatok, szakirodalom, játékok és egyéb eszközök állnak az oktatás rendelkezésére. Otthont kívánnak nyújtani a honvédelmi nevelésnek, honvédelmi jellegű tanácskozásoknak, továbbképzésnek, honvédelmi vetélkedőknek, Ifjú Gárda-foglalkozásoknak. A rendezvényekre várják a város közép- és általános iskoláinak képviselőit, de rendelkezésükre állnak a vidéki iskoláknak is. Tegnap bemutató foglalkozást tartottak, amelyen az iskolák honvédelmi neveléssel foglalkozó tanárai és Ifjú Gárdaparancsnokai vettek részt. A foglalkozáson gyakorlatban is bemutatták a kabinet működését. Dombóvár, november 3—4. Pávakörök bemutatója A SZÖVOSZ, a dombóvári ÁFÉSZ, a Kóta Országos Tanácsa és a dombóvári művelődési központ szervezésében november 3-án és 4- én tartják a Pávakörök déldunántúli területi bemutatóját Dombóváron, a városi művelődési központ színház- termében. A bemutatón összesen tizennyolc pávakör vesz részt. A pávakörök közötti versenyek délelőtt 11 órától lesznek. Mindkét versenynapon gálaestet is tartanak. November 3-án a gálaest 17 óra 30 perckor, vasárnap pedig 18 órakor kezdődik a dombóvári városi művelődési központ színháztermében. A közlekedés biztonságáért A szekszárdi úttörőház közlekedési szakkörének tagjai segítik a közlekedési rendőrök munkáját hetente egykét alkalommal. A szakkör az elmúlt tanévben jött létre, munkájában tizenöt kisdiák vesz részt, Bácsalmási László vezetésével.- Megkérdeztük a gyerekeket, kik a legrenitensebb gyalogos közlekedők? A válasz rövid gondolkodás után az volt, hogy a felnőttek. A figyelmeztetés ellenére átmennek az úttesten ott, ahol nemcsak tilos, de különösen veszélyes is. Képünkön éppen egy szabálytalankodó járókelőt figyelmeztet a kis „közlekedési rendőr” a sípszó elhangzása után. Fotó: Gottvald OL VAST AM Védnökség Érdekes kezdeményezésről ad hírt lapunk tegnapi száma: a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat KISZ-eseit a „Pusztuló műemlékeink nyomában" című tévésorozat arra indította, hogy védnökséget vállaljanak egy Tolna megyei műemlék fölött. Sokféle védnökségről írtunk már. Egy-egy nagyberuházás — mint például a paksi atomerőmű — K1SZ- védnökséggel épül, számos üzemben KISZ-esek és szocialista brigádok vállalnak védnökséget egy-egy új gyártmány fölött, az utóbbi években a védnökség kiterjed a gyermekintézményekre is. A vízművesek új területet, lehetőséget fedeztek föl. a műemlékeket. Kezdeményezésük követésre méltó. És hogy lesz foganatja, arról ugyancsak a tegnapi Népújságból győződhet meg az olvasó. Mintha csak „visszaköszönne” a harmadik oldalon közölt tudósításnak — bár nyilvánvaló, hogy egymástól függetlenül született a két ötlet —, az utolsó oldalon látható a képpel illusztrált hír: a TOTÉV egyik szocialista brigádja huszonnégy óra alatt rendbehozta a megyeszékhely határában lévő, Béri Balogh Ádám-emlékmű vet és környékét. (J.) Árulkodók Ez a kecske még behálóz bennünket Fotó: Bj NOVEMBER 10-IG: Szovjet hanglemezhetek A Vörösmarty téri hanglemezszalonban a világ legnagyobb hanglemezcége, a szovjet Melódia hanglemezgyár kiállításának megnyitó ünnepségével megkezdődött a szovjet hanglemezhetek ez évi rendezvénysorozata. A szovjet művészlemezek hagyományos seregszemléjén ezúttal is számos ^ újdonság között válogathatnak a komolyzene kedvelői — jelentették be a kiállítás megnyitását követő sajtótájékoztatón. Az MTESZ életéből Tolna megye a közlekedés szempontjából speciális megye. A vasútvonalak kedvezőtlenül hálózzák be a területét. Az egy vasúti fővonal, Budapest—(Dombóvár csak kevés települést érint a megyében. Simontornyát és Dombóvári kivéve nem érinti a megye lényeges ipartelepeit. A mellékvonalak elhelyezkedése olyan, hogy sok községet elzárt a közvetlen vasúti közlekedés lehetőségétől. A megye gazdasági-társadalmi életének fejlődése a IV. ötéves tervben felgyorsult. Főleg az iparfejlesztésben következtek be számottevő eredmények, új üzemek telepítésével és a régi üzemek fejlesztésével. Az új és a bővített üzemekbe felvett dolgozók egyik munkavállalási feltétele a napi munkába járás utazási lehetőségének biztosítása volt. Az üzemek a tervidőszak alatt többségében átálltak a két- és háromműszakos termelésre, eleget téve a tőlük elvárt intenzív fejlődési követelményeknek. A második és harmadik műszakok beindulásakor ezért több új járatot kellett indítani. Az igények mennyiségi kielégítése mellett, a minőségi színvonal általánosságban javult, a helyközi forgalomban jelentős feszültségek nem keletkeztek. A Volán 11. sz. Vállalat nagymértékben növelte korszerű autóbusz- állományát. A közlekedéspolitikai koncepció 1980-ra irányozta elő, hogy a közúti és vasúti személyszállítás munkamegosztásának aránya 70—30 százalékos legyen, a közút javára. Tolna megye ezt az arányt már a IV. ötéves tervben elérte, és meg is haladta. Ez annyiban negatív, hogy több viszonylatban párhuzamos közlekedés alakult ki a vasút és a közút között. Például Bátaszék—Szekszárd, Tolna— Mözs—Szekszárd, stb. viszonylatokban. A tíz feletti járati gyakoriság a községek 74 százalékában biztosított. A gyors ütemű fejlődést egyértelműen bizonyítja, hogy 1968- ban 13 millió 300 ezer utast szállítottak helyközi járataink, és 10 év alatt, 1978-ra ez a szám túlhaladta a 20 milliót, összefoglalva, megállapítható, hogy a megyei helyközi tömegközlekedésben a kitűzött követelményeket és célokat sikerült elérni. 1976-ban és 1977-ben, de különösen 1978-ban ugrásszerűen nőtt, megduplázódott a közületi aütóbuszállomány a megyében. A statikus férőhely-kapacitás mintegy 6000 főt tesz ki. (Statikus férőhely-kapacitás — egyszeri befogadóképesség.) A megyei közúti személy- szállítás fejlesztésénél a jövőben az alábbiakat kell következetesen végrehajtani: — vizsgálni kell, hogy a spontán kialakult munka- megosztást hogyan lehetne tervszerűbbé tenni. — Vizsgálni kell a vasúti és közúti közhasznú személy- szállítás kialakult munka- megosztását, a szükséges arányváltozásokat évről évre tervezni kell. A párhuzamos, felesleges közlekedést meg kell szüntetni. — Az egyes területeken sorra kerülő közigazgatási ösz- szevonásoknál, a tsz-ek egyesülésénél, az új központok úgy kerüljenek kialakításra, kijelölésre, hogy az azokból fakadó utazási igényeket időben és irányban a személy- szállítás rendszere követni tudja. — Vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy az egyre inkább szaporodó személygépjárművek milyen mértékben vesznek részt a megye közúti személyszállítási feladatainak lebonyolításában. PECH JÓZSEF, a KTE megyei szervezetének elnöke. TOLNA (MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100 Telefon: titkárság: 12-284. iSportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551