Tolna Megyei Népújság, 1979. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-16 / 268. szám

1979. november 16. i^fcPÜJSÄG 3 Takarékosság — mindenütt Üresjáratok voiános szemszögből Takarékoskodni minden egyes gazdasági egység, intézmény, üzem és szö­vetkezet másként tud. Ennek módját a termelés szerkezete, struktúrája ha­tározza meg, méghozzá úgy, hogy semmiképp se váljék a minőség rovásá­ra. Az OTP és a Tolna megyei Népújság szerve­zésében megtartott köz- gazdasági ankéton erről szólt a megye néhány ipari, mezőgazdasági üzemének és szállítási vállalatának vezetője. A Volán 11. számú Vál­lalatnál, a vállalat szolgálta­tó jellegéből eredően rend­kívül nagy súlya van a helyes munkaerő-gazdálkodásnak — kezdte hozzászólását Piegl Ferenc igazgató. — A speciá­lis jellegből eredően mun­kaidő-felhasználási mérleg készítése nem lehetséges, azonban a gazdálkodás egyéb eszközeivel teremtjük meg a feladat—eszköz—munkaerő egyensúlyi helyzetét. Az egyensúly biztosítása érdeké­ben évente felmérjük a Tol­na megyében jelentkező áru- és személyszállítási feladato­kat, a rendelkezésre álló és beruházásra előirányzott esz­közállományt, továbbá a meglévő és képzéssel biz­tosítható munkaerőt. A ko­rábbi években a feladatok és az eszközállomány dinami­kusan fejlődött, a munkaerő- forrás viszont csökkent. 1979. eddig eltelt időszaká­ban 1 százalékos létszám- csökkenés mellett 10 száza­lékot megközelítő teljesít­ményi értékfelfutást biztosí­tottunk. Az előző években több munkanap-fényképezést vé­geztünk, elsősorban a veszte­ségidők feltárása és azok okainak elemzése céljából. A paksi atomerűmű építkezésé­nél megvizsgáltuk a szerző­déses autóbuszjáratokon fog­lalkoztatott gépkocsivezetők alacsony munkaidő-kihaszná­lásának okait. A dombori sóderfuvarozással kapcsola­tos veszteségidők részben a sóderkiadás lassúságából, munkaszervezési hiányossá­gokból, részben a fuvaroz­tató hibájából keletkeztek. A dombóvári vasúti oda- és el- fuvarozási, valamint a da­rabáru-fuvarozási tevé­kenység összevont végzéséről veszteségidő-feltárás készült, mely a kirendeltségen fog­lalkoztatott fizikai állományú dolgozók időfelhasználásá­nak elemzése révén a vesz- teségidő-csökkentés módját jelölte meg. A darabáru­kezelés belső anyagmozgatási munkáiról, a raktári mun­kások munkaidő-kihasználá­sáról felmérés készült Szek- szárdon a központi szolgála­ti helyen. Ennek során meg­állapítottuk, hogy a munká­sok munkaidejének 32 száza­léka veszteségidő. (Kimutat­tuk a veszteségidőnek mű­szakidőn belüli megoszlását is: bizonyos időszakokban a munkaidő több mint 60 szá­zaléka veszteségidő volt.) Az elkövetkező években jobb munka- és termelésszerve­zéssel, a technológiai fegye­lem betartásával, a munka­helyi irányítás, ellenőrzés színvonalának emelésével to­vább csökkenthető a veszte­ségidő, és ezáltal növelhető a tevékenység eredményessége. A vállalatunk energiagaz­dálkodásának tevékenységét és szervezeti felépítését elő­ször az 50/1976 NIM rende­let szabályozta egyértelműen. A NIM és Energiafel­ügyelet rendelete kötelezően írta és előírja a 20 millió forint feletti energiafel­használó vállalatok energia­mérleg-készítésének kötele­zettségét. A vállalat 1979. I— III. negyedévi energiafel­használása 53 millió 742 ezer forint volt. A bázishoz viszo­nyított megtakarítás az ösz- szevont energiaértékelési mutató alapján 4,23 százalék. Az árutonna és utaskilomé­terre vetített 4,23 százalékos megtakarítás 1979. I—III. ne­gyedévben 2 millió 150 ezer forintnak felel meg. Az ország valamennyi Volán vállalatánál, így a Volán 11. sz. Vállalatnál is a tehergépkocsik futáskihasz­nálása meghaladja a 72 szá­zalékot, tehát közlekedésünk során megtett kilométereik 72 százalékát rakottan teszik meg. Közületi tehergépko­csiknál ez az arány lényege­sen rosszabb. Egyértelmű adatok ugyan nincsenek, de a különböző statisztikák sze­rint alig haladja meg az 50 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a szervezetten fuvarozó Volán vállalatok lényegesen nagyobb arányban terhelik meg az egyébként üres já­ratként közlekedő gépkocsi­kat. A Volán vállalatoknál körülbelül 180 szolgálati hely foglalkozik — egyéb tevé­kenysége mellett — azzal is. hogy az üresjáratokat fu­varfeladattal lássa el. A 14/1975. KPM sz. rende­let értelmében a megyeszék­helyek és Budapest között üresen közlekedő, 5 tonná­nál nagyobb teherbírású közületi gépkocsikat is be kell jelenteni a menetirá­nyítási szolgálat részére, ahol a közületi gépkocsikat is igyekeznek üres útjukra fuvarfeladattal ellátni. Ta­pasztalataink szerint a ren­delet előírásai igen sok eset­ben figyelmen kívül marad­nak. Nehezen képzelhető el, hogy 1979. I—III. negyed­évében Szekszárd és Buda­pest között csak 633 közületi gépkocsi közlekedett üresen és csak három járat részére jutott pótfuvar. Beszélni kell még arról is, ami akadályozza mind a közületi, mind a Volán vál­lalatok pótfuvarozási tevé­kenységét. A legtöbb prob­lémát az áru kiadásának és átvételének igen korláto­zott ideje okozza. Nagyon ritka eset, hogy Budapesten 14 óra után árut lehessen felvenni. Ha a gépkocsi ezen időpont után érkezik oda, vagy megvárja a másnap reggelt, vagy üresen hazajön és esetleg másnap már üre­sen megy fel az előző nap el nem hozott áruért. Ez aztán az energiapocséklás! De sok esetben ez kényszer- helyzet, így kell cselekedni! Hisz a gépkocsivezető (és esetleg a kísérők részére is) szállásról, a gépkocsi részére legalább őrzött beállóhelyről kellene gondoskodni. Sajnos Piegl Ferenc az áru átvételének és kiadá­sának korlátozása nemcsak Budapestre jellemző, egyre több helyen tapasztaljuk és egyre több gondot okoz. Piegl Ferenc ezután a por- talanított utak hiányáról be­szélt. — Pincehelyről a megye középpontja felé irányuló gázfuvarozás, de a darab­árus járatok közlekedése szempontjából is célszerű volna Pálfát Simontornyá- val összekötő földút szilárd burkolatúvá történő kiépíté­se. Ezzel a mintegy 5—6 ki­lométeres szakasszal 21 kilo­méteres útszakaszt lehetne lerövidíteni. Hasonló a helyzet, ha a Mucsit Tevel- lel öszekötő földutat építe­nék ki szilárd burkolatúvá. Ebben az esetben mind a darabárus járatszerkesztést, mind a TITÁN, illetve FŰSZERT és a sörterítés jára­tainál meg lehetne takaríta­ni 20—25 kilométeres több- letfutásköltséget. Az Iz- ményt Aparhanttal, valamint Nagyszokolyt Fürgéddel ösz- szekötő földutak szilárd bur­kolatúvá történő kiépítése is lehetővé tenné darabárus körjáratok kialakítását, de a gázterítés szempontjából sem lenne közömbös, külö­nösen Nagyszokoly—Fürgéd viszonylatában. Befejezésül dolgozóink ta­karékos, beosztó életmódra- neveléséről, az észerű gazdál­kodás igényének kialakításá­ról beszélt: — A vállalat valamennyi fórumon, — termelési ta­nácskozás, aktívaértekezlet, szocialista brigádértekezlet, munkaértekezlet — reflektor- fénybe helyezi az észerű gazdálkodás, alapfeltételét, a takarékosságot. Megvizsgál­tuk azokat a területeket, ahol a takarékos gazdálkodással eredményeket érhetünk el. Ezeknek érdekében több in­tézkedés is történt: az ellen­őrzés; rezsi anyagok, festé­kek, tisztítószerek, nyomtat­ványok felhasználásának csökkentése érdekében kere­tek meghatározása; fuvar­feladatokra a megfelelő tí­pusú gépkocsi kiválasztása, mérlegelve a gazdaságosságot a benzines és gázolajos gép­kocsi viszonylatában; készle­tek csökkentése további költségkeretek meghatározá­sa, fűtőanyag, villamosener­gia, vízfelhasználás, oktatási költségek, épület-, gép-, be­rendezés-, állóeszköz-fenntar­tási költségekre vonatkozó­an. Az intézkedések hatásá­ra a vállalat 2—3 millió fo­rint megtakarítással számol. Gabonaíparí ankét Tegnap a Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat szervezésében Szekszárdon tanácskoztak a búza- és kukoricatermesz­tés, valamint a feldolgozás helyzetéről, feladatiról a téma szakemberei. A lakossági ellátáson kívül ez a két növény adja az állattenyésztés takarmány­bázisának zömét, és tekin­télyes az export is. Hosszabb távon vizsgálva a termelést, nem elhanyago­landó tény, hogy a mezőgaz­dasági termőterület — 1960 óta — 371 ezer hektárral csökkent. Ezt és az egyéb negatív tényezőket ez ideig kompenzálta az emelkedő termésátlag, a növekvő ho­zamok. Például míg 1960- ban 18 mázsa volt a hektá­ronkénti átlag búzából, ad­dig az utóbbi két év orszá­gos termésátlaga 38 mázsa volt. A termesztésben, illetve a feldolgozásban egyre fonto­sabb kérdés a minőség. A lakossági igények is növe­kedtek — a barna kenyér el­tűnt a piacról és egyre in­kább a jó minőségű tészta­féléket és lisztet keresik. Az elkövetkezendő évek feladata, hogy a termelés szerkezetét a népgazdasági igényeknek megfelelően ala­kítsák a mezőgazdasági üze­mek és törekedni kell a ter­mésmennyiségek stabilizá­lására, vagy reális növelésé­re, a minőség javítására. Városfejlesztés - meddig? Tudom, magamra haragítok egy sereg embert, azzal, amit el akarok mondani, éppen ezért hangsúlyozom: véleményem az enyém, egyéni, nem „súgott" senki. Ha magamra mara­dok vele, lelkem rajta, annak viszont rendkívül örülnék, ha sokan egyetértenének velem. Néhány évvel ezelőtt egyetlen városunk volt, a megyeszékhely, aztán sorjáz­tak a' többiek, most már van négy, és készülőben az ötö­dik. Számomra se örömet, se bánatot nem okoz ez, tudo­másul veszem, legfeljebb gra­tulálok, ha valaki községi tanácselnökből „polgármes­terré” avanzsál. Annak örülök, hogy a vá­rossá válás nagyobb tovább­fejlődési lehetőséget teremt. Megnőnek az igények és az igények kielégítésének lehe­tőségei is. Egyrészt állami erőből, másrészt — és enged­tessék meg, hogy ezt fonto­sabbnak tartsam — társadal­mi erőből. Nos, van egy régi váro­sunk és van három új. Az utóbbiakat most hagyjuk, az elsőről, a régiről beszélek in­kább, Szekszárdról, a megye­székhelyről. Teljesen megalapozottan tartjuk Tolna megye szék­helyét hazánk egyik legdina­mikusabban fejlődő kisváro­sának. Üzemek tucatja lé­tesült az e’múlt másfél év­tizedben, több ezer lakás épült, a művelődési lehető­ségek javultak, az üzlet- hálózat fejlődött és javult a szolgáltatás az élet minden területén. Szekszárd várossá lett, an­nak ellenére, hogy lakosai­nak száma még mindig a legkevesebb a megyeszékhe­lyek körében. És most jöjjön a kérdés: meddig nyújtózkodjunk? Ameddig a takaró ér? A „ta­karót” tulajdonképpen lehet­ne nyújtani, hanem a nagy kérdés, hogy érdemes-e? Mennyi egy város értelmes teherbírőképessége ? A múltkorában meglepett és föl is bosszantott, hogy ismerőseim, hallván a rádió­ban, vagy a televízióban, hogy Szekszárd az ország legkisebb megyeszékhelye, restellkedtek és szomorúak lettek emiatt. Bosszant, ami­kor más megyebeliek csupán a lélékszámon mérik, mek­kora, milyen anyagi és szel­lemi kultúrával rendelkezik. Hittel és meggyőződéssel vallom: a sok lehet nagyon kevés és a kevés is lehet na­gyon sok. Semmi esetre sem a mennyiség dönti el, mi­lyen egy város, a minőség határozza meg kicsi egy város vagy nagy. Véleményem szerint a fő­város már túl nagy. Szek­szárd még fejleszthető, ellen­ben meggondolandó, hogy meddig. Sokan százezres vá­rost szeretnének látni a mai helyén néhány éven belül, s hasonló tendenciákkal talál­kozni — ha mérsékeltebb méretekben is — új váro­sainknál. Nos, ezzel már vi­tába kell szállni. Mintha hájjal kenegették volna a szívemet, amikor egy felelős megyei vezető szájából azt hallottam, hogy a megye irányító szervei nem engednek semmiféle giganto- mániás elképzeléseknek — akár fölülről, akár alulról jöjjenek —, Szekszárd opti­mális, várható lélekszáma hatvan-hetvenezer, mert ez a lélekszám még elviselhető közeget jelent, a kívánatos emberi élet formáit biztosít­ja­A megyeszékhelyről sok terhet tudnak levenni a most létesült és létesülő új váro­sok, mind az iparfejlesztés­ben, mind a kulturális szín­vonal emelésében. Segítenek a környező községek, ahol a művelődési, szórakozási lehe­tőségeket meg lehet és meg kell teremteni amellett, hogy az életszínvonal állandó emelésének jelentős forrásai. Ami a kulturális ellátást illeti, Szekszárdnak nincs panaszkodnivalója. Ne tes­sék meglepődni: itt működik az ország egyik legjobb szín­háza. Ide ugyanis ellátogat a pécsi, a szegedi, a kecskemé­ti, a kaposvári színház, de egy-egy előadással még a Nemzeti is. Amely város ál­landó, kőszínházzal rendel­kezik, minderre nincs ilyen lehetőség. Mozink korszerű, a vendéglőhálózat elfogadható, az üzlethálózat kielégítő, a közlekedés biztosított. (Tu­dom, hogy a felsoroltakkal akadnak problémák, de ha az összesét nézzük, nincs ok lázongásra.) Ugyanakkor az ellenpéldák. Szekszárd városi közlekedése hovatovább csődbe jut. Az egyik oldalon örülünk an­nak, hogy a lélékszámra ki­vetített autószám itt a leg­nagyobb az országban, ha azt nézzük, hogy a napi kétszeri csúcsforgalomban az utak zsúfoltsága kétségbeejtő, sem­mi okunk a lelkesedésre. Az úthálózat korszerűsítésére, némi szerkezeti átalakítására van lehetőség, de ez sem változtat azon, hogy a jármű­sűrűség máris a tűréshatár fölött van, a zaj alig elvisel­hető, a benzinbűz pedig ár­talmas. A parkolási lehetősé­gekről még nem is beszél­tem. Nem élég a játszótér és a beton mindinkább kiszo­rítja a zöldövezetet. ügy látszik, nálunk még mindig a tömörülés és tömö­rítés tendenciája érvényesül a városfejlesztésben, holott sok országban rájöttek már a széthúzás hasznosságára. Vannak persze ellenérvek is, hiszen a szétterülés hasznos mezőgazdasági területeket von el és a kommunális költ­ségeket is növeli, de ha a pszichikai oldalt nézzük, már más megvilágításba kerül a kérdés. Kisvárospárti vagyok. Nein abban az értelemben, hogy a kisváros legyen nagy falu, hogy a kispolgári mentalitás üljön benne orgiát, nem a móriczi „Rokonok” kisváro­sát kívánom, nem a két háború közötti Szekszárdét, hanem friss, pezsgő, alkotó szellemi élettel rendelkező kisvárost, amelynek megvah a gazdasági háttere, de amely elfogadható, a természettel a közvetlen kapcsolatot meg nem szüntető életlehetősége­ket, sőt életformát .teremt lakóinak. Szekszárd tiszteletre mél­tóan fejlődött különösen az elmúlt másfél évtizedben. Néha úgy érezzük, hogy to­vábbra is feszegeti kereteit. Nos, a spontán fejlődést megállítani éppúgy szeren­csétlen lenne, mint erősza­koltan továbbhajtani a vá­rost a növekedés útján. Hogy erre nincs szándék, örvende­tes. Akik nem ismerve a valóságos lehetőségeket, ezt szeretnék — megkíséreltem lebeszélni őket. LETENYEI GYÖRGY Termelőszövetkezet és háztáji Hartensten Konrád köz­ponti agronómussal beszél­gettünk a termelőszövetkezet dolgairól. Kétezer-három- százkilencven hektáron gaz­dálkodnak, ebből 1823 hek­tár a szántó, a többi legelő, erdő és egyéb. Van egy 47 hektáros halastavuk, ahon­nan az idén 500 mázsa ha­lat fogtak ki, ebből 340 má­zsát értékesítettek, a többit tenyészhalnak használják fel. Befejezték a búza, az árpa, az őszi takarmányke­verék vetését, jelenleg a kukorica betakarításán dol- doznak, amit kissé késleltet a szárítóberendezés alacsony kapacitása. Ezerkilencven szarvasmarhája van a szö­vetkezetnek, a tejelő tehenek száma 390. A tagság létszá­ma 430, háromszázan aktív tagok, 130-an nyugdíjasok, de közülük sokan ma is dol­goznak. Tavaly 171 forint volt a napi átlagkereset, idén hasonló eredményre számí­tanak. • Aparhanthoz közeledve feltűnik a földeken kukori­caszárat vágó emberek és a sorakozó szárkupacok soka­sága. Az ilyen kép manap­ság szokatlan. Inkább az égő szárat szokta meg az ember. — Kell a takarmány. A mi községünket szorgalmas emberek lakják, olyanok, akik a háztáji gazdaságokban sok állatot tartanak — mondja Läufer Mátyás, a községi tanács elnöke. Az­tán előkerül a jegyzetfüzet, benne számok sora. — Nézzük csak. 175 tehén van a háztáji gazdaságok­ban, 105 hízómarha, 84 üsző. A kocaállomány 170. Az aparhantiak az elmúlt évben 1200 hízott sertést ad­tak le. Az idén Js lesz eny- nyi. Az értékesített tej évi 550 ezer liter. Különösen az utóbbi esztendőkben gyara­podott a háztáji állomány. A mostani az 1977. évinek éppen a duplája. A lakos­ság a termelőszövetkezeten keresztül értékesíti az álla­tokat. Az így kapott háztáji bevétel 10 millió forint. Hogy ez sok, vagy kevés? Állít­sunk ide még egy számot. A termelőszövetkezetben az el­múlt évben 11 millió forint bért fizettek ki a dolgozók­nak. Azaz a háztájiból any- nyit keres a lakosság, mint a termelőszövetkezetben. Ha ezekhez hozzávesszük még az aprójószág hasznát, aztán a szabad kereskede­lemben kézen-közön eladott állatok forintértékét, akkor igencsak szép summa kere­kedik. Az erre utazó látja a szá­rat vágó embereket. De lát­ja az épülő, vagy már meg­épült új házak sorát és a bővített, kényelmesebbé tett, gondos kézzel karbantartott régi házakat. így aztán már érthető, hogy miből telik minderre. És az is érthető, hogy ha­zajönnek a faluba a fiata­lok. Mert hazajönnek. Egy­re többen telepednek meg itt és találnak boldogulást. (Aparhanti magazinunkat a holnapi számban találja az olvasó.) Kis házak tövében magasodik az öt tízemeletes ház a szekszárdi Tambov lakótelepen Fotó: Sz. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom