Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
A NÉPÚJSÁG 1979. október 2. Moziban Minden szerdán Gyarmathy Lívia, a Minden szerdán rendezője elvesztette a humorát. Ezt a tényt lehetne így is, úgy is értékelni, hogy szomorko- dunk miatta, az azért van, mert Gyarmathy Lívia humora nagyon rokonszenves volt. Finom, árnyalt groteszkbe hajló, kedves. Ráadásul még okos is! A Minden szerdán című új film alapvetően melankolikus hangvételű, ha emlékeztet valamire a rendező korábbi munkái közül — a Kilencedik emeleten kívül, ami nyilvánvalóan ennek a játékfilmnek a rövidfilm-előtanul- mánya —' inkább némelyik ' érzelmes hangulatú dokumentumfilm az. Vajon miért kanyarította ebbe az irányba pályáját Gyarmthy Livia? Talán a korábbi filmek érdeménél kisebb sikere miatt kívánt „szakítani múltjával”? Sok-sok filmből és történetből ismerős a Minden szerdán főszereplője. Ö a problémás kamasz, áki rendezetlen körülményeiből az agresszivitásba menekül: betör egy élelmiszer-áruházba. Gyarmathy Lívia ugyan szívesen elhitetné velünk, hogy amit látunk, az csak valami „kvázi” betörés, de azért a filmben marad a súlyosbító körülmény képsora is. Kamasz barátunk amellett, hogy dühében lecsósüvegeket tör, némi aprópénzt is ellop. Az ezekután elnyert javítóintézeti büntetést letölti és amikor újra találkozunk vele, keserű és nyegle. Nincs kétség: a teremtésben vesztes egyedül ő... Ráadásul a takarítóbrigádot, amiben ablak- tisztítóként tevékenykedik, éppen abba a lakásba vezénylik, ahol az a rokkant öregember él, aki a betörés szemtanúja volt, és aki feljelentette. E filmművészeti véletlenből sarjadzik a történet további része. Ennek a lényege a következő: az öreg és a fiú között barátság szövődik, az öreg életének értelmet ad, hogy megpróbálja átprogramozni védencét, a fiú pedig végre fontos valakinek. No és persze, a várva várt ideológiai nevelésben is részesül... Mindeközben persze történik még egy és más attól azért nem kell tartani, hogy ásítta- tóan unalmas Gyarmathy új filmje. De naivnak naiv. Mint már említettem, Gyarmathy Lívia korábban nem az a művész volt, akinek naívsa- gán mosolyogtunk. Tartalmasabb, rangosabb mosolygáshoz szoktatott korábbi filmjeivel. Milyen jó lenne, ha újra azt tenné. VIRÄG F. ÉVA Jövő héten a Mese habbal című filmről írunk Képzőművészeti világhét ’79 Kispajtások ecsettel és ceruzával (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Soha még ennyi ceruzarajzot, ákom-bákom festményt, agyagba formált mesét nem láttunk Szekszárdon és a megyében, mint most a képzőművészeti világhét rendezvényein. Az idei világhét szorosan kapcsolódik a nemzetközi gyermekév rendezvényeihez; a gyermekek látás- és rajzkultúrája a témája. A mottó is erre utal: „Gyermekek világa”. A rendezők azzal a céllal adták az óvódások és kisiskolások kezébe a színes ceruzát, filctollat és festéket, hogy most ők valljainak arról a világról, amelyben élnek. A látvány derűsen elgondolkodtató. A programfüzetet lapozva Szekszárdon négy helyen — a városi úttörőházban, a megyei múzeumban, a TÁÉV klubjában és a Panoráma mozi előcsarnokában — láthatunk gyermekrajzokból rendezett kiállítást. A Panoráma mozi előcsarnokában rendezett bemutatón a moziról és a moziban látott (mese) filmekről beszélnek rajzaikon a középső és nagycsoportos bonyhádi, szekszárdi és bátaszéki óvodások. 10 tablón 73 munka kapott helyet. E rajzokon mesehősökkel találkozhatunk. Mindegyik rajzon közös az a gyermeki elgondolás, hogy a jó képes legyőzni a gonoszt, a becsületes ember pedig mindig elnyeri megérdemelt jutalmát. A szekszárdi TÁÉV épületében úgy eldugták a kiállítást, hogy alig lehet megtalálni. Itt a szekszárdi óvodások munkáiból rendeztek bemutatót, de azt nem tudjuk meg, hogy melyik óvoda kicsinyei készítették őket. A rajzok jók, eredetiek; de érezhető rajtuk a felnőtt irányítás hatása. A megyei múzeum nyugati szárnyán lévő nagy kiállítóteremben, mint a kötélre kiterített frissen mosott ruhák úgy függnek csipesszel rögzítve a szekszárdi általános iskolások rajzai. Ezt a 20 munkát a képzőművészeti világhét apropójából a múzeum épületében készítették a gyerekek. Gyanítom, hogy nagyobb mennyiségű anyagból válogathatták össze a bemutatott munkát. Ezek a zsírkrétarajzok tobzódnak a színekben, bolondosak és kacskaringósak, mint alkotóik fantáziája. A gyerekek mindent elmondanak; a nyári táborozás örömeit, a kerékpárverseny mozgalmasságát, de látunk egy magányos nagy barna lovat is. A múzeumbeli kiállításnak azért van egy apró hibája. A gyerekek rajzait, egy „felnőtt kiállítás” közepébe csipeszez- ték. A kettő együtt zavaró. A képeket és az agyagfigurákat nézve megérthető, hogy az itt bemutatott munkáknál a művészetre nevelés és az ízlésformálás az elsődleges. Ezeket a rajzokat, festményeket és agyagfigurákat az úttörőház képzőművész szakköre tagjainak legjobb alkotásaiból rendezték Juhos László szobrászművész, szakkörveztő irányításával. A gyermeki tisztaság és a minden áron való adni akarás azonos mind a négy kiállításon. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS A Magyar Televízió szalagra vette a diósgyőri várban Britten gyermekoperáját, a Noé bárkáját. A darab ősbemutatóját — néhány héttel korábban — ugyancsak itt tartották az ódon falak között. Az opera rendezője és karnagya Sclmeczi György, a televízió-felvétel rendezője Fritz László volt. Rádió Pletykamüsor Tévénapló Bíró Lajos ébresztése A XX. századi magyar széppróza tudós ismerője Illés Endre, aki könnyed, elegáns krétarajzaiban mindig a lényeges vonásokat emeli ki, amelyek egy sajátos irodalomtörténetté állnak egybe. Vasárnap este Bíró Lajost mutatta be, akinek nevét ma már alig emlegetik, s hajdani világsikerei is • névtelenül élnek azoknak emlékezetében, akik a mozival, együtt voltak fiatalok. A VIII. Henrik magánélete vagy A bagdadi tolvaj abból a szempontból méltán volt világsiker, hogy a maga korában a legvonzóbbat adta, amit a film adhatott, de azt se feledjük, a sikernek nem kell feltétlenül értéket is jelentenie. Illés Endre a kétarcú Bíró Lajost mutatta be, Plu- tarchos párhuzamos életrajzai mintájára. A fiatal Bíró Ady harcostársa, s közeli barátja Nagyváradon, s Vár- konyi Nándor irodalomtörténetében novelláival kapcsolatban Maupassant-t említi. De ugyanő állapítja meg ezt is: „Molnárhoz hasonlóan Bíró is kétségtelen értékek és hatást kereső mesterkedések között ingadozik.” Élete második ifiében végképp beérte a mesterkedésekkel, s ezek a munkái tulajdonképpen kívül- esnek az irodalmon, még akkor is, ha megfáradtán, s talán a sikertől is megcsömörlötten nosztalgiával tekintett vissza ifjúkora erőteljes műveire. Illés Endre szinte varázslatos biztonsággal emeli ki a lényeget, nem kendőz semmit, rokonszenve egyértelműen azé a Bíró Lajosé, aki valóban drámai erővel leplezi le kora ellentmondásait, s a jövendőt szolgálja minden erejével. De mellette ott van a sikerre vadászó szerző is, aki korán felismeri, hogy a harc dicsőségét nem szokták megfizetni, átevez hát más vizekre, s tolla alatt egyszerre megszelídül a züllött Habsburg- ivadék, s a kis polgárlánnyal házasságot köt, mert lám, az úr szíve is telve nemes érzelmekkel, s nincsenek közöttünk áthidalhatatlan ellentétek. Ezzel a Bíró Lajossal nem tudunk mit kezdeni, legfeljebb szánakozva nézzük, hogy miként hagyta cserben szép tehetségét. Mert ezek a művek irodalmilag sem értékelhetők. s olyan árnyat vetnek Bíró egész életművére, hogy a feledésből valóban csak Illés Endre teljességre törekvő figyelme emelheti ki. Thomas Mann írja egy helyen, hogy azok az írók, akik eladták magukat, árulásukkal semmissé teszik azt is, amit árulásuk előtt alkottak. Bíró esetében azért erős árulást emlegetni, de az kétségtelen, hogy az olcsó amerikai siker kedvéért mindent odadobott. Ifjúkori eszményt, hitet, művészetet. Ami maradt inkább az elszalasztott lehetőség fájdalma, s ha Bíró Lajosra gondolunk, mindig ez jut eszünkbe. CSÁNYI L. Staféta Tíz perc nem nagy idő, különösen akkor nem, ha valakit ennyi idő alatt kell bemutatni úgy, hogy mégis teljes képet kapjunk róla. Ezért nincs irigylésre méltó helyzetben a televízió Staféta című adásának riportere, akinek csak tíz perc áll a rendelkezésére, össze kell szednie apait-anyait, ha azt akarja, hogy a bemutatás túllépjen a személyes, vagy családi adatokon, s valóban portrét kapjunk az illetőről. A Staféta legutóbbi adásában Hárs György Bogdán Anna költőt mutatta be, aki költőnek még kezdő — állapította meg, de embernek már nem. A megállapítással adva volt lényegében a feladata: bemutatni a kezdő költőt, miközben a sok vihart látott ember körvonalai is kirajzolódnak. Nem könnyű feladat. S mondjuk meg azt is, hogy Bogdán Annáról a költőről még csak megtudunk valamit, de arról, hogy mitől nem kezdő ember ez a fiatal költőnő, legfeljebb sejtéseink lehetnek. Pedig a kettő azt hiszem, szorosan összefügg egymással. Az élet és a költészet, a mondanivaló elválaszthatatlan egymástól. S ha a költő ebből nem tud olyan mondanivalót megfogalmazni, ami másnak is mond valamit, ha csak elsősorban magának ír, mint Bogdán Anna is — amint megtudtuk tőle — az még nem költészet. S nem attól lesz költő, hogy a televízió bemutatja. S erre a riporternek is ügyelnie kell, nehogy csak a nap hőse legyen a bemutatott személyből, hanem tényleg segítséget adjon egy nem könnyű pálya kezdetén. — majoros — Kossuth-könyvek Újfasiszták Félő, hogy ha a Magyar Rádió minden, hazánkban terjengő pletykának utána akarna járni és a valós helyzetet igyekezne megmagyarázni, egész műsoridejét e célnak szentelhetné. Ugyanez nálunk megyei-városi szinten valószínűleg egy vasárnapi száriunk mind a 16 oldalát megtöltené. A rádió termé- szetésen szelektál, méghozzá ügyesen, amiről ■ bárki meggyőződhetett, aki Bolgár György és Szalay Zsolt vásárnapi „Azt beszélik...” című összeállítását hallgatta. Persze ilyenkor lehet, hogy a hallgatók egy része a „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja” elvnek hódolva, még fokozottabban elhisz minden badarságot. Úgy okoskodva, hogy „Ha már egyszer cáfolják, akkor lehet mögötte valami”. Esetenként volt is. Természetesen nem a januárban esedékes Budapest— Bicske epicentrumé földrengésben, melyet épp annak a földrengésekben nem szűkölködő Japánnak tudósai jósoltak volna meg, akik ugyanerre odahaza nem képesek. De bizony a darabonként 40—40 ezer forint előállítási költségű, 7—7 másodperces Trap- per-farmer reklámműsorok esetében csakugyan érdemes elgondolkodni reklámaink céltudatossága, haszna és világszínvonala közötti összefüggéseken. Igen, a heti 40— 60 budapesti hepatitises beteg között csakugyan akadt aki korábban alighanem Tiszafüreden fertőződött meg, de járvány nincs. A vérhas- megbetegedések előfordulása pedig minden ellentétes híreszteléssel szemben csökken. Az sem mese, hogy a KGST- államok egymás közti kereskedelme esetenként dollárban is elszámol. Ezt senki nem akarja eltitkolni, hanem megmagyarázni, ami megtörtént, és amivel a műsor szerkesztői jó szolgálatot tettek. A nemrég zárult BNV-nek nemcsak nézelődő látogatói voltak, hanem elemelők is. Loptak magnót, táskát, villany- körtét, focinadrágot és a magánháztartásban bajosan használható nukleáris számlálóberendezést nem kevésbé. „Lopásrekordról” azonban nincs szó, legfeljebb arról, hogy avatott és olykor megbízásra dolgozó „szakemberek” igyekeztek, hogy ezen a téren is közelebb hozzanak bennünket a világszínvonalhoz. A világ más vásárain se alacsonyabb a lopási arány, ne csináljunk bolhából elefántot. Az „Azt beszélik...” része a rádió tavaly bejelentett „műsorforradalmának”, méghozzá eredményesen működő része. Amit elsősorban emberközelségével ér el, továbbá 'némi humorral és azzal, hogy felnőttként kezeli a hallgatót. A cél érdekében még egyvalamit lehetne tenni. Ha Di- véky István zenei szerkesztő kissé mérsékelné az összekötőelválasztó zeneszámok (egyébként szellemes) kiválasztása körüli buzgalmát. Mert ami elhangzott, az sok volt. (ordas) A Zrínyi és a Kossuth kiadó közösen jelentette meg Árkus István dokumentumkötetét, Akcióban a Fekete Internacionálé címmel. Amióta 1922-ben Mussolini feketeinges rohamosztagosai Róma ellen vonultak és erőszakkal magukhoz ragadták a hatalmat, a világ demokratikus közvéleménye a fasizmust és a fekete színt gyakran azonosította. Ennek alapján nevezték el az újfasiszták nemzetközi szervezetét Fekete Internacionálénak. Nemzetközi szervezet már a háborút közvetlenül követő időkben is létezett, akkor a szökésben lévő háborús bűnösöket segítették. Árkus István könyvében ettől a szervezettől kezdve kíséri végig az újfasiszta szervezkedések, terrorakciók történetét. Nem mindig könnyű szétválasztani a fasiszta szervezeteket a szélsőjobboldali, de még polgári pártok egyes csoportjaitól sem, mint ahogyan a szélsőbal terrorcselekményei mögött is gyakran megtalálhatók a fasiszták. Bemutatja a könyv az európai és a délamerikai szervezeteket, mozgalmakat, egészen a chilei puccsig, kimutatva abban az újfasiszta szervezetek részvételét. .in t/ii Tpaa
