Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-31 / 255. szám
a Képújság 1979. október 31. ON KER Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Elnézést kérek ••• — loptam Egy névtelen levélből idézünk: ....Elnézésüket kérem, nevem nem közölhetem. Nem közölhetem, mert mint később kiderül... loptam. Úgy érzem, közérdekű kérdésem van önökhöz. Bementem Szekszárdon a MÉH Vállalathoz, mivel ott foglalkoznak használt fémek vételével és eladásával. A sok törött satuból pillanatok alatt csináltam egy jó satut. Boldogan vittem a mérleghez, hogy kifizessem — gondoltam — jóval olcsóbban megveszem, mint az üzletben. Arra is gondoltam, hogy jóval többet fizetek érte, mint a MÉH Vállalat fizetett és így mindenki jól jár. Tévedtem! A mérlegelő nem éppen kedélyesen rámszólt: »Vigye csak vissza oda, ahonnan elhozta, azt nem adjuk el!-« Visszavittem, de azért nagyon bántott a do- lag. Aztán rájöttem a megoldásra. Ugyanazt tettem, mint a többi vásárló. Szétszedtem a satut, a táskámba tettem, aztán mosolyogva köszöntem, viszontlátásra, és kisétáltam a kapun. A z volna a kérdésem: a MÉH Vállalat miért nem adja el azokat a szerszámokat, Telefonszámunk: 12-284 amiket a vállalatok kiselejteznek, mert a nagyüzemi termeléshez' nem megfelelőek, de a kispénzű, barkácsolni vágyó emberek szükségleteit kielégítenék. Az az érzésem, hogy ezek a szerszámok az ügyeskedőkhöz kerülnek. Kérem, hogy tegyenek valamit az illetékesek, ne kényszerítsék a becsületes embert lopásra! Eddig még életemben nem loptam, de most valahogy nem tudtam megállni...” A névtelen levelet a Déldunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalathoz Pécsre küldtük, ahonnét Szigethy Béla igazgatóhelyettes a következőket válaszolta: „...Kivizsgáltuk a panaszt. A kereskedelmi osztály vezetője személyesen meghallgatta a szekszárdi telep igazgatóját és raktárosait, a kérdéses satu értékesítésével kapcsolatban. A telep vezetője úgy emlékezett, hogy a vevő olyan satualkatrészt, illetve egész satut talált, amely már félre volt téve a telep saját tmk-műhelye részére. Azzal kapcsolatban viszont, hogy a panaszos azt követően alkatrészként ki tudta vinni a telepről — kétségbe vonják, mivel a munkaeszköz egy tagba öntött darabja 5 kilogramm feletti súlyú és terjedelmes jellegű, tehát azt mindenképpen észrevették volna. Természetesen elképzelhető, hogy kisebb alkatrészdarabot vagy csavart, táskába téve elvihetett, mivel a kijáratnál nem alkalmazunk személyekkel szembeni motozást. A telepen egyébként nappal is van őr — portás, aki azzal a feladattal van megbízva, többek között, hogy figyelje az esetleges illetéktelen eltulajdonítást. Telepünk feladata egyébként a vásárolt és a vevők által válogatott haszonanyagok árusítása, így tehát a hulladékvasban található anyagok minél nagyobb mennyiségű értékesítése is...” Sorszámok P. J.-né Gerjenből így ír: Pakson voltam a rendelő- intézetben a szemészeten. Már a reggel 7 órai autóbusszal elmentem, hogy mielőbb haza tudjak jönni, ugyanis a kétéves kisfiámat otthon hagytam egy ismerősömnél. Már nyolckor a rendelőintézetnél voltam és leadtam a beutalómat. Nem sokan voltak előttem, de nagyon sókan jöttek utánam, s mind előttem kerültek sorra. Nagyon ideges voltam a kisfiam miatt, mire végre •fél tizenkettőkor szólították a nevemet. Véleményem szerint az volna az igazságos, ha sorszámokat osztanának, s így a betegek érkezési sorrendben kerülnének sorra. A panaszos levelet a Tolna megyei Tanács V. B. egészségügyi osztályára továbbítottuk, ahonnét dr. Szügyi Gyula osztályvezetőhelyettes a következő választ adta: „...A paksi rendelőintézet szemészeti szakrendelésén az ellátási sorrend a következő: először ellátják a sérülteket és a gyermekeket, a továbbiakban az ellátás érkezési sorrendben történik. Soronkívüliséget csak balesetnél alkalmaznak. A kartondobozból a betegek kartonjait érkezési sorrendben küldik fel a rendelésre, ahol a betegeket a kartonok alapján hívják be. A kartonszállítás ezen módjánál előfordulhat, hogy azok összekeverednek, így az érkezési sorrend felborulhat. Hasonló esetek elkerülése érdekében intézkedtünk, hogy a szemészetre jelentkező betegeknek a jövőben sorszámot osszanak, külön a gyermekek és külön a felnőttek részére. A sorszám alapján a szakrendelés és a beteg is ellenőrizni tudja az érkezési sorrend betartását...” Ml VÁLASZOLUNK Vlado Bednár: Az évszázad felfedezése Mostanában az újságok sokat cikkeznek arról, hogy valahol Tramtata-Tramtá- riában megint felfedezett valaki egy ismeretlen Van Goghot, néhány Rembrandtot, Tiziant és Rubenst. Egyáltalán nem értem, miért kell akkora hűhót csapni. Én is felfedeztem valakit — és nem is akárkit —, mégsem dicsekszem vele. Azon az estén csillagok miriádjai ragyogtak az égen, és engem egy ismeretlen erő felfelé vonzott, a magasba. Vannak ilyen pillanatok — az emberiség ama részének „csillagórái”, amelyik a televízió helyett inkább a csillagos eget nézi. Én személy szerint a műsor alatt a padlásra szoktam járni. Ez alkalommal sem tudtam ellenállni a csábításnak — irány a padlás! És ott, a kémény mögött ismeretlen Rubensre bukkantam. Egy ilyen lelet szerfölött meg tudja lepni az embert. Soha nem hittem volna, hogy a padlásunkon egy Rubens hever. De végtére is — magunk közt szólva —, miért ne heverhetett volna a mi padlásunkon? Mennyivel vagyok rosszabb, mint mások? A munkámat viszonylag lelkiismeretesen végzem, nem lógok feltűnően, az üzemi szarkaságon még senki sem kapott rajta, és spiccesen is csak egyszer csíptek el munkaidő alatt, hát miért éppen én ne fedezhetnék fel egy ismeretlen Rubenst? Hiszen a Ruben- sekre még nem adnak sorszámot, mint a Wartburgra. A padlásunk meg szép tágas — húsz Rubens is nyugodtan elférne ott. Ilyenformán tűnődtem, miközben az ismeretlen Rubens a kémény mögött guggolt, és a kezét melengette. Ha a kémény mögül nem kandikált volna elő a huszadik század első felének divatvonalát követő nyűtt bakancsa, meglehet, hogy évszázadokig sem vettem volna észre, és az emberiség most szegényebb lenne egy Ru- bensszel. Kivonszoltam a világosságra, hogy tüzetesebben szemügyre vegyem, valódi-e. Az volt. — Rubens Pál vagyok, állandó bejelentett lakóhelyem nincs. Nagyon örvendek! — mutatkozott be. — Tehát, egy valódi Rubens! — kiáltottam fuvolázó hangon, ahogy az a bizonyos Koch is kiáltozott, amikor megtalálta a bacilusát, vagy Einstein, amikor rájött, hogy elméletei mégiscsak relatívek egy kicsit. — Csak nem fog lármát csapni, hogy a maguk padlásán vagyok? — jegyezte meg szerényen az ismeretlen. — Hogyne csapnék — vetettem ellen, és máris kezdtem felvázolni neki a csábító perspektívákat: — Legelőször is lefényképezzük, röntgensugarakkal átvilágítjuk, megállapítjuk a nacionáléját, azonosítjuk... — Minek az a sok fakszni? — vágott a szavamba. — Egye fene, a röntgent nem bánom, úgyis régen voltam tüdőszűrésen^ De lefényképezni, meg a nacionálémat firtatni nem kell. Személyi igazolvány nélkül is jól ismer minden zsaru a környéken. * Én azonban nem zavartattam magam, és tovább ecseteltem az előtte álló ragyogó jövőt. — Gondoskodunk megfelelő propagandáról, minden újságban benne lesz a neve. A végén pedig az egyik galériában fog lógni a főhelyen, turisták ezrei özönlenek majd, hogy lássák. — Mit? Azért a vacak nyloningért, ami a fehérneműk közül megtetszett nekem, képes lenne berakatni az újságokba? — háborodott fel a frissen felfedezett Rubens, és meglóbálta a feje felett az ingemet, amelyet eddig a kabátja alatt rejtegetett. — Felakasztatna egy ócska ingért, hogy a turisták bámulják a hullámat? Többet úgysem tud rám bizonyítani! Vagy talán még a gatyát is a nyakamba akarja varrni, mi?! Maga Kékszakáll! Ami a következő pillanatban történt, még leírni is undorodom. Higgyék el nekem, az egyszerűen méltatlan volt az atomkorszak embereihez. Ezt még most is állítom, noha már majdnem teljesen eltűnt a kék folt a szemem alól. Azóta nem hiszek az ilyesfajta szerencsés leletekben. Most is olvasom, hogy valaki állítólag tíz ismeretlen Leonardo da Vincit talált a pincéjében. Bizonyára gyenge fickók voltak, ha megengedték neki, hogy kiszerkessze őket az újságokban! A cikkben arról is szó esik, mit kapott a szerencsés felfedező. Hát én a padláson a magam egyetlen ismeretlen Rubensétől akkorát kaptam, de akkorát.... Ráadásul még az ingemet is elvitte, állítólag emlékül. Mostanában már bölcsebb vagyok. Ha a padláson ismeretlent találok, legyen az Pál mester, vagy Chagall, Picasso, vagy Goya, levett kalappál némán fogom üdvözölni. Csak nem fogok egy idegennel beszédbe elegyedni! Hogy őszinte legyek, különb társaságom is van azoknál, akiket hol a padlásokon, hol a pincékben lehet felfedezni. v Fordította: Zahemszky László XVI. Lajos dísztálja A szigetvári várbaráti kör, amely két évtizede gyűjti a Zrínyi családhoz és a Zrínyiek korához kapcsolódó emlékeket, érdekes műtárgy birtokába jutott: XVI. Lajos francia király dísztáljához. A hatvan centiméter átmérőjű, gyönyörűen cizellált réztál a barokk ötvösművészet remeke. A tál közepén — díszes keretben — XVI. Lajos arcképe látható, a másik oldalán az alkotás évszáma: 1780. A műkincs csaknem kétszáz évig lappangott magyarországi ismeretlenségében és azt sem lehet pontosan tudni, miként került Párizsból hazánkba. A szakértők véleménye szerint a dísztál ipar- művészeti ritkaságnak számít: egyedi munka, kézi domborítású, mestere évekig dolgozhatott rajta. A nagy francia forradalom idején lefejezett uralkodó dísztálja nem tartozik ugyan a Zrínyi-vonatkozású emlékek közé, művészettörténeti értékére való tekintettel azonban megőrzi gyűjteményében a várbaráti kör. (MTI) A Vörös tér kockakövei „A Vörös teret aszfalttal borítani vétek” — írta 1929. júliusában a Vecsernaja Moszkva című napilap. A Vörös tér gránit kockakövekkel való borításának munkáit 1930 nyarán kezdték meg. Az előzetes költségvetés egymillió rubelt irányzott elő. Az első minőségi vizsga még az év november 7-én lezajlott. A hagyományos díszszemlén már az új burkolaton vonultak végig a Vörös Hadsereg egységei. Azóta ezek a kövek megismerkedtek a haditechnika számtalan vívmányával, de a legsúlyosabb harceszközök terheit is javítás nélkül viselték. A kereskedelmi szálláshelyek osztályba sorolásáról szól a belkereskedelmi miniszter 18/1979. (X. 17.) BkM számú rendelete, és a belkereskedelmi szálláshelyek áráról, illetve díjáról a belkereskedelmi miniszter 19/1979. (X. 17.) BkM—ÁH. számú, az Országos Árhivatal- elnökével egyetértésben kiadott rendelete. Az előbbi szerint a szállodákat, fogadókat, kempingeket, üdülőházakat, turistaszállásokat és fizetővendég-szálláshelyeket — az ABC-betűs megjelölés helyett csillaggal jelölten — osztályba kell sorolni. A rendelet hatályba lépése előtt már osztályba sorolt szálláshelyek osztályba sorolását 1980. március 31-ig kell az új jogszabálynak megfelelően módosítani, az osztályba sorolást ötévenként meg kell ismételni, ha pedig a szálláshely osztályba sorolása nem felel meg a feltételeknek, azt haladéktalanul alacsonyabb osztályba kell sorolni. Előírja a rendelet azt is, hogy a szálláshelyen a' vendég által jól láthatóan fel kell tüntetni a szálláshely osztályát, az árakat, az üzemeltető’ és a felügyeletet ellátó szervezet nevét és címét, valamint a vendég tájékoztatásához szükséges egyéb tudnivalókat, kempingeknél az üzemeltetési időt is. Az utóbbi jogszabályból kiemelendőnek .tartjuk, hogy a szállodák, fogadók, kempingek, üdülőházak és a fizetővendég-szálláshelyek árai, illetve díjai a szabad árformába tartoznak, a turistaszállás ára — az 1—4 ágyas szobák kivételével — a maximált árformába. A turista- szállás legmagasabb ára személyenként az A kategóriában legfeljebb napi 50, a B kategóriában legfeljebb napi 40 Ft. A turistaszállások 1—4 ágyas szobáiban a fogadói, illetve szállodai szobaárak alkalmazhatók. A fizetővendég-szálláshely díját a használat egész időtartamára a megrendeléskor egy összegben kell megfizetni, részletesen szabályozza a rendelet azt is, hogy milyen időtartamra szóló díj számítható fel, ha a vendég a használat megkezdése előtt mondja le a szálláshelyet, vagy éppen használat közben, de az eredeti megállapodásban megjelölt idő előtt mond fel. A fenti mindkét jogszabály a Magyar Közlöny idei 73. számában jelent meg, s kihirdetése napján — október 17-én — hatályba lépett, a fizetővendég-szálláshelyekre vonatkozó rendelkezéseket azonban csak 1980. január 1-től kell alkalmazni. A főiskolai végzettségű egészségügyi szakdolgozók továbbképzéséről szóló, az egészségügyi miniszter 11/1979. (X. 17.) EüM számú rendeletéből itt csupán any- nyit emelünk ki, hogy az egészségügy területén dolgozó főiskolai végzettségű egészségügyi szakdolgozók közül a nők 50., a férfiak 55. életévük betöltéséig szervezett továbbképzésben kötelesek részt venni, és pedig a szakképesítésük megszerzésétől számított öthét évenként. (Magyar Közlöny idei 73. száma.) A rendezvények és a kiadványok terén szükséges takarékosság érvényesítéséhez adott ki együttes irányelvet a kulturális miniszter, a pénzügyminiszter, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke, amely irányelvek szerint törekedni kell arra, hogy a következő években a költségek — különösen a személyi és reprezentációs jellegűnek — legalább 30 százalékos csökkenése következzen be, a személyi díjazás szabályainak megtartását pedig fokozottan ellenőrizni kell. (Megjelent a Tanácsok Közlönye 1979. évi 38. számában.) Az OKISZ Értesítő idei 28. számában közlemény jelent meg a számviteli és árszakértői szakvizsgákhoz a vizsgajogosultság megszerzése tárgyában. A közlemény részletesen megjelöli a mérlegképes könyvelői szakvizsgára, ’ a felsőfokú költségvetési szakvizsgára, az okleveles könyvvizsgáló és az árszakértői szakvizsgára történő jelentkezés előfeltételeit. Megjegyezzük, hogy a közgazdasági szakközépiskolában letett sikeres érettségi vizsga és a közgazdasági szakközépiskolai kiegészítő érettségi vizsga a képesített könyvelői képesítést magában foglalja, de nem felel meg a mérlegképes könyvelői szakvizsgára jelentkezés előfeltételeinek az — aki — külön engedéllyel — középiskolai végzettség nélkül szerzett képesített könyvelői képesítést. DR. DEÁK KON RÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke Harmincéves a Tankönyvkiadó Vállalat A Liszt Ferenc téri könyvklubban könyvkiállítást rendeztek. A Tankönyvkiadó Vállalat három évtizedes kiadói munkáját tekinthetik meg az érdeklődők, több mint nyolcszáz könyv látható, ezek közül kiemelkedő fontosságúak az új tantervhez kapcsolódó tankönyvek.
