Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
1979. október 25. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Takarékosság (TUDÓSÍTÓNKTÓL) „A család, s az állam jólétének legbiztosabb forrása a takarékosság” cicerói mondat jegyében a közelmúltban a világtakarékossági nap tiszteletére közös rendezvényt tartott az OTP tamási fiókja és a tamási gimnázium. A rendezvényen, amely a művelődési központban volt, részt vett Frei József, az OTP megyei igazgatóság osztályvezetője. Az ünnepi alkalomra a gimnázium énekkara és irodalmi színpada külön műsorral készült. A megemlékezést Szászi Gábor igazgatóhelyettes, országgyűlési képviselő mondotta. Hangsúlyozta, hogy a takarékosságnak ma már elismert helye, szerepe van az iskolai életben is, fontos nevelési szemponttá vált a takarékosság szemléletének kialakítása. A megemlékezést szellemi vetélkedő követte. A nyolc 3—3 fős csapat magabiztosan válaszolt a takarékpénztári, irodalmi, művészeti kérdésekre is. A játékvezető Bodó Zoltán, a tamási OTP-fiók vezetője volt. A jó hangulatú versenyt követően került sor a plakátpályázat és a vetélkedő eredményhirdetésére. A takarékossági plakátpályázat komoly érdeklődést, váltott ki, s a 150-nél is több plakát között sok színvonalas, ötle-^ tes munkát talált a zsűri. A közös ünnepi alkalom, a vetélkedő és plakátpályázat azt a célt szolgálta, hogy mind a pedagógusok, mind a tanulók körében erősödjön, elmélyüljön a takarékosság szemlélete. Olyan generáció nevelődjék, amelyben a takarékosság az élet természetes velejárója. LUKÁCSI PÁL Mezőgazdászok Budapesten, az Asztalos János Kertészeti és Földmérési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben mintegy négyszáz fiatal tanul a nappali, és ugyanannyi levelező tagozaton. Az iskolában dísznövény-, gyümölcs-, szőlő- termesztő szakmunkásokat, valamint földmérő és térképész szakembereket képeznek. A védőnő Szeretettel, hivatástudattal Módszervásár Szekszárdim Propagandisták a művelődési házban (TUDÓSÍTÓNKTÓL.) A hét végén már harmadik alkalommal rendezték meg a KISZ Tolna megyei Bizottsága szervezésében a propagandistatonácskozást és módszervásárt. A politikai fórumnak a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ márvány- terme adott otthont, ahol a propagandisták különféle témákban hallhattak bemutató foglalkozásokat, részesei lehettek a politikai képzést segítő módszertani anyagok feldolgozásának. v Az igazi vásár szinte csalogatja a járókelőket. Nem volt ez másként ezen a találkozón sem. Mindjárt a bejáratnál „szabadpolc” fogadta a KISZ-eseket. Az ott kínálkozó anyagok hamar új gazdájukra leltek. A terítéken szereplő sok foglalkozás- vázlat, ajánló irodalomjegyzék, a politikai képzést segítő propagandakiadvány rengeteget segít majd az ifjú agitátoroknak, a politikai nevelőmunkában. Ahogy az ember szétnézett a márványteremben, igazi vásári hangulatban érezte magát. A politikai képzés anyagaiból készült kiállítás, s a különféle technikai eszközök mind a z érdeklődők rendelkezésére álltak. Az audiovizuális központban bárki felvilágosítást kaphatott a magnó működésétől kezdve a szinkronizátorig sok mindenről. Gazdag kiállítási anyaggal várta az érdeklődőket az OFOTÉRT is. A Kossuth Könyvkiadó, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat és az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat a helyszínen nyújtott vásárlási lehetőséget. A feldolgozásra kerülő témák: gazdaságpolitika, valamint a művészetek szerepe a politikai képzésiben. A színházterem melletti folyosó a gazdaságpolitikai agitáció részkérdéseinek megértéséhez, feldolgozásához kaptak módszertani javaslatot a résztvevők. A különféle szituációs játékok mellett szó volt a munkaerő-helyzetről, pályaválasztásról, gazdaság- politikai alapfogalmakról, hazánk és a KGST kapcsolatáról. Bemutatkozott a paksi atomerőmű is, diasorozattal, tájékoztató előadással dokumentálva a hatalmas építkezést. A színházterem másik folyosója az irodalom, a film és a különféle művészeti irányzatok, ágazatok politikai képzésre gyakorolt hatásával, s egyben annak a politikai nevelőm unkában betöltött (és betölthető) szerepével foglalkozott. Jól használható anyaggal látogatott el a vásárral a Pedagógus Továbbképző Intézet is, de a TIT, a megyei könyvtár és az oktatási igazgatóság is a módszervásár segítségére volt. Sok-sok új ötlet, eredeti propagandistafogás sietett ezen a találkozón a politikai képzés hatékonyságának növelésére. Haberschusz Erzsébet Fotó: Béres János A zsebembe dugtam a koncertjegyet, amikor a bejárathoz értem. Nem akartam azok orra előtt lóbálni, akik csoportokba verődve ácsingóztak befelé, arcukon a sóvárgás. Én balra húztam el mellettük, néhányan jobbra. A jobbra tartók igen csinosan voltak öltözve, a lányok Amandás félmosolyt, a fiúk Travoltás csípőmozgást viseltek. Hát igen, ilyen szerelésben mit keresne az ember a Hobo Blues Band-del szemben?! Főleg, ha odabenn a szekszárdi művelődési központ színháztermében kiderülne, hogy kár volt sajnálni az odakinn ácsorgó „szakadtaikat”, egytől egyig itt vannak. Igaz, egymás ölébe ülnek — eleinte, amíg még tart a gyerekszoba visszahúzó ereje — aztán odatömörülnek a színpad elé, ami kétségtelenül jobb állapot, mint a zsöllyékben szoronga- ni. Már annak, aki legelöl áll. Mert a többiek ettől kezdve nem látnak, csak hallanak. Amíg tart gyerekszobájuk visszahúzó ereje, mert amikor elfogy, felülnek a székek tetejére. Az egész * . , „ nézőtér a székek tetejen, mire a második óra végén tartunk, már mindenki a székek tetején áll, lábujjhegyen. Hozzáteszem, a gyerekszoba hatása még ekkor is mutatkozik valahogy, mert saját szerűmmel láttam lányokat, akik két őrjöngés között, (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kozma Mária körzeti védőnő 24 éves, Bonyhádon született, de jó ideje Szekszár- don él. Gyermekkorából különösebb történetekre nem emlékszik vissza, de arra nagyon büszke, hogy korán elkezdett olvasni. — A pályaválasztási lehetőség sokrétű. Te miért éppen az egészségügyi pályát választottad ? — Unokanővérem a szekszárdi egészségügyi szakközépiskolába járt, ő beszélt nekem az iskoláról és a pályáról. Hatására döntöttem úgy, hogy megpróbálom. Nem volt semmiféle konkrét elképzelésem, hogy iskola után hogyan lesz tovább. 1973-ban érettségiztem. jeles eredménnyel. Utána végeztem el a védőnőképző iskolát Szegeden. — A védőnőképzőben mit tanultatok? — Gyermekgyógyászatot, szülészetet, pszichológiát és marxizmust. Mi egyéves, úgynevezett „sűrített” képzést kaptunk, mert az oktatást az egészségügyi szakközépiskolában tanultakra alapozták. — Gyakorlati munkátok ... — Egy héten egy napot voltunk gyakorlaton. Ekkor a gyermekosztályon, a szülészeten és a sebészeten dolgoztunk. A gyermekosztályon kisgyermekek ápolását kellett elsajátítanunk, a szülészeten a megszült nők ápolása volt a munkánk. — A védőnőképzőt is jelesen végezted el. Mindennapi munkád hogyan kezdődött? — Rögtön Szekszárdra kerültem. Munkahelyem az Arany János utcában, egy eléggé romos épületben volt. A mostani helyünk — a „hajóház” alatti — már szép, — Mondd el egy napodat! — Általában reggel látogatni járok. Egy héten kétszer van tanácsadás. Hétfőn csecsemő- és csütörtökön terhestanácsadás. Emellett bölcsődékbe óvodákba és iskolákba is járunk szűrővizsgálatot csinálni. Délután az adminisztrációs munkámat látom el. Munkám felét ez teszi ki. — Gyakorló apa lévén sok meghökkentő történetet hallok az anyák és az apák tájékozatlanságáról. Sokan nem tudják szakszerűen ellátni az újszülötteket hallgatnak még fél füllel a babonákra is. Miért van mindez? — Hiába akar jót a szülő a gyermekének, ha anyagilag nem képes megadni neki. Vannak, akik tudnának, de nem teszik, nem hallgatnak sem az orvos sem a védőnő szavaira. Ez legfőképp a táplálásra vonatkozik. Egy példa: egy kéthónapos kisbabával krumplipaprikást etettek. Általában nem a kornak megfelelően táplálják a szűr lök a gyermekeiket. — Hogyan tudsz a szülőkkel kapcsolatot teremteni? — Ez változó. Van aki megfogadja tanácsomat, van aki nem hallgat rám. Vannak, akik szeretnek és kedvelnek. Ha valóban fejlődik a kisgyerek, akkor nincs nagy baj. — Zárókérdés: jól választottál? — Ügy érzem, elképzeléseim nagy része teljesült. Szép a munkám, jók a kollégáim szeretnek. És ha hallgatnak rám a szülők, akkor nem dolgozom hiába. Ezt a munkát csak szeretettel, türelemmel és hivatástudattal lehet végigcsinálni. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Fotó: BÁLI JÁNOS Kezdés hajnali fél ötkor Úgy, ahogy mondom. A koncert egyébként elhúzódott, az ajtók előtt már ott áosorogtak azok, akik a második menetre vettek jegyet. Honnan van ez a bakancs? — hallottam a sóvár hangot, miközben utat törtem kifelé. Észíbontó bakancs volt, hatalmas, orra kunkori, bőre repedezett. De hogyan lehet majd kibújni belőle, ha az ember föl akar állni a bársonyszékre?! VIRÁG F. ÉVA a ziháláskor lehúzták cipőjüket, szépen a szék alá helyezték, és úgy álltak a bársonyhuzatra, Szóval a Hobo. Zenélni azt tudnak. Földes László ezenkívül kiváló mimikával is rendelkezik, a másik énekes, Deák Gyula (másként Bili) pedig igazi blues-hangon éneklő blues-személyiség. Azt találták ki, hogy Miok Jag- gert, Keith Richardot, Jim Morrisont adnak a hazai ifjaknak. A rock-blues felsorolt hőseinek magas röptű szellemiségével együtt értve a dolgot, mert jól ismert nótáikra magyar szöveget szerkesztettek. Igazuk volt, ez még hiányzott. Az ördöggel való cimborálás, a bordély- ház-ballada, a gazemberek dicsérete. Az összes szakadt ájuldo- zott. Igaz, némelyik nem a szöveg, hanem a magával hozott gyógyszerek és pálinka együttes fogyasztása miatt. De a többiek is jól voltak, amint már mondtam, a Hobo Blues Band tud zenélni. Aztán jött az Omega, úgyis, mint magyarországi szuper. A lézersugarak szabdalta, ködbombákkal telifüstölt decibelekkel zsongított, fülledt nézőtér lassan megemelkedett, legalább százhetven centit, ennyire saccolom a nézők átlagmagasságát. Plusz még a karok, de azok nem voltak mindig fenn. Szóval állt a közönség, és égnek állt a jegyszedők haja. Pedig semmi baj nem esett, lement a nagy látványosság. A látványosság közben zenéltek is, de az nem olyan fontos, azt otthon is lehet hallgatni, ha az embernek van egy jó kis lemezjátszója. Az volt az érzésem, hogy a nézőtérre telepedett „szakadt” gyerekeknek nincsen lemezjátszó-gondja. A konde mem elég nagy. Itt van az egész város csecsemő- és terhesgondozása. — Hány újszülöttel foglalkoztok? — 1978-as adatot tudok mondani, ötszáz körül van az élve születések száma. — Beosztásod: körzeti védőnő. Határold be körzetedet. — A belterületen a Tart- say lakótelep, a Déli kertváros. A külterületen a kendergyár, József puszta, Keselyűs, Ózsák puszta, Sió-torok, Eszteri-szállás, Anna major. A külterületre autóbusszal vagy szüleim kocsijával járok. — Körzetedbe hány gyér; mek és terhes tartozik? — A létszám állandóan változik. Most 50 csecsemő van, 35 terhes anya, 120— 130 kisgyermek 3 éves korig, az iskolás korúakat pedig megszámolni is sok lenne. Meglehetősen szokatlan időpontban, hajnali fél ötkor kezdődik egy verseny október 31-én. Persze, ha a versenyzők előtt álló feladatot nézzük, a korai kezdés egyáltalán nem rendkívüli: gépi fejők állnak szorítóba, azaz egy-egy jól tejelő szarvas- marha mellé, a decsi Sárközi Egyetértés Termelőszövetkezet állattenyésztési telepén. A megyei vetélkedésre tizenegy termelőszövetkezet tizenegy ifjú szakembere nevezett és ugyanennyien jönnek a megyebeli állami gazdaságokból is. A huszonkét tolnai fiatal a Ki minek mestere szakmai-politikai vetélkedő keretében meghirdetett, az ifjú gépi fejők számára rendezett versenyen vesz részt. certen leveszik a cipőjüket, otthon pedig átöltöznek sZa- kadtból csinosba. Fenti gyanúmat egyetlen tényre alapozom: hogyan lelkesedhet ugyanaz az ember Hőbbért és Kóborért? A blues keserű, szenvedélyes keménységéért és az omegás- rock üzleties eleganciájáért? Elméleti és gyakorlati tudásukról egyaránt számot kell adniuk. A pontokat a fejési gyakorlatért, a szakmai és politikai írásbeliért és gépszerelésért osztogatják. A két első helyezett jut az országos döntőbe, amelyet majd a Komáromi Állami Gazdaságban rendeznek meg jövő év áprilisában. Onaegáék szkafanderben, ködfelhőben Vásári hangulat a módszervásáron Kóbor, a sztár... Kozma Mária És blues Is volt