Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-14 / 241. szám

1979. október 14.

ÍnÜÉPIUSÁG 7

'

Leomlott ház nincs, kacsajárta, libatépte, gondozatlan udvar annál több.

A járdán ballagunk tovább, velünk szemben éppen kerékpárjára száll egy munkássapkás, műbőrkabátos, fáradt arcú férfi. A gyalogjárók tempójában, lassan hajtja kopott gépét, a szembesütő nap megvilágítja a ruhájáról szálló finom port. Igen, ő az, az elnök.

Mi éppen a kutatóintézetből jövünk. Vezekényi Lajos, a szakadáti Aranykalász szövetkezet elnöke pedig a napraforgó-tisztításból. Biciklivel.

Kezet fogunk, bemutatkozom. Nem ismer meg, igaz, nem voltam gyakori vendége. De tíz éve lassan, hogy aggódva figyelem a megye legkisebb téeszének életét. Most arra kérem: jelöljön

meg egy időpontot, amikor ráér. „Hétfő, — talán hétfő jó lenne — mondja, csöndesen, ráncos homlokát simogatva. Hacsak! — hacsak az élet máshova nem szólít." — bök hüvejkujjával a. háta mögé.

Hétfő, délelőtt fél tíz.

Az iroda nyár óta megszépült. Festették, tatarozták, új kerítést építettek, új a tábla, amin a szövetkezet neve áll. Az elnök irodája a főagronómussal közös, az épület közepén van, jobbról a könyvelés, balról a brigádvezetők felé nyílik az ajtó. A szekrényben könyvek, az egyiken öles betűkkel ez áll: Ki mit gyárt.

Jó tudni ezt itt Szakadá- ton is.

Jöttúnkre valaki elment az elnökért: a napraforgót tisztította megint a fészer alatt.

— Hiába, most ennek van a szezonja — mondja, s hely- lyel kínál.

— Szóval az élet a munka volt.

— Tizenhárom vagon műtrágya érkezett a mai nappal, s evégett kellett volna Szakályba mennem. Az Agrokémiát kértük, hogy tárolják, mert nekünk nincs helyünk, az ég alatt meg tönkremegy. Meg aztán aratjuk a napraforgót. Ha nem esett volna, szombaton befejezzük. A vetéshez is készítjük a földet: a 200 hektárból százra már mehet a gép. Le kell aratni 180 hektáron a kukoricát, s nyakunkon az őszi mélyszántás. Kicsi téesz a mienk: 525 hektár szántón gazdálkodunk.

— Hány gép és hány ember műveli a földet?

— Hét erőgépünk van, 5 MTZ—50-es és két MTZ— 80-as. A dolgozólétszám ötven, ebből 14-en vezetők, irodások. brigádvezetők, s ide számoljuk a magtárost, meg a raktárost is. Éppen csak annyian vagyunk, amennyi feltétlenül szükséges. Se többen, se kevesebben. A hatvanas évek közepén kezdett apadozni a létszám. Jóval kevesebb pénzért is elmennek az iparba.

— S mit mondanak, miért?

— Ugye ez mégiscsak tsz. Azt a pontos nyolc órát, szabad időt, kultúrát mi nem tudjuk biztosítani. Tagadhatatlan: erre nekünk nincs pénzünk. Szóval sok a munka. esik az eső, reggel korán kelés, este későn fekvés, csíp a hideg, mar a meleg, az állatokról, a szagról nem is beszélve ...

— Meséljen el egy konkrét esetet.

— Együtt bizony! De még mennyire! Augusztus végén például zabosbükkönyt tisztítottunk az irodai dolgozókkal. Csináljuk ahogy tudjuk; a papír tud várni, a termény nem.

— Hány gyalogmunkás van?

— Négy. Pontosan négyen

vannak: három nő és egy

férfi. A legfiatalabb Kvell Györgyné 42 éves, Eibech Ádámné 27-béli, Schneidler Andrásné 55 éves, januárban megy nyugdíjba. Az egyetlen férfimunkást Kramer

Györgynek hívják. így állunk. Akarjuk, nem — a kovács a szerelő, a takarmá- nyos a raktáros az állatgondozó kazaloz és rakodja a vagont ha kell. Szóval kevesen vagyunk, s a fiatalok se jönnek gyalogmunkára. A legfiatalabb tsz-tagunk Kőműves Tibor traktoros, és Horváth Ildikó bérszámfejtő.

— Hányán mennek mostanában nyugdíjba?

— Az év hátralévő pár hónapjában ketten, január elsejétől négyen.

— A tagság 10 százaléka...

— Több annál. Valamivel.

— Számítanak új belépőkre?

— Ä! Az reménytelen. Az öt traktorosunk közül is csak egy szakadáti. Ketten Kalaznóról jönnek, egy emberünk Gyönkről. egy meg Szárazáról jár. így aztán az a helyzet, hogy traktorral járnak haza. Ez volt ugve a legkézenfekvőbb megoldás.

— S- nem nehezebb így a munkavégzés?

— Az á helyzet, hogy a traktorosokhoz igazodunk. Nem lehet mindig előhozni őket — mire a kalaznóiakat kiértesítenénk, s azok beérnének. időbe telne. Nyáron fél nyolcra jönnek, dolgoznak 10—12 órát, s napközben megbeszéljük velük másnap mi lesz a munka, kell-e korán jönni, vagy nem.

— ön mióta elnöke a szövetkezetnek?

— 1970. április elseje óta. Ezalatt elmentek vagy 30-an. és jöttek vagy 25-en.

— A kilenc év alatt mit gyarapodtak?

— Gépeket vásároltunk. Építkezni nem építkeztünk, mert anyagilag úgy álltunk,

Persze ... Persze rövid lejáratú üzemviteli hitel nélkül nem húztuk volna ki az évet. Egymillió hétszázezret kell visszafizetni október 20-ig. Ennek háromnegyedét a napraforgó hozza, a többit kifizetjük a sertések árából. Más adósságunk nincs.

— Mennyi az egy dolgozóra jutó kereset?

— Tavaly havi háromezerszáznyolcvan forint volt, úgy néz ki, ennyi lesz idén is.

— Lehetne-e ebből a tsz- ből többet kihozni, mint amennyit jelenleg produkál?

— Persze, hogy lehetne.

— Hogyan?

— A munkákat jobban meg kellene szervezni. A mostaninál körültekintőbben kellene dolgozni. Van mit tenni az állattenyésztésben is, de a helyzet itt nem olyan vészes mint a növénytermesztésben.

— Kin múlik mindez?

— Rajtam is, de főképp a főagronómuson. Tavaly ugye elmaradt az őszi szántás. Az emberek azt mondták: olyan a föld, hogy nem lehet rámenni. A fenét volt olyan! Meg se kísérelték ... Aztán egy másik eset. Vagonba kellett rakni a napraforgót. Méghozzá abba a vagonba, amiből előző este a műtrágyát rakodtuk ki. No most. Éjjel fél egyig tisztítottuk a magot, felrakodtunk, a gabonaforgalmi embere szabad szombatján kiment a kesző- hidegkúti állomásra. Azt hiszi berakodtunk? Három traktoros délig pucolta a műtrágyától a kocsikat. A fő- agronómus nem rendezte el, hogy mire odaérünk tiszták legyenek a vagonok ...

— ön most nyugdíjba megy.

— Nyugdíjba igen. Nyugdíjba. Nem sok jót hagyok magam mögött. Pedig a földünk jó: 19,21 az aranykorona értéke. De pénzünk mindvégig csak a legszükségesebb volt. A biztonsági alapon is csak annyi van, hogy az év végi részesedést duplán fedezi. Az évenként esedékes 5—600 ezer forint körüli amortizációt is gépekre költöttük. Mindig vettünk egy-egy ekét, adaptert, a kombájnunk meg akciós. A

búzából is ugye egymillió 200 ezer volt idén a kiesés...

— Szóval nyugdíjba megy.

— A hatvanat betöltöttem. Az idő eltelt, én meg elfáradtam. 1933-ban kezdtem a munkát s mind a mai napig dolgoztam. Segítségem nemigen volt: sokan tovább tanultak innen a faluból, de vissza egyikük se jött.

— Mivel tölti majd a napjait.

— Dolgozom, de nem olyan aktívan mint eddig. Szükség lesz biztos a téeszben ilyen idős emberre, mint én vagyok. Ha megszólítanak, jövök, ha nem, hát akkor nem. Nékem az lenne a legnagyobb büntetés, ha nem mehetnék emberek közé. Aztán van mit csinálni otthon is. Szőlőm nincs, csak konyhákért, meg egy darabka szántó... A családra is több időm jut: négy lányom van, és nyolc unokám. Egy kivételével a lányaim itt laknak Szakadáton.

— Mire emlékszik vissza a legszívesebben?

— A közös programokra, mikor együtt volt a tagság. Kirándultunk, oda, ahova a többségnek kedve volt. Augusztus 20-án a szín alatt, a felső udvarban aratóbált rendeztünk. Disznót vágtunk, megfőztük, megsütöttük. Vacsora után jöttek a fiatalok, táncoltak, énekeltek reggelig. Idén nem volt arafóbál. Nem is az, lett volna éppen miből... De rosz- szul hozott a búza. azért úgy éreztük, nem érdemeljük meg a vrgasságot.

•JJJV

Búcsúzunk, elmegyünk innen.

A bolt és a kocsma közötti téren három idős asszony álldogál. Várják a kenyeret, Gyönkről. ami valószínű

késni fog. Merthogy vasárnap Gyönkön búcsú volt. A vegyesbolt ajtaja mellett

rajzszöggel kitűzött gépelt

hirdetés a nyúlszállítás idejéről és a sírhelyek megváltásáról. Böngészem az elsárgult, megkopott feliratokat. Hátrasandítok, s az elnököt látom. Hátát a vakablaknak támasztja, csak rekedtes

hangját hozza erre a szél.

Kiáltott valamit azoknak, akik a fészer alatt dolgoznak.

D VARGA MÁRTA Fotó: BAKÓ JENŐ

— Szokatlan história.

— Nálunk nem szokatlan. Ugye munka sok van, ember kevés, így hát mindenki dolgozik. ahol éri. Ha lebetegszik valaki. hát a helyére kell állni. Főleg a tehenészetben: fejni kell. ha tetszik, ha nem. Negyvenöt tehenünk van, nincs velük baj. csak az ember hiányzik mellőlük. Tavaly aztán úgy határoztunk: áttérünk a gépi fejésre. Muszáj volt. A főállattenyésztő Schneider Károly erőltette volna kézzel is, de nem állt rá az ujja. Szóval megvettük, s most szeptemberben Kalmár Sándor, aki brigádvezető az állattenyésztésben. nagyon jól elboldogult vele.

— A tagok és vezetők a fizikai munkát is együtt végzik ..

— Volt nálunk a tehenészetben egy olyan 17—18 éves forma fiatalember. Keresett havonta úgy négy és fél, ötezer között. Mihozzánk már azzal a feltétellel jött, hogy újévkor, húsvétkor, meg amikor diszkó van, nem megy dolgozni. Muszály volt felvenni, mert nem volt állatgondozónk, s elengedtük szórakozni, mert akkor nem jött volna máskor sem. Rendes gyerek volt, jól dolgozott, csak hát fiatal, élni, szórakozni akart. Megértem én, hogyne érteném. De váltásunk az nem volt. Mit tehettünk mást; beállt a főállattenyésztő meg a brigádvezető fejni. A fiatalember azonban még így sem maradt meg: tavaly nyáron beállt az iparba rakodónak.

hogy saját erőből semmire sem tellett. S ami pénz volt, kellett a gépekre. Csökkent, ugye egyre csökkent a létszám. Kombájnt vettünk, magtisztítót. MTZ-t. Az istállókat — két régi ház gazdasági épületét — házilag javítgattuk.

— Itt szaporodtak el a patkányok, ami ellen állítólag a gyöngytyúk hangja hatásos ...

— Hát igen. Kilencven százalékban sikerült méreggel kiirtani. Ez a gyöngytyúk dolog ez olyan téves falusi hit. Nem igaz, hogy kikárálja ezt a ronda rágcsálót. Igaz, van a tagoknak gyöngytyúkja, de nem a patkány végett tartják. Sajnos, ahol zömében hízómarha vagy sertés van, ott előfordul.

— Mindig biciklivel jár?

— Ha járható a földút, biciklivel megyek körül a határban. Ha sár van, és sürgősen menni kell, akkor meg lábbusszal. Tamásiban, Szek- szárdon ha dolgom akad. kocsival megyünk: az anyagbeszerzővel összekapcsoljuk az utat.

— Melyik volt idén a legmozgalmasabb napja?

— Mindegyik. Minden napra akadt valami, ami után, szaladni kellett, ami miatt izgultam. Ha magunk voltunk néztem: rendben vannak-e a dolgok, vagy sem. Ha meg itt volt a segítség, gondoskodni kellett arról, hogy minden kéznél legyen. Mert egymagunkban nem győzzük a munkát. A tárcsázásnál. a szénabehordásnál, a takarmánybetakarításnál a gyönkiek, a kölesdiek, a diósberényiek, a varsádiak segítettek.

— Anyagilag hogy állnak?

— Fizetőképesek vagyunk. Legfeljebb 1—2 napig álltunk sorba a banknál...

A hidon átmegyünk, de tovább nem jutunk. Az utcában, ahová a téesziroda, a szín, a raktár, a magtár és az istállók húzódtak — a fél lábszárig érő sarat csak a traktorkerék győzi. Kétoldalt kicsinyke parasztházak, olyanok, amelyekre minden évben pár ezer forintot kell költeni, hogy még maradjanak valahogy.

A magtár, a raktár, a szin — avagy a felső udvar

Hárman — a négy gyalogmunkásból

Az elnök: „Ha megszólítanak, még eljövök."

Istálló volt itt valamikor...