Tolna Megyei Népújság, 1979. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
1979. október 14. NÉPÚJSÁG 5 Nyilatkozat és antinyilatkozat Antinyilatkozat természetesen nincs, én találtam ki, de később remélhetőleg érthető lesz, hogy mire gondolok. Derűs újságírói élményeim közé tartozik az az eset, amikor az egyik nagyközségi általános iskolában készített riport kapcsán, egy ötödikes fiatalember a legkomolyabb arccal közölte velem: „Erről inkább nem nyilatkozom!” Riportalanyainknak e jogát senki el nem veheti. Némi nehézség árán megőrizve komolyságomat, e jogát természetesen tiszteletben tartottam én is. Élethivatásomnak azonban egyik sarkalatos része az olvasóközönség tájékoztatása, ami pedig nyilatkozatok (és nyilatkozók) nélkül megoldhatatlan. Félő, hogy ezen a téren nincs minden rendjén. Amikor egy magánember idejét rablom azzal, hogy élete és munkája iránt érdeklődöm és ő kötélnek áll, akkor ezzel szívességet tesz. Ha alkalmas időben ugyanezt egy vállalat, üzem, intézmény vezetőjénél teszem, akinek — és munkahelyének — tevékenysége széles köröket érint, akkor szívességről szó sincs. A lakosság tájékoztatása kötelesség, bár készéggel elismerem, hogy olykor terhes kötelesség is lehet. Az esetek túlnyomó többségében — ezt huszonhét év gyakorlata mondatja velem — ezzel kapcsolatban nincsen semmi baj. Azt már nekem kell tudnom, hogy kitől, mikor, miért, mit kérdezek és bajos elvárnom, hogy arra válaszoljanak, ami iránt nem érdeklődtem. Bár erre is akadt már példa nem egy. Egy fél Népújság terjedelmet ki lehetne tölteni azzal, hogy a nyilatkozás keretein belül ki, mennyi szót fecsérel. A tömören közölhető tényeket szóbőséggel álcázva. Ne részletezzük ezt, sőt még a nyilatkozatnak álcázott tudatos félrevezetésekkel se foglalkozzunk, noha az ilyesmi nem ritka. Ezek után az olvasó joggal kérdezheti, hogy mi az „antinyilatkozat”. Véleményem szerint az az állapot, amikor valaki tudván tudja, hogy a birtokában lévő ismeretek alapján közérdekű problémákról beszélhetne, csak éppen hallgat. Gorombább pillanataimban ezt úgy szoktam minősíteni, hogy kispolgári álszeréremből. Példával szolgálok: nem kellemes tudomásul venni, de tény, hogy megyénkben (és országosan) feltűnt valami. A tetű- ról, serkéről és hellyel-közzel a rühről van szó. Szerencsés generációk léptek szülői korba, akiknek az effajta élős- diekről sejtelmük sincs, felismerni se képesek azokat. Mi pedig hallgatunk, pedig beszélnünk kellene. Ez a hallgatás (magántermészetű definícióm szerint) az antinyilatkozat. Persze rovarirtó után kevésbé kiáltó témák is akadnak. Nagyjából mindegyik, amelyik közszájon forog és amelyekre — több-kevesebb sikerrel — idáig csak a rádió „Azt beszélik” rovata figyelt fel. Sok mindent beszélnek Magyarországon, de nagyon nehéz elképzelni olyan témát, melyről ne lehetne nyíltan, a felnőtt emberek által joggal elvárható komolysággal beszélni. Még nyilatkozat formájában is. ORDAS IVÁN Közügyben A közügy a magyar nyelvben a közösségre kiható, általános érdekű ügyet jelent. Mégis, de sokan és sokszor visszaélnek a kifejezéssel, közügyként feltüntetve saját vélt, vagy valós sérelmeiket. Számtalan levél, panasz érkezik szerkesztőségünkbe. Ezek legtöbbje közérdekből íródik, vagy legalábbis szerzője úgy tünteti fel, mintha közérdeket szolgálna. Mert ha valakivel a bolti eladó durván beszél, vagy nem váltja vissza üvegbetétjét, az ugye magánügy. Közüggyé csak akkor válik, ha — bizonyíthatóan — az eladó másokkal is azt teszi, ha mindig durva, ha konzekvensen megtagadja az üvegvisszaváltást. Nemrég jelen voltam, amikor városunk egyik tanácsi bérházának lakóközössége lakógyűlésére invitálta meg a város tanácsának elnökét, mondván, hogy a gyűlésen közérdekű dolgokról lesz szó. Az írásban benyújtott, szóban megismételt kérdések, kérések legtöbbje nemhogy közügy, de még a házban élő harminckét család mindegyikének sem volt ügye, érdeke. Nem irigyeltem a tanácsi vezetőt, amikor válaszolnia kellett. Mert tény, ’hogy a szemeteskonténer kellemetlen „illatot” áraszt. Akinek ablaka alatt tárolják, joggal reklamál. Viszont valahol lennie kell. Tanácsi segédlettel pedig nem lehet a szomszéd ablaka alá helyeztetni. Persze más kérdés, hogy a szeméttárolók központi tisztításának megoldása már közügy. És mégsem történik az ügyben jelenleg semmi. Elhiszem, hogy bosszúság, ha egy ház — közterület — udvarán egész nap idegen gépkocsik parkolnak és a házbeli autók néha megállni sem tudnak az udvaron. Mégsem hiszem, hogy megoldás lenne a házbeli gépkocsik rendszámaival felfestett parkolókat létrehozni, mert a közterület — újra csak nyelvünkre hivatkozva — közlekedésre és jelen esetben parkolásra bárki által használható köztulajdonban levő területet jelent. Azt egyes emberek magáncéljaira felhasználni, kisajátítani semmilyen indokkal sem lehet. A közügy szerintem olyan ügyet is jelent, amelyért a közösség, a köz tenni is hajlandó. Egy ház lakói parkot kértek a helyi tanácstól ablakuk alá. A tanács vezetői feltételesen ígérték is a park elkészítését — néhány négyzetméter zöldterületről volt szó —, ha a lakók vállalják utána annak gondozását. A feltétel elhangzása után már nem volt senkinek sem olyan fontos a park kialakítása. Közügyben hangzott tehát el a javaslat? Aligha. Mert ha tényleg olyan fontos lett volna, a közösség vállalja megőrzését is a kívánt parknak. Nemcsak szerkesztőségi tapasztalatokra hagyatkozva merem kijelenteni, hogy a közügyben fellépő panaszosok jelentős része magánügyben szól. Tanúsíthatják ezt tanácson, párt- bizottságon, vagy a népi ellenőrzésnél dolgozók is. A bejelentések embereket foglalkoztatnak, akik aktákat nyitnak, szaporítanak, majd irattároznak — értelmetlenül. Jó lenne, hogyha a köz nevében, a közügyért fellépő, előbb tisztázná magában, hogy valóban közügyet szolgál-e? Sok embert sok felesleges, értelmetlen munkától, utánajárástól menthetne meg. Ez pedig már tényleg közügy! Tamási Egy szép fejes A címben említett három szakosztályban neveli a jövő sportolóit a Dombóvári Sportiskola. Kitűnően képzett szakemberek heti négyöt alkalommal foglalkoznak a gyerekekkel. Több éve működik már a városban a megye első tanmedencéje, mely egész nap foglalt, pontos váltásokkal minden perc ki van használva. Az atléták a DVSE-sporttele- pen, a labdarúgók az ifjúsági sporttelepen végzik edzéseiket. Keddi edzésükön látogattuk meg a sport- iskolásokat, és akkor készítettük ezeket a felvételeket. Fotó: BAKÓ JENŐ Minden sport alapja a gimnasztika Űszás segédeszközzel Bemelegítés 4Labdabűvölők Kapussors A jövő atlétái Slalom a labdával
