Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-07 / 209. szám

1979. szeptember 7. Lőrinci V/tus hazatért A sötét szemű, kreol bőrű negyvenhat éves férfi ember- gyűrűből embergyűrűbe for­dul: szekszárdi önálló kiállí­tására Csátaljától Fótig ér­keztek a vendégek, akik leg­alább a kezét szeretnék meg­szorítani. A nyüzsgés meg­szűnik. amikor a Muzsikás együttes elkezd játszani, az­tán Borbély László művészet- történész beszél, de a meg­nyitó hivatalos része nem a szokásos befejezésbe torkoll. A vendégek nem mennék ha­za. hanem a megyei művelő­dési központ egyik klubszo­bájába telepednek, előkerül néhány üveg konyak és nagy- hirtelen egy rekesznyi üdítő ital is, aztán az egyik vendég hamarosan énekelni kezd, ak­kora csendben, hogy még kortyolni sem illik. Az ének­lő vendég Nyisztor Bertalan­ná, Majosról, a körbenülők rezzenetlenül hallgatják bal­ladáit; azon gondolkozom, vajon hol rejlik a közös vo­nás az odalenn látható zo­máncképek és a most • hall­ható. fájdalmas énekszó kö­zött? ' * Lőrincz Vitus I boldogságról tűzzománccal Rózsi néni — Nyisztor Ber­talanná — elfárad, a balla­dák hangulata egy ideig még a levegőben lebeg, aztán szétfoszlik, Lőrincz Vitus de­dikálja kiállítása katalógu­sát, mások ebédről és haza­indulásról beszélgetnek. — A nyolcadik önálló ki­állításom ez. mégis ünnepi. Hazahoztam a képeimet, azok közelébe, akik közül vagyok és akik közé tartozom. Itt vannak, eljöttek a megnyitó­ra: ők is így érzik... 1933- ban születtem Bukovinában, Istensegítsén, 1945-től él a családom — rokonok, régi is­merősök körében — Majoson — mondja a művész. — A legfogékonyabb gyer­mekévek emlékei Istensegíts­| ről valók? — Élesen emlékszem sok­mindenre, de legerősebben a falu légköre maradt meg bennem. Eszmélésem óta olyan levegő vett körül, ami felerősítette bennem az önki­fejezés vágyát. Nagyanyám, Lőrincz Antalné többször fo­gadta Bartók Bélát a házá­ban. sokat gyűjtött tőle Bar­tók. Gyönyörűen énekelt. Másik nagyanyám szőtt, apám faragott. Nem önálló műal­kotásokat hoztak létre, ha­nem azt a vágyukat elégítet­ték ki, hogy a környezetük, tárgyaik szépek legyenek. Apámat a történelem akadá­lyozta meg, hogy többre vi­gye. bár változatlanul farag és szerepeltünk együtt is ki­állításon. Legközelebb Foton, október hetedikén apámmal és sógornőmmel, Lőrincz Aladáméval mutatjuk be műveinket. Mert a család al­kotószelleme kiterjedt: bá­tyám lányára. Etelkára és só­gornőmre, aki a népművészet- mestere. — Lőrincz Vitusban mikor mutatkozott meg a tehetség? — Azt tudom, hogy kicsiny koromban már faragtam, sok­szor tettem tönkre apám szerszámait ügyetlenkedése­immel, de mégsem fenyített meg. pártolták próbálkozá­saimat. Az első tanító nénim is azt mondta: Vitusból költő, szobrász vagy festő lesz. Kö­zel állt hozzám mindhárom, de a faragás leginkább. Szob­rász leszek — gondoltam, at­tól kezdve engem soha semmi más pálya nem vonzott. Job­ban mondva a szobrászi és a festői, mert amikor tizennégy éves koromban, Bonyhádon az első festményt Horváth Olivér tanáromnál meglát­tam, akkor már festő akar­tam lenni. Bizony, addig elém festmény nem került. Az a kép egy szép tónusú táj­kép volt. és annyira elraga­dott a színek látványa, hogy attól kezdve engem a szob­rászat már nem érdekelt. Pedig képzőművészeti főisko­lás koromban Pátzay Pál meglátva egy kötelező fel­adatként készített mintázáso­Eletfa című zománcképe mat, felajánlotta. átvesz szobrásznak. Nagyon meg­tisztelt, de neki is megmond­tam, engem fogva tartanak a színek. ^ — Katalógusában úgy ol­vastam. hogy végül az egri pedagógiai főiskolán végzett. — Igaz. Szegények voltunk támaszban nem bízhattam. Ügy kellett intéznem, hogy kezdettől fogva eltarthassam majd magam. Ezért' ragasz­kodtam hozzá, hogy minden­képpen legyein tanári szakké­pesítésem. No. emiatt aztán vándoroltam: amikor meg­szűnt a Képzőművészeti Fő­iskolán a tanárképzés, átmen­tem a budapesti tanárképző­be, egy év után az is meg­szűnt, akkor elkerültem Egerbe. Szerencsére ott is nagyszerű mesterem volt Ja- kuba János személyében. El­ső időben Bonyhádon taní­tottam. most tizenhetedik esztendeje vagyok Foton, a gyermekvárosban. Már elei­től kezdve igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy a tanítás mellett maradjon időm.'energiám alkotni. Ele­inte nehezen ment. ma már hetente egyetlen napomat foglalja el a tanítás, szakkör­vezetés. — Most kizárólag zománc­képeit állítja is, de koráb­ban olajképeit is láttuk. — Sokáig kísérleteztem a különféle módszerekkel, de nem volt nekem az jó. Zavart a sokféle kifejezési mód al­kalmazása. Egy idő után a zo­mánc mellett döntöttem. 1964-ben, a bonyhádi zománc- gyárban kezdtem el ismer­kedni ezzel a technikával, tel­jesen alapszinten. Ügy látom, azóta is mindenkinek magá­nak kell megküzdenie azért, hogy zománccal alkothasson, nem tanítják vagy nem meg­felelően tanítják a főiskolán, az adottságok sem jók. Arra gondolok, hogy nálunk csak azt a zománcot gyártják, ami az edényekhez kell. Amikor 1972-ben először hívtak meg Bécsbe, tanulmányozni a Wiener Email und Glasur- fabwerk Schauer et Co. meg­hívására a zománctechnikát, valósággal elkábultam. Há­romszázféle színű ragyogó ékszerzománcot gyárt ez a cég... Ha sorba raknám 1967 óta készített műveimet, pontosan látni lehetne, hogy fejlődtem és a technika al­kalmazásával, és hogyan bő­vültek a lehetőségeim is hoz­zájutva megfelelő zománcok­hoz. — Most bemutatott képei nagyon tetszenek a közönség­nek. Ezeken a képeken nyu­galom, boldogság, derű ho- nofl.. — Nem divat érzelmekről beszélni: és vállalom őket. Nem szokás a pozitív érzel­mekbe felejtkezni — én meg­teszem. Igen, a szerelem, az anyaság, a boldogulás, nyu­galom, harmónia az, amif mostanában ábrázolok. Elé­gedett nem vagyok egy kép­pel sem. mindig úgy érzem, még teljesebben kellett vol­na kifejezni, ami bennem volt. Tetszenek? Igen? örü­lök neki! Gyűlölöm, amikor hókusz-pókuszokkal becsap­ják a közönséget, én nem csa­pok be senkit — talán ezt ér­zi a néző. Nem állítok ki fel­csavart kerítésdrótot műalko­tás gyanánt, és felháborít, ha valahol ilyesmivel találko­zom. nem is ritkán. A tisz­taság nagyon fontos számom­ra. és megtaláltam a legtisz­tább forrást: a népművésze­tet. Ügy érzem, leginkább a székely népművészet hat rám, közel áll hozzám a kora reneszánsz művészete, az iko- nosztázok világa, de még az egyiptomiak művészete is ... — Sok kiállított képe alatt áll. hogy ..magángyűjtemény­ből”. — Ha módom van rá. fel­jegyzem, kihez, hová került képem. Persze. külföldre már nem tudom követni őket, pedig elég sok művem ke­rült például Nyugat-Német- országba vagy Tokióba ... Fótról különbusz hozta a munkatársakat, indulnának vissza, sürget az ebéd is. nem maradhat el a programból egy majosi kirándulás sem A festőt elragadják az isme­rősök. újra katalógusokat de­dikál. Rózsi néni rosszul lát, valakit megkért, írja be a ne­vét odalenn, a vendégkönyv­be. ahová gyakorlatlan betűk­kel ezt az üzenetet rótta: „Vituska! Nagyon szép!” VIRÁG F. ÉVA Fotó: Komáromi. A közoktatás kérdései Magnós tanító néni Általános iskolás koromban magam is összevont osztályba jártam. Mindig két osztály volt együtt. Az elsősök a másodiko­sokkal vagy a harmadikosokkal, aztán a második a negyedik osztállyal, ötödik a hatodikkal és hetedik a nyolcadikkal. A pedagógus természetesen mindig csak egy osztállyal tudott közvetlenül foglalkozni, a másik arra az órára önálló feladatot kapott. Csendes órának neveztük ezeket a foglalkozásokat. Az számított jó és könnyű napnak, ha több volt a csendes órák száma, mint a hangosaké. A pedagógusnak persze ép­pen az önálló foglalkozások adtak gondot. Hogyan tervez­ze meg ezeket az órákat, mi­lyen és mennyi feladatot ad­jon, hogy a tanulót egész órá­ra lekösse? És csak két össze­vont osztály még szerencsés megoldásnak számított. Négy vagy több összevont osztály esetében már igazán nincs irigylésre méltó helyzetben a pedagógus. Azt mondják, mostoha vi­szonyok között lévők fejéből pattantak ki a legjobb gon­dolatok, ötletek. Ezért nem véletlen, hogy az összevont osztályok önálló óráinak megszervezésében, javításá­ban ott járnak elöl, ahol ez sok település gondja. így fej­leszthette ki Bács-Kiskun megye a magnóvezérlésű ok­tatást, s ma már több éves tapasztalataikat tudják átad­ni az erre rászorulóknak. A kezdeményezés Jakab- szállásról indult ki 1973-ban, ahol Szerdahelyi Andorné az első négy osztályt tanította: s megpróbálta a magnetofont felhasználni az önálló órák­hoz. Segítséget kapott a Bács­Kiskun megyei Pedagógus To­vábbképző Intézettől s las- san-lassan kialakult, csiszoló­dott a magnóvezérlésű okta­tás. Milyen egy ilyen óra? Először is a következő esz­közökre van szükség: annyi számú fülhallgatóra, ahány tanuló van az osztályban: egy magnetofon, huzalok, elosz­tók és természetesen magnó­szalag, amelyen rajta van az óra anyaga. S aztán újabb és újabb magnószalagok a kö­vetkező órák anyagával. Ha ezek az eszközök együtt vannak, a tanulóknak csak fel kell venni a fülhallgató­kat, a tanító néni bekapcsol­ja a magnót, s kezdődik a tanítás. Idáig azért nem ép­pen könnyű út vezet. Tisztáz­ni kellett, hogyan állítsák össze az órát, hogyan tegyék fel a kérdéseket? Mennyi időt hagyjanak • a tanulónak egy-egy kérdés megválaszo­lására? Milyen tempót dik­táljanak a gyerekeknek? A gyengébbek vajon hogyan tudják megoldani a feladato­kat? A Bács-Kiskun megyeiek módszere a következő: neves tankönyvírók, szaktekintélyek megírják az órát; a gyakorló pedagógusok kipróbálják, s tapasztalataik alapján átír­ják, átjavítják. Ezután már lehet sokszorosítani a szala­got. A kecskeméti intézetnek ehhez van megfelelő felszere­lése : stúdió, ahol szalagra ve­szik az órát, majd a felvételt sokszorosítják. Hogy ez a pe­dagógusnak milyen nagy se­gítség, nem kell bizonygatni. A magnós óra néhány elő­nyét azért mondjuk el. A ne­velőnek az óra összeállításá­val nem kell bajlódnia, s ez időt jelent számára. Egy-egy óra neki is továbbképzést je­lent, mert viszonyítási alap­ja van más órához; a magnós órákat ugyanis a legkorsze­rűbb óramodell alapján igye­keznek elkészíteni. A tanuló más követelményrendszerhez is hozzászokik, általában gyorsabb munkatempóban kénytelen dolgozni. Természe­tesen nem minden órát mag- nósítanak, csak az önálló órák 20—25 százalékát. A magnós tanító néni sem szorítja ki az igazit, hiszen óra végén ő el­lenőrzi, hogyan dolgoztak a tanulók a magnóval. Az 1979/80-as tanév kezde­tétől megyénk kilenc össze­vont osztályokkal dolgozó is­kolájában vezetik be a magnóvezérlésű oktatást, amire a pedagógusok a Bács- Kiskun megyeiek tapasztala­tai alapján készültek fel. Jó munkát magnós tanító nénik! — majoros — A jókedvű Bán Sándor né Ózsákról érkezett GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Öregemberek a szülőszobában dolgozókat és a takarítókat kivéve senki nem tudja foly­tatni az eredeti szakmáját. Rétiné így folytatja: — Gondozásról van szó to­vábbra is, sőt az öregjeink egyharmada fokozott gondo­zásra szorul, meg is teszünk mindent, amit tehetünk az ér­dekükben. Itt is van örö­münk is. Némelyik gondozot­tunk úgy beszél, neki ilyen nyugodt, boldog élete még nem volt. Egy néni elmond­ta : őt nyolcéves kora óta hajt­ják, küszködik egész életében, számára megváltás, hogy itt mindent megkap és pihenhet. — A gondozottak most ke­rültek először otthonba? — Igen. Számukra is új ez a helyzet. Most ismerkednek — július óta — egymással és a sorsuk fordulatával. Har­minc helyünk van és huszon­nyolc öregünk. A legtöbben Paks környékiek, de jött hoz­zánk elhapvott, magára ma­radt öreg Kapospuláról, Szál­káról, Ózsák-pusztáról. No, az ózsáki nénivel érdemes meg­ismerkedni, nagyon jókedélyű asszony. Benézünk több szobába, a főnővér mindenütt bejelenti a lakóknak, hogy látogatók ér­keztek. Nem azt mondja, hogy hivatalos személyek, sze­rencsére nem. Nyilvánvaló: tudja Rétiné, hogy a látogató egészen más hatást kelt az itt élőkben, még akkor is, ha nem rokon, még akkor is, ha nem beszélget velük hossza­san. örömmel látom: a gondo­zás, a munkaszeretet ugyan­olyan, magas színvonalú és hiánytalan, mint régen, ami­kor pedig ugyancsak próbára tette a személyzetet a helyt­állás, hiszen havonta har- minc-ötven kisgyerek világra jöttét és első napjait segítet­ték, éjjel-nappal. Csecsemők helyett az alko- nyatot dajkálják. Ha meg­gondoljuk, ez sem kisebb je­lentőségű. Megszüntették Pakson a szülőotthont és szociális ott­honnak rendezték be. így in­tézkedett az illetékes ható­ság, az épület korszerűtlensé­gére hivatkozva. A szociális otthon Gyünk­höz tartozik, az ottani szociá­lis otthon „kihelyezett részle­ge”. Ha szó szerint vesszük ezt a hivatalos kifejezést, ki­csit furcsa és indokolatlan, mert Gyünkről nem kellett kihelyezni semmit. Csak az épületből. Kivitték az ágya­kat, a szülés és a csecsemő­gondozás bútorait, kellékeit és a Pakson vásárolt heve- rőkkel, szekrényekkel ren­dezték be a szobákat. Négy­ágyas meg kétágyas szobák vannak. A szülőszobában most négy férfi lakik, négy öregember. Réti Ferencné főnővér, aki előzőleg tizenöt esztendeig csecsemősként dolgozott eb­ben az épületben, tehát új­szülötteket gondozott, az élet megújulásának féltett kin­cseit, azt mondja, egy hétig úgy érezte, nem bírja, nem marad. Aztán kezdett bele­törődni, megnyugodni, meg­érezte az öregek háláját, sőt szeretetét és ma már örömet is talál abban a munkában, amit végeznie kell. A 22 ta­gú személyzetből 18-an most is itt dolgoznak. A konyhai Sfitkérezés az udvaron

Next

/
Oldalképek
Tartalom