Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-04 / 206. szám

Képújság 1979. szeptember Moziban Mese tejúthabbal? A Csillagok háborúját — saját nyilatkozata szerint —, a felnőttben is élő örök me­sevágy kielégítésére szánta George Lucas, a fiatal rende­ző. Ha ezzel a tudálékos fon­toskodások sorába akart utal­ni mindenféle kritikát, elszá­mította magát, mert a mesé­nek is van mércéje és nem is csak a népmese, hanem mondjuk Milne, Saint-Exsu- péry, Lázár Ervin és mások. A tudomány jóvoltából szá­munkra is táguló világegye­tem valóban új hátteret kí­nál a régi mesealakoknak. A témák, fordulatok vándorlása is természetes folyamat, így semmi kifogásunk nem lehet ha a Csillagok háborúja tá­voli tejútrendszerében, feltű­nik makulátlan és sohasem gyúródó fehér ruhájában, butácska-csinos arcával a Hercegnő, elrabolja őt a Fe­kete Lovag, vár helyett űr- támoszpontján, a Halálcsilla­gon tartja fogva, és szabadí- tására indul az ifjú hős. Ezek valóban mesemotívumok, és a régi varázseszközök helyett is megteszi a fényszablya (mely ugyanúgy csattog. mint az acél), meg a két ked­ves, kutyahűségű robot. A hátborzongatás céljából elő­vezetett szörnyetegek, az űr- kikötő matrózkocsmájának törzsvendégei, viszont már nem érik el a kívánt hatást. Inkább megnevettetnek, vagy eszünkbe juttatják, hogy de jó lenne az esetlen másolatok helyett inkább eredetijüket nézni 121 percig Hieronymus Bosch képén, a Gyönyörök kertje szépsége­sen ijesztő talányán. Még inkább megtörik a mesét valóban nagyszerű trükktechnikával fényképe­zett kozmikus száguldások, izgalmasnak szánt üldözések és szabadítások, a lézercoltok szakadatlan dörgése, melyek kezdetleges földi másuknál is ritkábban találnak célba. Vagyis a western sémái kö­vetkeznek. A magányos hős övéi megmentésére, végső le­számolásra indul. Társát csak a pénz érdekli, lelép, ám a kellő pillanatban ismét megjelenik. A befejezés még megfelelne a mese törvényei­nek, de miféle mesevilág ez? A hercegnőn kívül minde­nütt csak férfiak, akik mind­két oldalon kizárólag politi­kusok és katonák... Egyszóval: nem mese ez, gyermek, csak primitív „co­mics”, képregény. Ám mesés az 50 millió dol­lár, amit egy év alatt hozott alkotójának a film. És a hazánkban tapasztalható kö­zönségsiker is csak Mándy Iván idős jegyszedőnőinek meséihez fogható. Es miről mesél a hazain­duló néző? Meglepő jelenség (és nem kitaláció!) — a kí­sérőfilmről. Magyar József Kérdőjelek című kisfilmjé­nek kezdő képsorai még azért váltanak ki dühös mor­gást, mert a nézőtér már a Nagy Attrakció kezdését vár­ta. Aztán a jószándékkal ho­zott, de az élet valóságában a kisemberek ellen forduló jogszabályok sorát bemutató dokumentumfilm áthangolja, és a kozmikus háború lezaj­lása után sem engedi szaba­don nézőit. Ha pedig ez így van, hadd töltsük kedvünket néha szín­vonalunk alatti látványossá­gokkal — nem árthat meg túlságosan! CSONTOS KAROLT Jövő héten a Griffin és Phoenix című amerikai film­ről frank Rádió Szeptemberi előzetes Követjük korábbi mód­szerünket, hogy időről idő­re megkíséreljük a rádió műsorainak nem utóla­gos (tehát az olvasó szempontjából bizonyos mértékig elkésett) értékelé­sét, hanem előre felhív­juk a figyelmet egyik-má­sik adásra. Ismereteinket természetesen nem saját kútfőnkből merítjük, ha­nem a Rádió Politikai Adá­sok Főszerkesztősége szí­vességéből megkapott elő­zetes műsortájékoztatóból, melyből sok más érdekes­ség közül a következőket ragadtuk ki: A tévénézők a közel­múltban élvezhették Suk- sin csodálatos „Sértés” cí­mű novellájának képer­nyőre vitt változatát. En­nek ürügyén a hatalommal és az azzal való vissza­éléssel foglalkozik a Kos­suthon ma, 17.07-kor „Köz­napok katasztrófái” cím­mel egy vita. Országszerte sok kis üzlet van zárva, az újranyitás reménye nélkül. Mi lesz a sorsuk? Ezt tag' lalja majd vasárnap, a 3. műsorban 15.50-kor a „Be­zárt üzletek” című írás. Jó tartalmat ígér a „Ha fölül­ről beázik, alul fúrjon egy lyukat...” cím, mely mögött a MERKUR Vállalat ga­ranciális tevékenysége rej­lik. Időpontja: szeptember 11-én, kedden 12.35, a Kos­suth Rádióban. Ugyancsak a Kossuthon, 17-én, hét­főn 17.37-kor „Az asszony verve jó?” kérdésre igyek­szik választ adni Juhász Judit, aki egy munkahe­lyén megbecsült, 34 évig kiegyensúlyozott családi életet élő férfire bukkant, aki ma vasvillával kergeti feleségét — és fogyasztja saját termésű borát. Kölesdről szeptember 24- én, hétfőn 13.25-kor hall­hatunk a Petőfi Rádióban, „Schéner Mihály, a hús- bárd mellett” címmel. A kölesdi képgyűjtőkről esz­tendeje múlt, hogy terje­delmes riportot közöltünk lapunkban. Akkora túlzás­ra azonban abban se vete­medtünk, mint amekkorára a rádióelőzetes szerzői. Szerintük ugyanis „több jó festmény van magántu­lajdonban, mint ahány la­kója van a falunak”. Kö- lesd lélekszáma 1970-ben 1745 volt. Remélhetőleg „élőben” Tuscher Tünde is tudomásul veszi ezt... O. L Könyv Perjés Géza: Mohács AZ EMBERISÉG időtlen idők óta foglalkozik háborús­kodással, de egészen a múlt század elejéig kellett várni, amíg (egy mai értelemben vett haladó gondolkodásúnak még túlzások árán se nevez­hető német tábornok) Kari von Clausewitz felhívta a figyelmet arra, hogy „a po­litika folytatásának más esz­közökkel” sajátos logikája van. Történetírásunk furcsa­ságai közé tartozik, hogy ezt a nyilvánvaló tényt nagyon sokáig elmulasztották a szak­emberek egy olyan esemény­nyel is összefüggésbe hozni, mely régóta foglalkoztatja a hazai közgondolkodást. A mohácsi csatavesztésről van szó, melynek a múlt héten volt a 453-ik évfordulója. Ugyancsak magyar sajátság, hogy nálunk a három évvel ezelőtti kegyes megemléke­zés már-már csatavesz­tés megünneplésébe csapott át. Létrehoztunk egy na­gyon szép emlékparkot, melyről alig egy évvel ké­sőbb nagy hatású dokumen­tumfilm bizonyította be, hogy az elhamarkodottság iskola­példája és a legszabályosabb kerékkötője volt az igazi tu­dományos vizsgálódásnak. A mohácsi csata elesettjei túl­nyomó többségének sírja ma éppúgy ismeretlen. mint korábban volt. Sajnos a csata lefolyása legalább annyira az. Éppen ezért kell a legnagyobb örömmel üdvözölni egy had­történésznek, Perjés Gézá­nak a Magvető kiadásában megjelent „Mohács” című könyvét, mely „nemzeti nagylétünk nagy temetőjé­nek” helyét igyekszik egy történelmi folyamat sorrend­jében megmutatni. Kínos alapossággal elemezve min­den részletet, ide értve a tevék teherhordó képességét, a menetoszlopok hosszát, ha­ladási sebességét, a folyón való átkeléshez szükséges időt. Egyszóval mindazt az apró részletet, melyek isme­rete nélkül soha nem lehetett háborút vívni és amelyekkel a kortársak természetesen tisztában is voltak. Legelső­sorban II. Szulejmán, a nagy szultán, akiről igazán bajos elhinni Káldy-Nagy Gyula felfogását (Szulejmán. Gon­dolat, Bp. 1974.) miszerint hosszú élete során szinte csak véletlenül hozott-pofozott volna össze egy világbirodal­mat. Arra, hogy a török hadsereg akciórádiusza sze­rencsés esetben csak Ma­gyarország közepéig terjedt ki, már mások is felhívták a figyelmet. (Szakály Ferenc: A mohácsi csata. Akadémiai Kiadó. Bp. 1977.) Azt azon­ban tudomásunk szerint elő­ször Perjés Géza szögezi le, hogy a szultánnak nem, hogy öröm nem volt Magyarország elfoglalása, hanem tehertételt jelentett. A megszállás a na­gyon pontos számadásokat vezető szultáni kincstárnak lényegesen többe került, mint amennyi hasznot ho­zott. Ennek az alaptételnek kö­szönhető, hogy a Mohács cí­mű könyv egyáltalán nem végződik magával a csatá­val, hanem annak utóéletét — Szapolyai korát — bősé­gesen tárgyalja. Szapolyai személyében ugyanis a szul­tán megkapta azt a vazallus királyt, akit békén is hagyott. Szapolyait ezért Perjés nem tudja elítélni, hiszen egy államvezetésnek azt kell a fő céljaként elfogadni, hogy végveszély esetén egy nép biológiai életerejét minden­áron őrizze meg. A logika ritkán népszerű, főleg érzelmi beállítottságú közgondolkodásunk számára nem az. Meglehet Perjés könyvét is felháborodás fo­gadja majd, bár kelendősége egyelőre érdeklődésre vall. Ez az érdeklődés alighanem a csata leírása körül csap majd a legmagasabbra, ahol a hadtörténészi logika ismét feketén-fehéren bizonyítja az ellenkezőjét annak, amit meg­szoktunk. Nevezetesen azt, hogy „Tömöri, büszke ve­zér” — bár nem volt nagy hadvezér — egyáltalán nem sarlatán módjára vezette a csatát, mely a kezdeti idők­ben megnyerésre is állt. Vi­ták elsősorban szakkörökben várhatók. Ugyanis a szerző, ismét csak logikai úton azt bi­zonygatja, hogy a szultán alighanem több alkalommal megpróbált békés úton szót érteni a magyarokkal.. Akik nem álltak kötélnek. Bízzunk abban, hogy a török levéltá­rak még sok feltárandó kin­cset rejtenek és bízzunk a feltárásukra alkalmas magyar kutatókban is. EGYELŐRE történetírá­sunk „Mohács-komplexusa”, görcse még csak csak lassan oldódik, a Jagello-korra vo­natkozó ismeretek például megdöbbentően hiányosak. Bárhová vezessenek a viták, Perjés Géza könyve nagy és értékes eredménye a törté­netírásnak éppúgy, mint a nagyon jó stílusú, lebilincselő történeti ismeretterjesztés­nek. ORDAS IVÁN Opera-népszerűsítés - népszerű nperákkal A szekszárdi „Zenélő Nyár” ötödik koncertje méltó befe­jezése volt egy igényesen összeállított, gondosan szer­vezett hangversenysorozat­nak. A hirtelen jött lehűlés nem tette lehetővé, hogy a régi megyeháza udvara ad­jon otthont a muzsikának, így a művelődési központ márványtermében fogadta a közönség az est szólistáit. Ezúttal Mészöly Katalin Liszt-díjas és Horváth Bálint Érdemes művész látogattak a megyeszékhelyre, hogy íze­lítőt adjanak az operairoda­lom néhány remekéből. A Magyar Állami Operaház két kiváló énekesét Patkó József kísérte zongorán. A műsoris­mertető feladatát Baranyi Ferenc József Attila-díjas költő vállalta, alapos felké­szültséggel, a műfaj iránti elkötelezettséggel. Bevezető­ként utalt arra, hogy a tör­ténelem során a népek nem­zetté válásának folyamatá­ban egyik fontos állomás volt a nemzeti opera meg­teremtése. Nálunk Erkel Fe­renc fémjelzi e szükségsze­rűséget, ezért hát „nyitány­ként” a Bánk Bán című ope­rából Bánk áriáját, a haza­szeretetei oly mélyről fakadó megfogalmazását, a „Hazám, hazám”-ot hallhattuk Hor­váth Bálint előadásában. Ezt követően Bizet Carmen-jéből hangzottak el részletek. A XX. század első operabemu­tatója 1900 januárjában Puccini: Tosca-ja volt. Ebből a két női arc emlékét lelké­ben hordozó Cavarodossi Képáriája és az élet-halál mezsgyéjén járó ember meg­rendítő vívódását kifejező Levélária ragadtatta tapsra a közönséget. Az élmény fokozását Verdi operakettősök megszólaltatá­sa jelentette. A Trubadúrból Azucéna és Manrico zenei párbeszéde megrendítő szép­ségű volt, majd a Szuezi- csatorna megnyitására kom­ponált Aidá-ból Amneris és Radames kettőse maradt em­lékezetes. Mészöly Katalin és Hor­váth Bálint hangversenye is­mét azt igazolta, hogy a leg­csodálatosabb hangszer az emberi hang. Tévénapló Csehszlovák Mario A Thomas Mann novellájából készített tv-film, a Mario és a varázsló 1977-ben Monte-Carlóban több díjat is kapott, de nemcsak ez indokolta bemutatását, hanem az is, hogy a második világháború kitörésének év­fordulóján aligha lehetne méltóbban emlékezni az em­beriség történetének legnagyobb pusztítására. Mann a fasizmus gyökereit mutatta meg a Marióban, a kiszol­gáltatottság iszonyatát, a tudatos és cinikus manipulá­ció embertelenítő következményét. A csehszlovák tv-film, díjakkal a háta mögött, okkal kelti fel érdeklődésünket, amit fokoz az is, hogy jól emlékezünk Latinovits Cipollájára, színészi pályájának egyik legszebb alakítására. Az egybevetésnek nem kell feltétlenül azt jelentenie, hogy azt firtassuk, melyik a jobb, a művészet egyébként sem versenyfutás. Miloslav Luther Mariója ugyanis hibátlan alkotás, Juraj Kukura Cipollája pedig rendkívül szuggesztív. Latinovits más volt, démonikusabb nála, minden az irracionális határán lebegett, mintegy azt példázva, hogy a varázslat fonto­sabb, mint a megértés, a tapasztalat. A csehszlovák Mario valóságosabb, itt minden földi, észérvekkel magyarázható, s bár Juraj Kukura Cipol­lája nem nélkülözi a démoni vonásokat, sok van benne a bohócból is, a közönséges csepűrágóból, s ha abból indulunk ki, hogy Mann Mussolini-Cipolla alakjában a szélhámos és szemfényvesztő kapja a nagyobb fényt, igaza van a rendezőnek. Egyébként is Miloslav Luther mindvégig arra törekedett, hogy hiánytalanul reális le­gyen, ezt szolgálja a gondos környezetrajz, s az is, hogy a nézőtéren ott látjuk a Mann-családot, s halljuk az író aggodalmas szavát is. A csehszlovák Mario nem lépi át Mann világának határait, de mintha attól félne, hogy akár egy szó is el­veszik, ezért kapnak a film önálló lehetőségeihez képest nagyobb teret a novella elemei, az író megjegyzései, amelyek esetenként a cselekmény fölött lebegnek, s amikor már eldördült Mario fegyvere, halljuk a végső konklúziót is, mintegy megkímélve a nézőt attól, hogy magának kelljen megfogalmaznia azt, amit a történet minden eleme sugalL A rendező így gondolta teljesnek a Mann-novella tv- változatát, amit akkor is el kell fogadnunk, ha a La- tinovits-féle Cipolla mást sugall, sőt épp arra figyel­meztet, hogy a remekműveknek nemcsak egy megköze­lítésük van, hanem annyi, ahányan ihletetten értelmezik. csAnyi l. Közhelyjátékok Találkoztam már egy pár nevelőotthon-történettel, de életemben se olyannal, amiben ne ugyanaz történt vol­na. A nevelöotthontörténet-automata bekapcsol, és már­is sorjáznak a bonyodalmak: világfájdalom, csalóka re­mények, szökési kísérlet, aztán szökés, romantikus buj­kálás, bujkálás közbeni szerelem, nagy csalódás, majd visszatétrés a karjait — persze képletesen — melegen széttáró nevelőotthonba... A figurák is gyorsan sorjáz­nak az automata bendöjéből, jóságos igazgató, megértő tanár, pajkos cimborák, feslett, ám de lágy szívű anyu­ka, derék nevelőapa-jelölt, csábos érett asszony és da­cos kamaszlány. No, vajon mi a szerepe egyiküknek- másikuknak?! Hát... A válasz nem okoz gondot egyet­len gyakorlott tv-nézőnek sem. Az anyuka felelőtlenül kecsegtet, a nevelőapa-jelölt csak meggondolatlanul, a cimborák a szökésért lelkesednek, az érett hölgy az avatatlan ifjúért, aki végül mégsem általa, hanem kamaszlány-bújtatójával esik át a szerelmi nagykorúvá- váláson. Ne felejtkezzünk el a tantestületről sem: őjc képviselik a nyugalmat, a biztonságot, a megértést és egyáltalán, mindent, ami jó, és helyes... Aki nem hiszi, járjon utána! Tényleg: kíváncsi lennék, mi a véleménye a Gyermek- játékokról azoknak a nézőknek, akik átélték azt az élet­helyzetet, ami olyan könnyen kínálja a megírandó­filmre vihető témát, és amely aligha könnyen elvisel­hető bárkinek, akit belekényszerít sorsa? Azt hiszem, azok, akik családi kör helyett nevelő- otthonban nőttek föl, a többi nézőnél is_ jobban unják a téma közhelyszerű feldolgozásait, sőt, alighanem bosszankodnak is miatta. Polgár András és Gaál Albert munkájában néhány üde jelenet bizonyította csupán, hogy az alkotók nemcsak a modellt, a valóságot is ismerik. V. F. É. Kiállítás Zsúfolásig megtelt a megyei művelődési központ kiállító- terme vasárnap délelőtt, amikor Borbély László művé­szettörténész megnyitotta Lőrincz Vitus festőművész zománcképtárlatát. A kiállítás, amely egyúttal a képző­művészeti világhét első rendezvénye is Tolna megyében, szeptember 23-ig tekinthető meg. LEMLE ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom