Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
12 InIÉPÜJSÁG 1979. szeptember 2. N MAGAZIN MAGAZIN N MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Moszkitóhadjárat Felső-Volta afrikai köztársaságban gyakorlati kísérleteket végeztek a moszkitó- szúnyog biológiai kiirtására. Az eddigi tudományos adatok alapján várható volt, hogy egy olyan moszkitóte- lep, amelynek kétharmada meddővé tett hímekből áll, kilenc héten belül teljesen kipusztul. A kísérletben a moszkitó- szúnyogok két változatának keresztezésével terméketlen moszkitóhímeket tenyésztettek ki. Az előzetes laboratóriumi vizsgálatokban a hímek a nőstényekkel szemben teljesen a szokott módon viselkedtek, a nőstények azonban meg nem termékenyített petéket raktak. Amikor azonban a szabad természetben próbálták ki a módszert, csalódás érte a kutatókat: a meddővé tett moszkitóhímek semmiféle vonzerőt sem gyakoroltak a nőstényekre. A kutatók mintegy 300 000 sterilizált hímet engedtek szabadon, és hetekkel később ugyanazon a keltetőhelyen befogták a moszkitókat. Ekkor kiderült, hogy bár a hímeknek 75 százaléka sterilizált volt, a petéknek csak mintegy 6 százaléka maradt terméketlen. A bobói kutatóközpont szakemberei arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a szabad természetben felinőtt moszkitónőstények a termékeny hímeket előnyben részesítik, és így a sterilizált hímek túlnyomó része nem jut párosodáshoz. Feltételezik, hogy laboratóriumi körülmények között ez a válogatás sokkal korlátozottabb, mint a szabad természetben. Büntetés dohányzásért Az indiai Radzsasztan államban, Hundér faluban egy régi szokás tiltja az ottani lakosoknak a dohányzást. A tilalom megszegéséért 51 rúpia büntetést kell fizetni. Arra már senki nem emlékszik, hogy honnan ered ez a szokás, de a falucska lakosai valamennyien betartják. Az utóbbi néhány év alatt mindössze egyetlen embert kellett megbüntetni dohányzásért. A hét karikatúrája Külföldi út után — És hol vetted ezt a teáskannát? Alagútban futó vezetékek Játékautomaták Naponta szemtanúi va- • gyünk, hogy olykor ötven- száz méterenként fel kell bontani az úttestet egy hibás gáz- vagy vízvezeték kijavításáért. De az új vezetékek építése is óhatatlanul együtt jár az úttest és a járdák folytonos feltörésével. A gyakran hanyagul végzett munkák pedig a víz-, gáz- és távfűtésivezetékek, az elektromos és postai kábelek megrongálásával sok kárt, zavart és bosz- szúságot okoznak iparnak és lakosságnak egyaránt. Pedig van megoldás mindezek elkerülésére: a közműalagutak létesítése. A közműalagút — a házak pincéjén átvezető szakasza a közműfolyosó — csak nálunk új módszer. Párizsban már 1855-ben a szennyvízcsatorna felső részére függesztették a különböző vezetékeket, magát a csatornát használván alagútnak. Ma számos országban már szinte kizárólag a köz- műalagutakat használják. A Szovjetunióban 1933-tól több száz kilométernyit építettek belőle. A közműalagút lényege: a víz, a villany, a telefon, a távfűtés, a szennyvíz vezetékei egymás .mellett futnak végig benne. S mivel az alagút járható, az állandó ellenőrzéssel megelőzhetők a hibák, s ha egyszer-egyszer mégis baj van, útfelbontás, földmunka nélkül könnyen hozzáférhet a szerelő. A legutóbbi esztendőkben hazánkban is többfelé készült már közműalagút. Nagy-Britanniában még ennél is valamivel tovább mentek. Nyugat-Anglia egy folyója alatt olyan közműalag- utat építettek, amelyben kivételesen nagy feszültségű villamos távvezeték elhelyezésére is lehetőség nyílhatott. Mindegyik vezeték három 2,5 négyzetmilliméter keresztmetszetű, olajjal töltött kábelből áll, amelyek egy-egy nagyobb átmérőjű, vízzel töltött csőben vannak elhelyezve. A 3,5 km hosszú közműalagút- ban yezető távkábelben 400 ezer voltos villamos energia folyik. Elektronikus „rablónak” nevezi a köznyelv azokat a játékautomatákat, amelyekkel egyre inkább elárasztják a tőkés világot a szerencse- játékból nem kis hasznot húzó vállalkozók. A játékautomaták sokféle változata közül a legnépszerűbb az, amelynél a pénzbedobást követően meg kell húzni egy kart, amikor is a játékos előtt vízszintes tengelyű hengerek palástján különböző figurák kezdenek el futni. Amikor mind a három sorban megállapodik egy-egy figura, vagy nem történik semmi, vagy — ha az egymás mellett megálló figurák egyformák — a gép kidob magából egy csomó aprópénzt. Ugyancsak kedvelt a tivoli játék is. Utcákon, mozikban, kiskocsmákban, bárokban és minden olyan helyen megtalálhatók ezek a játékautomaták, ahol szórakozni vágyó emberek fordulnak meg. Olyan masszív felépítésűek és annyira megbízható az elektronikájuk, hogy a nagy igénybevétel ellenére is csak ritkán romlanak el. Japánban is lépten-nyomon megtalálhatók a pénzzel működő „haszontalan” automaták, igen sok játékterem várja a fiatalokat. Befolyásuk talán a televíziónál is erősebb, amelytől már régóta féltik az ifjúságot éppúgy, mint a felnőtteket (Japán a „legtelevíziósítottabb” ország Tv-készülékkel kombinált tivoli játékautomata a világon). De míg a tv- műsor, bármilyen rossz is, előbb-utóbb véget ér, az automata mindig működik, amíg pénzzel, zsetonnal táplálják. Japánban újabban odáig mentek, hogy a tivoli játékautomatákat televízióval kombinálták. A kis tv-képernyő a játékautomata homloklapjának közepén foglal helyet, így a szerencsejátékos az általa nézni kívánt Űrprogram — legtöbbször érdekes sportesemény — figyelése közben is áldozhat -játék- szenvedélyének. Fésületlen gondolatok Ha kórusban akarsz énekelni — először is jól figyelj a karmesterpálcára. Az illető naphosszat nem tudott visszaemlékezni egy olyan egyszerű szóra, mint a „guilot- tie”. A feje sehogy sem vette be. A pénznek természetesen nincs szaga. Mégis gyorsan elillan. A mentőövről később kiderült, hogy . .. nyakörv. Irta: Stanislaw Jerzy Lee. A pornófilmek veszélyesek A fiataloknak megtiltották a pornográf filmek megnézését. Kiderült azonban, hogy ezek a filmek az idősebb emberek számára még veszélyesebbek. Feivre professzor, az ismert francia kardiológus szerint a pornográf filmek ugyanúgy, mint a horrorfilmek, vagy mint a futballmeccs-közvetítések, nemegyszer váltanak ki olyan sokkot, amelyek tragikusan végződnek. Feiver professzor különösen a 65 éven felüli nők számára nem ajánlja az erotikus filmek megnézését. Szikrázó fülbevalók Az utóbbi években egyre több nő tér vissza nagyanyáink divatjához: kifúrat- ja fülét és fülbevalót akaszt bele. Az ékszerészek egyre újabb fülbevaló-kollekciókat mutatnak be. Egy amerikai Szeptemberi évfordulók Az U. K. Press Gazette közlése szerint a világ legnagyobb privát újsággyűjteménye az amerikai Alton Ketchum tulajdonában van. A Connecticut államban élő Az elektronikus kozmetikus A kompútereket már-már csaknem mindenütt meg lehet találni. Még az egyik amszterdami szépségszalonban is. A számítógép memóriaegységébe betáplálják a vendég adatait — magasságát, hajszínét, bőrszínét — és néhány másodperc múlva a kompúter már javasolja is a vendégnek legjobban illő krémet, lakkot, púdert vagy rúzst. ékszergyártó nemrég olyan fülbevalót szabadalmaztatott, amely tetszés szerinti gyakorisággal fénylő szikrákat bocsát ki magából, a szervezet termelte melegből merítve ehhez az energiát. férfi házának pincéje több mint 100 000 hírlapot rejt. A gyűjtemény egyik legrégibb darabja a London Gazette egy példánya, amely 1665. február 12-én jelent meg. Kevés az utca Párizsban, Londonban, Düsseldorfban és más nagyvárosokban az utcák már a közeljövőben nem lesznek alkalmasak arra, hogy lebonyolítsák a városi közlekedést. A szakemberek kiszámították, hogy a nagyvárosokban közlekedő különböző típusú gépjárművek együttes felülete nagyobb, mint az úttestek egész alapterülete. Vízszintes: 1. 1888. szeptember 12-én született író (Józsi Jenő; zárt betű: Y). 10. Egyes ízeltlábúak fején található, tapoga- tásra alkalmas szerv. 14. Székesfehérvár latin neve, de magyar film címe is. 15. Illatos virág és női név. 16. Szolmizá- ciós hang. 17. Ismert moszkvai áruház. 18.. Roham, támadás. 20. L. B. 21. Retten. 24. Nyári ház. 25. Rag, -tői párja. 26. Liba. 27. Erős szándék, elhatározás. 30. Burgonya termése. 31. Autóval elhagy az országúton. 33. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa. 34. Hajnalban. 35. Videoton röv. 36. Levasal. 38. Felbőszült, ádáz. 39. Szintén ne. 40. Óriási, roppant nagy méretű. 42. Omszk folyója. 44. Akadály. 45. A Materialista világnézet szerzője (László). 46. Fekete István állatregénye egy bagolyról. 47. A római mi• tológiában a családi tűzhely védelmezői. 49. Főúri rang volt. 50. Csökken a víz szintje. 52. Növényi rész. 53. Nem hiába keresett. 55. Magasztos hangú, lírai költemény. 56. Apró darabokra tör. 57. Zongora része. 58. Megtörtént dolog. 60. Török gk. jelzése. 61. Alföldi' folyó. 63. Mezőgazdasági' szerszám. 64. Tojás németül. 66. Tanít, nevel. 68. Hegység, ahonnan az ókori Spártában a nyomorék és gyenge gyermekeket letaszították. 71. Zöldes színű szilikát (JADE). 72. 1518. szeptember 29-én született olasz festő, a velencei barokk kiemelkedő mestere (zárt betű: T). . Függőleges: 1. Szovjet sakknagymester (Mihail). 2. Besúgott, cserben hagyott. 3. R. B. 4. A középkori skandináv irodalom jellegzetes terméke (SAGA). 5. Trafik, bolt. 6. Negatív válasz. 7. Súgó páratlan betűi! 8. Anasztázia becézve. 9. Szűk völgyszoros. 10. Cikornyás rész! 11. Fontos táplálék, ételízesítő. 12. Ahol a vonat megáll. 13. 1973. szeptember 24-én halt meg, különös körülmények között, chilei költő (zárt betű: R). 15. Világtalan. 19. Hajó része. 22. Soha nem áll meg. 23. Híres francia filmrendező (Roger). 25. Petőfi versében a Tiszába siet. 26. 1828. szeptember 9-én született, a Háború és béke, az Anna Karenina és más nagy sikerű regény szerzője (zárt betű: T). 28. Takarékbetét után fizetik. 29. Visszavonul, meghátrál. 30. Község Baranyában. 32. Pl. a máj, vese, hasnyálmirigy. 34. .. .-azar; trópusi betegség. 37. A szóval ellentétben megmarad. 38. Perbe fog. 41. Magyar kártyával játszott kártyajáték. 43. Háromnegyedes ütemű lengyel népi tánc. 46. Több hadosztályból álló, magasabb fokú katonai egység. 48. Rosszul szigetelt áram teszi. 49. Magyar labdarúgó edző Ausztriában. 51. Edgár Allan ... 53. Azonos a függ. 25. sz. sorral. 54. Srófol, csavar. 57. Féltucat. 59. Balog. 61. ... West; híres filmsztár. 62. ... Jósé (Costa Rica). 63. Én latinul (EGO). 65. Bizonytalanságban van! 67. Tádé páratlan betűi! 69. I. T. 70. Országos Tervhivatal. Beküldendő a vízsz. 1., 72. és a függ. 13., 26. számú sorok megfejtései 1979. szeptember 10- ig a Megyei Művelődési Központ, Szekszárd. Pf. 15. 7101 címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: REJTVÉNY. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az 1979. augusztus 19-i keresztrejtvény megfejtése: Búzakenyér, búzakenyér új búzából pufa, fehér mindenkinek jut belőle kapjunk tőle új erőre. Könyvjutalmat nyertek: Fodor Ferencné, Szekszárd, Mészáros L. u. 7. 7100; Gáncs Judit, Szekszárd. Wosinsky ltp 10. 7100; Horváth József, Fadd, Széchenyi u. 39. 7133: Kertész Vince. Hő- gyész. Zrínyi u. 42. 7191; Kónva Éva, Paks. Kurucz Gy. u. 58. 7030; Kovács Edit. Lápafő. Rákóczi u. 4. 7214: Lengyel Tibor, Dombóvár. Tanácsköztársaság tér 9. 7200: Paluska Ibolya, Bi- kács. Hunyadi u. 67. 7043; Pan- czi Ibolya, Szekszárd, Székely B. u. 46. 7100; Smercka Lajosné, Bonyhád, Perczel u. 7. 7150; A nyerteseknek a könyveket a kiadó postán küldi el. Bei II esz ked es — Hogy tetszik neked az új hely? — Félek, hogy nem tudok beilleszkedni a kollektívába... — Miért? — Az orvos eltiltott a szeszes italoktól. SZEREK Ellenőrzés a közműalagútban A legnagyobb újsággyűjtemény