Tolna Megyei Népújság, 1979. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-21 / 221. szám

1979. szeptember 21. Képújság 3 KITÖRTE K" |i Régi ígéretemre emlékezte­tett Makula József, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat bölcs­kei gyáregységének betaní­tott munkása azzal, hogy meginvitált új házába. Pon­tosabban: kiprovokált ígéret volt ez 1977. februárjában, abban a már nem putri, de még nem lakóház épületben Bölcskén, a felszegi cigány­telepen. A csöppnyi konyhá­ban búgott a mosógép, a háziasszony panaszkodott. — Tessék nézni, így élünk itt ebben a kis házban heten. És bárhogy is szeretnénk, nem jutunk rendes lakáshoz. Kinyitotta a ruhásszekrényt és sorra vette elő a szebbnél szebb holmikat. — Ez a ka­bát kétezerbe került, ezt a cigányszoknyát nem hordom, csak ha lakodalomba me­gyünk. Itt a Józsi két ünnep­lőöltönye, a lakkcipő, nem­rég vettük, névnapjára nyak­kendőt kapott; mert tudja, a párom szeret jól öltözni, az pedig nyakkendő nélkül nem megy. Nézzen körül, milyen tisztán tartom ezt a kis la­kást. Hát nem érdemelnénk nagyobbat?... Fél karomat odaadnám, ha sikerülne ki­törni innen. De úgy látszik, nekünk nem sikerül. Nem tudtam semmi meg­nyugtatót mondani, csak va­lamiféle erőtlen és konkrét „fedezet” nélküli biztatást: lesz még házuk itt Bölcskén. De altkor megmutatják? A közvetlen előzmény, ami az asszony elkeseredését okozta, egy meghiúsult ház­vétel volt. Makuláék tudomá­sára jutott, hogy eladó egy lakóház a község központjá­ban. Annak rendje és módja szerint megegyeztek, majd elindult' a vásárlás ügyinté­zése, OTP-kölcsön, különféle igazolások. Amikor a szerző­dést meg kellett volna kötni, a tulajdonos váratlanul be­jelentette, hogy mással kötött egyességet, az illető már fog­lalót is adott. A tanács ra­gaszkodott az eredeti meg­állapodáshoz, csak Makuláék- nak adható el a ház. Erre a tulajdonos bejelentette, hogy a ház nem eladó. Ez ellen már nem lehetett semmit sem tenni, noha a Napnál vi­lágosabb volt, hogy csak ci­gánynak nem eladó a ház. A szomszédok nem tűrik, hogy közéjük telepedjen egy cigánycsalád. Pedig nem Makula Józse- fék lettek volna az elsők. A bölcskei cigánytelep lassacs­kán „elfogy”, évente két- három család költözik el, vagy kap lakást, vagy épít, vagy vásárol házat. Makula József öccse, Péter is házat vett a Táncsics Mihály utcá­ban, a szomszédok nagyon jól kijönnek velük. — Csak nekünk nem sike­rül — panaszkodott az asz- szony. Akármennyire is ren­det, tisztaságot tartok, kevés itt a hely, nem tud a kis­lányom tanulni. Pedig nem akarom, hogy analfabéták le­gyenek a gyerekeim, mint én. Meg aztán a Józsinak se tesz jót ez a környezet. Ma itt magasodik, a Vörös- gyíren, Bölcske új lakónegye­dében Makuláék háza. Még nem kész teljesen — a külső vakolat hiányzik, a villany ideiglenes megoldással, a szomszédtól van átkötve, ví­zért kétszáz méternyire jár­nak — de -belül már laká­lyos a ház. Etus asszony mosolyog, mi­közben főzi a kávét. — Nem hittem volna, hogy sikerül. Nem is ment volna a dolog, ha csak magunkra számíthattunk volna. Tessék nézni, a nagyszobát már- be­rendeztük, tizenkilencezer- hatszázért vettük ezt a szek­rénysort, az ülőgarnitúra a bizományiból van. A sakk­készlet a régi. Józsi festette ki az egész házat. A falon képek. Az egyik berámázott, színes fényképet tüzetesebben megnézzük. — Felismernek? — kérde­zi a házigazda. — Igen, ez a maguk bri­gádja — mondja Horváth József gyáregység-igazgató. A cukorrépagépsor kiállításán. Hogyan, miből lett ez a ház? — Ahogy a gyáregység­igazgató, Kovács Sándor bri­gádvezető és Makuláék el­mondják, összeáll a kép. Makula József majd más­fél évtizeddel ezelőtt lett az akkor még a szekszárdi Me­zőgéphez tartozó üzem mun­kása. Nem sok idő kellett ah­hoz, hogy munkatársai és vezetői felismerjék benne a becsületes, szorgalmas, igyek­vő embert. Bevették a szocia­lista brigádba. Rábeszélték — nem kellett sok győzködés hozzá —, hogy fejezze be a nyolc általánost. Az 1975. jú­nius 12-én kelt bizonyítvány tele van négyesekkel és ötö­sökkel. Annak idején, 1977- ben is segítettek, hogy házat tudjon venni, ám akkor nem sikerült. Tavaly Makula Jó­zsef beadta a felmondást. Tudta mindenki, hogy Józsi nem afféle vándormadár, amikor kérdezték, meg is mondta, hogy közülük töb­ben elmentek Dunaújvárosba dolgozni és egy éven belül kaptak lakást. Vagy a város­ban bérlakást, vagy itt Bölcs­kén segítette őket az üzem, hogy házat építsenek. Ezért akar ő is elmenni. — Ezt megtehetjük mi is — mondta a brigádvezető. Eljártak a községi tanács­nál, a tanács térítésmentesen adott házhelyet. Intézkedtek az OTP-kölcsön ügyében. Az üzem egyik technikusát megbízták, hogy intézze az építéssel kapcsolatos tenni­valókat, járjon utána a dol­goknak. Az illető — Nyulasi János — éppen befejezte sa­ját házának építését, így nem­csak a szakképzettsége volt meg, hanem friss tapasztala­tai is. És természetesen segí­tett az üzem az építkezésnél is. A munkatársak betonoz­tak, vakoltak, villanyt szerel­tek, az üzemben szabták fel a gerenda- és deszkaanyagot, üvegezték be az ablakokat. És természetesen szállítóesz­közeit kedvezményes fuvar­díjért bocsátotta Makula Jó­zsef rendelkezésére az üzem. Még a vizet is az üzemből vitték az építkezéshez. Az alapozásnál a rokonság segí­tett. — Megijedtem, amikor megmutatta Nyulasi János a típusterveket. Valahogyan ki­csinek tűnt mindegyik, ekko­ra családnak — mondja a házigazda. — Én meg a fürdőszobát kerestem, de nem találtam — teszi hozzá az asszony. — Utánajártunk, kiderült, hogy egyik terv sem szent­írás — mondja a brigádveze­tő —, lehet változtatni raj­tuk, csak arra is engedély kell. így lett nagyobb a ház, tágasabbak a szobák és ki le­het alakítani fürdőszobát is. Tavaly ősszel indult el Ma­kula Józsefék házépítési ügye. Ez év április 4-én kezdték meg az alapozást, három he­te pedig megtörtént a beköl­tözés. Makula József és fele­sége, négy gyermekével — a 14 éves Erikával, a 12 éves Józseffel, a 8 éves Tiborral és a 6 éves Tímeával — birtok­ba vette a 85 négyzetméter alapterületű új házat. A ta­valy ősszel kelt felmondó- levél véglegesen „ad acta” került. A házigazda csak a brigádtól vált meg. Nem sa­ját akaratából. — Makula Józsinak ügyes keze van, ezért nem mindegy, hogy milyen munkát bízunk rá. Néhány embert betaní­tunk az egyszerűbb forgácso­lási munkára. Nem is titkol­juk. hogy később majd bo­nyolultabb munkákat is kap­nak, szakmunkássá képeztet- jük át őket. Józsi is köztük van. Négy éve fejezte be a nvolc általánost, most meg­szerezheti az esztergályos­szakmát — mondja a gyár­egység igazgatója. — Etus asszony annak ide­jén kitörésről beszélt. — Igen, az ottani környe­zettől akartunk szabadulni. És amellett, hogy egy szép, tágas házunk van. ennek örülök a legjobban. Szomszé­daink nem cigányok. És el tudja képzelni, mit jelent az nekem, hogy egy órával ez­előtt, amikor Földvárról jö­vet leszálltam a buszról, ke­zem tele csomagokkal, a szom­szédék segítettek a csomago­kat hazahozni? JANTNER JÄNOS Uj külsővel A Posta munkája Decsen felújítják a takarmánykeverő üzem épületét, vala­mint a terményszárítót. Az épületek tatarozása mellett a keverő udvarán is betonburkolatot készítettek. Hozzáértőbben, körültekin­tőbben élnek jogaikkal a Posta különböző munkahe­lyein dolgozó szakszervezeti bizalmiak — állapította meg csütörtöki ülésén a Postások Szakszervezetének központi vezetősége, amikor Kiss Ernő titkár előterjesztése alapján összegezte a bizalmiak mun­kájának tapasztalatait és meghatározta a további fel­adatokat. A szakszervezet központi vezetősége ezután áttekintet­te a Posta első félévi mun­kájának eredményeit, és a többi között megállapította, hogy mindinkább érvénye­sülnek a különböző'Szolgálta- tások minőségének javítására irányuló törekvések. A XII. pártkongreszus és hazánk felszabadulása 35. évforduló­jának tiszteletére kibontako­zott munkaverseny is első­sorban ezt a célt szolgálja. (MTI) A Lengyel Néphadsereg Művészegyüttese Pakson Minden színt, játékos ked­vet, leleményt és pompát el­hoztak Magyarországra, és kedden este Paksra is, a Lengyel Néphadsereg Köz­ponti Művészegyüttesének táncosai, mindent bemutat­tak, amit csak ki lehet fejez­ni egy népről tánccal, kore­ográfiával, vagy inkább tán­cos színházzal. Utóbbi kifejezés a legmeg­felelőbb arra, amit produ­kálnak. Több ez a lenyűgö­zően szép, sokrétű műsor, mint énekkari és tánckari szereplés. És nem csupán a kifejezhetetlenül dekoratív, óriási mennyiségű ruha, fegyver és egyéb kellék mi­att, bár a ruháknak itt kivé­teles szerep jut. Történelmi és népi divatbemutató egy­ben a műsor. Mégsem ez a legfontosabb és legjellem­zőbb, hanem a kifejezésmód. Tánccal mindent a közönség elé visznek a lengyel nép­hadsereg művészei, ami sa­játos eszközökkel bemutat­ható a nép történelmi küz­delmeiről, évszázadok har- cairól^ nem is beszélve a má­sodik világháború tragédiá­inak megelevenítéséről. Legjobban tetszett a kö­zönségnek a játékos tánc­kompozíciók egész sora, pél­dául katonák és lányok kö­zötti civódás, majd hetyke virtuskodás — bravúros tán­cok — után a felszabadult vidámság kifejezése. A len­gyel nép jókedvű nép, ezt mondják a táncok, a több mint kétórás műsornak csaknem felében. Volt persze pattogós kato­nadal, mazurka, polonéz is, sőt a legelső szám a Bánk bán Hazám, hazám áriájá­nak eléneklése magyarul, a legutolsó produkciók között pedig két magyar zenét hal­lottunk: Kodály Háry Já­nosának toborzóját, meg hogy „Csapj fel hát katoná­nak ...”, szóval, megadták a módját lengyel barátaink. Az előadás közben ilyen mondatokat jegyeztem fel a félhomályban: vidám tánc, igen változatos koreográfiá­val, vastaps, kétszer. Polo­néz, a nők bokáig érő, fehér ruhában, a férfiak korall- színű, díszes mentében. To­vábbá: a Varsavjankát nem egészen olyan dallammal éneklik, mint ahogyan mi is­merjük, csak a refrén (áll­tunk a vészben, álltunk me­részen ...) olyan. Szűnni nem akaró taps az első rész után. A nagy létszámú művész- együttesről megtudtam, hogy 35 évvel ezelőtt alakult, te­hát még a háború alatt, ak­koriban frontszínházként működött, az ellenállás egyik buzdítója és nyilvánvalóan nemzeti szimbóluma volt. Akkor is volt kedv, tehet­ség, akarat a tánchoz. Azóta bejárta a Lengyel Néphadse­reg Központi Művészegyütte­se Európát, Ázsiát és Ame­rikát, hazánkban negyedszer szerepel. Pakson, a munkásművelő­dési központ színháztermé­ben sok erőműépítő katona is tapsolt remeklésüknek. GEMENCI JÓZSEF Brigádvetélkedő Tudományos ülésszak Magyarországon az ismert kőolajvagyon 7 százalékát, a földgázkincs 5 százalékát és a szénvagyon 1 százalékát vesszük igénybe éves átlag­ban. Ezek az adatok is köz­vetlenül utalnak arra, hogy elkerülhetetlen a felhasznált energiahordozók szerkezeté­nek átalakítása — hangoz­tatta Lévai András akadémi­kus csütörtökön a magyar— szovjet tudományos műszaki együttműködés három évti­zedes jubileuma alkalmából a Magyar Tudományos Aka­démián megrendezett tudo­mányos ülésen. Csütörtökön szekcióülések­kel folytatódott a szerdán megkezdődött tudományos tanácskozás. Az első szekció­ban került sor a „Tudomá­nyos-műszaki problémák az energetikai fejlesztésben” cí­mű témakör vitájára. (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére idén is megrendezték főnök­ségünkön a szocialista brigá­dok vetélkedőjét, amelyen 11 brigád 55 tagja vett részt. A leadott brigádnaplók alapján értékelte a zsűri a brigádok gazdasági tevékeny­ségét, 1—20 pontig pontozva a végzett munkát zsűrita­gonként. Utána szakmai is­meretekből mérték össze erejüket a résztvevők. Na­gyon fontos versenyszám volt a munkavédelmi totó kitöltése. Politikai, gazdaság- politikai és mozgalmi isme­retekből is igen komoly kér­désekre kellett jó választ adni. A kulturális, irodalmi, sport kérdésekre adott vála­szak alapos tudást bizonyí­tottak. I. helyezést a „Gyenis An­tal” szocialista brigád ért el 326 ponttal. II. helyezést a „Kandó Kálmán” szocialis­ta brigád ért 322 ponttal. III. helyezést az „Április 4” szo­cialista brigád ért 291 pont­tal. A IV—V—VI. helyezést elért brigádok is oklevelet kaptak. Az I. helyezett „Gye­nis Antal” szocialista brigád részt vesz a Budapesten megrendezésre kerülő válla­lati vetélkedőn. Kívánjuk, hogy ott is hasonló jó felké­szültségről és lelkesedésről tegyenek tanúbizonyságot. A vetélkedő után hosszas beszélgetés következett a résztvevő versenyzők és a megjelent munkatársak kö­zött. POPP PÁLNÉ Tizenöt évvel ezelőtt még nád, vagy zsúptető fedte a györkönyi házak négyötödét, ma már csak elvétve talál­ni nádtetős házat. Folyama­tosan újulnak meg a györ­könyi lakóházak, némelyiket a földig lerombolják és emelnek helyükbe korszerű, magas, nagy ablakos, kom­fortos cserép-, vagy palatetős téglaépületet, a többinél a födém- és tetőszerkezetet cserélik ki. A község vezető­it már régóta foglalkoztatja a terv, hogy legalább egyet, „mutatóba” megőrizzenek a régi . parasztházakból, még mielőtt valamennyi eltűnne. Két évvel ezelőtt „kútba esett” a kísérlet, mert a ki­szemelt házat eladták, új tulajdonosa pedig lebontotta és újat épített a helyébe. Most azonban gyorsabban in­tézkedtek. Megvásárolták tizenötezer forintért a képen látható há­zat és rövidesen hozzáfognak eredeti formájában való helyreállításához. Körülmé­nyes úton sikerült a nádat beszerezni 20 ezer forintért, bizonyára találnak majd mesterembert is, aki a tetőt megcsinálja. A többi már könyebben megy. Táj ház lesz az öreg pa­rasztházból. Az általános is­kola honismereti szakköre a KISZ-szervezettel és a műve­lődési házzal összefogva már megkezdte a tájház beren­dezéséhez szükséges tárgyak összegyűjtését. (Györkönyi magazinunk holnapi szá­munk negyedik oldalán jele­nik meg.) Tájház lesz belőle Tájház „Nem hittem volna, hogy sikerül...” Részlet az előadásból

Next

/
Oldalképek
Tartalom