Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-30 / 202. szám
1979. augusztus 30. rtÉPÜJSÁG 5 A szövőnő Tíz gép gazdája Az első perc a csalódásé, A szobát, ahová belépek, csak jóindulattal nevezhetem lakásnak. Régen bognárműhely volt, amit időközben lakhatóvá igazítottak a tulajdonosok. A berendezésen látom a szépítő szándékot és az otthon megteremtésének vágyát, de sem a faliképek, sem a könyvespolcok nem tudják barátságossá tenni ezt a helyiséget. Má. ria albérletben lakik itt. Amikor célját, ő természetes védekezéssel azonnal azt mondja, hogy élete nem érdemel figyelmet. Kocsis Mária 1969. szeptember 1-én került Kölesd- Borjád községből dolgozni a Pamuttextilművek tolnai gyárába. Foglalkozása: szövő. Beosztása: brigádvezető. Kocsis Mária elmondom jövetelem Szekszárdi szakmunkástanulók fc^ÄCsatlakoitak |§|(|f Ha munkaversenyhez FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Két hét a Balatonon Nyár, napsütés, pihenés — egybefonódó fogalmak ezek. Vagy mégsem? A Siófoki Állami Gazdaság építőtáborában dolgozó 50Q lánynak mindenesetre természetes, hogy az üdülőkörzet kellős közepén nekik dolgozniuk kell. (Mint ahogy az volt a szombaton bezárt építőtáborok valamennyi lakójának.) Hiszen ezért jöttek ide. önként vállalt kötelezettség, illik eleget tenni neki. Csinálják is, becsülettel. Rendre túlteljesítik a normákat. Ebben persze a nagy gyakorlat is közrejátszik. Legtöbben nem először vannak itt. A Tolna megyei középiskolás lányok közül sokan már másodszor vállalják az önkéntes nyári munkát, de akadnak „veterán”, háromszoros építő- táborozók is. ök már szinte becsukott szemmel szedik a barackot, s ha odafigyelnek, hát jócskán többet mutat a mérleg az előírt egy mázsánál. Ennyit kell szedni a barackból naponta mindenkinek. Ha többet szednek, akkor a különbözeiét kifizeti a gazdaság. Idén először próbálkoznak az építőtáborokban ezzel az új ösztönzővel. Nem nagy pénzekről van szó, de mégis kifejezi a teljesítménykülönbséget, és ami a lényeg, hogy munkára sarkallja a lányokat. — És nem is akármilyen ^ munkára — mondja Lencse Vince gyümölcstermesztési ágazatvezető-helyettes, a gazdaság táborösszekötője. — Meg vagyunk elégedve velük. De szükség is van a munkájukra. Ha nem jönnének hozzánk nyaranta a tanulók, a fán rothadna el a rengeteg termés. Annak idején, amikor 1961-ben a gyümölcsöt telepítettük, szinte a diákokra alapoztuk. Jelenleg 840 hektár gyümölcsösünk van, és ezt szeretnénk ezerre növelni. Ebben a fejlesztési tervben szerepel — mint lényeges feltétel — egy kétszázfős építőtábor létrehozása is. Bár pontos számokkal nehéz lenne kifejezni, mennyit is ér a fiatalok munkája, az biztos, hogy ha nem segítenének nekünk, két és fél millió forint lenne a veszteség. Eny- nyit ér az évente leszedett gyümölcs. És ennek az értéknek hozzávetőleg 30—40 százaléka a betakarításból — tehát a fiatalok munkájából adódik. t Persze azért nemcsak dolgoznak a lányok. Munka után, ha az idő is úgy akarja, akkor irány a strand! Fürdés, napozás, játék. Délután ugyanolyan üdülőkké vedle- nek át, mint a többi siófoki nyaraló. — Hogyan tudnak ilyen sok lányra vigyázni, itt a Balaton fővárosában — kérdezem Miszlai Zsuzsát, az építőtábor egyik nevelési felelősét. — Nem gond az ellenőrzés. Van a táborvezetőségnek egy praktikus újítása. Ez a kilépőcédula. Ha valaki elhagyja a tábor területét, kap egy ilyen bilétát. Ennek a párja, az ellenőrző szelvény pedig nálunk marad. így mindig pontosan tudjuk, hogy melyik brigádból ki hová ment. Persze azért kísértés így is van bőven. Nem is annyira a lányokkal van baj, inkább a környékbeli és az itt üdülő fiúkkal. Esténként sokszor egész csapat áll belőlük a tábor kapuja előtt. Előbb- utóbb aztán rájönnek, hogy itt aztán se ki, se be. Lassan- lassan már ők is megtanulják a házirendet. Ezt a táborlakók betéve tudják. IGLÓI NAGY TIBOR László Lajos: Kanyarkulcs Bányászokról kevés könyvet olvastam. Leginkább Zola Germinalja maradt meg az emlékezetemben. A hazai írók közül Moldova György Tisztelet Komlónak című, a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent szociográfiája visz közelebb a bányászélethez. Regényt a Pécsett élő és dolgozó László Lajos írt a föld alatti emberekről. Először az Uránbányászok című könyve jelent meg — a kívülállók szemében sikert jelentett, a bányászok megorroltak érte. Utána riportkötettel jelentkezett, melynek Esték a klubban címet adta. Legutóbb megjelent könyve a Kanyarkulcs, a bányásznapra került a könyvesboltokba. Azt mondtam az előbb, hogy nem tetszett az Uránbányászok azoknak, akikről szól. A legújabb könyvéért sem emelnek szobrot hősei László Lajosnak. Nem az újságokból ismert hőst — aki időt és erőt nem kímélve hajtja a vágatot, küldi felszínre a fekete gyémántokat — írja, hanem a kegyetlen valóságot. Balázs Jóska a főhős, testestül, telkestül mai fiatal. A szokásos — mármint a mai fiatalokról szóló könyvekben szokásos — életpályát futja be. De László Lajos hőse más mint a többi és itt már a bányászéleten túlra is érvényes írása. Egyre nehezebb beilleszkedni, megtalálni egy fiatalnak a helyét. A gyors fejlődésben, aki nem tud lépést tartani az örökké változó, mozgásban lévő társadalommal, végérvényesen lemarad, kirekeszti önmagát. Mindvégig izgalmas és érdekes olvasmány László Lajos könyve, sok mindent megértünk, megtudunk a bányászok életéről, viselkedésükről, a hősiességükről, de a legfontosabb, hogy a bányászmítosz más lesz bennünk a könyv olvasása után. HAZAFI JÓZSEF ső időben öt géppel, majd nyolccal, most tízzel dolgozom. — Egy ember hogyan tud egyszerre tíz géppel dolgozni? — Nem könnyű, fárasztó. Nagyon be kell osztani az időt, ■ hogy az ember minden géphez odaérjen. Nem dicsekvésként mondom, de ketten vagyunk akik tíz gépen dolgozunk. Mária teljesítménybérben dolgozik. Az első fizetése ezerötszáz forint volt, a mostani háromezer-nyolcszáz— négyezer körül mozog. — Mióta brigádvezető? — 1977-től. Kis létszámú brigád a miénk. A művezetőn, a segédművezetőn és a malőrfűzőn kívül hárman vagyunk. — összetartó a kollektívájuk? Az utolsó valcert tizennégy éve jártam, lehet, hogy ugyanaz volt az első is, már nem emlékszem. Akkoriban már egész más táncok voltak divatban, unottan lépegettünk tánciskolái partneremmel, aki tizennégy éves volt, mint én, feltűnően sárga cipőt hordott, és időközben pocakot eresztve egy üzemi lap felelős szerkesztőjévé változott. Ennyit az én utolsó valce- remről. A The Band-féléről sem akarok sokat írni pedig vetítés közben —'nagy nehezen — rájöttem, hogy nem igazi, hanem képletes utolsó valcerről van szó, és a képletes dolgokról néha jólesik az embernek hosszan értekezni. A hosszúság csaknem maratoni méret, jellemezte egyébként azt a búcsúkoncertet, amit 1976-ban The Bandák adtak San Franciscóban, a Winterlandban. Ráadásul hálaadás napján, ahogy nem győzik hangsúlyozni, nem számítva rá, hogy a mai fiatalok közül ki tudja, mikor van hálaadás napja. Szóval, a koncert kilenc óra hosszat tartott, hét operatőr rögzítette — köztük Kovács László — Igen, de ... — Mi az a de... ? — Egy-másfél évvel ezelőtt azért jobb volt. Akkor a gyárban kevesebb brigád volt. A jó munkáért nagyobb elismerést kaptunk. Azt hiszem, most sokkal többet kell letenni az asztalra. Mária tagja a KISZ-nek, kulturos vezetőségi tag, emellett szakszervezeti bizalmihelyettes is. — Nem sok ez egy kicsit? — Nem. Igaz, munka után mindig van programom. Ha délelőttös műszakban vagyok, akkor valamilyen gyűlés, ami eltart délután négyig. Otthon olvasok, és nagyon szeretek kézimunkázni. — A tanulással hogy áll? — Három műszak mellett? Bár talán csak el kellene kezdeni, de soha sincs hozzá elég akaraterőm. — A nők ilyen korban már férjhez mennek, gyereket szülnek... — Ne mondja tovább! Én zárkózott természetű vagyok. Nehezen adom ki magam. Én is jártam fiúkkal, de nem volt szerencsém. Ügy érzem, még nem késtem le semmiről. Kocsis Mária elsőként lakáskörülményein akar változtatni. A gyárban elismerik, jutalmazzák a munkáját. 1976-ban a törzsgárdajel- vénnyel együtt kapott egy szovjetunióbeli jutalomutazást. Akkor egyedül ő. — Hogyan tovább? — Két hete vagyok párttag. Tudom, hogy nekem többet kell adnom mindenben. és Zsigmond Vilmos, akik amerikai színekben futva az operatőri ranglista élén tanyáznak évek óta — és Martin Scorsese rendező nem átallott hétórányit szemétbe dobni belőle. A maradék kettőről sokaknak az a véleménye, hogy jobban meg kellett volna nézni azt a hétórányit... Na mindegy, volt itt minden: néger blues, country, rock, Neil Young, Neil Diamonds Eric Clapton, Ringó Starr, Bob Dylan. Utóbbi a díszvendég, nemcsak mert ő a csapatban a legerősebb egyéniség, hanem mert elvégre is az ő kísérő bandája volt ez a csapat, hosszú évekig. Akiket érdekel a történelem, azokkal közlöm, hogy Band-ék 1959-ben alakultak, The Hawks néven, aztán rengeteg más nevük volt, mígnem egyszerűen Banda lettek, végül 1976-ban fájó szívvel letették a lantot. Miért? Csak. Mert ezt egyszer abba kell hagyni, mondta egyikőjük, lehet, hogy Robbie Robertson. És nemcsak mondták, hanem abba is hagyták. Imhol a dokumentum: Az utolsó valcer. Ég vele. VIRÁG F. ÉVA Az 505. sz. Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-alapszervezetei elhatározták, hogy csatlakoznak a szocialista munkaversenyhez. Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója, valamint pártunk XII. kongresszusának tiszteletére vállalják: Javítják a tanulmányi és munkafegyelmet. Iskolában, tanműhelyben, kollégiumban 3 százalékos villamosenergia- megtakarítást érnek el. Iskolai tanműhelyükben a tanműhelyi tervet 4 százalékkal túlteljesítik. Jobb tanulással, a gyengébb tanulók segítésével, az iskolai tanulmányi átlagot az 1979—80-as tanév első félévének végére 0,2-del javítják, az elmúlt félév azonos időszakához képest. Az elméleti és a gyakorlati oktatásban az igazolatlan hiányzások összóra- számát 10 százalékkal csökkentik. Csökkentik az igazolt mulasztás összóraszámát 15 százalékkal — hivatalos és rendkívüli hiányzásokon kívül — az egyéb okokból történő mulasztások terén. Villanyszerelő és műszerész alapszervezeteik az iskolai, tanműhelyi és kollégiumi villamos tervek és berendezések átvizsgálásával a folyosók, mellékhelyiségek, hálótermek világítását az előírásokhoz igazítják, a folyamatos karbantartást elvégzik. A tantermek, tanulószobák világítását a természetes világításhoz igazítják, gondoskodnak a szükségletek szerinti felhasználásról. A tanműhelyi villamos gépek üresjáratát a minimálisan szükségesre csökkentik. Tekintettel arra, hogy az iskolai tanműhelyben zömében első éves tanulók dolgoznak, a felsőbb éves, azonos szakmájú tanulók vállalják, hogy az első éveseket segítik a feladatok elvégzésében. E segítést a szerszám- készítő, szerkezetlakatos, esztergályos, hegesztő másod- és harmadéves tanulók vállalják. A kollégiumban meglévő karbantartó brigád munkájához hasonlóan az iskolában is karbantartó brigádokat szerveznek asztalos, lakatos, villanyszerelő, kőműves, festő, központifűtés- és vízvezetékszerelő szakmákban. Költségkímélő társadalmi munkákkal megjavítják a megrongálódott nyílászárókat, tantermi berendezéseket. Vállalásaik az alapszervezeti akcióprogramokkal összhangban, azok túlteljesítését is tartalmazzák. Vállalják, hogy az üzemekben csatlakoznak a szocialista munkaversenyhez, segítik az üzemek vállalásainak teljesítését. Felhívással fordultak a középfokú tanintézetekhez: lehetőségeikhez mérten csatlakozzanak hasonló vállalással a kongresszusi és jubileumi munkaversenyhez, sajátos eszközeikkel segítsék népgazdasági terveink teljesítését. Unatkozó fiatalok A már-már sztereotip szótársítás kétségtelenül nem született véletlenül. Tételes hibája mégis, hogy általánosításra buzdít. Ha számba vennénk, hogy a fiatalok hogyan gazdálkodnak az idejükkel, alighanem örömmel sommázhatnánk: a többség tudja — mit, miért csinál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az unatkozó fiatalok, s ennek nyomán a tétlenségnek különböző megnyilatkozásai nem igénylik a társadalom figyelmét, segítségét. Senki nem születik semmittevésre. Nem konzultáltam ugyan Czeizel professzorral, mégsem hinném, hogy az unalomnak, mint egyetlen időtöltési alternatívának génjei lennének. Ahogy az sem vitatható, hogy jó néhány felnőtt sem tud mihez kezdeni a szabad idejével. Az viszont valószínű, hogy az unatkozó felnőttek ifjúkorukban tettek szert eme nem könnyen orvosolható micsodájukra. Az unalom afféle „pótcselekvés” mindenféle hasznos tevékenység ellen. Mint az aluljárókban ácsorgás vagy a fiatalok körében is mind népszerűbb italozás. Lecövekelnek valamelyik téren s valami belső parancsszóra egyszer csak cikizni, később inzultálni kezdik a foglalatosságukban, kikapcsolódásukban örömüket találókat. A példa nyilván szélsőséges, hiszen szép számmal unatkoznak körülöttünk szelíd, a légynek sem ártó fiatalok is. Köztük sokan olyanok, akik sokáig vártak arra, hogy bevonják őket valamibe, s mert ez nem történt meg — ezért a sündisznóállás. Az ilyen srácok a legingergazdagabb környezetben is ásítanak, s blazirt képpel vallják: őket bizony az égvilágon semmi nem érdekli. Vagy ha mégis, azt gondosan eltitkolják, lévén ilyen a galeriszellem. Az unatkozó ember csak azt csinálja meg, ami a legszükségesebb. Legfeljebb ha arra ügyel, hogy ne jegyezzék a sereghajtók között. És itt van a kutya eltemetve: olyan munkát végez, amivel kezdettől nem vállal semmilyen közösséget! Elszegődött és kész. A vándormadár — legalábbis kezdetben — azért cserél gazdát, hogy valahol úgy istenigazából maradásra bírják. Később már viszi a tehetetlensége. A feladatától állandó lázban, tettvágyban élő ember - szabad idejében is matat valamivel, bütyköl, s még legalább két egyenértékű szenvedélye van. Vonaton olvas, s olyan embereket von maga köré, akik hasonló intenzitással élnek, mint ő. Tulajdonképpen ilyen nyitottan, a mestermunka elvégzésének igézetében kellene belépnie minden fiatalnak abba a bizonyos nagy életbe. Nemrégiben a nyári munkát vállaló diákokkal beszélgettem — négyből három munkavállaló nyolcadik osztályt végzett tanuló csak a pénzért vállalt néhány hétre munkát. Persze akadtak szép számmal olyanok is, akik nyíltan papírra vetették, hogy szeretnének tájékozódni, megismerkedni a munkáséletformával s lehetőség szerint több szakmával, hogy érettségi után ez megkönnyítse majd a pályaválasztásukat. Tetten érni azt a pillanatot, amikor egy fiatal ember elveszti az érdeklődését, jóformán lehetetlen. Az azonban igenis észlelhető, ha valaki kezd elszakadni a közösségtől, világa beszűkül, társtalan, kapcsolat- talan. KERTÉSZ PÉTER SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Hálaadásnapi búcsúkoncert, 1976-ból ■v vra .........— ■ ii 11vr7 — Középen: Bob Dylan — Mindig szövö akart lenni? — Nem. Az áltálános iskola végeztével a vendéglátóipari szakiskolába akartam menni, de az akkori osztály- főnököm nem küldte el jelentkezési lapomat. Anna nővérem a tolnai PATEX-nél dolgozott, így ő tanácsolta, hogy én is jöjjek ide a gyárba. Gondoltam, megpróbálom. — Milyenek voltak az első lépések? — Volt egy nagyon jó gyakorlati oktatóm, neki köszönhetem, hogy megszerettem ezt a szakmát. Amikor végeztem, a régi épületbe kerültem. Esőkor beáztunk, a gépeket műanyag fóliával kellett letakarni. Amikor az új, 36 automata gépsoros gyárépületben beindult a munka, rögtön oda kerültem. Az el-
