Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
io Képújság 1979. augusztus 26. Teliinger István rajza Meghalt a költészet? Székely János. Egy rögeszme genezise IRODALOM ifi # • # ' '• v ' • * Régi hírünk a világban A Gondolat Könyvkiadó ismét pazar kiadvánnyal lepte meg a szép könyvek híveit, de ezúttal méltányos árhatár alatt volt képes maradni a mű gondozója: a szóban- forgó könyv Tardy Lajos: Régi hírünk a világban című igen sok tanulsággal megáldott munkája. A cím önmagában is figyelmet ébresztőén vonzó, bár sokfélét takarhat. Mit rejt tehát e látványos kis antológia? Elsődlegesen históriai beszámolókat. esszéket a makorszakaiból. A történelmi esszé sajátos, de már az oktatásba is becsempészett műfaj, legnevesebb művelői nagy valószínűséggel Hermá- nyi Dienes József és Tóth Béla voltak. Mai jeles művelőit majd egy kései kiadvány örökíti meg az érdeklődő utókor számára... A kötet történelmi kréta- rajzai jól körvonalazott egységesnek ható históriai tablókat egészítenek ki egy-egy villanás, epizód erejéig, s e történetkék egykori feljegyzésekből szövődtek rövid tanulmányokká. Olykor egy- egy neves történelmi figurához, máskor vidékhez vagy eseményhez kapcsolódnak. Irodalmi igénnyel megírt, konkrét tényeken-adatokon n3rugvó. ezáltal hitelesnek érzett epizódok Tardy könyvének fejezetei. Az olvasó elé így kettős tükör vetít képet: milyennek látták külhonba vetődő eleink a befogadó, vendéglátó-marasztaló földet, s milyennek találták az ott élők a vándorkedvű honfiakat. no meg a hozzánk elzarándokoló utazók és diplomaták vélekedése sem érdektelen, bárha évszázadok távolából hat is. Már a bőséges név- és helynévmutató is a kötet gazdagságára utal, derviskalifáktól a yorki hercegig hatalmas arzenál áll a kutató rendelkezésére Tardy könyve, átformált antológiája szivárványos gazdagságú tárház. A külföld korabeli megörökítéséhez — a Szentföld, Egyiptom, Hol- land-India. stb. — a dalmáit szigetek magyar kormányzója. velencei szolgálat, magyar rabszolgából lett basa. Borisz Godunov magyar orvosa a közvetítő egyfelől és többek között. A másik oldalon a magyarság bemutatása; a közvetítők: Batu kán tolmácsa, orosz, spanyol utazók, svéd diplomaták, hogy csak néhány forrást említsünk. De ki hallott eddig — mondjuk a budai fürdők jó híre mellett a rabszolgapiacról, vagy II. Rákóczi Ferenc keleti kapcsolatairól, egy soproni bor- kereskedő és az orosz birodalom kancellárjának kapcsolatáról, Goethe és Esterházy Miklós viszonyáról, Puskin magyarországi szálairól, netán Glinkáról mint Magyar- ország szerelmeséről? S a felsorolás természetesen itt sem teljes! Kuriózum Jókai és Grúzia kapcsolata, s már- már pletyka érdekességű az arab szülőktől eredő magyar tábornok históriája. A már említett mutató mellett gazdag forrásjegyzék, pontos illusztrációtár egészíti ki a kötetet, a szöveg közti képeket színes ábrák, festmények is üdítik. Úgy érezzük, hogy minden apró részlet. mozzanat a maga elsődleges értéke: érdekessége után többet is ád, hozzájárul nemzeti múltúnk, gazdag históriánk legkülönfélébb eseményeinek személyesebb megismeréséhez is. A nemes célt klasszikus kettősség által szolgálja: egyszerre nevel és szórakoztat. Drescher Attila o 1/a. Gombosi nős volt ugyan, de feleségét valahol elvesztette, s Jolán asszonyból csupán egy bejegyzés maradt G. személyi igazolványában, meg a lehetőség, hogy Gombosi „nős”-ként emlegesse magát az olyan kérvényekben, ahol „rendes és értékes emberként” kellett feltűnni. 1/b. ...Édesanyjánál lakott, öreg és piszkos lakásban, amelyről igyekezett tudomást nem venni, tehát végső soron az íróasztalában és magnetofonjában élt, hiszen a betűkből és zenehangokból tiszta barlangot varázsolt maga köré, amely mindentől és mindenkitől megvédte. Akit pedig be akart volna fogadni, az úgysem kereste fel. 1/c. A fentiek ismeretében érthető, hogy Gombosi néha főzni kényszerült. No, nem volt ez komoly főzés, kövér szakácsmunka, ízek orgiája, fűszerek háborúja — nem. Gombosi úgy főzött, mint az ősember*: vett egy darab húst, csontosat vagy „szín”-t, és valahogy ehető állapotba hozta, ami többnyire zsíron való sütést vagy sós vízben történő főzést jelentett. Kenyér és fűszer mindig akadt a lakásban, s így Gombosi soha nem maradt éhen — csak éppen neandervölgyi ősembernek érezte magát, aki úgy zabái, hogy először beleharap a sült húsba, aztán kanyarítja le a falatot a szája előtt. És végül: „Jó volna egyszer tiszta, fényesen terített asztalnál ebédelni, abban az étteremben, ahol senki sincs az odaadó pincéren meg a láthatatlan szakácson kívül”... De miután ilyen étterem nem létezik, maradt az otthoni konyha, ahol főtt csülköt lehet falni, s még rágás közben is kellemetlen gondolatokkal foglalkozni. o 2/a. Egy nyári napon Gombosi anyja elutazott, ki tudja hova, és ki tudja, mikor jön meg. Gombosi egyedül maradt a lakásban, de nem bánta. Harsoghat a magnó, fogyhat a bor, közeledhetnek a tavalyi emlékek, és talán ILONKA is becsöngethet, Ilonka, Gombosi eltűnt szerelme, akit id. Gombosiné rendszeresen kirúgott, ha Gombosinál találta. 2/b. Délutánra — fél üveg bor lenyelése és egy elbeszélés kihányása után — Gombosi megéhezett, s elhatározta, hogy leballag a hentesboltba, vesz valamiféle ősembernek való húsdarabot, s elkészíti a maga primitív módján (lásd mint fent). A hentesboltban meglepetés várta: az egyik üveglap mögött a marha „értéktelen” részei díszlettek: tüdő, szív, vese, sőt orr, tőgy és FAROK is. — „Ezt meg kell próbálni” — suttogta magában Gombosi, a pulthoz állt, és riadtan mutatott az egyik kettőbe tört ökörfarokra. — Igen, egy uszály — tüsténkedett a hentes, kézbe Bolya Péter: A bánd kapta a farkat, a mérlegre csapta. — összevágjam, kezét- csókolom, pardon, uram?! — Nem fontos — mondta Galambosi (aztán eszébe jutott, hogy mégiscsak össze kellett volna daraboltatni a farkat, hiszen nem valószínű, hogy egyben fogja lerágni, mint a főtt kukoricát. De már nem mert szólni, mert mindig úgy érezte magát a hentesboltban, ahogy a hentes érezte volna magát Gombosi íróasztalánál.) Szatyrába nyomkodta a véres színű csomagot, nagyot köszönt, nagyobbat, mint a hentes, aztán hazafelé indult. Biztos volt benne, hogy a kapu előtt Ilonka várja, és széles fogsorral kineveti az ököruszály miatt — kineveti, de aztán kikapja kezéből a szatyrot, felfut a lépcsőn, a tűzhely elé áll, nekifog a főzésnek, az edények alázatosan sorakoznak fel, hiszen megérzik, hogy asszony került a konyhába, Ilonka sürög-forog, s mire a szobában üldögélő Gombosi végére ér egy hülye gondolatnak, már kész is lesz a leves, a szobaasztalra díszes teríték kerül, a sótartóban rizsszemek, a tányérok hófehérek, a gyertyatartón örök cseppek, s a tál, amelyet Ilona behoz, zálog is, a szerelem gőzölgő jegye. 2/c. Senki nem várta a kapu előtt. o 3/a. Gombosi... 3 b. A konyhaszekrényből előhúzott egy lábost, a vízcsap alá tette. Kibontotta a papírcsomagot, vizet engedett a lábosba, beletette a farkat. — „Jól mossuk meg” 4- visszhangzott benne a mondat, amelyet valamelyik szakácskönyvben olvasott (egy időben régi szakácsok műveit olvasgatta, hogy valamiképp megfűszerezze unalmas délutánjait: jókedvre derült, ha ilyen szót olvashatott: TEHÉNHÜS, s azonnal megjelent előtte egy század- eleji asszonyság, aki a legvadabb fűszerek között válogat, hogy hazatérő férjének jó ebédet főzzön. — Ilona csak sót, borsot és paprikát használt, a kakukkfűnek még hírét sem hallotta, jól főzött, utált főzni, szép nő volt, kicsi és türelmetlen). 3/c. Gombosi megbámulta a lemosott ököruszál^t, aztán elővette a húsvágó deszkát — „A bárd” — villant az eszébe, hiszen tudta, hogy valahol lapulnia kell egy húsvágó bárónak, de hogy hol... Id. Gombosiné évezredek óta nem használta konyhaszerszámait, mert nem főzött. Nem volt kinek. A férje (idősb Gombosi) elhagyta, a fiát pedig szörnyeteg gazembernek tartotta, aki még köszönést sem érdemel, nemhogy bárddal feldarabolt csonthúst. 3/d. Gombosi belebújt a kredenc aljába, s rövid koto- rászás után meg is találta a bárdot. Fanyelű, súlyos szerszám volt, riasztó külsejű, komor, otromba. Egészen más, mint a bátor balta, a kecses szalonnázókés, a jókedvű bugylibicska, a karakán rugóskés... Igen, a bárd aljasnak és kiszámíthatatlannak tűnt Gombosi szemében, vissza is akarta tenni a többi kdnyhalom közé, de aztán az elégedett ököruszályra esett a tekintete, marokba kapta a bárdot, a húst a deszkára dobta, bal kezével lefogta, a jobbjával hatalmas csapást mért rá... ORDÍTVA TÁNTO- RODOTT HÁTRA, szeme elé kapta a bal mutatóujját, „még megvan”, suttogta, a bárd a körmét találta el, megcsúszott, nem vágta le, csak kihegyezte Gombosi ujját... — Ila, te átkozott, hol lehetsz?! — nyögte Gombosi, s a vére az ökörfarokra csörgött, felkapta a bárdot, magasra emelte... Aztán lehanyatlott a keze, hiszen, ha most agyoncsapja Ilonát, Ilona örökre eltűnik, és senki nem lesz, aki a kötést cserélSÁRÁND1 JÓZSEF: A nemzedékek Odaát van már Géza bácsi is ides mellett fényeskedik mennyei öregapám A század utolsó nagy nemzedéke hatott ennyire rám kinek se anyja apja s nosztalgiája nincs csak a jövő után Szülésznő és Szónok az Elet Munkásai voltak ők Küldetésükben hívőn hittek s szolgálták az Időt Azóta is jöttek — jöttünk de utánunk nem marad űr Mi valójában meg sem születtünk 1978. augusztusában halt meg Féja Géza, a magyar irodalom nagy öregje. Halálának egyéves évfordulójára emlékezünk Sárándi József versével. KUT1 HORVÁTH GYÖRGY: Reggel a hajnal föltérképezte arcod nap szigonya űzte a homályt és óceánt fakasztott a reggel tárulkozó öled szép partjainál... Napok óta magammal hordom, ismerőseimnek — vitázva — felolvasok belőle és elolvasásra ajánlom, mert (bármennyire kizsigerelt kifejezések is) tanulságos, jó könyvnek, szellemi izgalmat kiváltó műnek tartom Székely János húsz éven át írt esszéit, bírálatait és megemlékezéseit egybegyűjtő kötetét. „Becsvágyam az volt, hogy mindenkit és mindent, amit szemügyre veszek, belülről értsek meg a maga mértékével mérjek; senkire se alkalmazzak idegen mércét. Mert könnyű elmarasztalni Nagy Istvánt Joyce és Joyce-ot Nagy István álláspontjáról” — írja a szerző. Balassi Bálint ellentmondásosnak látszó „csúnya életét” és „gyönyörű költészetét” elemzi, Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet értelmezi, a Bolyai János metaforája című esszéjében az alkotó élet és a konvenciók ki- békíthetetlenségére figyelmeztet, Petőfit a ,„maga megéltségéért” irigyli, és pedig azért, mert Petőfi „olyan életet élhetett, amely lényeges ponton soha nem került ellentmondásba meggyőződésével.” Tolsztojról megállapítja: mágiájának" titka nem a nyelv, hanem a megfigyelés. Tudta, milyen az ember, ismerte az emberi természet mozgástörvényeit. de nem értett a hatalomhoz, hiszen maga is belül volt a hatalmon.” Csokonai Vitéz Mihálynak igyekszik igazságot szolgáltatni Mikszáth korszerűségét mondanivalójával és módszerével igazolja. ír Emines- cu. Rilke költészetéről, Beni- uc, Kányádi Sándor verseiről, az olvasók figyelmébe ajánlja (1957-ben) az akkor induló fiatal költőket — köztük Lászlóffy Aladárt és Szilágyi Domokost. A kötet képzőművészeti tárgyú írásokat is tartalmaz, ezek közül legérdekesebb számomra a Vajúdó korsti- lus, mely 1973-ban jelent meg az Utunk hasábjain. Ezekben az írásokban is. akárcsak irodalmi tárgyú esszéiben azt kutatja: mi az igazi korszerűség, mi a dolga ,mire való a művészet, mi a funkciója napjainkban a költészetnek. 1965-ben keletkezett ötéves írói tervem című vallomásában még ezt olvashatjuk: „Olyan költői fegyvertárat próbálok kialakítani magamnak, amely nemhogy eluralkodna, ellenkezőleg, teljességgel háttérbe vonul a tulajdonképpeni tartalom, a gondolat elől. Ékítménymentes, lényegretörő, a lehetőségek szélső határáig egyszerű és sima formát, amely épp azért tud háttérbe vonulni, mert mély gyökérzettel kapcsolódik költői anyanyelvűnkbe.” Később, Thomas Mann népszerűségének okát kutatva és az avantgarde fejlődését egybevetve kérdezi: mit éra kifejezés, ha közben odalett a kommunikálás? 1973-ban írt Ars poetica című írásában már megfogalmazza végső következtetéseit a költészetről: „A költészet ma, csodálatos és borzalmas huszadik századunkban, egyáltalán nem az többé, ami több ezer évig volt” — mondja. Ezután sorra veszi az okokat: a modern ipari társadalom kialakulását, az ember életkörülményeinek gyors és gyökeres változását. Ebben a korban a régi stílus nem alkalmas az új életérzés megszólaltatására. Megindult tehát a kísérletezés. Az avantgarde előbb a tartalmi hagyományokat, majd a hagyományos versépítkezést, azután a verselést, végül magát a nyelvet vette célba. „A költői aktus eredménye ezentúl nem a költői, nem a szép, nem a kifejező, hanem az új” — írja Székely János. Ezután századunk költészetének két alapvető tendenciáját — Székely János konzervatívoknak és mai moderneknek nevezi őket — (írásában megmagyarázza, mit ért az elnevezések alatt) — állítja a kérdés lényegét megfogalmazó disputába.” Ezek után a költészet funkcióját vizsgálja Székely János: a konzervatívok bebizonyítják, hogy ahova ma az avantgarde eljutott, ott már megszűnik a kommunikálás, a költészet megszűnik közlésforma lenni. A modernek viszont bizonyítják, hogy a kommunikálás ma már csak látszat. Tulajdonképpen nincs olyan emberi igazság, amit ne lehetne másként is elmondani, mint versben. Tehát a versnek nincs többé igazi szerepe, akár régi, akár új módon írják, nem való semmire önmagán kívül, nem nélkülözhetetlen alkatrésze többé az emberi létnek. A költészet meghalt, mert funkciót vesztett. — Ez Székely János végső következtetése. GÚTAl ISTVÁN OLÁH ZOLTÁN: Letérdel a szél « Valahol égre ültetted arcodat, s egy felhő elhozta mosolyod. Itt állunk köddel megvert fák alatt, a fénnyel kipárnázott éjben, hol a szél szobrot fúj a csöndből, itt állunk, arcunkon elalszik az ég, nem verjük föl a csillagok álmát csak nézünk, nézzük a levelek esti tapsolását, halk billenését, csak nézünk, nézünk, s testünk belefagy a zúzmarás csöndbe megremeg a táj, sikolt a szerelem hegedül a hajnal a fákon a réten, látod, habok hoznak halkdn gyöngykalászos pólyát. Letérdel ajkunkhoz a szél, tulipánt rajzol testünk, kinyílunk. Úszik a felhő, viszi mosolyod futok feléd, kiáltok, de hangom megbotlik a szélben. Megyek, megyek fehér ponttá zsugorodott arcod felé, hol esőszag lapít a szélben, megyek, egyedül megyek porsátrat vert esőcseppek lombja közt, hogy újra lássam égre ültetett arcodat. w Ébredés Cirmosán hajnalodik a barka virága bókol a fénynek, csöndet lop a szélhez, galagonya ébred gyöngyöt verejtékez, galléros földjén rozsda palástja. gesse Gombosi ujjain. ÁLOM
