Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-03 / 180. szám
1979. augusztus 3. Rácegres, 1979 nyarán Napbarnított arcú, idős férfi áll a bikaistálló falánál, felgyűrt ingujjban, kék munkásnadrágban. Nézelődik. Távolról — ki tudja melyik faluból — harangszót hoz a szél. Gazdag István a váltótársát várja. — Négyen gondozzuk a 147 bikát — magyarázza. — Ilyenkor, napközben nincs sok munka, csak felügyelni kell. Mindig van egy ügyeletes köztünk, a többi mehet. Persze ebédidőre se hagyhatom magára a jószágot, azért jönnek leváltani, amíg ebédelek. — Idevalósi? — Negyvenháromban jöttem Uzdról. Ideszegődtem, itt maradtam, meg is nősültem. Először alsóban laktunk, aztán jöttünk ide Felsőráceg- resre. Alsón már csak két család él. Ide jött mindenki, mert ugye itt a bolt, a kocsma, a kultúrház, itt rendezik a búcsúkat, ott meg semmi sincs. — A búcsút ma is megtartják? — Meg ám, de már az se az igazi. Az én időmben jó cigányzene, harmonika meg citera volt. Ezek meg csak úgy kiabálnak abba a mikrofonba, hogy megsüketül tőle az ember. — Mikor állt először munkába? — Tizenöt évesen. Először csak lóvezető voltam, később kisbéres, kocsis, jártam napszámba, voltam háztáji gulyás, kanász, most a hízó bikákat gondozom. Szóval minden voltam, csak gazdag ember nem. — Most is szegény? — Hát azt nem mondhatnám. Van házunk, ha lesz víz, a fürdőszobát is megcsináljuk, a Jóska fiamnak jövőre megjön az autója. * A hosszú, még uraság építtette istálló félhomályában a váltótárs, Balogh István otthonosan mozog. Az üres állá- | sokra mutat: — Tegnap vittek el külföldre huszonnégy bikámat. Olyat még nem látott, ahogy azok megvizsgálták az állatokat, persze hibát akkor se találtak. Láttam, hogy elégedettek. Holnap kapok újakat, most ezek következnek itt leadásra, ezeket a sógor gondozza. — Szereti az állatokat? — Nem lennék itt, ha nem szeretném. Gondolhatja; reggel, este harminchat mázsa trágyát mozgatok. Nem gyerekjáték az, és mégis az általános iskola bevégzése óta itt vagyok. Nem is kívánkozom- más munkahelyre. * A puszták népe új házakban él. Az Illyés által leírt t pusztai életről egyetlen cselédház árulkodik. Teteje roskatag, falát itt-ott már benőtte a gaz. Pedig nem ártana megőrizni. Emlékeztetőnek. r Ahogy közeledünk, vad acsarkodással, hatalmas kutya ront ránk. Ugatására előkerül a gazdaasszonya. — Én vagyok a dinnyésné — nyújt kezet, majd hozzáteszi: — Fentor Ferencnének hívnak. — Itt laknak a Rózsaházban? — Ilyenkor nyáron. Különben Csányon van az otthonunk. Jöjjenek beljebb, bár itt nagyon szegényesen élünk. Az otthoni házunkat kellene látni! Szívesen megyek beljebb, mert láthatom, amit eddig csak könyvből ismertem. A tenyérnyi közös — sokszor négyes — konyhát és az abból nyíló nem sokkal nagyobb szobát, ahol a család élt. A földes padlóra furnérlemezt terítettek és ez került a plafonra is, hogy a padlásról ne hulljon a szemét. A kalandozó képzeletet visszalendíti a mába a szobában álló két modern heverő, a konyhában zümmögő hűtőszekrépy, a gáztűzhely kékes lángja és a rajta illatozó feketekávé. — Tavaly is itt laktunk — magyarázza a háziasszony. — A pálfai tsz-szel kötöttünk szerződést dinnyetermesztésre. A bevételből harmincöt százalékot kapunk. Sokat dolgoztunk tavasz óta, most már csak a szüreten kell túl lenni. A kereskedők sokat elvittek a dinnyéből, de az export még visszavan. Az NDK-ba, meg Csehszlovákiába szállítunk. — Erről a házról mit tud? — Azt, hogy cselédház volt. Behozták a villanyt, de már csak két lakás van épen. A többi részben csirkék vannak. Nem szép otthon, de átmenetnek megfelel. Enni, meg aludni vagyunk itt. * Az ötvenes években áttelepült a puszta. A régi cseléd- házakat lebontották és néhány száz méterre — ahol azelőtt szántók voltak — felépült az új Rácegres, kényelmes, otthonos házaival. Alig több mint tíz évre rá villany is került, két évtized után pedig pormentes betonút. Rácegres közelebb került a világhoz, de puszta maradt. A központ felé bandukolva népes asszonycsapattal találkozom. — Tizenegyen vagyunk egy brigádban. Mind asszonyok, csak a brigádvezető férfi. — Akkor nem sok szava lehet... — Dehogynem — nevetik. — Hallgatunk mi rá, mert már idősebb, jól érti is a dolgát. Mindent tud a dohányról. Azzal dolgozunk egész évben. Ültetjük, kapáljuk, szedjük, babázzuk, simítjuk, felfűzzük, szárítjuk, szóval mindent amit kell, elvégzünk. — Pusztaiak mindannyian? — Itt is születtünk, itt élünk. — Másutt is dolgoznak pusztai asszonyok? — Mi vagyunk itt a dohánypajtánál és két menyecske eljár a Videotonba, Székesfehérvárra. Több nő nem dolgozik a pusztán. Azt mondják, mi vagyunk a leghangosabbak. Persze kettő helyett is dolgozunk. Otthon a ház körül, nappal meg a dohánypajtában. — Győzik? — Győznénk, d<. olyasmi is hátráltat, ami ellen nem tehetünk. — Micsoda? — Hát, hogy a boltban csak az alapvető dolgokat vehetjük meg. Bármi nagyobb holmiért el kell utazni Pálfára, vagy még messzebb. De még nagyobb baj a víz. Nincs vezetékes, a kutak meg apadnak, zavarosodnak. Ha felhúzunk két vödörrel, már ihatatlan napokig. Vagy húsz házban szereltek motort a kútba, hogy lehessen fürdőszoba, aztán hiába a motor, ha nincs mit szívni. Itt a bikaistállónál van egy rendesebb kút — még az uraság fúratta, hogy az állatoknak legyen jó víz. Ez elég is ide, de innét riem~hordhatjuk a vizet. A rendes, mély kutat, meg a vezetéket pedig csak ígérik. Azt mondják, nincs pénz... Elvették a reggeli hatos buszt, csak hét óra után mehetünk be Pálfára, akkor meg hova menjünk már dolgozni?! Mindenhol hatkor kezdenek. Ha viszont orvoshoz megyünk, ott maradhatunk délutánig, mert vissza nincs járat. Naponta csak három busz jár be a pusztára. * Három fiú jön szembe az úton. Kettő divatos, félverseny biciklin, a harmadik egyszerűbb, de vadonatúj gépen. A szóvivő Deres Gábor, a másik fiú az öccse, Zsolt és velük van még Leimszider Lajos is. A harmadik Deres fiú, Attila most Kajdacson nyaral — mondják. — Mikor kaptad? — mutatok Gábor csillogó, villogó versenykerékpárjára. — A ballagási pénzen vettem. Most fejeztem be a nyolcadikat és annyi pénz összejött, hogy megvehettem. — Nyáron dolgozni szoktál? — Igen. A kereseten amit akarok megveszem, a többit odaadom a szüleimnek. Az idén akartam venni egy kis- rádiót, de megkaptam ballagásra, így arra se kell a pénz. ősszel megyek Lengyelbe, mezőgazdasági gépszerelő tanulónak. Kapok ösztöndíjat is, mert leszerződtem az itteni tsz-hez. Ha végzek, visszajövök. * — A vizet kérdezi? — néz rám a pálfai tanács elnöke. — Az előző években kaptunk a megyétől négyszázezer forintos támogatást, hogy fu- rassunk egy mély furatú kutat Rácegresen. Tavaly a költségvetés szerint hatszázharmincezerbe került volna. Talán az idén meglesz, de hogy miből, fogalmam sincs... A vezeték? Ahhoz is pénz kell. Persze ott már a lakók is fizetnek érdekeltségi hozzájárulást, de az kevés. A különbözetet elő kell teremteni... * A tanácselnök szavai hazáig kísérnek. Meg a gondolatok is. A puszták népe pusztán él? Van tévéjük, rádiójuk. Eddig heten vásároltak autót és ugyannyian várják a befizetett megérkezését. A gyerekek modern kerékpáron kaparják a port, takaros házak sorakoznak, mindegyik udvarán ott a motorkerékpár, némelyik helyen kettő is. Percek alatt elérhető innen az első nagyobb település, néhány órán belül a főváros. De egy pertliért.utaz- niuk kell, folyó vizes fürdőszobában kevesen, és ahogy a kutak apadnak, egyre kevesebben fürödhetnek a nehéz, egész napos munka után. Este az egyetlen ütött-kopott kocsma nyújt szórakozást, és másra remény sincs a közeljövőben. A puszták népe — mely 1979 nyarán Zsigulin és motoron jár —- ma is pusztán él. TAMÄSI JÁNOS "NÉPÚJSÁG 5 Janiik nyári figlallnzlatása Ne csak a pénzért (TÜDŐ SÍTŰN KTÖL) A tanítás befejeztével elnémultak az iskolák, s a gyerekzsivaj szétoszlott a falu házai között. Csaík imitt- amott ldhet látni néhány spontán összeverődött gyerekcsoportot. Társadalmunk számára nem közömbös, hogy a felnövekvő nemzedéket miként oltjuk be a munka szeretetével. Ahhoz, hogy újabb és újabb célok felé törhessünk, naponta meg kell küzdenünk az elénk kerülő feladatokkal, akadályokkal. Az iskolák sokat vállalnak magukra a küzdőképesség megszerzésében. Sokat tudnak tenni a maguk módján, de nem eleget ahhoz, hogy a munkaszeretet szinte beleivódjon a gyermekek szervezetébe, idegzetébe. Az iskolai gyakorlati foglalkozások, őszi mezőgazdasági munkák jó előkészítés a munkavégzés elsajátítására, megízlelésére. Ahol a család és az iskola jól szervezi és bonyolítja ezt a folyamatot, minden bizonnyal nem fanyar ízű ez az ízlelés. Itt a végzett munka örömet, sikerélményt is nyújt. Ezekben a napokban az iskolások nem kis hányada az iparban és a mezőgazdaságban foglalatoskodik. A németkéri iskolásoknak is több mint egyharmada segít. Napi 4—6 órában végeznek fizikai munkát az erdészetnél, állami gazdaságban és egyéb helyeken. Nemcsak akkor dolgoznak becsületesen, ha figyel a brigádvezető vagy felügyelő. Ez persze nemcsak rajtuk múlik. Sok függ a munkát adó, felügyeletet ellátó felnőttektől is. Az élet, a mindennapok gyakorlata sokszor riasztó példákat szolgáltat. A gyermekek fogékonyak a negatív tartalmú jelenségek felfogására is. Hogy milyen lesz jövőnk, részben a mai ifjúságtól függ. Ha valamiben össze kell fognia a szülőknek, az iskolának. a társadalomnak, akkor az éppen a munkára nevelés területe. Nincs szándékomban, és nem is kívánom az iskolák felelősségét kisebbíteni, mégis úgy érzem, hogy most a családnak és munkahelynek kell a feladatokból az oroszlánrészt vállalni. Non ingyen, hanem bérért dolgoznak gyermekeink. Van aki teljesítmény után, van aki órabérben kapja meg illetményét. Mindkettőt a pénz megszerzésének vágya motiválja. De ha csak ez, akkor nagyon szomorú! Jó lenne, ha betáblázott perceinkből tudnánk juttatni olyan célokra is, hogy felszítsuk bennük azokat az érzelmeket is. amelyek túlmutatnak a pénz vonzásán. Persze a németkéri gyerekek nemcsak munkával töltik a nyarat. Közülük 19-en gyalogos várdortúrán, harmincán a sóstói úttörőtáborban nyaralnak. tizenegyen NDK csereüdültetésen vesznek részt, harmincán országjárásra mennek és mintegy tizenöten különböző vezetőképző táborok hallgatói lesznek. Nagyfalusi Albert tudósítói hálózatot. Említést érdemel, hogy a pécsi stúdiónak eddig is annyi tudósítója volt, amennyi a belső munkatársak száma. A stúdió adásainak szerkezete az eddigiekhez hasonlóan fog alakulni. A hét öt napján napi másfél órás magyar nyelvű adás, mely híradással kezdődik és a második részében egy bővebb, részletesebb információkat adó dél-dunántúli híradóban számolnak be a megyékben történt aktuális eseményekről. Félórás a szerb-horvát műsor és a másik harminc- perces nemzetiségi műsorral német nyelven fejeződik be az adás. Hét végén bővül az adásidő és a műsorok szerkezete is ennek megfelelően alakul. A körzetesítés befejezését őszre tervezik és ennek következtében jobb vételi lehetőségekkel hallgathatják a pécsi stúdió adásait azok, akik este hatkor a 344-es középhullámon bekapcsolják rádiójukat. — st — Háromszázezer rádióhallgató Akik érdeklődnek szűkebb pátriájuk iránt, kíváncsiak arra. ami közelükben történik, azok rendszeresen forgatják a megyei lapokat és — Tolna megye esetében — hallgatják a Magyar Rádió pécsi stúdiójának adásait. Ez utóbbi révén arról is képet nyerhetnék, mi történik a szomszédos megyében, hiszen a pécsi stúdió három megyébe sugározza adásait és természetesen a híranyagot is erről a területről gyűjti. Az év elején a Magyar Rádió körzeti és nemzetiségi adásainak főszerkesztősége állásfoglalása alapján az öt vidéki stúdió közül — Miskolc. Győr, Nyíregyháza. Szolnok, Pécs — hármat, a miskolcit, a győrit és a pécsit körzeti stúdióvá fejlesztik, így a pécsi stúdió adásait Baranya, Tolna, Somogy és Bács-Kiskun megye nyugati résziére sugározza magyar, szerv-horvát és német nyelven. Az említett megyékből természetesen már eddig is adtak híreket, tudósításokat, riportokat de a helyzetet nagyjából úgy lehetne jellemezni, hogy róluk szóltak a hírek de nem mindig nékik. Vagyis nem mindig lehetett az adást venni. Ebben a körzetben egymillió ember él és a becslések szerint egyhar- mad részük — mintegy háromszázezer — hallgatja rendszeresen a pécsi stúdió adásait. Mit is jelent a körzetesítés? Egyrészt azt, hogy az említett megyéből az eddiginél bővebb, színesebb, sokrétűbb híranyagot gyűjtenek, napi rendszerességgel és a fejlesztés második része sem elhanyagolandó: a műszaki feltételek biztosításával a négy megyében az eddiginél jobb vételi lehetőségeket biztosítanák. Az előbbi megvalósításához Kaposvárott, Szekszár- don és Baján afféle egyszemélyes stúdiókat hoznak létre. Ehhez az adott megye biztosítja a helyiséget, a Posta végzi a műszaki munkákat és a Magyar Rádió biztosítja a felszerelést, berendezést. Ide megyénként tudósítókat szerveznek, képzésük már folyik, illetve az említett stúdiók kialakítása is. Emellett természetesen bővítik a A tájházért Sióagárdon A sióagárdi tájház berendezési tárgyainak, bútorainak restaurálását és konzerválását végzik ezen a héten — július 30-tól augusztus 4- ig. A munkában a szekszárdi Balogh Ádám múzeum restaurátorai, Bucsányi Kálmán éS—Nacsa Mihály mellett részt vesz Szilcz Ágnes, a Néprajzi Múzeum, Nemes Tamás, a Kína Múzeum és Hatalai Géza, a Szépművészeti Múzeum restaurátora. Közreműködésükre azért volt szükség, hogy a lehető leggyorsabban elkészüljenek a munkával. Az eredeti tervek szerint ugyanis a tájház októberben megnyílt volna a nagyközönség előtt. A megnyitás időpontja későbbre tolódik, építészeti problémák miatt, ám a tárgyak restaurálását ettől függetlenül ebben az időszakban elvégzik a szakemberek. Fotó: kz Munkában a restaurátorok Asszonybrigád