Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-02 / 179. szám

KÉPÚJSÁG AUGUSZTUS . 2 CSOTOBTOK Névnap: Lehel. A Nap kél 4.22 — nyugszik 19.18 órakor. A Hold kél 13.41 — nyugszik 23.49 órakor. Százöt évvel ezelőtt, 1874. augusztus 2-án született és 1919-ben, tehát 60 évvel ezelőtt hunyt el Nagy Ba­logh János festő- és grafikusművész. GEOTERMIKUS ERŐ­MÜVEK. A Föld méhének 4—5 ezer méteres mélységben rejtőző melegével szándékoz­nak működtetni két geotermi. kus erőművet a 80-as évek derekán a Szovjetunióban. A kaukázusi sztavropoli határ- területen és Kárpátalján fel­építendő mintegy egymillió kilowatt kapacitású geotermi­kus erőművek tervmunkála­tain négy szovjet tudományos intézetben dolgoznak Kijev- ben, Moszkvában és Lenin- grádban. A szakemberek vá­lasztása azért esett a Szov­jetunió két említett területé­re, mert ott a próbafúrások szerint az erőmű működteté­séhez szükséges 200 Celsius fokos hőmérséklet sem ritka. Zisgmond királyról beszélget Benda Kálmán, Fügedi Erika és Engel Pál történészekkel a Kos­suthon 17 óra 7 perces kezdet­tel. 'x, TŰZ: Houston történeté­ben az eddigi legnagyobb tűzesetről érkezett jelentés: a lángok 1100 lakást rongál­tak meg, a keletkezett kár nagyságát mintegy 25 millió dollárra becsülik. Ember­életben szerencsére nem esett kár, kórházban 12- embert — köztük néhány tűzoltót — kezelnek égési sebekkel. A televízió délutáni műsorai a gyerekekről, a gyerekeknek szólnak. Először — 16 óra • 20 perckor — a Kutyahűség című szovjet ifjúsági filmet nézhetik meg. Azután egy dokumentum­film következik, majd tudósítá­sok a hazánkban megrendezett európai gyermektalálkozóról. A Nemzetközi Stúdió pedig a har­madik világ gyermekeinek hely­zetével foglalkozik. + HÁROMMILLIÓ EM­BER vált hajléktalanná két észak-indiai államiban. Bihar­ban és Uttar Pradesh ben a szűnni nem akaró esőzések következtében. Az ország több más pontján. így Kera­la államban is egész vidékek kerültek víz alá. # A PARADICSOMSZE­ZÓN kezdetét megelőző fel­vásárlás szerdán indult meg a Paksi Konzervgyárban. Csaknem ugyanekkor kezdő­dik a fehérpaprika feldolgo­zásának szezonja is: hétfőn érkezik az első szállítmány. Csúcseredményt értek el az uborka felvásárlásában ked­den, egy nap alatt 22 vagon­nal vett át a gyár. O HAT JAPAN HEGY­MÁSZÓ vesztette életét az elmúlt szombaton egy lavina­omlás következtében az észa'k-pakisztáni hegyekben, miközben kísérletet tettek egy gleccser elérésére. * ÜTKÖZÉS. Kedden Észak-kelet Pakisztánban összeütközött egy utasokkal zsúfolt vonat és egy autó­busz. A baleset következté­ben tízen meghaltak, negyve­nen pedig súlyosan megsebe­sültek. — ALAPTALANOK mindazok a híresztelések, amelyek sze­rint a clevelandi Metropolitan klinikájának idegsebész-cso­portja emberi lej átültetését tervezi — jelentette be Robert J. White, a klinika igazgatója. A klinikavezető a szervátülte­tés úttörőjének, dr. Christian Barnardnak Cape Town-ban nyilvánosságra hozott nyilatko­zatára reagált, amelyből kide­rül, hogy a főorvosnak ezer dollárt ajánlott fel egy amerikai lap, hogy konzultánsként ve­gyen részt a clevelandi klinika idegsebész-csoportjának feját­ültetési műtétén. Barnard dok­tor visszautasította az ajánla­tot. A csoport egyébként már végzett sikeres fej átültetést, de csak kutyákon, patkányokon és majmokon. Bemard szerint az ötlet „erkölcstelen, megvalósít­hatatlan és törvényessége eny­hén szólva kétséges”. A Velencei-tavon a napokban nemzetközi széllovasversenyt rendeztek. A hazánkban is gyorsan terjedő kedvtelés képviselői közül csaknem száz versenyző „állt” vízre. Fülledt meleg J Várható időjárás ma estig: Időn­ként erősen megnövekvő felhőzet. Több helyen záporeső. zivatar, egy­két helyen jégeső. Mérsékelt, nap­közben megélénkülő déli, délnyugati szél. A zivatar idején átmenetileg szélerősöjlés. Fülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 27—32 fok között. Földvári vásár (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dunaföldvári országos kirakodó- és állatvásár leg­utóbb nagyon mozgalmas volt. Alkalmanként több ezer ember, 50—60 sátoros-bazá- ros-lószerszámos, köteles, kosaras, cserepes, kádár, bú­torárus és ruhakereskedő, valamint kolbász- és pecse­nyesütő, italmérő — kb. 1700—2000 sertés, 200—250 szarvasmarha, 150—200 ló alkotja a földvári vásárok színes, zsibongó forgatagát. Gyűjtve a vásári tapasz­talatokat, gondokkal is talál­koztunk. Lapunkban már észrevé- teleztük; baj van az állat­kísérő lapokkal. Az állattar­tók között még mindig a marhalevél-kezelés módsze­re él. Az eladók és vevők többsége még mindig nem tudja, mikor és hogyan kell kitölteni az állatkísérő la­pot. Vita.van: ki fizesse az illetéket. Ar legutóbbi földvári vásá­ron találkoztunk eladókkal, akik „passzust” — a régi marhalevelet — hozták a járlatkezelőhöz, „átíratni”! Állatkísérő lapjuk nem volt. Lap nélkül jutottak be a vásár területére és eladták állataikat. Tanúi voltunk vi­tának: ki fizesse az illeté­Kádárok — a -bő szőlőtermés reményében — jó vásár­ra számítanak, vevőkre várnak két? Tapasztaltuk, hogy ál­lattartók ás járlatkezelők meditáltak: milyen esetek­ben kell új kísérőlapot ki­állítani, s mikor „csak” irá­nyítani ! Nagy vásár a földvári. Óriási a vonzáskörzete. Bor­júkat hoztak Törökszent- miklósról, lovakat, sertése­ket Szeged vidékéről. Több ezer ember, s több ezer ál­lat volt a vásártéren. Érdekes módon, a régi „mázsahézat” ma már senki nem keresi. „Becsült súly” szerint megy az „adom-ve- szem”. Viszont sokan kere­sik az itatókutat. Az állat is megszomjazik, nem csak az áldomásivók! SZELECZKY JÖZSEF Nívódíj OL VAST AM (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az Országos Közművelődé­si Tanácstól 600 ezer ' forint támogatást kapott a Dombó­vár városi művelődési köz­pont és könyvtár a nyitott ház elvű működési modell kísérleti kialakítására. A könyvtári részleg ezenkívül 200 ezer forintot, könyvbeszer­zésre. Az összeg felhasználá­sára elkészültek a tervek, a fonotéka (hangtár, lemeztár, hangstúdió, nyelvi labor) ki­alakítása a közeli napokban már el is kezdődik. Ezenkí­vül mobil közművelődési esz­köztárakat és gyakorlati te­vékenységek folytatására al­kalmas műhelyeket alakíta­nak ki. A Magyar Fotóművészek Szövetsége folyóiratának — a Fotóművészetnek — 1979. má­sodik negyedévi pályázatán Ozorai Gábor, a dombóvári fotóklub vezetője. Tömegcikk című képsorával nívódíjat nyert. Nyers Sándorné Halászlé Nem vették jónéven néhány hete a halértékesítő il­letékesei, amikor ezen az oldalon vicces kedvű fotós kollégám Halszagüzlet-té változtatta a szekszárdi bol­tot ábrázoló képen a Halszaküzlet feliratot. Azóta egy időre, ha jól sejtem, a halnak még a szaga is eltűnt a helyiségből, mivelhogy megkezdődött a belső tatarozás. Nem akarom én bántani a halértékesítőket, elvégre ők is csak azt adhatják el, ami van, a nincsből nehéz árul­ni. (Bár az igazságihoz hozzátartozik, hogy a krónikus halhiány bizonyára nem istencsapás, hanem más — nagyon is emberi — oka van.) összefutott a nyál a számban tegnap, arról olvasván a Népújság utolsó oldalán, hogy a hét végén a szegedi Tisza-par.ton harmincnégy bográcsban fő majd a ha­lászlé. Halevő ember vagyok, pontosabban lennék, ha hozzájutnék. ígéretet már kaptam. Nem a boltban, ha­nem sporthorgász ismerősömtől. Már csak egy kis sze­rencse kell és főhet a halászlé. Igaz, nem bográcsban, csak lábasban, és nem tavi, hanem folyami, kevert hal­ból. Ott még akad néhány. Kérdés, hogy meddig. — gy — Mesefal A Kop-Ka ÁFÉSZ dekoratőr részlege a tamási bölcsőde udvarában társadalmi munkában mesefalat festett, a gyerekek nagy örömére. (Könye Iván tudósító) Megszűnőben a járvány A Cseh Szocialista Köztár­saság néhány területén a ko­rábbi hetekben kialakult fer­tőző májgyulladás járvány a hatékony intézkedések nyo­mán csaknem megszűnt. A megbetegedések csaknem tel­jes mértékben enyhe lefolyá- súak. egyetlen haláleset sem fordult elő. Növényvédelmi előrejelzés A folyamatosan üzemelő gyümölcsmolycsapdák közül jelenleg a szilvamolycsapda fogja nagy tömegben a kárte­vőt. Az almamolycsapda mér­sékelt rajzást mutat. Várható azonban, hogy a rajzás mind­két kártevő esetében növek­szik az elkövetkező 1—2 hét alatt. A hét vége felé a kalifor­niai pajzstetű lárvarajzásának megindulására majd erősö­désre is számíthatunk. Mindhárom kártevő ellen 7—8 naponként történő is­métléssel indokolt a permete­zést végezni. A kezeléseket az egyes szerekre előírt vá­rakozási idők betartásával a szedés előtt 7—14 nappal be kell fejezni. A legutolsó permetezéshez a 7 nap várakozási idejű Uni- fosz 50 EC-t javasoljuk 1 dkg mennyiséget adva 10 liter permetléhez. Ezt megelőzően használható a Sevin 85 WP, vagy á Ditriifon 50 WP. vagy az Unitron 40 EC 2 dkg/10 li­ter adagolásban, illetve a Sa- tox 20 WSC 5 dkg/10 liter, vagy a Bi 58 EC 0,75—1,00 dkg/10 liter mennyiségben. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Munkásőrök Együtt a szakasz A kölesd—kistamási sza­kasz az elmúlt évi szocialista versenyben második lett, a második raj pedig az egység legjobb raja. Évek óta pon­tokra megy a harc a szek­szárdi egység szakaszai kö­zött, és a kölesdiek alig ma­radtak a legjobb bátaszékiek mögött. — Az idén sem lesz kisebb a versengés, szeretnénk ez­úttal is hasonló eredménnyel szerepelni — mondja Varga Sándor szakaszparancsnok, a termelőszövetkezet elnöke. (Szakaszparancsnoki beosztá­sa régebbi keletű, mint el­nöki tisztsége.) Mint a szakaszparancsnok elsorolja, sok minden szeren­csésen közrejátszott, de első­sorban a szakasz tagjai tették a legtöbbet az egységben fo­lyó szocialista versenyben. Korábban még előfordult, de , az utóbbi két év alatt nem volt igazolatlan hiányzás sem a foglalkozásokról, de külö­nösképpen nem a szolgálat­ból. — A szakasz jelenleg az egységnél ad szolgálatot, szeptemberig — mondja a szakaszparancsnok. — A he­tes váltás igen jól bevált, a munkahelyen nem érződik meg úgy a távoliét, és a szol­gálatban való jártasság, készség is jobb. Az is a sza­kasz előnyére vált, hogy sok új ember került be az idő­sebb- munkásőrök pedig min­dent megtettek azért, hogy az újak jól beilleszkedjenek a kollektívába. Az sem utolsó szempont, hogy a munkás­őrök többsége a termelőszö­vetkezetben dolgozik — a kevesebb munkahely keve­sebb gond. A kölesdi ter­melőszövetkezet egyre in­kább a szakasz bázisa lesz. Az előképzést megkezdett há­rom munkásőrjelölt is a tsz- ben dolgozik. Szabó István magtáros, Zákányi Imre trak­toros brigádvezető, Adonics Ferenc a téglagyárban dolgo- _ zik. Velük teljes lesz a sza- • kasz. Germán László, a szakasz- parancsnok-helyettes civilben növénytermesztési ágazatve­zető, Lestár Vendel raj- parancsnok halőr, Mester Győző rajparancsnok nemrég lett brigádvezető. Kiss Ist­ván a tejüzemben dolgozik, Schüszler Tamás növény- termesztő, Majzik Tamás — alapító munkásőr — tégla­gyárban dolgozik, Göblyös András szintén növényter­mesztő, Kemény János, Bíró József, a TOTÉV dolgozói. Mónus János, Jerabek Lajos rakodók a tsz-ben, Kalmár János, Zentai Béla a tej­üzemben dolgozik, Deli János hídépítő, Göblyös Imre víz­ügyes, Gulyás Tamás, a me­gyei tanácson, Éberling Gyu­la, Mester Zoltán, Magyarosi Gyula, Burnyóczki Sándor volános, Szalai László tsz- bognár, Kiss József kőműves. — A múlt évben száz szá­zalékos volt a megjelenés a kiképzéseken és a polgári vé­delmi gyakorlat során is tel­jes létszámmal látták el fel­adatukat. — Az idei év,re sem lehet panasz, még akkor sem, ha eddig kevesebb az igénybe­vétel — mondja a szakasz­parancsnok. — Túljutottunk a lövészeten is, a géppisztol­lyal jól szerepeltünk, a pisz­tolylövészetet még gyakorol­ni kell, hogy ugyanúgy bán­janak vele, mint a TT-'vel. A három új munkásőrrel teljes lesz a létszám, a több­ség is csak néhány éve mun­kásőr, így nem lesz tartaléko­sunk, leszerelőnk. Aztán jö­hetnek az új feladatok. B. I. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Oldalképek
Tartalom