Tolna Megyei Népújság, 1979. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-17 / 192. szám
1979. augusztus 17. irtl-PÜJSÄG 5 Puormolf ne miinl/ü Ki merné azt állítani- h°gyaz elsö léPé_ Uj Cl Iliül« uu IIIUIIIXÚ sek megtétele, a praktikus mozdulatok megtanulása, az olvasás, írás és ezernyi más ismeret elsajátítása nem munka? így tehát kijelenthetjük, a gyermek és a munka összekapcsolódó fogalmak. A munkával már gyermekkorban megismerkedik az ember. A munka emberformáló. Életünkhöz már gyermekkorban hozzá tartozó, az egyéniség kialakulásához elengedhetetlen az emberteremtő munka. A gyermekek védelmében A gyermekek jogaira vonatkozó, 1959. évi ENSZ- nyilatkozat 9. elve kimondja a többi között: „A gyermeket védeni kell az elhanyagolás, kegyetlenség és kizsákmányolás minden formájával szemben. Semmilyen kereskedelemnek- tárgya nem lehet. A gyermeket a megfelelő alsó korhatár elérése előtt nem lehet alkalmazni ...” Alkotmányunk, Népköztársaságunk alaptörvénye hasonló szellemben védi a családot, annak legfiatalabb állampolgárait. Hazánkban szocialista rendszer van, így az ENSZ-nyilatkozat ide vonatkozó passzusait nálunk nem kell alkalmazni, mert rendünk lényegéből fakad, hogy senkinek eszébe sem jut a gyermekek kizsákmányolása — a felnőtteké is lehetetlen — de még az sem, hogy a gyermekeket olyan munkavégzésre kényszerítse akárki, amely számukra, akár fizikailag, akár szellemileg, vagy erkölcsileg káros. Jogaikkal a mi gyerekeink a legmesszebbmenőkig élhetnek, élnek is — a felnőtt társadalom jóvoltából. Szólammá lett, pedig valóságot takar a jelmondat: Legdrágább kincsünk a gyermek! Legdrágább kincsünk, mert az egyik legszebb emberi érzés, a szeretet, a szerelem tette lehetővé világra jöttét, legdrágább kincsünk, mert benne folytatódik jelenünk, de a legdrágább kincs azért is, mert jövőnk hordozója. Gyermekeink léte jelenti a mtnai felnőtt nemzedéknek a “jövő biztonságérzetét. A folytatást. Hogy milyen lesz a folytatás, hogy gyermekeink hívek maradnak-e szüleik példájához, jobbak, vagy rosz- szabbak lesznek az elődöknél, ma lehet és ma kell megalapozni. Mégpedig a neveléssel és azon belül is egy rendkívül fontos dologgal, a munkára neveléssel. A mai szülők számára ismeretlen az a fogalom, hogy kenyérkereső, pláne kizsákmányolt gyerek. A mai nagyszülők, saját példájukon még emlékeznek erre. De az ő emlékeik lassan a feledés homályába merülnek. Ellenben elszomorító látvány naphosszat, héthosszat csellengő gyerekeket látni, akik képtelenek bármit kezdeni szabad idejükkel. Még szomorúbb immár felnőttszámba menő fiatalemberek munkaundorával találkozni. Sajnos ma sem ismeretlen ez az „ősök" B gyonfáradt nyakán élősködő ajta. Ezt mindenáron el kell kerülnünk. De hogy ide jussanak fiatal, életerős emberek, azt a gyerekkorban lehet és kell meggátolni. Igaz, hogy a munkavállalás gyerekek számára tilos, a gyermekmunkát az ésszerű és a nevelés szempontjából célszerű munkára szoktatás, ha úgy tetszik, nevelés, az emberiség további sorsa szempontjából elengedhetetlen. Jó tudni, hogy az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, de az ipari üzemek is, igyekeznek olyan munka- lehetőségeket teremteni, amelyek időbeosztásukkal, fizikai és szellemi megterhelésükkel nem annyira a gyerekek értéktermelő munkáját, hanem nevelésüket tűzik ki célul. Egyébként a gyerekek többsége szeret dolgozni, annyit, amennyihez kedvet érez, annyi ideig, amíg szervezete lehetővé teszi és olyan munkát, amelynek értelmét látja. Legfeljebb sajnálni való szülőkkel találkozni, akik majomszeretetükkel igyekeznek meggátolni gyerekeik egészséges fejlődését, őket kell nevelni mindenekelőtt. L. Gy. Nem kenyérre keresnek! A vakáció egy részében a diákok közül sokan munkát vállalnak. Hogy ki, miért? Válaszoljanak erre a szék; szárdi Tejipari Vállalatnál dolgozó diákok. Pécsi Ildikó neves színésznőnkkel csak névrokonságban van, sem a világot jelentő deszkák, sem a filmszalag nem vonzza. Gyerekekkel akar foglalkozni, óvónő szeretne lenni. A szekszárdi Garay János Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola harmadikos tanulója. Későbbi hivatásával nyári mun--------------------------------P écsi Ildikó: Porcelán- tárgyakat gyűjtök Orbán István: Már szól tam a srácoknak... kája egyáltalán nincs kapcsolatban. Igaz, nem is ez volt a fő szempont, hanem, hogy dolgozzon és egy kis plusz zsebpénzt keressen. — Július harmadikától dolgozom itt — kezdi Ildikó —, kilenc forintos órabérben. Már nyolcadikos koromban ízelítőt kaptam a szünidei munkából. Akkoriban persze nem itt, hanem Bátaszéken, ahol lakom, dolgoztam a FOKI-nál. Itt, a Tejipari Vállalatnál változatos a munka. Voltam a vajazóban, kiszerelőben, túrózóban. Nem kell attól tartani, hogy nincs munka. Hogy mire kell a pénz, amit kapok? Porcelántárgyakat gyűjtök. Eddig körülbelül 40 darab alkotja a gyűjteményemet. A keresetemből ezt szeretném gazdagítani. Mi is kívánjuk, hogy sikerüljön. Közben összefutunk Orbán Istvánnal, aki már befejezte a munkát és hazafelé készülődik. A szekszárdi Babits Mihály általános iskola tanulója — szeptemberben lesz nyolcadikos. Ez az első alkalom, hogy nyári munkát vállalt. — Hatan vagyunk testvérek — mondja. — Munkámmal szeretnék segíteni a szüleimnek. Másrészt a keresetemből szeretnék magamnak is venni egy-két dolgot. Már mondtam a srácoknak, hogy nézzenek körül a Skálában, mert divógátyót — használja önkéntelenül a diákzsargont, majd helyesbít —, azaz divatos nadrágot szeretnék venni. Úgy gondolom, 1600 forintot kapok a munkámért, remélem, jut nekem is, és a szüleimnek is. Lizák Györgyi szintén a Babits Mihály általános iskolából jött. Most fejezte be a nyolcadikot, s szeptemberben Bonyhádon, az 504-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben kezdi tanulmányait. Már tavaly is a tejiparinál dolgozott, nem ismeretlen tehát a munka. Az édesapja a vállalat dolgozója, ami szerepet játszott abban, hogy ő is itt válla jón munkát a nyári szünetben. — Magnóra gyűjtök — mondja. — Már ki is néztem magamnak, csak a pénz kell hozzá. Lizák Györgyi: Magnóra gyűjtök Izsák Éva: Nagy vállalkozásba kezdtünk Izsák Éva is most fejezte be az általános iskolát, a Babits általános iskola tanulója volt. Ősszel a szekszárdi kereskedelmi szakközépiskolában folytatja tanumányait. — Unatkoztam otthon — kezdi —, s úgy gondoltam, elmegyek dolgozni, hogy hasznosan töltsem el a szünidőt. Meg kell is a pénz, mert nagy vállalkozásba kezdtünk. Hárman vagyunk testvérek, s elhatároztuk, hogy magnót veszünk közösen. A bátyám segédmunkát vállalt a nyárra, én és az ikertestvérem pedig itt dolgozunk a tejiparnál. S amikor megkapjuk a pénzt, elmegyünk és megvesszük a magnót. Nyári diákmunka A munkaügyis szigorúan végigmért, aztán megkérdezte; bírom-e a ládaemelgetést. majd igenlésemre aláírta a lapocskát. Konzervgyári belépő volt, amely igazolta, hogy tulajdonosa „sm", azaz segédmunkás. Egy hónap alatt kem'ény munkával, ezerhétszáz forintot kerestem. A vége felé már keresztnevemen szólítottak az asszonyok, s amikor hat órakor körbekurjantották, hogy „vacsora”, maguk között szorítottak helyet az asztalnak használt fórumládáknál, megkínáltak a másik üzemrészből szerzett uborkával is. Ezerhétszáz forint nagy pénz volt akkoriban, s nemcsak arra jó, hogy farmert, egy-két divatos inget, könyvet vásároljak rajta, hanem arra is. hogy saját bőrömön érezzem. mennyit kell érte dolgozni. Sokat kellett. Osztálytársamnak protekciója volt, ezért — ahogy mondta — inkább csak pénzt keresni szegődött, ami szóhasználatában nem a „dolgozni” ige megfelelője volt. Benzinkútnál mosta az ablakot, s bár mindössze két hétig koptatta az erre használt szivacsot, mégis kerek háromezer forintot vágott zsebre, ami a másodikos gimnazistáknak legalábbis óriási összeg volt. ha ugyan nem valóságos vagyon. Ez a háromezer forint nemcsak arra volt jó. hogy magnóvá változzék, hanem — akkori és mai nézetem szerint — arra is, hogy bizonyítsa; nem mindig az keres többet, aki hasznosabb munkát végez (ugyanis konzervgyári segédmunkásságomat minden szerénytelenség nélkül magasabb rendűnek tartom, mint a benzinkúti ablakmosást). Nyár végén soha nem mulasztom el végigkérdezni fiatalabb ismerőseimet, hol dolgoztak, merre jártak? Ki ilyen, ki amolyan élményeket mesél, de sajnos, azok vannak többségben akik szerint mindehhez inkább van köze júliusi—augusztusi elfoglaltságuknak, mint a munkára neveléshez. Van. aki hivatalhoz került. Már az első nap hivatta a főnök; egy hónap nem nagy idő. belejönni úgysem tudna a munkába, így inkább húzza meg magát, váljék észre nem vehetővé. A szabadságolások miatt egyébként is üres szobában ez játszi köny- nyedséggel megvalósítható volt. A pénzt a hónap végén hiánytalanul megkapta, el is költötte, ám azt az érzést. hogy dolgozni tulajdonképpen nem is olyan nagyon muszáj, már alig lehetne kétségessé tenni előtte. A gyakorlati tapasztalat ugyanis sokszor az elvek ellen szól. Kerülgetem, kimondani nem nagyon akarván a lejáratott. de mégiscsak hasznosnak és fontosnak tűnő kifejezést; életre nevelés. Tagadhatatlan, hogy ebben a nyári munka jelentős szerepet játszik. Ám az is tagadhatatlan. hogy jócskán van még tennivaló, ami — bár nem tudományos értékű megállapítás, de — a maga szubjektivitásával együtt is elgondolkoztató; nem beszélve most a kollektív lógásnak is tekinthető szakmai gyakorlatokról. Ismerem a statisztikákat: diákjaink nyáron ennyi és ennyi forint értékű munkát végeztek el üzemeinkben, termelőszövetkezeteinkben. Mégis, talán nem ártana közzétenni egyszer azt a kimutatást is, amelyikben azt is megtaláljuk, hogy milyen értékű munkát végezhettek volna el „a nyári gyerekek” — ha mindenki komolyan veszi a dolgát. BALLAI JÓZSEF A tarló Te csak tanulj, fiam! Ismerek egy orvosnőt, nagyon szerény módú paraszt- emberek gyereke és igen kemény munka, sok szájtól megvont falat árán végezte el a középiskolát, majd az egyetemet. A férje mesélte, hogy ha a doktornőnek túlhajszolt napjai vannak (sokszor vannak), esetleg nem egészséges, sűrűn megszólal álmában: — Bök a tarló! Már megint bök a tarló! A pszichológusok többnyire képesek kideríteni a visszatérő, nyomasztó álmok mögött rejtőző sokk eredetét. A doktornő esetében nincs szükség pszichológusra, mindenkinél jobban ismeri ennek az álmának gyökerét. — Sosem voltam erős fizikumú — meséli. — Csakhogy szerencsétlenségemre nem kastélyban születtem, hanem kétszobás, földes pad- lójú parasztházban és a tarlóval nagyon hamar meg kellett ismerkednem. Először vízhordó gyerekként, később kötélterítéskor, majd marokszedőként is. Megtettem én minden tőlem telhetőt, hogy tisztességesen dolgozzak, mégis siralmasan rossz munkás voltam. Nem bírtam erővel.... — Mikor kezdett el dolgozni ? — Ki tudná megmondani? Azt hiszem, öt-hatéves korom óta minden nyáron, minden szünetben rendszeresen. — Mesélt már erről a gyerekeinek? A negyvenöt éves asszonynak egy tizenhat éves fia és tizennégy éves lánya van. — Megpróbáltam, de nem sok sikerrel. Most már egyáltalán nem érdekli őket. A fiam már volt gyümölcsszedő táborban. Szép faházakban laktak, volt folyóvíz, napi négyszeri bőséges étkezés és a három kilométerre lévő gyümölcsösbe vontatók, teherautók hordták-vitték őket. Tudja, hogy amikor kicsi volt, a régi történetek hallatán jnit kérdezett tőlem a lányom? — Mit? — Megsajnált, megsimogatott, és azt mondta: Szegény anyukám! És nektek akkor kocsitok se volt? — De volt! — válaszoltam. — Milyen? Volkswagen vagy Moszkvics? Természetesen szekerünk volt és egy tizenhat éves, bárányszelíd, vén, sárga lovunk, a Sári... — O I — A szegény ember gyereke nem tanulhatott, már kora gyermekségétől kezdve dolgozni kényszerült, de ez csak a dolog egyik oldala. A másik, hogy kisgyerek korában először csak libát őrzött, aztán nagyobb állatot, majd a mezőgazdasági munka kezdődött, a könnyebbtől a nehezebbig. A kislányok először csak a még kisebbre vigyáztak, majd sepregettek, végül főztek. Myre a gyerekek legény-, illetve eladósorba cseperedtek, mindegyikük tudta a dolgát, az aratásig és a kenyérsütésig bezárólag. Igaz, ez gazdasági kényszer volt és kizsákmányolás a javából. Senki a világon nem kívánja vissza. De manapság, úgy látszik, kialakulóban van egy újabb körforgás, ami abból áll, hogy a felserdült gyerek sem csinál semmit otthon, a „Te csak tanulj, fiam!” jelszó jegyében. Nem segít a szüleinek. Nem söpör, nem hoz vizet, nem takarít, nem mos és nem mosogat. Előbb-utóbb személyes sértésnek számít egy boltba küldés, vagy egy szál gaz kihúzása a veteményes kertből. Mindebből az következik, hogy megnősülvén, férjhez menvén azt sem tudja, mennyibe kerül egy zokni és egy lecsót sem tud önállóan előállítani. Libaőrzés helyett...
