Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-31 / 177. szám
A ÍnÉPÜJSÁG 1979. július 31. Moziban fi tanú Bacsó Péter tagadhatatlanul egyéniség. Sőt, jelenség, abból a fajtából, amelyik általában bosszantja az embert. A magyar filmgyártásban szokatlan és nehezen megfejthető évenkéti jelentkezésével — hiszen mások ritkán, nehezen jutnak film- készítéshez —, és főleg azzal, hogy visszaél a gyakori filmezés lehetőségével, saját, legtöbbször kitűnő ötleteivel. Sőt — és ez teszi leginkább elgondolkodtató- vá a dolgot —, visszaél saját tehetségével. Mert Bacsó Péter, aki dramaturgként kezdte, de az ötvenes évek elején inkább dalszövegíróként lett ismert, és 1963-ban kezdett csak rendezni, készített két nagyszerű filmet is (a tizennégy között, ha jól számolok). Az egyik az 1968-as Fejlövés, a másik a következőként, 1970-ben forgatott, a mozik műsorára most kerülő, A tanú. Mi igazolja leghihetőbben, hogy valami kellemetlenen, valami tragikuson túljutottunk? Ha képesek vagyunk önfeledten nevetni rajta. Ezt a jól ismert tételt alkalmazza A tanúban Bacsó, egyszersmind bizonyítva, hogy személy szerint is elérkezett abba az állapotba, amelyben mérlegre tehető a közelmúlt. A tanú főhőse egy gátőr (Kállai Ferenc nagyszerű alakítása). Karikírozottan egyszerű ember, aki a „természet lágy ölén” éldegél, nyolc gyermekével. A temérdek gyereket nagylánya közreműködésével neveli, mivel felesége megszökött egy román uszályossal: nincs is másra gondja, csak rájuk, meg az ürgékre, hogy ne lazítsák meg a töltés földfalát. Természetesen a véletlen közbelépése kell hozzá, hogy a derék Pelikán Józsiból fontos ember, tanú, majd hős legyen, dehát a történelem máskor is beleavatkozott már, más kisember életébe is. Pelikánunk sorsát az fordítja meg, hogy egyszer az ő felügyelete alá tartozó gáton próbál horgász-szerencsét a belügyminiszter, akit mellesleg annak idején éppen a gátőr bújtatott hónapokig. Találkozásuk után nem sokkal a miniszterről kiderül, hogy áruló (végül persze az is, hogy nem) és a felső hatalmasságok Pelikánt szemelik ki — a nép egyszerű gyermekét —, hogy perében koronatanú legyen. A horgászásból így kémakció lesz, a miniszter véletlen vízbe pottyanása, békaemberekkel való találkozó —, és így tovább. Pelikánunk hiszi is a magyarázatot, meg nem is, mindenesetre jó szándékú pro és kontra. A megfelelő koronatanúvá való váláshoz vezető utat — aminek során uszodaigazgató és vidámparkfőnök, narancskutató intézeti igazgató, de többször megfordul a börtönben is —, mindenesetre igen jámboran járja végig. Hogy végül mégsem úgy szerepel, ahogy várják tőle — nem a felkészítőkön, de még csak nem is Pelikánon, csak az ostoba véletlenen múlik. De így aztán gátőrünk végül is hős lesz, s bár akasztásra vár — szabadon engedik, sőt, mi több, egy héttel azután, hogy a belügyminiszter is hazamehetett... A jól pergő cselekmény, a képtelen (vagy csak most annak tűnő?) fordulatok, a kitűnő figurák egyaránt hozzájárulnak, hogy jól szórakozzunk a szellemes filmen. A tanú fiatalabb évjáratú nézői harsányan nevetnek is rajta. Érdekes módon azok, akik ennek a filmnek a vetítésekor nem tudnak mosolyogni, a legmulatságosabb fordulatokon sem —, kivétel nélkül negyven fölöttiek... VIRÁG F. ÉVA Kossuth-könyvek Ember születik Igazság szerint nem vagyok híve az évfordulós kiadványoknak, az ünnepekre megjelenő, elkészülő semmiféle emberi alkotásnak. Nem hiszem, hogy a gyermekév tiszteletére kellene befejezni azt az óvodát, bölcsődét, játszóteret — nem kívánt rész törlendő —, amit jó esetben már hónapokkal ezelőtt át lehetett volna kellő szervezéssel és határidő szerint már át is kellett volna adni. Nem egyszer fordul elő, hogy az évfordulók táján a legkülönbözőbb kiadványok, pályázatok, méltatások, visz- szaemlékezések elveszik az olvasók kedvét az olvasástól. A Kossuth Kiadó Ember születik című elbeszélésgyűjteményének mégis örülök, pedig évfordulós kiadvány. A gyermekév tiszteletére jelentették meg. Örülök neki, mert jó elbeszélések vannak benne és szép a könyv. Az irodalom régi barátai számára persze nem okoz meglepetést a kötet, mert ők már ismerik ezeket az írásokat, de talán ez esetben lesznek olyan olvasók is, akik csak ezért veszik meg a könyvet, mert úgy is gyermekév van, ez az antológia pedig a gyerekekről is szól, illetve pontosan arról, ami a címe, az ember születéséről, értve ezalatt az emberré, felnőtté válás egész folyamatát. A gyerek is ember, ezért a könyv a felnőtt- világnak is tükre. Végül ízelítő a szerzők névsorából: Tamási Áron, Ady Endre, Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Déry Tibor, Kassák Lajos, Veres Péter, és még nagyon sokan az élő magyar irodalomból is. Megkínáltak A nagy táborozások ideje a nyár. Elözönlik az emberek a folyók, tavaik partjait; a szép kilátással, jó levegővel kecsegtető, magas hegyeket; a népszerű, s a kevésbé ismert kirándulóhelyeket. Ha szép idő van, s minden kedvezően alakul, akkor nincs .gond. Bátran lehet túrázni, fürödni, járni az üdülőhelyek színes utcai forgatagában. De amikor esik az eső, akkor bizony alábbhagy a nyüzsgés. Ilyenkor gyakori a kérdés: most mit tegyünk? Nhény éve egy nyári ifjúsági táborban ért el a zuhogó eső, A táborlakók menedéket adtak az egyik szobában. Bosszankodtak ők is. Beszélgetésbe kezdtünk, közben az asztalra került egy 'kis sütemény, zsíros kenyér, narancslé, sör, sőt még a táborvezető elől gondosan eltitkolt konyak is. Én a magam részéről a kínálásnak azt a nem mindennapi formáját fogadtam legszívesebben, amikor az egyik srác. ha jól emlékszem Józsinak hívták, a Kortárs című folyóirat egyik példányát nyújtotta felém: olvastad? Belelapoztam a folyóiratba. Aztán az irodalomra terelődött a szó. A konyak nemigen fogyott, de mi eljutottunk a mai magyar irodalomtól — Radnóti, Ady. Vörösmarty, Kazinczy, Balassi. Tinódi Lantos Sebestyén költészetén át — az első magyar nyelvemlékek közül való soproni virágének- töredékig. az Ómagyar Mária-siraiomig, a Halotti Beszédig. Késő éjszakáig zuhogott az eső, késő éjszakáig tartott a beszélgetés. Másnap reggel valaki megállapította a majdnem teli konyakosüveg láttán, hogy sokkal jobb a tegnapi estére józanul emlékezni, mint kábult fejjel ténferegni tétlen pityókás hangulatban, alkoholba butulva. ZSIRAI LÁSZLÓ Tamási Áron síremléke Erdélyben, Farkaslaka (LUPENI) temetőjében áll Tamási Áron síremléke. A mintegy három és fél méter magas emlékművet Szervátiusz Jenő szobrászművész készítette. A Tátrai-vonósnégyes Szekszárdon A hűvös, szeles időjárás ellenére szép számú közönség foglalt helyet a régi megyeháza romkertjében, hogy hallgatója lehessen a világhírű, többszörösen kitüntetett Tátrai-vonósnégyesnek. A „Szekszárdi zenélő nyár” keretében fellépő kamaraegyüttes (Tátrai Vilmos I. hegedű, Várkonyi István II. hegedű, Konrád György mélyhegedű, Banda Ede gordonka) több mint negyedszázados pályafutása alatt olyan -széles repertoárt alakított ki, hogy abban a vonósnégyes-irodalom valamennyi remeke szerepel. 1 Ezúttal elsőként a 19. század eleji romantikus magyar zene jelentős képviselőjétől, Csermáktól szólalt meg „A haza szeretete” c. kompozíció. Bár a szerzőnek nem volt szoros kapcsolata a magyar népzenével, e művét mégis át- meg átszövik a magyaros dallammotívumok, verbunkosra emlékeztető ritmusok. Könnyed eleganciával tolmácsolták. Ezt követően Mozart „Eine kleine Nachtmusik” Kis éji zene népszerű darabját játszotta a vonósnégyes, melyet szerzője 1787-ben komponált. Az allegro lendületes indítása után a második tétel érzelmes vágyakozása átütő szenvedélyességgé fokozódott. A harmadik tétel menüettjének és a negyedik tétel ron- dójának előadása érdemel külön említést. Befejezésül a cseh zeneköltészet egyik legkiválóbb képviselője a 19. század második felében alkotó Dvorák: F-dúr (Amerikai) vonósnégyese . hangzott el. E művét a szerző New York-i tartózkodása alatt, 1893-ban írta. Csakúgy, mint az Uj világból c.ySzimfóniája, az F-dúr vonósnégyes is magán viseli az amerikai folklór, az indián és néger népzene ihletését. Kitűnő előadásban hallhattuk. A Tátrai-vonósnégyes újabb szekszárdi koncertjén ismét bemutatta a kamaramuzsikálás minden szépségét. Máskor is szívesen várjuk őket. LEMLE ZOLTÁN Mesterművek között Az UNESCO Nemzetközi Kritikus Szövetsége az európai irodalom mesterműveit magában foglaló, 250 könyveimből álló listát bocsátott közre, az antik időktől napjainkig. A rangos jegyzékre a lengyel irodalom 12 alkotása \ került rá. KöztüK találhatók: a nagy lengyel költő, Adam Mickie- wicz (1798—1855) versei, a XIX. században élt költő, filozófus és festő, Kamii Cyprian Norwid „Vademecum” című sorozata, a nagy lengyel színházi reformátor, Stanislaw Wyspianski (1869—1907) „Menyegző” című színdarabja, a Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz (1846—1916) „A Bábel” című regénye, Stefan Zeromski (1864—1925) regénye, az avantgarde színház előfutárának tartott Stanislaw Ignacy Witkiewicz- Witkacy (1889—1939) színdarabja, egy XX. századi lengyel lírai antológia. A jelenkor pedig többek között Ja- roslaw Iwaszkiewicz (1894—) elbeszéléskötetével, Bruno Schulz (1892—1942) írásaival és Witold Gombrowicz (1904 —1969) regényével szerepel az európai irodalom mesterművei sorában. A listán szereplő kötetek olyannyira népszerűek a hazai közönség körében, hogy a nyolcvanas években a lengyel kiadók az UNESCO-lista alapján újabb sorozatot bocsátanak majd közre. TV-NAPLÓ Emlékezés világsztárokra Szerencsés ötlet volt. hogy a tv elővette a hajdani szilveszteri műsorokat, azért is, mert nagyon sok embernek akkor még nem volt készüléke, de azért is, mert ellenőrizhetjük, mi kacagtatott meg bennünket azokban az években. A humor romlandó anyag, állapíthatjuk meg, mert bizony jó néhány akkor merésznek ható tréfa elvesztette élét. a kipellengérezett hibák esetleg már nem hibák, vagy ha még mindig, ákkor nincs mit nevetni rajtuk. Meghatódásra viszont annál több okunk van, hisz viszontláthatunk olyan színészeket, akiket mindig szívesen láttunk, s akiknek emlékét most már csak néhány felvétel őrzi. Nincs már az élők sarában Dómján Edit és Gőzön Gyula, s jókedvünk felett a szomorúság felhője lebegett. amikor igazi világsztárok — a szó legjobb értelmében — jelentek meg a képernyőn. Gyurkovics Mária, Székely Mihály, Radnai György a világ bármely operaszínpadának díszei lehettek volna, — időnként voltak is — csak az a kár, hogy nagyon kevés hanglemez és még kevesebb tv-felvétel őrzi felejthetetlen emléküket. Gyurkovics Mária csillogó szopránja, Székely Mihály hatalmasan zengő basszusa és Radnai György baritonja maradandó élmény mindenkinek, aki csak egyszer is látta őket színpadon. Szilveszteri bohóságukban is hűek maradtak ön- maguchoz: a velük „versenyző” énekesek nemcsak a tréfa kedvéért maradtak alul, hangjuk bizony elszállt az évek során, mi pedig nagyon, nagyon meghatódva láttuk viszont Gyurkovics Máriát. Székely Mihályt és Radnai Györgyöt. CS. L. Néprajzi dolgozatért: II Lengyel Népköztársaság Érdemrendje Pár nappal ezelőtt vette át a Lengyel Népköztársaság Érdemrendjének ezüst fokozatát Gelencsér Sándor 83 éves dombóvári nyugdíjas, a Lengyel Népköztársaság budapesti íagy követségén. Sándor bácsi dolgozatában a II. világháború idején Magyarországon tartózkodó lengyel katonai és polgári menekültek mosdósi táborának életét dolgozta fel 1939 és 1945 közi itt. Abban az időben a nagyberki vasútállomáson volt állomásfőnök. Ilyen minőségben igen sok ismerőse élt a táborban. A negyven évvel ezelőtt elkezdett jegyzetei alapján egy országos pályázatra küldte el dolgozatát, amelyért II. díjat kapott. Gelencsér Sándor nyugdíjaséveiben már nagyon sok néprajzi gyűjtését fektette papírra, és most az egész anyagot felajánlotta a dombóvári városi művelődési otthonnak és könyvtárnak, ahol Gelencsér Sándor íróasztala mellett (mellén a kitüntetés) bibliográfiát készítenek az írásokról. Magyarszéki Endre Rádió A táppénzekről A múlt szombati' 168 órában immár másodízben volt szó a táppénzekről, de az előrejelzés szerint nem utoljára. Most a Fővárosi Gázművek egyik illetékese nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatos vizsgálódásaikról. Ezek azt mutatták, hogy akadtak dolgozók, akik „eredménnyel” mehettek táppénzbe lakodalom, gyümölcsszedés vagy más termelő tevékenységből kifolyólag, netán vált, valós munkahelyi sértődések után is. Az idézett — és minden kétséget kizárólag visszatetsző — példák csak nagyon közvetett további következtetésekhez nyújtanak lehetőséget, mert (úgymond az illetékes) a visszásságok kivizsgálására felkért orvosok nem bizonyultak megfelelő „partnernek”. így nem mondta ki senki, de mindezt úgy lehetett érteni, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét, orvos nem szívesen nyilatkozik orvos ellen. Mindez bizonyára igaz, de a táppénzhelyzet további vizsgálatánál *még figyelembe lehetne venni egy másik szempontot is. Nevezetesen azt, hogy a legtöbb munkahelyen valóban vannak dblgozók, akik minden fondorkodás nélkül, bármikor elvonulhatnának táppénzes állományba. Csak éppen nem teszik. Rosszul (bizonyára rosz- szul!) értelmezett tisztességből akkor is bejárnak és teszik a dolgukat, amikor esetleg éjszakákon át fullasztotta őket az asztma, nyugtalankodott az évek során elkoptatott szívük, és a gyomruk, csikorognak az ízületeik, vagy életkoruk hetekig tartó hőemelkedéssel honorálja az időjárás manapság lázgörbe- szerű változásait. Egyszerűen helyt akarnak állni, mert „furcsa módon” megszokták, hogy a fizetésért dolgozni is illik. Aztán valóban elkövetkezhet egy kisebb „kiborulás”, vagy bármi más, amikor hirtelen elmennek táppénzre. Az ilyesmin a vezetők néha csodálkoznak, a munkatársak soha, mert ők egymás mellett élnek és nagyon jól ismerik kinek-kinek a baját. Azt nem merném állítani, hogy az ismereteken túl törődnének is ezekkel, mert az egymással való törődés (tisztelet a minden bizonnyal sokfelé meglévő kivételeknek!) nem tartozik munkahelyeink igen jelentős részének jellegzetes vonásai közé. O. I. Újabb Fassbinder-film a mozik műsorán: Miért lett R. úr ámokfutó?
