Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
Q Képújság 1979. július 29. Népvándorlás Lengyelországban A háború utáni években az egyik legfontosabb feladat Lengyelország korszerű országgá való újjáépítése volt. Olyanná, amely fejlett és sokoldalú iparral rendelkezik. Nem volt ez könnyű, habár az emberek lelkesedéssel láttak megvalósításához. Az utolsó szó mégis az anyagi lehetőségeké volt. Az elmúlt évek távlatából értékelve a tényeket, nem lehet eléggé értékelni a Szovjetunió Lengyelországnak nyújtott segítségét, amely a legnehezebb időszakban valamennyi területet és ágazatot érintett. Nem lehet eléggé értékelni az alig egymillió főt számláló munkásosztály és nem egész százezer mérnöki és technikusi gárda elkötelezettségét, akik a háborús tűzvészből megmenekülve, lelkesen és szenvedéllyel láttak hozzá a gyárak újjáépítéséhez és fejlesztéséhez. Az ipar fejlődése viszont új káderek nélkül elképzelhetetlen volt. Tartalékkal csak a lengyel falu rendelkezett. 1944—45-ben, mikor a legintenzívebben folyt az újjáépítés — a „közönséges” romtalanításhoz megindult a faluból a városba való áramlás. Szükségesek és elengedhetetlenek voltak ezekhez a munkákhoz az erős, kitartó, bármilyen munkát szívesen vállaló emberek. Később mindeddig nem ismert lehetőségek csillantak fel előttük: a tanulás, a szakmai képzés, a városba való letelepedés tervei. Az átalakulás fokozatosan ment végbé. A parasztból előbb segédmunkás lett, majd meghatározott ismeretek elsajátítása után szakmunkássá vált. Ezeknek az átalakulásoknak az ösztönzője az ipar fejlődése volt. A visszaemlékezések lapjait forgatva megtudhatjuk, hogy például a Krakkó környéki falvak számára mit jelentett Nowa Huta építése, a bialystoki vidék lakosai számára a „Fasta” ruhagyár, vagy később, a lublini vidék parasztsága számára a Pulawyban felépítendő vegyipari művekről hozott döntés. A sziléziai bányák és kohók fejlesztése, a zeglebiei ipari körzet, több tízezer, százezer új munkahelyet jelentett. A hatvanas évek közepe táján már kirajzolódóban volt az, ami a végét járó évtizedünkben ténnyé vált: a munkásosztály minőségileg megváltozott. A munkások továbbra is munkások maradtak, de az ipar és a társadalom általános fejlődésének dinamikus előrehaladásával — a munkásosztály egyre gyorsabb ütemben és határozottabban vesztette el „falusi” vonásait, magáévá tette a „régi” munkások proletár hagyományait. A lengyel munkásosztály nagyipari munkásosztállyá alakul át: változik a munka jellege, magától értetődővé válik a nagy közösségekben végzett tevékenység, a korszerű és bonyolult gépek kezelése, „értelmiségi” szintű munkát igényel, az ismereteket állandóan frissíteni és továbbfejleszteni kell. Az érettségizett munkás, a középfokú technikusi végzettségű munkás a technika irányítójává válik. A munkásosztály mennyiségi és minőségi fejlődése hatást gyakorol a falusi társadalomra. Befolyásolja az olyan társadalmi és gazdasági szempontból kívánatos jelenségeket, mint a mezőgazdaság technológiai fejlődése, a falusi munkások közösségének kialakulása. Mindez á falusi társadalom munkastílusa és törekvései megváltozásához vezet. Harminc évvel ezelőtt a „népvándorlás” Lengyelországban a társadalmi előrelépéssel együtt döntő módon befolyásolta az átalakulást: a mezőgazdasági ország mezőgazdasági-ipari majd ipari-mezőgazdasági országgá lett. JERZY SALECKI (Interpress—KS) Közös kutatás A „szürke arany” karrierje A nagy kanadai azbesztlelőhelyek mintegy száz esz- dendővel ezelőtti felfedezését követően jó ideig az észak-amerikai ország uralta a „szürke arany” világpiacát. Időközben az Ural-hegység- ben is hatalmas azbesztkincs nyomára bukkantak a geológusok, így az 1970-es évek elejétől a Szovjetunió lett a földkerekség legnagyobb az- besztkitermelője. A két „nagyon” kívül Dél-Afrika rendelkezik még számottevő az- besztvagyonnal, s a világ mintegy tíz másik országa kisebb készletekkel. Az azbeszt egyébként furcsa szüleménye a természetnek: olyan rostos anyag, amely a fonva-szőve való fel- doldolgozás után is megtartja ásványi mivoltát, éppen ezért nagymértékben tűzálló, az olvadáspontja 1150—1550 Celsius fokon van. Az azbesztrostokat az anyakőzetből 7—15 cm hosszú, 0,7—3,0 mikron átmérőjű szálak formájában, nyerik ki, mégpedig úgy, hogy óriás ventillátorok erős levegőáramával kifúvat- ják a felaprított kőzetből az azbesztszálakat. Osztályozás után zsákokba csomagolva kerül el a továbbfeldolgozók- hoz a „szürke arany”. Világszerte mintegy 3000 fajta azbeszttermék készül. Azbesztet az ipar csaknem minden ágában használnak, a cigaretta-füstszűrő gyártástól egészen az űrhajóalkatrészek előállításáig. Van azonban három, szinte már klasszikusnak számító felhasználási területe. Az egyik a hőálló ruhák készítése kohászok, hengerészek, tűzoltók, stb. számára. A másik a járművek „ferodo” fékbetétjeinek a gyártása amikor is a rézforgáccsal együtt valamilyen kötőanyagba ágyazzák be az azbesztrostokat. A harmadik pedig az azbesztpala — márkanevén: Eterftit — előállítása (80—90 százalék cementből és 10—20 százalék azbesztrostból.) A vasút fejlődése Kuba jelenleg általános vasútfejlesztési program végrehajtásán fáradozik. A fejlesztési program három szakaszban bonyolódik le: az első, amely 1972-ben kezdő- » dött, lényegében már 1975- ben lezárult; a második 1976-tól 1980-ig tart; a harmadik pedig 1981—1990 között kerül majd végrehajtásra. Az első szakasz folyamán dolgozták ki a program általános tervezetét, és megkezdődött a Havannát Santiago de Cubaval összekötő, több mint 1100 kilométer hosszú vasútvonal teljes rekonstrukciója. A vonalakat úgy építették, illetve építik ki, hogy rajtuk a szerelvények az első szakaszban 140 km/óra, a másodikban pedig már 200 km/óra sebességgeL haladhassanak. Az 1970-es években a vonalhálózat teljes hossza megközelítette az 5100 kilométert, a mozdonyok száma 320 volt, a motorkocsiké 100, a vagonoké 150. atomfizikában a magfizikában megismert alaptörvények alkalmazását komplikáltabb, öszetett rendszerekre a molekuláris fizikában, a biofizikában, a biokémiában. De nemcsak az egyes tudományágak közötti területek kutatása kecsgetet eredménnyel, hanem az egyes országok tudománya közötti kapcsolat is. A természettudományok — így a fizika — ma félelmetesen drága esz- kjözökkel dolgoznak, a kisebb országok képtelenek lennének ilyen eszközök beszerzésére és üzemeltetésére. 1956- ban megalakult Dubnában a szocialista országok közös atommagkutató centruma, amely hatalmas gyorsítóval egyedülálló lehetőségeket biztosított és biztosít hazánk magfizikusainak és jól kiegészíti az itteni lehetőségeket. De ezen túlmenően az egyes tagországok fizikai kutatóbázisai egymással is szoros együttműködésben dolgoznak. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Atomfizikai Intézetének nukleáris spektroszkópiai osztálya például közös kutatásokat végez az MTA Debreceni Atommag- kutató Intézetével, a Dubnái Egyesült Atomfizikai Kutató Intézettel és a Bolgár Tudományos Akadémia Atomfi- zakai és Energetikai Intézetével. A debreceni atomfizikusokkal együtt a gammasugárzás átalakításának problémáit, szovjet és bolgár kollégáikkal az atommag szerkezetét vizsgálják a magyar Atommagkutató Intézetben kifejlesztett ESA—12 elektronikus spektrométer, illetve a saját készítésű Anti-Comton spektrométer segítségével. Képünkön: a csehszlovák tudományos akadémia atomfizikai kutatóintézetében kifejlesztett Anti-Compton spektrométer Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az úgynevezett interdiszciplináris területek fontossága a tudományos kutatásban, így a fizika tudományaiban is. Ez részben a fizika különböző ágai közötti határterületek kutatását jelenti (pl. a magfizika és atomfizika, a magfizika és szilárdtestfizika, a magfizika és a részecske- fizika egymást átfedő problémáit), részben pedig az Képünkön: az Uraiban létesített azbesztszál-feldolgozó üzem, ahol a fonott-szövött termékek készülnek A szovjet hírközlő technika * A Szovjetunióban 1977-ben 52 milliárd postai küldeményt továbbítottak, amelyek együttes súlya 17 millió tonna volt. Közötük 46 milliárd példányban szerepeltek újságok és a folyóiratok. S noha a Szovjetunióban kiadásra kerülő lapok és folyóiratok egyszeri példányszáma állandóan, növekszik, a sajtóterméket tartalmazó városközi postai küldemények száma csökken. Ez a képtávírónak köszönhető. Míg a múlt év májusában a központi lapok hasábjait 21 városba továbbították képtávírón, addig 1980-ban az ilyen városok száma 80-ra emelkedik. Jelenleg a helyi nyomdák naponta hét és félmillió példányt nyomtatnak a képtávírón kapott újságoldalakból 1980-ra a napi példányszám csaknem 70 millióra emelkedik. A „Gazeta—2” képtávíró készüléknek két és fél percre van szüksége ahhoz, hogy a Moszkvában kiszedett újságoldal eljusson a szverd- lovszki, a permi, vagy a gor- kiji nyomdába. Az újságoldalak nagy távolságokra történő továbbításakor a felszíni kábel- és rádiórelé vonalak helyett kozmikus hírközlő rendszereket kezdenek alkalmazni. A Moszkvától 8533 kilométerre fekvő Habarovszkban kozmikus képtovábbító rendszer segítségével veszik a központi lapokat. A „Gazeta—2—SZK” készülék, amelyet a Leningrá- di Rádióvételi és Akusztikai Kutatóintézetben fejlesztettek ki, lehetővé teszi az újságoldalak továbbítási idejének lényeges csökkentését és a képminőség javítását. Az újságoldalakat a „Raduga” „Szivárvány” szputnyik és az „Orbita” földi állomás segítségével továbbítják a tv- programokkal egyidejűleg. Abban .az esetben, ha a továbbításra földi kábeleket és rádiórelé-vonalakat használnak fel, 200—300 kilométerenként korrigálni kell az újságoldal fotókópiáját, ellenkező esetben hibák és torzulások fordulhatnak elő. képtovábbítás A KOZMOSZON KERESZTÜL A Szovjetunióban 1967-ben kezdte meg működését az „Orbita” vevőállomások hálózata. A központi televízió lehetőséget kapott arra, hogy a „Molnyija—1” sorozatba tartozó szputnyikokon keresztül közvetítse adásait az ország sok körzetébe, beleértve Szibériát, a Távoli Északot, Távol-Keletet, Kö- zép-Azsiát. Már néhány esztendeje felhasználják a nagy átbocsátó képességű „Molnyija—2” és „Molnyija—3” szputnyikokat. A hírközlési szputnyik rendszerek működése közben kitűnt, hogy azok gazdaságilag előnyösebbek a rádióközvetítő és kábelvonalaknál. Márpedig ez nagyon fontos az óriási területtel rendelkező Szovjetunió szempontjából. így például Moszkva és Vlagyivosztok között a tv-programok továbbításához és a telefon- csatornák létesítéséhez a hírközlési mesterges holdak fel- használása esetén mindössze két vevő-adóállomást kellett építeni, a rádiórelé-vonal kiépítéséhez viszont mintegy 200 közvetítőállomásra lett volna szükség. Még egy példa. Több évtizedre és jó néhány milliárd rubelre lett volna szükség ahhoz, hogy kábelösszékötte- tést vagy rádiórelé-vonalat építsenek ki annak érdekében, hogy a központi televízió programjait közvetíteni tudják a jelenlegi „Orbita” rendszer által besugárzott helyekre. Az „Orbita” hálózatba tartozó hatvan szputnyikállomás megépítése viszont 100 millió rubelből futotta, s mindössze körülbelül hét évet vett igénybe az építkezés. A jelenlegi telefonhálózaton a kapcsolat például Baku és Magadan között több interurbán állomáson keresztül jön létre. A Szputnyikvonalakon viszont ez a kapcsolat közvetlenül az említett két város között megvalósítható. MOLNYIJA-„CSALÁD” A szovjet híradástechnikai mesterséges holdakat jelenleg kétféle pályára állítják: olyan elliptikus pályákra, amelyeknek a Földtől legtávolibb pontjuk -az északi féltekén 40 ezer kilométer magasságban van valamint stacionér körpályákra. Az elliptikus pályákon „Molnyija—1”, Molnyija—2”, Molnyija—3” típusú mesterséges holdak működnek. 1975-ben megkezdődött a „Raduga” új szovjet híradástechnikai szputnyik kipróbálása. Ez a szputnyik 36 ezer kilométer magas körpályán kering az Egyenlítő síkjában, a Föld forgássebességével azonos szögsebességgel, s így a földi megfigyelőhöz viszonyítva mozdulatlan helyzetet foglal el. A stacionér készülékek előnye abban van, hogy a földi állomások mozdulatlan- antennákkal dolgozhatnak. Egyetlen ilyen szputnyik a földkerekség felszínének csaknem egyharmadát be tudja sugározni. Az északi sarkkörön túl fekvő terület azonban már túlesik a „Raduga” hatáskörén. Ezért a „Radugán” kívül a „Molnyija” típusú mesterséges holdakat is üzemeltetik. A Szovjetunióban 1976. októberében még egy új mesterséges holdat bocsátottak fel. Ez az „Ekran”. Az Egyenlítő közelében húzódó pályára állították. E szput- nyikon -, elhelyezett élesre hangolt nagy teljesítményű közvetítő berendezéssel együtt biztosítják a központi televízió színes programjainak kiváló minőségű vételét Szibériában és a távoli Északon közös vevőberendezések felhasználásával. A „Raduga” és az „Ekran” típusú mesterséges holdak stacionér helyzete lehetőséget nyújt a tv-programok vevőállomásainak leegyszerűsítésére. Fölöslegessé válnak a bonyolult követőantennák, az ezeken a szputnyikokon elhelyezett adók nagy teljesítménye pedig lehetővé teszi a vevőantennák méreteinek csökkentését. Ilyen építmények még kisebb településeken is létesíthetők. A szovjet hírtovábbító űrobjektumok egyike
