Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
e ‘népújság 1979. július 29. Múltunkból — Beszélgetésünk komoly, tehát ez a kérdés is az. Talleyrand- tól származik az a mondás, hogy „Hazudni háromféle módon lehet: igennel, nemmel, és statisztikával." Biztos, hogy a ravasz franciának egyikünk se ad igazat, de mégis: — cáfoljuk! Mi garantálja hazánkban a statisztika hitelét? — Azt hiszem, szinte valamennyi szakmának megvannak a maga aforizmái, miért épp a statisztika lenne kivétel? Magam is tudnék jó néhányat mondani más szakmákra vonatkozóakat, és még újabbakat a statisztikára is. De — feltételezve azt, hogy nem azért ültünk le, hogy humorizáljunk — inkább rátérnék a kérdés lényegére. Kétségtelen, hogy a számokkal is lehet játszadozni. Valamit bebizonyítani velük és ugyanannak az ellenkezőjét is. Ez azonban csak egyféle módon lehetséges: — a statisztika alapvető szabályainak megsértésével. Például két időszak hasonló, de nem azonos tartalmú adatait hasonlítják össze és ilyen alapon vonnak le következtetéseket. — Előfordul ilyesmi? — Igen! Adatgyűjtéseink revíziója során többször találkozunk ilyen esetekkel, melyek zöme — szerencsére — nem előre megfontolt szándékú magatartásra, hanem inkább a szakmai ismeretek hiányára vezethető vissza. Ilyen esetekben igazgatóságunk jól felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberei, igyekeznek megtanítani, főleg az újonnan beállított vállalati, szövetkezeti, intézményi statisztikusokat a szak- pia legalapvetőbb szabályaira. — Es a hitelesség? — Hazánkban a statisztika hitelét az erről szóló 1973. évi V.-ös törvény garantálja, amely részletesen szabályozza az állami, szövetkezeti szervek, társadalmi és más szervezetek, az állampolgárok statisztikai tevékenységét, az ezzel kapcsolatos jogaikat és kötelességeiket. A törvény szankciókat is tartalmaz megszegőivel szemben, s ez megfelelő garancia a statisztika hitelére. Még valami! Nekünk, statisztikusoknak semmilyen személyes érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy másként állítsuk be a valóságot, mint amilyen! Sőt a munkánkkal szemben támasztott legelső követelmény, hogy az adatok szakszerű feldolgozásával, elemzésével, a lehető legmegbízhatóbb képet adjuk a társadalmi, gazdasági folyamatokról. — Minden esetben? — Akár kedvezőek azok pillanatnyilag, akár nem! — A statisztika tudomány. Mióta beszélhetünk ilyen értelemben Magyarországon statisztikáról? > — A statisztikai'szolgálat szervezetének megteremtésére már a múlt század első felében történtek kísérletek. Ebben jelentős szerepe volt Fényes Eleknek, a‘ reformkor kimagasló alakjának, akit Szemere Bertalan hívott meg az 1848-ban létrehozott Országos Statisztikai Hivatal élére. Az akkori hivatal azonban éppen csak, hogy megkezdhette működését, a szabadságharc leverésével megszűnt. Később 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére és annak szervezetében, létrehoztak egy statisztikai bizottságot. 1867, a kiegyezés után került sor az első országos statisztikai szerv létrehozására, amiben elévülhetetlen érdemeket szerzett Keleti Károly. Hivatalos magyar statisztikáról tehát ezóta beszélhetünk és ez a szervezet azóta is megszakítás nélkül dolgozik. A ma is működő szocialista statisztika kiépítése 1948-ban kezdődött el. 1952-ben létrehozták a hivatal területi szerveit. Azóta a KSH szerves részeként látjuk el — megyei szinten — feladatainkat, amelyeknek igyekszünk egyre magasabb szinten eleget tenni. — Mi szükséges ahhoz, hogy valaki statisztikus legyen? — Érettségi. Aztán középfokú szakvizsga. A vezető be- osztásúaknak egyetemi, főiskolai képesítés és felsőfokú szakvizsga. A későbbiekben meg lehet szerezni — egyetemi diploma birtokában — a „szakközgazdász” képesítést. Ez további két évi munkába kerül. — Vasárnapi beszélgető partnereink nehezen kerülhetik el, hogy személyes jellegű kérdéseket fel ne tegyünk. Hogyan lett statisztikus? Mi örömét leli benne? — -A közeli hetekben lesz éppen 25 esztendeje, hogy a KSH Tolna megyei Igazgatóságán dolgozom, ebből 23 éve jelenlegi beosztásomban. Amikor Budapesten az egyetemet elvégeztem, több lehetőség között választhattam. Köztük volt a KSH is. Mivel mindenképpen vissza akartam jönni Szekszárdra — itt jártam középiskolába, a szüleim is a közelben laknak, tőlük se akartam távol maradni — és az ajánlók közül csak a KSH tudott állást biztosítani számomra Szekszárdon — ezt választottam. Az öröm? Munkám öröme a helyi ismeretekre épül. Belejátszik a tények varázsa, hisz a KSH-nál mi azok folyamatos figyelemmel kísérése mellett segíthetjük elő a vezetői döntéseket. — A statisztika számtalan ága közül ma- radjunk csak egynél. Már az ókorban is létezett, Magyarországon mióta van népszámlálás? — Az első magyar nép- számlálás 1784—1787 közt zajlott le, melynek végrehajtását II. József rendelte el. Akkor a megyében 131 ezer lakost írtak össze. Folyamatos, általában tízévenként ismétlődő népszámlálás 1870- óta van Magyarországon. A most következő tehát a nép- számlálások sorában a 12. lesz, a felszabadulást követően pedig a 4. Az egyes települések népességszámának alakulásáról, különböző ismérvek szerinti összetételéről, a lakásviszonyok változásáról több, mint egy évszázad óta vannak adataink. — Tehát január 1- vel küszöbön áll a következő népszámlálás. De a legutóbbi óta is eltelt már tíz esztendő. A politikai, gazdasági vezetésnek minden bizonnyal fontos a megye lélekszám-alakulá- sának figyelemmel kísérése „menet közben” is. Ez milyen módszerekkel történilc? — A két népszámlálás között is mód van a megyében a népességszám figyelemmel kísérésére. Ezt az úgynevezett „továbbvezetéses” módszerrel tudjuk biztosítani. Kiinduló alapként rendelkezésünkre áll a népszámlálások időpontjából egy fix népességszám településenként. Folyamatosan számba vesszük a születéseket és halálozásokat, valamint a lakásokból való ki- és bejelentkezések alapján nyilvántartásra kerül a népesség mozgása az egyes települések között is. Az ilyen adatok felhasználásával folyamatosan figyelemmel tudjuk kísérni az egyes települések népességszámának alakulását. — Az előzetes adatok szerint megállt vagy legalább csökkent-e Tolna megye lélekszá- mának apadása? — Az ország megyéi közül a felszabadulást követően Tolnára is a népesség számának csökkenése volt jellemző. Ennek alapvető oka a megye akkori egyoldalú gazdasági szerkezete volt. Közismert, hogy megyénk gazdaságában a felszabadulás előtt különösen, de még az azt követő két évtizedben is a mezőgazdasági jelleg dominált. A többi nép- gazdasági ág, — főleg az ipar — számottevőbb fejlesztése viszonylag későn, az 1960-as években kezdődött meg. Korábban megyénk nem mezőgazdasági ágazatai nem tudtak megfelelő munkaalkalmat biztosítani az itt lakó, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével innen felszabaduló népesség számára. Ezért megyénk lakóinak jelentős része az ország más területére költözött el. Az 1960—70. közötti évtizedben közel húszezer fő volt a megye elvándorlási vesztesége, amit a természetes szaporodás csak részben tudott pótolni. A végeredmény ebben az évtizedben több mint 12 ezres csökkenés volt. Egy évtizeddel korábban ez alig haladta meg a háromezret. Ahogy aztán a megye nem mezőgazdasági — ezen belül főleg ip’ari — fejlesztése az 1960-as és az azt követő években előrehaladt, párhuzamosan mérséklődött a népesség elvándorlása. A csökkenő tendencia 1974-ben megváltozott. s azóta Tolna megye lakónépességében egy lassan növekvő folyamatnak lehetünk tanúi. — A népszámlálás előkészítése és magának az összeírásnak lebonyolítása — minisztertanácsi határozat értelmében — a tanácsok feladatát képezi, amit a KSH szakmai útmutatásai mellett hajtanak végre. A további munka, a kérdőívek adatainak feldolgozása és publikálása a miénk. Az előkészítés valóban nagy, aprólékos és körültekintő tevékenységet igényel, hiszen ezen múlik a siker. Ennek során kell megteremteni azokat a feltételeket, hogy lehetőleg egyetlen lakóház és állampolgár se maradjon ki az összeírásból. A tanácsok ismerik legjobban területükön azokat az embereket, akik alkalmasak az ösz- szeírás végrehajtására. Az a tapasztalatunk, hogy a nép- számlálás előkészítésének feladatait a helyi tanácsok az ütemtervnek megfelelően, jó színvonalon végzik, ami megnyugtató számuknra. — Mi a nép „megsiám- lálásának” módja, módszere? — A most következő nép- számlálásnál az úgynevezett kikérdezéses módszert alkalmazzuk. A jól felkészített számlálóbiztosok a kérdések helyes feltevésével, a kampóit válaszok megfelelő értékelésével biztosítani tudják az egyes fogalmak azonos értelmezését és a kérdőívre való feljegyzését. Az össze- íréknak viszonylag keveset kell ténylegesen „írniok”, mert a feleletet legtöbb esetben a kérdőíven előrenyomott válaszlehetőségek egyikének aláhúzásával kell megadni. Ez könnyíti, gyorsítja munkájukat! — Tájékoztatná olvasóinkat néhány szóban a népszámlálás fontosságáról és a rájuk háruló feladatokról, kötelességekről? — A népszámlálás átfogó képet ad a népesség számában, nem és kor szerinti összetételében, iskolai végzettségében, szakmai képzettségében, társadalmi-gazdasági szerkezetében, lakás- viszonyaiban egy évtized alatt bekövetkezett változásokról. Kiindulópontja a következő tíz évben a lakosságot is érintő döntések meghozatalának. Éppen ezért, a népszámlálás végrehajtását elrendelő törvényerejű rendeletén túlmenően, megyénk minden lakosától azt kérjük, hogy készséges, a valóságot tükröző válaszaival segítse összeíróink munkáját. A népszámlálás egyedi, vagyis személyekre, családokra vonatkozó adatai titkosak, kizárólag statisztikai, illetve népességnyilvántartási célra használhatók fel. Attól tehát senkinek nem kell tartania, hogy személyére, családjára, vagy lakására vonatkozó adatai illetéktelenek kezébe kerülnek. — Abban bízva, hogy a részletesebb tájékoztatásra az év végén még visszatérünk, köszönöm türelmét! ORDAS IVÁN fotó: CZAKÓ SÁNDOR AMIKOR RAKASD ORSZÁGOSÁN ELSŐ VOLT Tolna megye fejlődése szempontjából döntő jelentőségű volt a XIX. század első fele. A feudális viszonyok között, bár jelentősen haladt előre a tőke felhalmozása — elsősorban a kereskedelmi tőkéé —, nem tartott lépést az országos fejlődéssel a megye. De azért figyelmet érdemelnek az eredmények így is. 1840-ben 20 mezőváros, 86 falu és ugyanannyi puszta volt a megyében. Egymást követően nyerik el a községek a vásártartási jogot, amely nemcsak rangot, de jelentős gazdasági pozíciót is jelentett. Bátaszék 1804-ben és 1806-ban, Bonyhád 1801- ben, Hőgyész 1837-ben, Misz- la 1842-ben, Simontornya 1839-ben és 1841-ben, Tevel ugyancsak 1841-ben nyerte el a vásártartási jogot. A fejlődés fontos mutatója volt az ipar. Nem alakultak ki gyárszerű manufaktúrák, de azért számottevő volt az ipari fejlődés. 1840-ben minden 37 lakosra jutott egy iparos a megyében. Legjobban iparosodott települések voltak: Dunaföldvár, ahol a céhes mesteremberek száma 468 volt, közülük 17 fazekas. A paksiak is a jól ellátottak között voltak, 211 iparos működött a községben. Itt főleg a takácsok száma volt jelentős, Szekszárdon a posztógyár érdemel említést, ahol állandóan 40—50 rabot foglalkoztattak. .Gyönkön és Iz- ményben az olaj ütőipar volt számottevő. Érdekes képet mutat a községek sorrendje a lakosság létszáma alapján. Megyénk legnépesebb községe Dunaföldvár volt, ahol 11 829 személyt írtak össze, utána Szekszárd következett. 10 712 lakossal. Paks az előkelő harmadik helyen volt 8294 lakosával. Negyedik Bátaszék, majd Bonyhád, Fadd és Tamási következett. Legnagyobb határral Paks rendelkezett, mintegy 32 ezer holdja volt. A Duna jelentette az egyik fő kereskedelmi utat megyénkben. E fontos vízi úton a rendszeres gőzhajózás 1831- ben indult meg, amely jelentősen segítette a kereskedelem fejlődését a Duna partján fekvő községekben. A megyéből főleg gabonát, dohányt, gyapjút, szarvasmarhát, lovat és halat szállítottak. A történészek feltárták, hogy Tolna megye több községében jól haladt a reformkori törvények végrehajtása. Az úrbéri kötelezettségek alóli felszabadítás gyors tempóban ment végbe megyénkben. Tolna 1828-ban vált külön földesurától, Rakasd pedig első volt az országban, amely magát az 1840. évi törvények értelmében megváltotta. A FŐISPÁN LICITÁLT Társadalmi ellentétektől terhes esztendő volt 1918. Csupán néhány eseményt idézünk az év elejéről. Január 13-án Budapesten gyűlések voltak a breszt-litovszki német békediktátum ellen. A gyűléseken részt vevők száma megközelítette az egymilliót; öt nappal később általános politikai sztrájk robbant ki a fővárosban a háborús kormány ellen, békét követelve; február 1-én kirobbant a cattarói matrózlázadás, amelyet Horthy Miklós vert le; február 10-én összeült az MSZDP rendkívüli kongresszusa, amelyen a jobboldal kénytelen volt magyarázkodni a háború alatti politikája miatt. A kongresz- szus határozatban foglalt állást az annexió nélküli béke mellett... és lehetne sorolni tovább. Az országos jelentőségű eseményekkel a megyei vezetés semmit sem törődött, ügy vélték, hogy a társadalmi konfliktusok csak ott robbannak ki, ahol a munkásság száma és szervezettségi szintje magas. A levéltári források semmi ijedséget, semmi kapkodást nem mutatnak. Mintha megállt volna az élet. A belügyminisztertől érkező köriratok, amelyek a hazatérő hadifoglyok megfigyelésével foglalkoztak — sorra az irattárba kerültek. Nem találtak rendszerellenes röplapokat sem. Ezek az iratok is az irattárba jutottak — különösebb intézkedés nélkül. A megyét az ország éléskamrájának tartották. A háborús kormány olyan nagy mennyiségű termény begyűjtését írta elő a megyének, hogy annak teljesítésére reálisan nem lehetett számítani. S mert nem ment önként, bevetették még a hadsereget is — rekvirálásra. A megyei főispánokat 1918. május 6-ára országos tanácskozásra hívták össze. Tájékoztatták őket az aktuális frontviszonyokról, majd a gabona begyűjtését szorgalmazták. Megyénk főispánja: gróf Appo- nyi Rezső hazatérve a tanácskozásról, összehívta a járási főszolgabírókat, tanácskozott velük, majd levelet írt a közélelmezési miniszternek, majd a kereskedelemügyi miniszternek is. Ezekben a levelekben bejelenti, hogy véleménye szerint tovább kell folytatni a rekvirálást, amelyet központilag leállítottak. Idézzük a bizalmas jelzéssel küldött levelet: „Nagyméltóságú Miniszter Ür! A hadsereg gabonaszükségletének biztosítása tárgyában folyó hő 6-án Budapesten tartott értekezleten kapott felhívás folytán van szerencsém jelenteni, hogy a járási hatóságok vezetőitől nyert információim alapján reményem lehet arra, miszerint a most folyamatban lévő, de váratlanul megszakadt katonai rekviráczió befejezése után a kormányzatomra bízott vármegye lakosságától még 200—250 vagon gabonát önkéntes felajánlások útján sikerül beszolgáltattatnom. Szükségesnek tartanám azonban arra Nagyméltóságod szíves figyelmét felhívnom, hogy a 2-ik számú cs. és kir. gy. e. (gyalogezred) által a vármegye területén megkezdett, több községben végre is hajtott katonai rek- vizíczió — az egyenlő elbánás elvének és az igazságosságnak megfelelően — tovább folytassák, mert az önkéntes felajánlásokból csak egységes és általános, az egész vármegyére kiterjedő eljárás útján remélhető a kontemplált mennyiség elérése, illetve biztosítása”. Annyi bizonyos, hogy a gróf főispán, mint a kormány embere, megtette a magáét: az egész megyében kívánt rekviráltatni akkor, amikor a kormányzati szervek már leállították az erőszakos gabonabegyűjtést. A felajánlkozást azonban szívesen fogadták Budapesten, a rekvirálás folytatódott — annál is inkább, mert az önkéntes beszolgáltatás nem hozta meg a főispán által kívánt — és felajánlott — mennyiséget. Pl. a paksi járásban alig 3 vagon termény gyűlt be önkéntes alapon. * Az önkényes eljárás egyre nagyobb elégtelenséget szült. A hátországi basáskodás híre hamar kijutott a frontra is, ahonnan a Tolna mégyei főispán, hasonlóan más hatóságokhoz — egymás után kapta a tiltakozó leveleket. Az egyik ilyen levél utolsó két mondata jól illusztrálja a kialakult helyzetet: „Kérdem önöktől — olvasható a frontról érkezett levélben —, miért van az, hogy az egyik fél mindent, a másik semmit sem köteles áldozni? • Ne gondolják azok az urak otthon, hogy mivel a családfő nincs itthon, ők teljhatal- múlag basáskodhatnak”. Természetesen ez a levél is, intézkedés nélkül, az irattárba került. K. BALOG JANOS — A soron következő népszámlálás minden bizonnyal óriási előkészítő munkát igényel. Milyen szerepe van ebben a tanácsoknak és a szakirányító KSH-nak? Hol tartanak? dr. Máté Jánossal a KözpontI Statisztikai Hivatal megyei Igazgatóiéval