Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-27 / 174. szám

1979. július 27. A dunaszentgyörgyi példa Sportkombinát társadalmi összefogással Ha egyszer valaki arra vállalkozik majd, hogy megírja Du- naszentgyörgy sporttörténetét, az az egymásra hullott évek kró­nikájában minden bizonnyal új fejezetet szentel a sportkombi­nát építésének. Favágás két hétig A Dombóvári Spartacus ökölvívói két héten át fát vág­tak a TÜZÉP-telepen. A szakvezetés szerint a favágás jól szolgálta az alapo zást, az erőfejlesztést. Fotó: Tilinger Edzők a holnapért Hét végén A legjobb motocrossozók találkoznak A motorsport kedvelői végre igazi sportcsemegét láthatnak szombhrten és va­sárnap Szekszárdon. A TÓ­TÉ V motorosainak elké­szült — a volt csatári tég­lagyár helyén — a pályá­ja, így megrendezhetik meghívásos pályaavató ver­senyüket. A szekszárdi mo­torosok az ország különbö­ző versenyein rajtolnak, így természetesen nagy az ismeretségi körük. A klub­társaik meghívásának örömmel tesznek eleget és jönnek a pályaavató-ver- senyre. A legmesszebbi egyesületek is itt lesznek (csak a Vác képez kivételt) szombaton és vasárnap Szekszárdon, hogy ezzel is segítsék a szekszárdiakat, hogy népszerűsítsék a mo­torsportot. A szekszárdi versenyzők hetek óta készülnek a pá- lyaavatóra. A 125 köbcenti­méteresek A kategóriájá­ban a TOTÉV verseny­zői közül ketten rajtolnak, Kovács Ferenc és Nyakas László. Mindketten új mo- torral versenyeznek annak reményében, hogy a népes, rangos mezőnyben jól helytállnak a hazai közön­ség előtt. A 125-ösök B kategóriájában hét szek­szárdi ül nyeregbe, míg a C kategóriában egy, vagy két versenyző indul. Ezút­tal 50 köbcentiméteres mo­torosok is részt vesznek a versenyen. Ebben a szám­ban négy szekszárdi indul, de a vendég egyesületek is hoznak kismotorosokat és várhatóan jó küzdelmet láthat a közönség. Az érdeklődés várakozá­son felüli a verseny iránt. Amennyiben az időjárás is kedvező lesz, vasárnapra három-négyezer nézőt vár­nak. A gépkocsik részére parkolási lehetőség ugyan biztosított, de várható­an minden kocsinak és mo­torkerékpárnak nem jut hely. A szervezők kérik a járművekkel érkezőket, hogy ne a Szekszárd—Mo­hács országúton parkolja­nak, hanem a régi csatári úton hagyják gépkocsiju­kat. Szombaton 13 órakor kezdődik' a gépátvétel, me­lyet a kötelező edzés követ. Az edzés után időmérés következik, majd ismét szabad edzést tartanak a versenyzők. Vasárnap reg­gel 9 órakor rajtolnak az 50 köbcentiméteresek, majd őket követi a 125 köbcen­timéteresek három kategó­riája. Valamennyi motoros két futamban indul és az összesített eredmény alap­ján állapíthatja meg a versenybíróság kategórián­ként a végső sorrendet. Az eredményhirdetésre előre­láthatólag 12 és 13 óra kö­zött kerül sor. A győztesek, babérkoszorút kapnak, a helyezettek tárgyjutalom­ban részesülnek. A 6-os út melletti autóbusz- megállóban szinte egyszerre lépünk ki a délutáni gyors­járat ajtaján. A fiatalember — lehet, hogy éppen sportoló — látva tétovázásomat, kész­séggel útbaigazít. Egy dara­bon elkísér, aztán mielőtt el­köszönünk egymástól, így biz­tat: — Tessék csak körülnézni nálunk. Az új sportlétesítmé­nyünket okvetlenül látogassa meg. Megígérem. A községi ta­nácsnál Kovács Lajos vb- titkár hellyel kínál, s miután elmondom jövetelem célját, egy kérdéssel indítja beszél­getésünket. — Látta már a sportkom­binátunkat? — Még nem, de most fel­tétlenül megnézem — ígérem immár másodszor. Magamban meg arra gon­dolok: ejnye no, de büszkék ezek a szentgyörgyiek. Csak jóval később, látogatásom vé­gén értem meg igazán, hogy cseppet sem alaDtalan az itt élők büszkesége. Akkor, ami­kor megismerkedem e három­ezer lakosú község társadalmi összefogásának követésre méltó, szép példájával. A tanácstitkár számadato­kat sorol, majd vállalatok, szocialista brigádok neveit említi, meg az építkezés fon­tosabb terminusait. Sok, sok apró mozaikot a vállvetve se­rénykedő „nagy család” di­cséretes tevékenységéről. Azokat az epizódokat, ame­lyek szorosan kapcsolódnak a 3,5 milliós értéket képviselő létesítmény megvalósulásá­hoz. Elmondja, hogy 1974- ben kezdték el a füves labda­rúgópálya földmunkálatait, a hozzá csatlakozó — öltözőket, tornatermet, szertárat, klub­szobát és gondnoki irodát magába foglaló — modern épület alapjait pedig 1977-ben rakták le. A községi tanács fejleszté­si alapjából egymillió-száz­ezer forintos támogatást nyúj­tott. A másik „mecénás” az Ezüstkalász Termelőszövetke­zet volt, amelynek vezetői az eláő^ perctől felkarolták, sok­oldalúan és jelentős volu­menben segítették a nagysze­rű kezdeményezés megvalósí­tását. Számba vesszük az elvég­zett társadalmi munkát. A nyilvántartásokból egyértel­műen kitűnik: 140 ember 183 nyolcórás munkanapjával volt egyenértékű. Szót ejtünk azokról, akik a legtöbbet vál­lalták magukra, akiknek a kezemunkáját magán viseli a szép létesítmény. Vidéken dolgoznak, de áldozatvállalá­sukkal szülőfalujuk általános iskolai és egyesületi sport­életének fellendítéséért fára­Augusztus 19-én kezdődik az 1979—80. évi megyei labda­rúgó-bajnokság küzdelemso­rozata. A 16 csapat megkezd­te felkészülését, valamennyi együttes házatáján szorgal­mas munka folyik. Tudósító­ink segítségével készített körképen számoltunk be a szakosztályok készülődéséről. DOMBÓVÁRI MSC A bajnokság befejezését követően az ezüstérmet szer­zett dombóvári együttes já­tékosai sem tértek pihenőre. Hetenként előbb két-két al­kalommal, majd július 1-től heti négy edzéssel készültek az augusztus 19-i rajtra. A felkészülés időszakába be­épült a nyári Totó-kupa mérkőzéssorozat is. A fel­nőttcsapat keretének szemé­lyi összetétele nem változott, senki sem távozott el, ugyan­akkor átigazolták Lammot, a doztak. Műszak leteltével, meg szabad szombatokon és ünnepnap. — Csak a legnagyobb el­ismerés illeti a TOTÉV-nél dolgozó Vörös Gyula üveges­asztalos, a TÁÉV-nél dolgozó Szombat János melegburkoló­brigádjának tagjait, a paksi ÁFÉSZ keltetőüzemének asszonybrigádjait. Sokat segí­tett a Paks—Fadd Vízitársu­lat, de jelentős részt vállal­tak a társadalmi munkából a község KISZ-szervezetének tagjai és a tanácsapparátus dolgozói is. Kérem, hogy Vaj­da Sándor nevét feltétlenül írja meg. öt kellett volna el­sőnek említenem, hisz az ő szervező, irányító munkája nélkül most egy nagyszerű füves pályával lennénk sze­gényebbek — mondja Ko­vács Lajos. Átsétálok a „szomszédba”, a tsz-ir^dában Benedek Jánost, a sportegyesület elnökét ke­resem. — Benedek elvtárs Pakson van, de tessék várni, mert már jönnie kell — tájékoztat egy csinos hölgy a könyve­lésben. Áldom szerencsém, mert közben Vajda Sándor, a gép­műhely helyettes vezetője éppen betoppan. Sándor bá­csi 55 éves, korábban négy évig a sportegyesület elnöke volt. Szívesen idézi az épít­kezés első kapavágásait. — Amikor öt éve hozzá­kezdünk a pályaépítéshez, tudtuk, hatalmas mennyiségű földmunkát kell elvégezni. Leültünk a tanács vezetőivel, akkor még Rózsa Júlia volt az elnök. Könnyen' szót ér­tettünk, hisz nagyon szerette a sportot. Szóval, közösen ku­tattuk a lehetőségeket. Végül is a Paks—Fadd Vízitársu­lattól kaptunk erőgépeket. Igen ám, csak a rendelkezé­sünkre álló pénz hamar el­fogyott, talajegyengetési mun­ka meg még bőven akadt. Ekkor a Paksi Állami Gazda­ság biritói üzemegysége sie­tett segítségünkre egy nagy teljesítményű földgyaluval. Aztán 1976 júliusában saját szerkesztésű vetőgéppel vé­geztük a fűmag vetését. Bu­dapesten vásároltam a vető­magot, négyféle perje került a különös gonddal előkészí­tett magágyba — emlékezik Sándor bácsi. Cigarettára gyújtunk, látom az arcán még mondani akar valamit. — Tudja, akkoriban, ha a gépműhelyben ledolgoztam a műszakot, az irányt nem ha­za, hanem a pályára vettem. Mindig volt ott tennivaló. Sőt, két hónapig korán kelő lettem, hajnali háromkor már mentem öntözni a beve­tett pályát. — Megérte? Komlói Bányász együtteséből. Lamm hemutatkozása a To­tó-kupa mérkőzéseken jól si­került. Bancsi Ferenc vezető edző szerződése lejárt, helyette Újvári Kálmán vette át a szakmai munka irányítását. Újvári edző az elmúlt két évben az ifjúsági csapatnál bizonyította rátermettségét. Irányításával kétszer nyert bajnokságot a DMSC gárdá­ja. A sikerrel szerepelt ifjú­sági csapatra egyébként je­lentős „vérátömlesztés” vár, miután a játékosok nagy ré­sze kiöregedett ebből a kor­osztályból. így aztán új ösz- szetételű gárda vág majd ne­ki az új bajnoki évadnak. Et­től függetlenül elszántan, szorgalmasan készülnek a bajnokságra. Ugyanúgy, mint a felnőttek, akik váltig han­goztatják: ami eddig kétszer nem sikerült, miért ne sike­rülhetne a harmadik neki­— Azt meghiszem. Amikor tavaly augusztus 20-án fel­avatták a pályát, vagy hat­száz néző arcáról sugárzó örömet olvastam le. Hát kell ennél több? Kezet fogtunk, ő családjá­hoz indul. Mi pedig, az idő­közben hazaérkezett Benedek Jánossal a sportkombináthoz. Útközben elmondja az elnök, hogy július 10-én kezdte meg a csapat felkészülését a me­gyei bajnokságra. A 16 tagú játékoskeret Varga Sándor edző irányításával heti négy edzést tart. Három játékost igazoltak: Kertész Faddról, Farkas a Paksi SE-ből került a szakosztályhoz, Pukli IV. szintén Paksról, visszaigazolt anyaegyesületébe. Július 15- től részt vesznek a paksi já­rási Tsz-kupa küzdelmeiben, 17-én este kibővített játékos­értekezletet tartottak. Ifjúsá­gi csapatuk július 29-től a já­rási Duna-kupa mérkőzés­sorozaton szerepel. Az ifik szakmai munkáját Dömötör László irányítja. Az előkészü­leti mérkőzések ügyében még tárgyalnak az ellenfelekkel. Az már biztos, hogy július utolsó vasárnapján Keszt­helyre utaznak, ahol ezúttal viszonozzák a keszthelyiek április 4-i vendégszereplését. Megérkezünk a sporttelep­re. Előbb a 120x60 méteres, kitűnő talajú pályán szemlé­lődünk. A gyepszőnyeg gon­dos. hozzáértő emberek mun­kájáról tanúskodik. Benedek János ezután az épületbe in­vitál. — Ez a tágas, világos torna­terem. Az iskolai tornaórákat, meg! a cselgáncsozók edzéseit tartják itt. Kitűnő lehetősé­get nyújt majd a télen a fo­cisták erőnléti edzéseihez is — mondja. Sorra benyitunk a kétoldalt elhelyezett öltözőkbe, bepil­lantunk a csempézett, hideg­meleg vizes fürdőkbe, a klub- helyiségbe, szertárba és a gondnoki irodába. Mindenütt rend, tisztaság. — Sok irigyük lesz a me­gyében — csúszik ki a szá­mon. — A vendégcsapatok el­viszik majd a hírét a korsze­rű kombinátnak. Bezzeg a dunaszentgyörgyiek — mon­dom dicsérően. A klubszobában elidőzünk a bajnoki oklevelek, tablók társaságában. Seregnyi színes fotó őrzi a pályaavató öröm­teli pillanatait. Szemembe tű­nik Sörös Andrásnak, az egyesület egyik alapító tagjá­nak versbe szedett ajánlása. Az első sorokat feljegyzem: „Az új futballpálya felavatá­sára, öreg focistának az a kí­vánsága: olyan csapat játsz- szon majd ezen a pályán, hogy nézőtere sose legyen ár­ván.” Ha egyszer valaki arra vál­lalkozik majd, hogy megírja Dunaszentgyörgy sporttörté­netét, az minden bizonnyal új fejezetet szentel a sportkom­binátnak. FEKETE LÁSZLÓ futásra. Mármint a megye­bajnoki cím megszerzése! Az 1977-ben alakult Dom­bóvári MSC-ben kitűnő a kollektív szellem, játékerejük alapján bíznak a sikeres sze­replésben. Érdekességként említjük, hogy négy csapa­tuk eredmópyes évet zárt: serdülő- és ifjúsági együtte­sük bajnokságot nyert, a tar­talékok és a felnőttek pedig egyaránt a második helyen végeztek. Véglegessé vált az előké­születi mérkőzéseik program­ja. Július 29-én még egy To­tó-kupa találkozó vár az együttesre Szekszárdon, az NB Il-es Dózsa ellen. Augusztus 1-én a Komlói Bányászhoz látogatnak, 5-én a Mázaszászvári Bányászt, míg 8-án a Komlót fogadják. Augusztus 12-én Mázaszász- váron lépnek pályára, majd négy nappal a bajnoki nyi­tány-előtt Sásd csapatát lát­ják vendégül. Sokat emlegetett téma ma­napság az utánpótlás neve­lése — mintha egy régi adós­ságunkat akarnánk roham­léptekkel egyenlíteni. Éveken át az egy-egy kiugró ered­ményre való törekvés idősza­kában kevesebb figyelem ju­tott a fiatal sportolók kép­zésére. Az egyesületek nem annyira azzal törődtek, hogy maguk neveljenek megfele­lő utánpótlást, hanem inkább azt lesték, hol csaphatnak le egy már kiforrott tehetség­re. Természetesen ilyen egy­szerűen nem lehet megma­gyarázni az ifjúsági és a még fiatalabb korosztályok — sportáganként eltérő, de ösz- szességében aligha vitatható — eredménytelenségét, hiszen ez a szemlélet maga is oko­zat és nem ok. A nehézsé­gek gyökere kétségkívül szerteágazó, és mind a mai napig nem sikerült minden problémát megoldani. Hiába emlegetjük ugyanis az után­pótlás-nevelés fontosságát, a változáshoz szükséges eszkö­zökkel még nem rendelke­zünk. Az egyik legfontosabb ilyen terület, hogy nincs meg a kellő szakembergár­dánk a jövő sportolóinak a felkészítéséhez. Minőségi is, mennyiségi is a hiány — az előbbi következik az utób­biból. Egy régebben készült felmérés szerint egy edzőre — minden szintet és korosz­tályt összevetve — 25 röp- labdázó, 19 tornász, 30 atlé­ta, 45 labdarúgó és 49 aszta- titeniszező jut. Ha azóta fel­tehetően javult is a hely­zet — az adatok 1968-ból va­lók — kérdéses, hogy a mennyiségi növekedés meny­nyire járt a minőség emel­kedésével. Az élet más terü­leteiről vett példák nem ezt igazolják. Tovább gondolkod­va a számokon, vajon milyen adatokat kapnánk, ha az utánpótlás területén dolgo­zó edzőket elkülönítve kezel­nénk? Köztudott, hogy a leg­több sportágban a serdülők és az ifjúságiak az edzőnek csak ugródeszkát jelentenek, rosszabb esetben végállo­mást. Fiatal, még kevés ta­pasztalattal rendelkező szak­emberek kerülnek ide, eset­leg éppen egy kiöregedett soortoló jut „bizalmi” ál­láshoz, képesítés nélkül, ne­tán egy többszörörsen siker­telen okleveles edző vállal itt megbízatást. Különösen így van ez a csapatsport­ágaknál, ahol az edzőnek nincs alkalma arra, hogy egy—egy tehetségesebbnek ígérkező tanítványa pályafu­tását végigkísérje. Az egyéni sportoknál viszont gyakran egy edző foglalkozik az ösz- szes korosztállyal — nem annyira szakmai meg­fontolások, mint inkább tré- nerhiáqy miatt. Lelkiismere­tes embernek kell lenni ah­hoz, hogy valaki külön fog­lalkozzon a más képzést igénylő alsóbb korosztályok­kal és ne Vegye minden ver­senyzőjét egy kalap alá. A csapatsportoknál más a helyzet, bár ott sem ritka az összevont edzés — főleg a kisebb egyesületeknél, ahol pedig — a hivatalos megfo­galmazás szerint — az elsőd­leges cél az utánpótlás ne­velése. Szerencsésebb hely­zetben talán csak a vízilab­da van, ahol az egykori nagy hírű játékosokból lett kivá­ló edzők száma nagyobb, mint az élvonalban szereplő csapatoké. Igaz, főváros- centrikusságunk is szerepet játszik abban, hogy míg vi­déki csapathoz nehéz vala­kit is szerződtetni, addig a pesti klubok fiataljaival is sokszor neves szakemberek foglalkoznak. A legtöbb sportágban azonban még ma is másodálású edzők vannak az ifjúsági és serdülő csapa­toknál. (Ez alól néha még a legnagyobb klubok sem kivételek.) Az utánpótlással, ifjúságiakkal foglalkozó ed­zők munkáját úgy kell ösztö- " nözni (bérezésnél és jutalma­zásnál), hogy a nagy szaktu­dással rendelkező, tapasztalt edzők számára is vonzó le­gyen ez a terület — mondja ki az egyik ilyen irányelv. Melyik nagy tudású szakem- bfer számára vonzó azonban, hogy a vezető edző „beosz­tottja” legyen, ✓ és bár ma- gasztosabb elképzelések sze­rint a legfontosabb fel­adata az egyéni képzés, a szilárd alaptudás, és alapis­meretek megadása, az egye­sület vezetői mégis a csapat eredményességén keresztül ítélik meg munkáját? Ezeket a hátrányokat még a felnőt­tekkel foglalkozókkal egyen­lő fizetés sem szüntetné meg. (Ráadásul még éz az egyen­lőség sincs meg.) Éppen ezért, ha egy már ismert ed­ző ificsapathoz kerül, azt a közvélemény egyértelműen bukásnak könyveli el. A ki­alakult szemléleten nehéz változtatni, s talán már az \ alapoknál kellene valami 4 újat nyújtani — például az edzők oktatásánál külön vá­lasztani a különböző korosz­tályokat. Időszerű lenne ez a tagosítás, hiszen egy tizen­éves sportoló egészen más felkészítést és képzést igé­nyel, mint egy kiforrott ver­senyző. Jelenleg ugyanis az, hogy valaki csak az utánpót­lásnál végezhet munkát, még egyáltalán nem egy elért szintet — minőséget — jelöl, hanem megszorítás. Aki to­vább tanul, magasabb ké­pesítést szerez, az mehet a felnőttcsapatokhoz — pedig az ifjúságiak edzésmódszerei is elég lehetőséget adnak az elmélyültebb tanulmányo­zásra. S ennek a területnek is megvannak a maga szép­ségei. Egyik ifjúsági vízi­labdacsapatunk neves edzője mondta: lehet, hogy a mos­tani gárdából senki sem lesz válogatott. De ahogy ezek a gyerekek szeretik egymásat, ahogy tudnak küzdeni a győ­zelemért, és ahogy együtt örülnek a sikernek, ez fel­nőttcsapatoknál már nem nagyon fordul elő. LAMBERT GÁBOR Készülnek a megyebajnokságra A Dombóvári MSC-nél is új edző

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom