Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-25 / 172. szám
AnÉPÜJSÁG 1979. július 25.1 • • ON KERDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Gépkocsi-kiutalás Zombáról, Horváth Gyulától kaptuk az alábbi levelet: „...Szeretném az önök segítségét kérni, mivel ez évre van visszaigazolva egy 1500-as Moszkvics gépkocsi részünkre. Jó volna tudni, mikorra várható a mi kocsink, amelynek a sorszáma 4975...” Olvasónk levelét elküldtük a MERKUR Személygépkocsi Értékesítő Vállalatnak Budapestre, ahonnét Nagy Ernő osztályvezető a következő választ adta: ....Levelére válaszolva közöljük, hogy a Moszkvics gépkocsik szállítása az év elején hosszabb időn át szünetelt, ennek következtében a kiadás jelenleg még a 4577-es sorszámnál tart. Az ön gépkocsiját a további szállításoktól függően adhatjuk ki, várhatóan ebben a félévben. Közelebbi időpont közlésére nincs lehetőségünk. Addig is, míg átvételi felhívással jelentkezünk, szíves türelmét kérjük...” L ángossütés Fésűs Klára leveléből idézünk : k „...Több vidékről bejáró társam nevében írok önöknek. Reggelenként Szekszár- don, a vasúti vendéglőben T elefonszámunk: 129-01, 123-61. vettünk lángost, de egy idő óta nincs nyitva lángossütő. Kérdésünk, mi ennek az oka?...” A levelet elküldtük a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalatnak Szekszárdra, ahonnét Komlóczi János igazgató az alábbiakat válaszolta: „...Szekszárd város területén működő vasúti vendéglőnkben a nyár folyamán beindítottuk a lángossütést. Tekintettel arra, hogy ez a munka nem könnyű és az egész éjszakát igénybe veszi, Szekszárdon erre munkavállalót nem találtunk, így kénytelenek voltunk vidékről — Hőgyészről — hozni személyzetet. Az általunk biztosított ötezer forint körüli fizetés ellenére a munkaviszonyukat felmondták. Ennek következményeként kénytelenek voltunk a lángossütést ideiglenesen megszüntetni. Időközben sikerült ismét személyzetet találnunk, s lán- gossütőnket újból megnyitottuk. Kérjük, amennyiben valamilyen észrevétele van, úgy vállalatunkat szíveskedjen megkeresni...” Büfé megszüntetése Kölesdről Csordás brigádvezető így ír: Imre „Kérésem’ nem magánjellegű, hanem közügy, egy elég sokoldalú probléma. A Pécsi Útfenntartó Vállalatnál vagyunk állományban, Kölesd- Alsótengelic vasútállomáson dolgozunk, eddig nyolcán, ennek a hónapnak a végén húszán, majd nyolcvan főre emelkedik a létszámunk. Valamennyien vidékiek vagyunk, itt betelünk. Igen körülményes a bevásárlás, mert mindentől távol vagyunk. A kölesdi ÁFÉSZ-nek működik egy kis üzlete az állomáson, amit állítólag augusztusban megszüntetnek, s már most nagyon hiányos az árukészlete. Panaszunkkal már fordultunk a kölesdi ÁFÉSZ főkönyvelőjéhez, de meg sem hallgatott bennünket. Nekünk pedig fontos volna, hogy több minden kapható legyen ebben a boltban, mert mindentől messze vagyunk...” Olvasónk levelét elküldtük a kölesdi ÁFÉSZ vezetőjének, aki továbbította a Szek- szárd-Sárköz és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek, ahonnét Ludas Géza áruforgalmi osztályvezető a következő választ adta: „...Szövetkezetünk 1979. február 22-én levelében kérte a Tolna megyei Tanács V. B. Szekszárdi Járási Hivatal élelmiszergazdasági és kereskedelmi osztályától az alsótengelici 28. számú büfé .megszüntetését. A megszüntetést az alábbiak indokolják: Az egység forgalma jelentős mértékben visszaesett, melynek oka: a bevezetett szeszkorlátozás, a vasúti ÁFOR-telep megszűnése, a tengelici buszjáratok bevezetésével a vasúti személyforgalom csökkenése, az egység nem felel meg a vagyonvédelem előírt követelményeinek. A vasúti dolgozók (vasutasok, rakodómunkások) munkavégzésénél az alkoholfogyasztás tiltva van, egyéb lakott terület a körzetben nincs. A településen mindössze 6 család él. A Tolna megyei Tanács V. B. Szekszárdi Járási Hivatala kérésünket felülvizsgálta és közölte, hogy a büfé megszüntetéséhez hozzájárul, és 1979. augusztus 1-vel a megszüntető határozatot megadja. Az egység megszűnésének időpontjáról az egységvezető is megkapta az értesítést a járási hivataltól. Készlet csökkentésére vonatkozó utasítást az egységvezető nem kapott, így az áruhiány az egységvezető rendelésének pontatlanságára vezethető vissza.” Ml VÁLASZOLUNK Eladták a régi házat a portával együtt, és a mérnök felköltöztette az apját Pestre. — Jobb itt már, édesapám — mondta —, legalább nem lesz mindig egyedül. — Otthon sem voltam én, fiam. Átnéztek gyakran a szomszédok. — Lehet. De azok mégiscsak idegenek, én meg a fia vagyok. Aztán itt van az unokája is. A mérnök egy belvárosi bérház negyedik emeletén lakott, három szoba, összkomfortos lakásban. Az öregnek az egyik szobát rendezték be azokkal a régi bútorokkal, berendezési tárgyakkal, amikhez ragaszkodott. Az ágya fölött most is ott lógott a megfakult esküvői kép, meg * az alig olvashatóvá kopott, aranyozott betűs háziáldás. Az öregember sóhajtozva szöszmötölt a „skatulyában”, ahogy a szobát nevezte, és nehezen tudott beletörődni abba, hogy neki itt most már csak lakni kell. Pedig a fiatalok mindent megtettek, hogy az öreg jól érezze magát, és megszokja a pesti életet. — Hát ha az olyan könnyű lenne — zsémbelt gyakran az öregember —, nehéz már a vén fát más földbe ültetni. Ti már ideszoktatok, de én az életemet falun éltem le, a magam portáján. Most meg akár a bogár, bezárva egy skatulyába, még a levegőt is nehezen kapkodom... Ha legalább valami hasznomat vehetnétek. — Úgy vesszük hasznát — mondta a fia —, hogy itt van közöttünk. Eleget dolgozott édesapám, pihenjen most már. Igaz, szívem? — Persze — helyeselt a mérnökné —, pihenjen most már apuka. Az öregember csak a fejét csóválta az ilyen beszédre, és amit tudott, segített á fiataloknak. Öntözte a virágokat az erkélyen, és mindennap ő ballagott le bevásárolni a közértbe. — Az a baj ezen a Pesten — mondta —, hogy itt mindenkinek sietős a dolga, senTóth-Máté-Miklós : A lóca kivel sem lehet amúgy igazán szót váltani. Csak úgy futtában felelnek az embernek, aztán már ugranak is, mint macska az egér után. — így igaz — bólintott a fia —, itt gyorsabban élünk édesapám. Órarendre, akár a gyerekek az iskolában. Napközben egyedül tartózkodott otthon az öregember. Ilyenkor gyakran lesétált a pincébe. Először nehezen talált rá a sok egyforma kalitka között a fia rekeszére, de később már pontosan tudta, hogy melyik kanyarodóban van, és behunyt szemmel is meglelte volna. A mérnökéknél központi fűtés volt, így nem kellett sem fát vágni, sem szenet felhordani, a pince csak a lomok tárolására szolgált. Az öregember első dolga volt, hogy szépen kitakarította, és az összehányt kacatokat katonásan elrendezte. Az egyik sarokban néhány szál deszkát talált. — Na — gondolta —, ez még jó lesz valamire. Kár lenne, ha pocsékba menne. Nem szólt a fiának a deszkákról, csak töprengett, hogy mit lehetne belőlük csinálni. Körbejárta sokszor a lakást és nézegette, hol lenne még helye valaminek. Először könyvespolcot tervezett, de hát volt már ott könyvespolc tele könyvekkel, egy újabb el se fért volna. Aztán az unokájának akart egy aprócska íróasztalt, amin a leckéjét megírhatja. De az is volt már. Még óvodáskorában megvették a kisfiúnak. Cipőtartó sem kellett, mert a cipőknek is megvolt a helyük, a konyhába meg igazán semmi sem fért már el, hiszen csak tenyérnyire szabták az egészet. Az öregembert izgatta a deszkák sorsa. Jó deszkák voltak, még n&jdnem teljesen újak, semmiképpen sem veszhetnek azok kárba. Egyik reggel a közértből jövet eszébe villant valami. A szíve is beledobbant, any- nyira megörült. Hogy ez csak most jutott eszébe! Hiszen erre kellett volna legelőször gondolnia! Amint tehette, sietett le a pincébe, és a deszkákból még aznap megcsinált egy lócát. Formára pontosan olyat, amilyen otthon volt a régi ház előtt és ahol annyit üldögélt nyári estéken az asszonnyal, később már csak egyedül, vagy valamelyik szomszéddal, ismerőssel, aki megpihent mellette. íjste megmondta a fiának, hogy a pincében talált deszkákból csinált egy lócát. — Lócát? — képedt el a mérnök. — Minek? — Hát aminek a lócát csinálják — méltatlankodott az öregember. — Ülni rajta. — De hová akarja tenni, édesapám? — Hová? Hát a ház elé. Ahogy otthon is volt. Te is ültél rajta eleget. Vagy elfelejtetted már? — Dehogy felejtettem, de az régen volt, édesapám. Itt a bérház elé nem sokás lócát tenni. Ott a játszótér, van ott pad elég. — Az nem olyan — rázta a fejét sértődötten az öreg. — Más az, ha a házunk előtt van a lóca. Az ember ki- kimegy, aztán elüldögél rajta egy kicsit. A mérnök nem vitatkozott tovább, és másnap az öregember kivitte a lócát a bérház elé. Úgy helyezte el, hogy fentről, az ablakából éppen rá lehessen látni. Jó ülés van — állapította meg elégedetten, és a kora őszi napsütésben elnapozgatott ott eg->r órát. Pipázott, nézegette az embereket. Aztán fölment a lakásba, de napszállta előtt újra leballagott. És aztán mindennap délelőtt és estefelé elüldögélt egy órá.t a lócán, amíg tartott a jó idő. Ilyenkor megszólította az embereket is. Megkérdezte, honnan jönnek, hová mennek, aztán legtöbbször odainvitálta egyiket-másikat maga mellé. — Üljön már le, no, ne siessen. Fújja ki magát egy kicsit. A bérház lakói megszokták az öregembert a lócán, és sokszor leültek mellé beszélgetni, vagy csak megfelezni a pipafüstös hallgatást. És az öreg ilyenkor érezte magát a legjobban. Úgy érezte, újra otthon van a faluban, a szomszédok, ismerősök között, és a háta mögött tornyosuló nagy betonkocka csak valami nyomasztó álom csupán. Aztán jött a tél, és sokáig nem lehetett kitenni a lócát. Az öregember , ismét csak ott bóklászott a negyedik emeleti lakásban, és várta a tavaszt. Az első szép tavaszi napot, amikor újra kiülhet a ház elé. — Tudod — mondta egyszer a fiának —, sokszor elgondolkozom azon, hogy nem elég nagy az a lóca. Hárman ha elférürtk rajta szűkösen. Pedig érzem, hogy sokan leülnének elbeszélgetni, de hát ahhoz nagyobb lóca kéne. Még az se lenne baj, ha egy kicsit összébb szorulnánk. Hidd el, még az se lenne baj... Ha eljön a tavasz, én bizony csinálok egy nagyobb lócát! De már nem csinálhatta meg. A tavasz már nem találta ott a lócán ülő öregembert a ház előtt. Azóta a mérnök gyakrabban jár le a pincébe. Csak éppen körülnéz, hiszen nincs ott semmi dolga. Nem kell fát vágni, szenet felvinni, rendet rakni sem kell. És amikor a lomok között meglátja a lócát, sokszor úgy gondolja, jó lenne felkapni, és kivinni a bérfiáz elé. De érzi, hogy ő már nem lenne elég erős hozzá. Az állami pénzügyekről szól az 1979. II. törvény, és ennek végrehajtásáról a Miniszter- tanács 23/1979. (VI. 28. ) számú rendelete. Az állami pénzügyek rendszere átfogja az állami költségvetést, a hitel- és devizagazdálkodást, valamint az idevágó feladatok ellátásával megbízót intézményeket. Ennek megfelelően a hivatkozott jogszabályok előírják az állami költségvetés rendszerét, rendelkeznek a tanácsok költségvetési gazdálkodásáról, a nemzetközi pénzügyekről, a bankrendszerről, az állami költségvetési szervek pénzgazdálkodásáról, a vállalati és egyéb gazdálkodó szervezetek pénzügyi rendszeréről, — nem utolsó sorban — a pénzügyi ellenőrzésről. Ez utóbbi körben kiemelendőnek tartjuk, hogy az ellenőrzésnek fel kell tárnia a hibák és mulasztások okait, s gondoskodnia kell arról, hogy kezdeményezzenek felelősségrevonást vagy más eljárást. A törvény indokolásából idézzük a következőket : „A Magyar Népköztársaság széles körben felhasználja a pénzügyeket a társadalmi termelés szervezésében és tervszerű irányításában, valamint a gazdasági és társadalompolitikai feladatok ellátásában a társadalmi érdekek érvényesítésére. (Megjelent a Magyar Közlöny 1979. évi 42. számában.) A javító-nevelő munka végrehajtásáról szól az igazságügyminiszter 6/1979. (VI 29. ) IM. számú rendelete, amelyből feltétlenül indokolt megjegyezni, hogy a javítónevelő munkára ítéltet e munka végrehajtása alatt megilleti az évi 12 nap alap- szabadság, gyermekének gondozása céljából fizetés nélküli szabadság, ha részére gyermekgondozási segély állapítható meg, továbbá a gyermekes anyának járó fizetett és fizetés nélküli szabadnap, stb., viszont az elítélt a javító-nevelő munka végrehajtása alatt nem kaphat jutalmat, ideértve a jubileumi jutalmat, a hűség- jutalmat és a törzsgárda- szabályzat alapján járó jutalmat is. A munkáltató köteles — többek között — gondoskodni arról hogy az elítéltet a büntetéssel össze nem függő hátrány ne érje, a javító-nevelő munka végrehajtását pedig a bíróság az ott működő hivatásos pártfogó útján ellenőrzi. (Magyar Közlöny idei 43. száma.) Ugyanitt jelent meg 7/1979. (VI. 29.) IM. szám alatt az igazságügyminiszter rendelete a pártfogó felügyelet végrehajtásának és az elítéltek utógondozásának részle- letes szabályairól. E jogszabály szerint a hivatásos pártfogó a feladatát társadalmi pártfogók közreműködésével látja el, a. társadalmi pártfogó rendszeres kapcsolatot tart a pártfogolttal, őt a munkahelyén és a lakóhelyén ellenőrizheti, szükség esetén a pártfogó a rendőrség segítségét is igénybe veheti. A hivatásos és a társadalmi pártfogó a pártfogolnak közvetlenül vagy az illetékes szervek útján segítséget nyújt a társadalomba való beilleszkedés terén felmerült nehézségek megoldásához, indokolt esetben a pártfogolt jogainak védelme érdekében is felléphet, a büntetésvégrehajtási intézetben is felkeresheti az elítéltet és tahácsokat adhat a társadalomba való beilleszkedéshez, szükség esetén segíti a családi kapcsolatok helyreállítását is. Az állami pénzügyekről szóló törvény és végrehajtási rendelete 1980. évi január hó 1. napján lép hatályba, a két utóbbi rendelet f. évi július hó 1. napján hatályba lépett. Az egészségügyi miniszternek a 21/1979. EüM. számú, a szocialista munkamozgalom fejlesztéséről szóló utasítása előírja, hogy a munkaügyi szabályzat mellékleteként ki kell adni a szocialista munkamozgalom szabályait, előírja, hogy ebben elsősorban mely kérdéseket kell szabályozni, s hogy az elismerések elnyerésének melyek az alapvető feltételei és melyek a kizáró okok. Ez utóbbiak között szerepel az is, ha a dolgozó az adományozást megelőző egy éven belül igazolatlanul mulasztott. Az elismerések és kitüntetések egyébként első alkalommal 1980. május 1-én adományozhatok. DR. DEÁK KON RÁD a TIT városi—járási szervezetének elnöke „Balett antológia” A közelmúltban hazánkban szerepelt a „Balett antológia” nevű spanyol táncegyüttes. Képünk a Budai Parkszínpadon bemutatott műsorukon készült. t
