Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-01 / 152. szám
Képújság JÚLIUS I VASÄRNAP Névnap: Tihamér A Nap kél 3.50 — nyugszik 19.45 órakor A Hold kél 10.40 — nyugszik 23.21 órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1884. július 1-én született és négy éve, 1975 augusztusában halt meg Kis- faludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth-dijas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, szobrászatunk kiemelkedő képviselője. 'v DOMBOMBAN holnap, július 2-án adják át rendeltetésének a Vöröskereszt Tolna megyei Szervezete elsősegélyhelyét a Gastrofoll étteremmel szemben, a fad- di községi tanács gondnokságának épületében. * TÁJKIÁLLÍT AS. Július 6-tól 8-ig Mosonmagyaróváron tájkiállítás keretében mutatják be a szakembereknek és az érdeklődőknek a mezőgazdaság helyzetét. A megyéből á dalmandi és a szekszárdi állami gazdaság vesz részt ezen a rendezvényen. A GYOMIRTÁS. Július 3-án a Dalmandi Állami Gazdaságban kukoricagyomirtási ankétot tartanak. Az előadások után a szakemberek gyakorlati bemutatón is részt vesznek. O ÜZEMI szakmunkás- képzés. A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben pénteken tizennyolc dolgozó vizsgázott sikeresen szarvasmarhatenyésztésből. + A VÁLLALAT üzemi és közúti baleseti helyzetének alakulásáról tárgyalt tegnapi ülésén a 11. Volán Vállalat szakszervezeti tanácsa. Ugyanitt megtárgyalták a nő- és ifjúságpolitikai határozat végrehajtására készült intézkedési terv teljesítését. # KÖZEL ötvenmillió forintot fordít a többi között központi telephely, . raktárbázis, jármű- és géppark kialakítására 1982 végéig a Tolna megyei Festő és Lakáskarbantartó Ipari Szövetkezet. Vadnyugat az űrkorszakban. Kulcsár István Texasba kalauzolja a hallgatót 14 óra 40 perckor a Kossuthon. A marhapásztorok egykori hazája rohamosan fejlődik. Itt vannak a leggyorsabban fejlődő nagyvárosok, a leggazdagabb olajmonopóliumok és a legtöbb nyomorszint alatt élő polgár is. Móra Ferencről készített dokumentumműsort közvetít a Petőfi 12 óra 55 perckor. A televízióban a Kiss Manyi- sorozat újabb filmjét láthatják a nézők 16 óra 30 perckor. Az esti műsorban pedig egy osztrák tévéfilm ígér szórakozást. — A SPORTFOGADÁSI és Lottóigazgatóság július 3-án, kedden, Budapesten rendezi a lottó júniusi jutalomsorsolását. A húzáson . a 22. játékhét szelvényei között összesen 1320 tárgynyereményt — főnyereményként egy Lada személygépkocsit — sorsolnak ki. — LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 taláiatos szelvénye 14 fogadónak volt. nyereményük egyenként 495 176 forint. Három találatot 2476 fogadó ért el, nyereményük egyenként 1400 forint. A kéttalálatos szelvények száma 117 304 darab, szekre egyenként 30 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. * KÉT CSOPORTBAN ötven idős ember — főleg tsz- nyugdíjasok — látogatja Ozorán az öregek 1972-ben létrehozott napközi otthonát. További húsz rászoruló szociális étkeztetés címén kap naponta házhoz szállított ebédet. Kiemelték a Calypso roncsait. Mint ismeretes, Cousteau kapitány hajója a portugál partok mellett szenvedett balesetet, amelyben a neves kutató fia is meghalt. Esők, zivatarok Várható időjárás ma estig: több ■ helyen eső. záporeső, néhány helyen zivatar. Megélénkülő, többfelé megerősödő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: általában 22—27 fok között. Sportlövő országos bajnokság Tegnap Szekszárdon ünnepélyes keretek között megkezdődött a MEDOSZ—MHSZ sportlövő-bajnokság országos versenye. Az ünnepélyes megnyitóra a tanítóképző fő- - iskola aulájában került sor, majd a főiskola tornacsarnokában, illetve az MHSZ lisztesvölgyi lőterén megkezdődtek a versenyek, amelyek' ma délelőtt 8.30-tól folytatódnak. Az ünnepélyes eredményhirdetés 12.30-kor lesz a főiskola aulájában. Elkelne egy kovács Huszonhét kisiparos van Kocsölán: 2 asztalos. 3 kőműves. 1 lakatos, 3 férfi-. 1 női fodrász, 6 szabó. 1 cipész, 1 villanyszerelő. 1 műszerész, 2 szobafestő, 1 vízvezeték-szerelő, 2 koszorúkészítő, 2 tűzifa-fűrészelő, 1 ács. Kellene egy kovács is. mert egyre több gazdának van lova — számuk 30 — s nincs, aki patkolja őket. Halálos baleset Szekszárd külterületén a közúton Fekete József, 38 éves villanyszerelő, sióagárdi lakos az általa vezetett tehergépkocsival az úttestről kisodródott, és három méter mély árokba borult. A tehergépkocsi egyik utasa, Debreceni Tibor, 16 éves ipari tanuló, zombai lakos a helyszínen meghalt, másik utasa súlyos sérülést szenvedett. A rendőrségi vizsgálat eddigi megállapítása szerint a baleset oka, hogy Fekete figyelmetlenül vezette a tehergépkocsit. A rendőrség az ügyben folytatja a vizsgálatot. Új lakások - új lakók Július 10-én költöznek be Szekszárdon. a Bezerédj utcában OTP-beruházással megvalósuló társasház új lakásaiba a lakók: — szám szerint 20 család. Ugyanezen OL VAST AM a napon lesz a Csokonai utcai — a Tambov lakótelep határán lévő — toronyépület lakásainak műszaki átadása. Itt július 27-én veheti át 62 tulajdonos a lakáskulcsokat. A forró kutya Lehet forró kutyát kapni Szekszárdon! — olvastam tegnapi lapszámunkban. Aki kiballag a vasútra, fogyaszthatja a hot-dog-ból — nem a dán dogból — magyarított, virslivel töltött kiflit. Hurrá! A külföld, és Budapest után Szekszárdra is eljutott a forró kutyának nevezett eledel. Most töröm a fejem: vajon, lesz-e majd olyan közönségsikere, mint mondjuk, a lángossütőnek? Hiszen tudjuk — a kabaréban is állandóan visszatérő poén —, hogy az átlag honpolgár az anyagi jólétnek hasonló fokára szeretne feljutni, mint a lángossütő, aki nem holmi Ladával, hanem Volvóval kapcsolódik ki a forrón sercegő, étolajszagú pénzforrás tövéből. Itt van tehát a perspektíva, a be nem látható távlatokkal kecsegtető alkalom: felcsapni forrókutyásnak. Hadd menjen a híre, hogy mindenki vigye! Nem is kell hozzá túl nagy befektetés, csak egy kis barkácsalókészség. No, meg elő kell venni az Ezermester májusi számát. Abban precízen, részletesen le- vagyon írva, hogyan lehet néhány csodarabból, vasdarabból, lapos tálcából, megfelelő fűtőtestből elektromos forrókutya-készítő készüléket szerkeszteni. Utána már csak az iparengedélyt kell kiváltani __ B . I. Hurrá - nyaralunk! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A tanév befejezése után sok szülő gondban volt és van ma is: hol nyaraljon a gyerek, hol töltheti kellemesen, hasznosan a szabad idejét? A Volán 11. sz. Vállalat saját lehetőségein belül igyekszik ezen a gondon enyhíteni. Dongó László, a vállalat szb- titkára erről a következőket mondta el: — 1974 óta szervezünk dolgozóink gyermekei részére üdültetést. A vállalat saját üdülőjében, Fadd-Dombori- ban évente nyolcvannyolc gyerek üdülhet egy-egy hetes turnusokban. — Kik látják el a gyerekek felügyeletét? — A kezdeti években ezt a feladatot a vállalat párt- és KISZ-aktívái vállalták. Ma már képzett pedagógusok teszik igen változatossá, hangulatossá a gyerekek számára az itt eltöltött egy hetet... Ki lesz a győztes? — Mennyibe kerül a vállalatnak, illetve az szb-nek a négy hét gyereküdültetés? — Az üdültetés költségét a jóléti alapunkból fedezzük. A nagycsaládosok kivételével a gyerekek napi tíz forintot fizetnek, ezzel szemben az üdültetés napi költsége megközelíti a napi száz forintot. A négy hét közel 50 ezer forintba kerül. De megéri, mert dolgozóink gyermekeinek örömet szerzünk vele. Bognár Cecil (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Egyszerre három érettségi találkozó zajlott le a dombóvári gimnáziumban az elmúlt szombat—vasárnap. Találkoztak a 45 évvel, a 40 évvel és az öt évvel ezelőtt végzettek. Mind a három találkozót a Hotel Dombóvár étteremben tartották. Sajnos, a tanárok közül már mind kevesebben jelennek meg. A régebben végzett hallgatók is megfogyatkoztak. A 40 évesek közül a legutóbbi találkozó óta ketten is -meghaltak. Köztük Bánhelyi Béla, a dombóvári tanács elnöke is. Ez a helyzet késztette arra a megjelenteket, hogy ebben az évben szeptember 29-én és 30-án az új iskolaépület 50 éves fennállásának az emlékére egy, széles körű öreg- i diák- és tanártalálkozót rendezünk. Az előkészületek már megtörténtek. Dombóváron és Budapesten már működnek a szervező bizottságok. Dombóváron Bérdi József tanácstitkár és Sáfár László dr. kórházi főorvos, valamint Gyuricza István párttitkár viszi a találkozó ügyeit. Budapesten pedig dr. Kovács Vendel legfelsőbb ügyészségi nyugalmazott közlekedési • csoportvezető (az els'ő érettségizettek egyike 1921-ben ért), Pelcz József nyugalmazott MÁV-főmérnök és Bu- ru János dr., okleveles jogász végzik az előkészítő munkákat. A program már kész. Műsorok és emléktáblaavatás, évfolyamtalálkozók lesznek. Körülbelül 500 meghívót küldünk (külföldre is.) Reméljük, hogy szép számmal fognak megjelenni az öregdiákok és még az életben lévő igazgatók és volt tanárok. B. J. dr. Atűzoltóság jelenti Az 56-os fő közlekedési útvonalon, a bátai bejáró közelében műszaki hiba — benzin túlfolyás — következtében kigyulladt és részben kiégett egy Moszkvics 408. típusú személygépkocsi. A tűz eloltására a mohácsi és szekszárdi állatni tűzoltók vonultak ki. A keletkezett kár mintegy 30 000 forint. A június 28-án, a délutáni órákban átvonuló vihar so-- rán villámcsapás következtében kigyulladt az ireg- szemesei Egyetértés Mg. Termelőszövetkezet 72 hektár nagyságú búzatáblája. Az Ottlévő dolgozók gyors beavatkozásának volt köszönhető. hogy csak egy hektár égett le, a többit sikerült megmenteni. Június 28-án rendezte a Tolna megyei Tűzoltó-parancsnokság a megyében lévő állami tűzoltók, egységek közötti versenyét. Ez alkalommal Szekszárd és Dombóvár verserfycsapatai álltak rajthoz. A 800-as kismotorfecsken- dő-szerelési versenyt a szekszárdi egység nyerte, a 4 x 100 méteres tűzoltó váltóstaféta. valamint a 100 méteres akadálypálya-versenyben Dombóvár bizonyult jobbnak. Az egyéni versenyekben első helyezést ért el a 100 méteres akadálypályán Tóth István tü. szkv. Dombóvár. ideje: 19,9 mp, második Csőglei István tü. őrm. Szekszárd. ideje: 22.2 mp, harmadik Pálfi József tü. szkv. Dombóvár, ideje: 22,5 mp. Az összesített eredmények alapján a dombóvári parancsnokság nyerte el a megyei tűzoltó-parancsnokság által alapított vándorserleget. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 fÉrettségi