Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-19 / 167. szám
1979. július 19. níÉPŰJ5ÁG 3 A tomerőműVáltozások a világgazdaságban 3. n tizedes briaodia Werb József Werb József tizedes egy fejjel kiemelkedik a többiek közül. Nem tudom, hogy ez a kiválasztásnál szándékos volt-e, annyi bizonyos, tekintélye van. — Megismertetnél a csapattal? — Czebei János, Schöffer György, Forrai Gyula panelszerelők velem együtt. Csö- tönyi József, Mireider Mihály, Varga István, Parádi Lajos és Paddi János betonozok — ekkorra a többiek is körénk gyülekeznek, lévén áramszünet, s már negyedórája tétlenségre vannak kárhoztatva. — Civilben is ezt csináltátok? — Mi négyen azelőtt hidegburkolók voltunk. Itt először a kötözést, majd a panelszerelést tanultuk meg —válaszolja Czebei János. — A burkolok? — Én például pincér vagyok, de van köztünk állat- tenyésztő, erdőgazdasági dolgozó — kapom a választ Csö- tönyi Józseftől, aki Szekszár- don a Szász sörözőben dolgozott. Pakson a Kishegyen gomba módra nőnek a házak. Az itteni építkezés gazdája a Tolna megyei Állami Építőipari vállalat. Náluk dolgozik Werb János tizedes katonacsapata. Ez az épület már a második. Az első 60 lakásos házat határidőre, jó minőségben átadták. „Dicsértek érte bennünket, s erre a hónapra prémiumot ígértek”. — Könnyen tanultátok az új szakmát? — Két hónapig járdát építettünk és onnét emeltek ki bennünket. Az első héten csak nézelődni, figyelni kellett a civileket, majd kötözői vizsgát tettünk, később, alig egy hónap alatt már önállóan dolgoztunk, egy civil ember volt csak velünk — mondja a rajparancsnok. — Miért dolgozik egy katona? — Megszokásból. Fizikai munkások voltunk — mondja az egyik szerelő. — Jobban megy az idő — hallom a másiktól. — Itt a munka hajtja a munkát — válaszolják a többiek. Mireider Mihály Nagyszékelyben lakik, az erdőgazdaságban dolgozott: — Ildi lányom kétéves, Beáta pedig április 21-én született. — Akkor az idén leszerelsz? — A tizedessel együtt. — Hogy él otthon a család? — Saját kétszobás lakásunkban lakunk. A feleségem kap 900 forint gyest, a honvédségtől 250 forintot, a családi pótlék 720 forint, én is keresek 1500—1800 körül. Ebből meg lehet élni. — Térjünk vissza az első hatvan lakáshoz. Nem volt szokatlan ez a fajta munka? — Meg lehet szokni — mondja Csötönyi József, a pincér. — Rosszabbra gondoltam — ezen nevet egyet a társaság. — A kezed? — Kicsit feltörte a szerszám — s mutatja bütykös ujjait. — Szokatlan volt az éjszakai műszaki — veszi át a szót Forrai Gyula. — De jobb is, főleg a kánikulában, meg pontosabb az anyag- ellátás. — A munkáról beszéltünk már. Hogyan telik az idő a laktanyában? — Lassan — szól egyikük, persze, hogy ezen is mosolyogni kell. — De mégis, mivel töltitek az időt? — Kilenc és fél órát dolgozunk. Átöltözünk, fürdünk. Egy lakásban 14-en vagyunk. Azután tévézés, olvasás, van játékterem, klub — Werb tizedes sorolja a lehetőségeket. — Ketten elvégeztük a nyolc általánost az Imrével — mondja Parádi Lajos. — Melyik az Imre? — Én. — Leírhatom a neved? — Inkább ne — szabadkozik. — Minden második héten, pénteken mehetünk haza, hétfő reggelig — folytatja a megkezdett témát a raj- parancsnok. Az egyik fiú próbaképpen bekapcsolja a hegesztődinamót. Működik. Két perc alatt szétfröccsen a brigád, mindenki megy a munkahelyére. Pontosan, szakszerűen végzik a munkát. Werb József tizedes néhány hónap alatt összekovácsolt egy brigádot. Szerintem leszerelés után is jó vezető lesz... HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Határidőre készül el az újabb hatvan lakás Megjött a beton „Kicsit feltörte a tenyerem” A szintezés pontosságot követel A riporter és a brigádból négyen Megkeményedett piacok A világpiaci árviszonyok megváltozása, a tőkés országok növekedési ütemének alacsony volta, így vásárló kedvük csökkenése és exportjuk erőltetése mind jelzi a világgazdasági változásokat. S ezek a folyamatok önmagukban is károsan hatnak a magyar gazdaságra. Mindezek mellett a tőkésországok bevetik azokat az eszközöket, amelyek még nehezebbé teszik piacaikra a behatolást. Ezeknek az eszközöknek se szeri se száma. Az ENSZ egyik szervezete kísérletet tett felmérésükre, rendszerbe foglalásukra és mintegy négyszáz módszert foglalt listába. A megkülönböztető, így a normális külkereskedelmet gátló intézkedések tömeges és általános alkalmazása is jelzi, hogy a világkereskedelemben súlyos a helyzet. A korábbi évtizedekben a nemzetközi szervezetekben az országok arra törekedtek, hogy felszabadítsák (liberalizálják) a külkereskedelmet, mert akkor az egész tőkés világgazdaságban kedvező konjunktúra ezt követelte meg. Mindenkinek érdeke volt a piac bővítése és a külkereskedelmi kapcsolatok szabad fejlesztése. Most viszont a kedvezőtlen gazdasági helyzetben minden ország a piacok meghódítására, eladási lehetőségeik bővítésére törekszik, amikor az exportőr, vagyis eladó szerepét játssza. Vevőként és termelőként ugyanakkor abban érdekelt, hogy minden lehető intézkedéssel — és ebben az állam is segítséget nyújt a maga eszközeivel— gátolja az importot, az áruk külföldön történő vásárlását. Miért? A külföldi áru a belső piacon versenyt támaszt a hazai termékeknek és gátolja mind az áremelésben, mind pedig a nagyobb mennyiségek eladásában a hazai termelőt. S ez előnytelen, hiszen oda hat, hogy az adott országban a termelés tovább csökken, a gazdaság fellendülése megtorpan. Tehát végső soron mindenki az exportban érdekelt, s az importot igyekszik meggátolni, vagy legalábbis korlátozni Csakhogy van egy bökkenő: különféle nemzetközi megállapodások (a többi között a világ országait magában foglaló GATT-ban, az általános vám- és kereskedelmi egyezményben létrejöttek) tiltják mind az import adminisztratív korlátozását, mind pedig az export állami támogatását (szubvencióját). Ezt szeretnék valahogy kijátszani, amikor a különféle diszkriminatív intézkedéseket alkalmazzák. Vegyünk ezek közül két jellemzőt. Az import esetében áremelő tényező, hogy a külföldön vásárolt áru után vámot kell fizetni, s bizony a vám esetenként 40—50 százalékkal, de előfordul, hogy száz százalékkal megdrágítja a terméket. Évtizedeken át az államok többféle egyezményben a vámok csökkentésére kötelezték magukat, vagyis törekedtek rá, hogy a külföldi termékek versenyképesek lehessenek a hazaiakkal. A jelenlegi helyzetben sok ország ügyes és meg nem támadható módszerekkel kijátssza a megállapodást. Ugyanis a nemzetközi egyezmény a vámokat leszállítja, de nem tiltja meg, hogy az állam adókat, illetékeket, stb. vethessen ki ugyanazon termékre. Ez minden ország saját belügye. így aztán lehet, hogy a vámokat mérsékelik vagy éppen eltörlik, de akkora adót vetnek ki az importált cikkre, amely semlegesíti a vám hatását. Az állam jól jár, mert végül is bevétele nem változik (a kieső vámot pótolja az adóbevétel), s a belföldi termelők is mentesülnek a versenytől, s a hazai termék könnyebben eladhatóvá válik. Egy másik módszer, amikor „piaczavarás” címén úgynevezett dömpingeljárást indítanak az importált külföldi termék termelője ellen. Erre lehetőséget ad egy nemzetközi gyakorlat, aminek a lényege az, hogyha a külföldi szállító olyan áron ad el egy árucikket (exportál), amely ár alacsonyabb, mint ugyanazon árucikk hazai ára, akkor a termelő dömping vádjával illethető. Ugyanis ilyen esetben azt feltételezik, hogy a termelő azért tudja olcsóbban adni termékét külföldön, mint belföldön, mert árkiegészítést, szubvenciót kap az államtól. S ezt a nemzetközi szerződések tiltják. Ha beigazolódik a dömping, akkor vagy kitiltják az adott terméket a piacról vagy arra kötelezik a termelőt, hogy emelje föl az árat. S ha ez utóbbira kerül sor, lehet, hogy any- nyira megdrágul az adott áru, hogy nem lehet tovább exportálni. Nehogy azt gondoljuk, hogy ezeket az eszközöket csak - szocialista országok ellen alkalmazzák. Éppen az a jellemző, hogy a fejlett tőkésországok egymás ellen is kiterjedten bevetik. Leginkább a közismerten olcsón termelő Japán ellen indít sok eljárást a közismerten drágábban termelő Egyesült Államok. A jelenlegi időszakban tehát a világpiacokra jellemző a megkülönböztető intézkedések tömeges alkalmazása, vagyis a belső piacok és végső soron a hazai tőkések védelme. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz eladni és nehéz jó á- elérni az exporttermékekért. A versenyben csak az képes mégis jó helyezést elérni és így többet értékesíteni, aki műszakilag kiváló cikket, időben, elfogadható áron, kellő csomagolásban, megfelelő szervizt garantálva szállít, s aki nagyon rugalmasan reagál, ráadásul gyorsan a világpiac minden rezdülésére. GYULAI ISTVÁN Vb-ülés Dombóváron (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén két témát tárgyalt. A postai szolgáltatásokról adott tájékoztatást a vb-nek Kovács Józsefné hivatalvezető. A tájékoztató tartalmazta a város területén működő három postahivatal tevékenységét, az egyes postai szolgáltatások forgalmát és azokat a terveket, amelyek a szolgáltatások színvonalának további emelését célozzák. A vb megállapította, hogy a postai szolgáltatás általában kielégítő. A jelenlegi posta épülete hosszú évek óta már kicsinek bizonyul és korszerűtlen. A város színvonalas ellátására nem képes. Például a telefonhálózat bővítése ebben az épületben megoldhatatlan, ezért a vb megbízta a tanácsi tisztség- viselőket, hogy a hatodik ötéves terv megyei tárgyalásakor szorgalmazza az új, korszerű postaépület megépítését. Ezután a bölcsődék munkájáról számolt be a bölcsődei gondnokság vezetője. A városban két bölcsőde üzemel, ahol 33 szakképzett csecsemő- és gyermekgondozónő foglalkozik a gyerekekkel. A foglalkozási termek jól felszereltek, a játékok az életkori sajátosságokat figyelembe véve korcsoportonként változnak. Az Arany János téri bölcsőde épülete azonban már igen régi, s lakásokból alakították át. Bár az 1952 óta működő bölcsőde tiszta és rendben tartott, de az épület állapota miatt szükség lenne egy újabb gyermek- intézmény megépítésére. MAGYARSZÉKI ENDRE A posta és a bölcsődék
