Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

* lA^fepüJSÄG 1979. július 15. Válaszoltak a zombaiak Lapunk július 6-i számá­ban „Csak számolni kellett” címmel foglalkoztunk a zom- bai ifjúsági labdarúgócsapat­tal, azzal hogy az idény utol­só mérkőzésén a Cikó ellen 15-1 arányban nyertek és ez­zel — egy gólkülönbséggel — bajnokságot nyertek. A zom­baiak a cikket sérelmesnek találták és egy terjedelmes levélben válaszoltak, mely­nek lényegét az alábbiakban közöljük: „A zombai ifjúsági csapat játékosai megbeszélték a kérdéses cikkben foglaltakat és a járási bajnokság vég­eredményére, néhány fonto­sabb körülményre reagálni szeretnének, bemutatva a másik oldalt is. Az első és legfontosabb körülményként említjük meg, hogy a zombai ifjúsági csapat az őszi gyengébb sze­replés után egy eredményes tavaszi szezont zárt. Ezt a következő számok is bizo­nyítják: 12 mérkőzésből 11 győzelem és 1 döntetlen, gól- különbség 55-7, a pontok szá­ma 23. Az őszi szezonban 2 ponttal kevesebbet szerez­tünk, mint a B. Pannónia, de ezt a tavasszal kiegyenlítet­tük, mert a Pannónia 1 dön­tetlen mellett 1 vereséget is szenvedett. A tavaszi ered­ményesebb szereplésben sze­repet játszott az alaposabb felkészülés, tovább fejlődött a csapat erőnlétileg és tech­nikailag. Segítséget jelentett az is, hogy a felnőtt csapat szereplését nem veszélyeztet­te, ha 1—2 ifjúsági korú já­tékos visszakerült az ifjúsá­gi csapatba, ezt pótolta a 2 —3 visszatért felnőtt játékos szereplése. Ez tudatosan al­kalmazott módszer volt, s eredményre vezetett. Az if­júsági csapat összeállításánál döntő szempont volt az el­lenfél játékereje. A szezon vége felé sikerült a legjobb csapatot felállítani, mely Ma- joson győzhetett volna, vagy amely nagy gólkülönbséggel győzött az utolsó fordulóban. Nem ez volt az egyetlen nagy gólarányú mérkőzés, mert annak idején a volt 3. he­lyezett ellen is tudott a csa­pat győzni 11-0-ra, hogy csak példaként említsük. Ugyan­így a B. Pannónia ifjúsági csapata is — mely elismerés­re méltó játékerővel rendel­kezett — több ízben kétszám- jegyűen győzött. Az utolsó fordulóban lel­kesítette a csapatot az is, hogy megfelelő gólkülönbség­gel bajnokságot — így ezüst helyett aranyérmet — nyer­het, ha már Majoson nem si­került győzni. A gólok két­harmada • a második félidő­ben esett, amikor is az ellen­fél erőnlétileg visszaesett, a vezetés birtokában a zombai csapat fellelkesülve szinte a lehetetlenséget oldotta meg, ugyanakkor az ellenfél lelki­leg összetört, nem tudott már eredményesen az állandó ro­hamoknak ellentállni. Ezt a mérkőzést Zombán a szur­kolók bravúrnak tartják, s aki látta a mérkőzést, az el­ismerés és dicséret hangján szólt. Még a teljesen objek­tív kívülállók is. Nem mi tehetünk arról, hogy a sorsolás, valamint csapatok visszalépésével a szabadnapok így alakultak, s ez nekünk „kedvező” volt. Úgy érezzük, hogy becsüle­tes munkával és futballal nyertük a bajnokságot, nem pedig csak számolással.” Zombai Tsz. SK ifjúsági csapata Fűzfőn készül a Dózsa Már harmadszor csörren meg a telefon a szerkesztősé­gi szobában. Ugyanaz a finn kolléga telefonál. Ritka dolog az ilyesmi. Mert vagy érdek­li a sportújságírót az „ese­mény”, s akkor elutazik a színhelyre, vagy nyugton ma­rad mindaddig, amíg — iga­zán csak néhány perc késés­sel — a" nagy hírügynökségek beszámolnak az eredmények­ről. Mégis, a finn, harmadszor kérdezi: „Mennyit hajítottak a finn gerelyesek?” És szin­te látjuk magunk előtt az ar­cát, amikor honfitársai ket­tős sikeréről számolunk be, amikor megmondjuk, hogy Arto Härkönen nyerte az Aranygerelyt... Az „Aranygerely” a leg­rangosabb összecsapás a Bu- dapest-nagydíjon. A Dubai emírség és az IAAF (nemzet­közi szövetség) díja, amelyet a világ legjobb gerelyhajítói számára írt ki. Erre a szám­ra nem lehet nevezni, csak­úgy, mint az „Aranymérföld­re” sem. Ide csak meghívhat­ják az atlétákat. A szövetség vezérkara kézbe veszi a vi­lágranglistát. s aki nem be­teg, nem sérült: megtisztelte­tésnek veszi, ha meghívják. Épp ilyen megtiszteletés az is, ha egy ország, egy város „arany” számot rendezhet. Nem más ez, mint az IAAF látványos gesztusa. Azt jelen­ti: elismerjük, hogy az adott számban világklasszis atlétái vannak az országnak, hogy a rendezők méltó keretet tud­nak adni a viadalnak. Ahhoz tehát, hogy a Nép­stadionban összecsaphassa­nak a világ jelenlegi legjobb­jai, arra volt szükség, hogy Budapest — tavaly első íz­ben — megrendezze a Buda- pest-nagydíjat. Azelőtt is volt atlétika a Népstadion­ban; csak persze atlétika és atlétika között annyi a kü­lönbség, mint mondjuk egy 94 méteres és egy 74 méteres dobás között. A nagydíj szer­vezői nagy versenyről álmo­doztak. Békési László, a szervező bizottság elnöke, a fővárosi tanács elnökhelyettese már tavaly elmondta, miért: „Bu­dapest hosszú évek óta ad otthont komoly kulturális rendezvényeknek, sok, nagy horderejű politikai tanácsko­zás színhelye is, orvosi és gazdasági szimpózionokat tartanak itt, csak valahogy az igazán rangos sportesemény hiányzott az események kö­zül...” Hiányzott. Ma már mi is így fogalmazhatunk; múlt időben. Ma már azt mondhat­juk; az atlétikára vonatkozó állásfoglalásnak az a része, amely kimondja: „...meg kell kísérelni a sportág élvonalá­nak a nemzetközi élmezőny­höz való felzárkóztatását. azt vészük, hogy az olimpiá­kon, EB-ken több mint negy­ven számban — köztük vál­tókban is — bajnokokat avat­nak, akkor kevés. De ha azt, hogy egy-egy idényben — és ez napjainkban már szinte az egész évet jelenti — legalább háromszor annyi igazán ran­gos versenyt rendeznek, mint ahány nap van az „idény­ben” a sportnaptárban, a Bu- dapest-nagydíjjal egyidőben zajlott például a pánamerikai játékok, és többek között a Franciaország—Finnország válogatott találkozó, a szov­jetek, lengyelek, NDK-beliek pedig a néhány nap múlva sorra kerülő Európa-kupa* döntőre készültek... Volt kö­zöttük, akinek beleillett a felkészülési tervébe a nagy­díj, volt, akinek nem... A több mint tucat világ- klasszis és a „csak” nemzet­közi klasszisok így is jó szó­rakozást nyújtottak annak a közel húszezer nézőnek, aki kilátogatott a Népstadionba, s annak a ki tudja hány né­zőnek, aki a televízió előtt él­vezte, izgulta végig az ese­ményt. Híres bajnokok, pályafutá­sukra emlékezve nemegyszer elmondják: akkor kaptak kedvet a sporthoz, amikor valamelyik nagy versenyen megláttak egy-egy magyar sportolót a dobogó legfelső fokán... Ezen a nagydíjverse- nyen — és ezt remek dolog leírni — láthattak a fiatalok ilyen sportolókat. Ha példá­juk nyomán csak néhány ezer gyerekben fogalmazódik meg a vágy, az igény... Ha nem is lesz belőlük olyan klasz- szis, mint amilyen az idei nagydíjgyőztes Moses és Pet­rova, akik két díszes ezüst­kupát vehettek át a banket­ten, már megérte, hogy meg­rendeztük ezt a nagydíjat. A Szekszárdi Dózsa NB Il-es labdarúgócsapatának játékosai az NB II-ből most kiesett Fűzfői AK pályáján edzenek, készülnek a soron következő bajnoki évre. A vezető edző, Magasházi József, a pályaedző Teszler Vendel, igen ideális körül­mények között foglalkozhat a huszonhárom játékossal. Na­pi két edzés az adag. A dél­előtti erőfejlesztő, technikai és taktikai edzések után dél­után játékosabb edzések kö­vetkeznek, vagy éppen az el­mélettel foglalkoznak. Változások történtek a csa­patban. Mint azt már több lapban is olvashattuk, Szőcs Lázár elment a Pécsi Vasút­hoz, Lipovszky József szegre akasztotta a cipőt, öt tizen­nyolc éves játékos került a csapathoz. Valamennyien most végezték a sportiskolát. Suba Tamás a tartalékkapus. Érdekesség, hogy eddig az ifiben csatár, méghozzá gól­király volt. Páli István, En- czel István és Szabó László hátvéd poszton jöhetnek szó­ba, Szajkó László pedig kö­zéppályás. Még egy hír: visz­szatért Orosz, akit operáltak és hosszú időn át nem állha­tott csapata rendelkezésére. Van egy sérültjük, Tóth, akit a héten küldtek haza, egy összefejelésnél megsérült. Mivel tehetséges fiatalok kerültek a csapathoz, több régebbi játékos helye vált bizonytalanná az együttes­ben. Az edző tud majd válo­gatni. Nem lesznek bérelt he­lyek és ez egészséges dolog. Az játszik, aki a legjobb for­mában van. A fejlődés min­denki előtt ott áll lehetőség­ként. Bizonyára tudják a já­tékosok, kinek mi a gyengé­je, mit kell főleg az edzése­ken gyakorolni. Két fiatalt meghívtak a belügyi válogatottba. Ez a csapat augusztus végén a Szovjetunióba utazik egy tor­nára. Ennek a csapatnak a gerince az újpesti ifi, ide hívták meg Weitnert és Bo- czot. A mai program, mint tudjuk, a paksi mérkőzés, még egy lesz Dombóváron és a bajnoki nyitányig talán még egy-két edzőmérkőzés. Nem lesz könnyű a baj­nokság. A sorsolás szerint az Ennek elősegítése érdekében... kerüljön megrendezésre Ma­gyarországon olyan nagy sportesemény... amely egyút­tal alkalmas a sportágban elért fejlődés lemérésére” — megvalósult. John Holt, a nemzetközi szövetség főtitkára már ta­valy megmondta: „Fényes jö­vőt jósolnak a Budapest- nagydíjnak. Meglátják, a jö­vőben még több világklasz- szis jön, és ez egészen bizo­nyosan hozzájárul a magyar atlétika általános színvonalá­nak felemelkedéséhez...” És John Holt jó jósnak bi­zonyult. Jöttek a világklasz- szisok. Röpke statisztikát ké­szítettünk az idei nagydíj több mint 200 résztvevőjéről. Volt közöttük hat olimpiai bajnok, három Európa-baj- nok, három világcsúcstartó és három világranglista-vezető. Hogy sok ez, vagy kevés? Ha elején meglehetősen nehéz mérkőzések jönnek sorba. Reméljük, ezeket az akadá­lyokat is jól veszi a szekszár­di gárda és akkor elérhetik legalább azt a helyezést, me­lyet a legutóbbi bajnokság­ban szereztek. Kép, szöveg: Bakó Jenő fitletikaí gala a Népstadionban Technikai gyakorlatok Taktikai megbeszélés Az öt újonc. Balról: Suba Tamás, Páli István, Enczel Ist­ván, Szabó László és Szajkó László. Mátay Andrea a léc fölött Egy régóta ismert, nagy sportember: A1 Oerter A gerelyhajítás győztese, a finn Härkönen NAMÉNYI JÓZSEF

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom