Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-15 / 164. szám
10 rtlÉPÜJSÁG 1979. július 15. IRODALOM Oscar Pin: Van aprója? A taxi, amellyel utaztam, hirtelen fékezett a színház előtt. Elővettem a pénztárcámból egy százpesetás bankjegyet és odanyújtottam a sofőrnek. — Kilenc ötven, senor — mondta a sofőr, — sajnos nem tudok visszaadni. — Hűha, most mit csináljak magával — mondtam. — Itt a pénztárnál félre van téve a számomra egy jegy, rögtön megveszem, és majd felváltják a pénzt. A taxis nem mai gyerek, és gyanakodva utánam jött. — Kérem a Gomes névre félretett jegyet. — Tessék. — A pénztárosnő átnyújtotta a jegyet, ám meglátta a kezemben a bankót. — De nem tudok visz- szaadni. — Kár, pedig az előadás már elkezdődött... — Tudja mit senor, van itt mellettünk egy újságbódé, az ilyenkor mindig nyitva van. Gyerünk oda, elkísérem. Most már két embert jött utánam: a taxis és a pénztárosnő. Az újságárusok nem szeretik, ha csak arra kéri az ember őket, hogy pénzt váltsanak fel, épp ezért zseb- revágtam néhány folyóiratot és újságot, és átnyújtottam az újságárusnak a rosszemlékű százpesetást. — Sajnos — mondta az újságárus — nem tudok visz- szaadni. Menjünk be oda a szembe lévő bárba, ott majd felváltják önnek. Pár perc múlva már a bárpult előtt álltam. Az ajtóból árgus szemekkel figyelt a taxis, a péntárosnő és az újságárus. Amikor fizetésre került a sor — jól láttam a tükörből —, még a lélegzetüket is visszafojtották. A bárból a pincér kíséretében jöttem ki, és elindultam toronyiránt. Élénk eszmecserét folytatva egymás között utánam jött hitelezőim hada. Egyszer csak megpillantottam egy autóbuszt. Ahá, most már meg vagyok mentve! Felugrottam rá — kísérőim hada utánam. — Nem tudok visszaadni — mondta a kalauz, amikor nyújtottam felé a pénzt. Le kellett szállnom. öt perc múlva ismét az utcát róttam. Utánam egy egész tüntető tömeg jött: pincérek, taxisok, cipőtisztítók, újságárusok. Egy kissé távolabb pedig az autóbusz követte őket. Odajött hozzám két motoros rendőr. Az egyikük rám szólt: — Nagy tömegben gyülekezni tilos. Tíz peseta büntetést fizet. Majdnem ugrálni kezdtem örömömben. — Van aprójuk? — kérdeztem és átnyújtottam a százpesetást. Nem volt aprójuk, és ők is utánam hajtottak a motorral. A járókelők megálltak, úgy bámultak bennünket. Egyszer csak megpillantottam a sarkon egy szikvízárust. Újból lélegzetvisszafojtva figyelt mindenki. Ezúttal azonban vissza tudtak adni. El- kedtem a törlesztést, és — ó micsoda borzalom! — kiderült, hogy nem kevesebb, mint kétezer pesetával adós maradtam... Fordította: Juhász László Aczél György: A kor, amelyben élünk „A kor, amelyben élünk, naponta szerteszét új meg új eredményekkel, jelenségekkel, a hazánkban és távoli földrészeken végbemenő átalakulások olykor nem várt fordulataival” jelentkezik. S másutt: „Történelmileg igazolódott: a szükséges megújulás nélkülözhetetlen feltétele a szocialista folytonosság biztosításának. A megújulás előfeltétele pedig az objektív valóság szüntelen és őszinte szembesítése végzett munkákkal, eredményeinkkel és célkitűzéseinkkel. Állandó önvizsgálat, munkánk és elképzeléseink szigorú elemzése a nép színe előtt, ahogy azt pártunk ma teszi”. S folytatva az előző gondolatot: „Eszmei bátorságra, szellemi erőre van szükségünk, hogy — Marx és Engels szavával — századunk történelmi kortársai legyünk”. Az új jelenségek észrevétele és feldolgozása, folytonosság és megújulás, az objektív valóság tisztelete, munkánk szigorú elemzése és nyilvánosság előtti kontrollja, eszmei bátorság, szellemi felkészültség — ezek azok a kulcsszavak, melyek a legfontosabb gondolatmeneteket indítják abban a kis kötetben, mely Aczél György nyolc írását tartalmazza. Pontosabban egy közéleti-politikai vezetőnek nyolc megnyilatkozását — 1977. május 1-től 1979. március 17-ig — amelyeket munkája követelt tőle és amelyekben, mint minden megnyilatkozásában a létező szocializmus eszméinek érvényesítéséért száll síkra. A kötet indító tanulmánya egy részlet a Népszabadságban megjelent „A történelmi tapasztalatátadás” című írásból. Ez az itt „Folytatás és megújulás” címet viselő esszé a tudattá váló történelmi tapasztalat fontosságának kapcsán, a fejlődés folyamatosságának helyes értelmezését elemzi. Megállapítja, hogy múltunk az egész magyar történelem. „De múltunkat kritikus szigorral kell megismernünk és megmérnünk, lerántva róla — minden hamisítást...” A szocialista folyamatosság kérdését vizsgálva megállapítja, hogy „A szocializmus épült 1949 és 1953 között is...” Bár a szektás, dogmatikus szemlélet és módszer átszőtte az egész közéletet, ez nem változtatott azon a tényen, hogy a gyárak, a föld, az iskolák a nép tulajdonába kerültek. Aczél György agitatív, szenvedéllyel-szeretettel átszőtt, polemikus hevületű politikai-pedagógus és ez leginkább azon írásán érezhető, — amelyik azt vizsgálja, hogy mennyire élnek társadalmunk adta lehetőségeikkel a munkások, parasztok, értelmiségiek, hogyan és miképpen képesek a fejlődést befolyásolni. Ennek kapcsán a vita szükségességének és lehetőségeinek analízisét adja, az eszmecserék módszereinek áttekintését. Megállapítva, hogy „A viták eredményessége azon is múlik, hogy megtaláljuk-e a legmegfelelőbb formákat és fórumokat”. „A vitákban nem személyek győznek személyek felett, hanem helyes eszmék — hibás nézetek, vagy téveszmék felett”. Ezért a polémiákban soha nem lehet érv semmiféle hatalmi pozíció. „Aki vitázik, annak mintegy el kell felejtenie, hogy hatalom van a kezében. De ugyanígy nem lehet érv meggyőző igazságokkal szemben valamiféle olcsó ellenzékieskedés”. A gondolat- menet talán legfontosabb megállapítása: „Mi azért polemizálunk, mert a valóság új kérdéseket tesz fel és közösen kell választ találnunk arra, hogy itt és most mik a teendőink, s mi a teendők sorrendje a szocializmus előbbrevitele érdekében.” Aczél Györgyre, a magyar párt és állam egyik vezetőjeként szükségszerűen olykor feladatok is hárulnak, melyeket a nemzetközi élet színterén kell végeznie. A kötet három írása ilyen fogantatásé. A szerző vezette az MSZMP küldöttségét Angolába, az MPLA első kongresszusára, és felszólalása, mely „Angola a társadalmi haladás útján” címmel került a kötetbe, népünk üdvözletét és szolidaritását fogalmazza meg, miközben igyekszik felvillantani valamit azokból a feladatokból és tapasztalatokból, amelyek a szocialista Magyarországon az új kultúra megteremtéséből adódnak. Kádár elvtárs múlt év őszi látogatása nyomán megnőtt a francia közvélemény érdeklődése Magyarország iránt, s miután emlékezetesi franciaországi visszhangja1 volt az „elmaradt vitának”, a l’Humanité munkatársának kérdéseire adott interjút is tartalmazza a könyv „Egység — sokszínűség” címmel. Itt a szerző távol élő, de a szocialista építőmunka iránt érdeklődőknek — hiszen korunkban a szocializmus az egyetlen alternatíva az emberiség kérdéseire — beszél aktuális problémáinkról. Ugyancsak hasonló indíttatású — a világ másik felén megjelenő — Üjdelhi Mainstream című lapnak adott „Több felöl — egy irányban” című interjú, a kötet utolsó írása, amely 1979. március 17-én jelent meg Indiában „A magyar perspektíva. A szocializmus építésének problémái” címmel. Helyet kapott még a könyvben egy felszólalás a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülésén, 1978. január 13-án, ahol belpolitikai életünk szinte minden kérdését érinti, és a Kritika 1971J. 6-os számában megjelent „A kor, amelyben élünk” című tanulmány, a kötet címadó írása, valamint a szerző szőkébb szakterületére utaló, de már a címében a szellemi teljességet igénylő és az ösz- szefüggéseket bemutató „Politika, művészet, alkotás” című munka, amely a Társadalmi Szemle 1978. 8—9. számában látott napvilágot. A kor, amelyben élünk szükségessé teszi a társadalmi látóképességet, ehhez pedig hozzátartozik a történelmi folyamatok belső természetének megértése. íme máris előttünk van a művelt, a társadalmi folyamatokat marxista módon — tehát korszerűen — elemző „homo po- liticus” képe, aki jó nevelő, mert maga is nevelhető, hajlik a valóság addig még nem hallott szavaira. A kommunista: „homo po- liticus”, olyan ember, akire szüksége van az emberiségnek, mert másképpen nem tudhatunk katasztrófa nélkül, egy emberibb jövő igézetében élni földgolyónkon. Ezért „Munkások, parasztok, értelmiségiek százezreinek, millióinak kell felnőni saját történelmi rendeltetésükhöz. Feladataikhoz szellemileg is felszabadult emberek helytállására, intellektuális erőfeszítéseire van szükség.” Ehhez ad a maga módján, a maga erejével muníciót ez a kis könyvecske. (Kossuth Könyvkiadó, 1979.) SZALONTAY MIHÄLY Különleges múzeum Aligha van a világon még egy olyan múzeum, amelynek gyűteménye oly szédítő ütemben gyarapszik, mint a bulgáriai gabrovói Humor és Szatíra Házának anyaga. Mindössze öt éve alapították, de már azon tanakodnak, hogy egy új, 13 emeletes házat kellene a jelenlegi épület helyén felépíteni. A szerzők kézjegyével ellátott humoros és szatirikus írások köteteinek száma meghaladja a kétezret. Igen sok humoros kisplasztika is található a múzeumba. Azoknak a karikatúráknak a mennyisége, amelyeket az elmúlt két-három hónapban küldtek a világ minden tájáról a soron következő „humor és szatíra” fesztiválra, szinte megszámlálhatatlan. Van a háznak egy külön kiállítása is, a nemzetközi giccsek tárlata. Különböző országokból érkeznek a díszpéldányok: fértelmes reklámplakátok, nemzeti hősöket ábrázoló bonbo- nosdobozok, különféle műanyag táblácskák „lőve” felirattal a hátukon stb. Mellesleg, vannak, akik úgy vélik, kár bánkódni a dolgon, mert szerintük a giccs is neveli az embereket... ZENTAI LÁSZLÓ: Beléptem Catherine! 1. Az éjszakák hajóit nyergeled meg. Evezz! Evezz a parttalan dagálynak matrózaként, szegezd fejed a legnagyobb szél-tusakodásnak, miként az ókor nagy hajósa tette, mikor megérezvén a bajt, erőt vett magán. Hazáért, asszonyok szeméből tudott meglátni parti fényeket, holott még távol volt a gálya: Ö megérkezett! 2. Beléptem, átkos álarcot levetve, a meztelenség már kigyöngyözött a homlokom redőin. Elkötött szabad csónaknak éreztem magam, még inkább e csónak árva utasának, , hazárd-csalárd reménykedőnek, akkor fellobbanó szerelmet akarónak sután vezeklő gyermekednek. 3. A nappalok szeszélyét hordozod magadban. Belülről érzed át a perc magányát. Nem férhetek be hát a metronóm-időnyi csendbe? 4. A hajnal átszakítja éjszakánkat. Csicseri fecskepár zsibong. Tovább építik azt, mit tegnap abbahagytak. Siessek el, vagy itt maradjak? Kávét iszunk. Csendben betett ajtó a búcsúszó. Lengyel kolorizmus Lengyel kolorizmus címmel kiállítás nyílt a Szép- művészeti Múzeumban. Jan Cybis: Akt vörös háttérrel HORVATH VERA VERSEI Fordított idő A másik énünk az a szörnyű, amit csak félig ismerünk. Egy mozdulata, egy ütése itt van velünk. Várjunk, hogy arcába nézzünk, megtudjuk, mit rejteget? Földre simuló embervágyat, vagy kegyetlen angyalfejet? Eltűnés Vad lovak nyomában járok, vérünk csapása éles sziklán. Robogó sörényű este hull rám: völgyből szállongó pára-álmok. A valóság kantárja elkap, és vonszol a legelőn végig. Lehajolnak, fűbe harapnak és önmagukat kicserélik. A vaksötétben mindent látnak, tüzes táncuk habtól fehérük. Átugorják a szakadékot, s felrepülnek, fel az égig ... Aleksander Gierinmski: Povvisle 1883 K.
