Tolna Megyei Népújság, 1979. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-15 / 164. szám
1979. július 15. KÉPÚJSÁG 7 Három beszélgetés — ugyanarról Hogyan lehet mindenki műértő? Kezdjük a színhely bemutatásával: Tengelicen vagyunk, a megyei tanács oktatási közoontjában. Uj épület, az erdő közepén. Az ablakokból parkra látni, a közelben úszómedence, a távolban tavacska. A főépület méretei a szokásos léptékűek, de a parkban szárnyalhat a képzelet: van helye rá, nem kell félni, hogy kerítésbe ütközik, ha elindul valamelyik ösvényen. így aztán helyszínünk remek hely. Részben rendelkezésére bocsátja lakóinak a civilizáció minden kényelmét, másrészt — hátat fordítva az épületnek — megajándékoz a természet látványának élvezetével... Mindez azért érdemel eny- nyi szót, mert egy héten át képzőművészeket látott itt vendégül Tolna megye: mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek ide. Vagy mert itt születtek, itt nevelkedtek, vagy mert itt dolgoztak-dol- goznak-élnek, vagy mert kiállításuk volt valahol ezen a tájon. Még ideérkezésük előtt hallottam: a tengelici képzőművésztábor élménygyűjtő táborozás. Szándékosan így nevezik és nem alkotótelepnek. o Baranyai László a táborvezető. Egyébként a kölesdi művelődési otthon igazgatója. — Nem véletlenül lett a képzőművészek táborának vezetője... — Az a huszonhárom művész, aki végül is elfogadta meghívásunkat, kapcsolatban van azzal a kísérlettel, amelyet 1974 őszétől Kölesden folytatunk az ízlés- és látáskultúra fejlesztésére. Tulajdonképpen a táborozás ötlete is kölesdi, tavaly községünk hívta meg a festőket. Mostantól kezdve itt, Tengelicen kerül majd sor nyaranta erre a találkozóra, mert itt találtuk meg a legmegfelelőbb körülményeket. A kellemes körülmények között való pihenés mellett alkalmat nyújtunk rá, hogy különböző kirándulásokon bejárják a vendégek a megyét, és Kö- lesdre is elmegyünk majd. — A kölesdi kísérlet alap- gondolata,'hogy bárhol, bárki lehet műértő, ha megfelelő feltételeket kap hozzá. így van? — Bár kísérletünk majd 1981-ben fejeződik be, én máris úgy érzem, hogy sikerült bebizonyítani. Elsősorban azoknak a gyerekeknek a megnyilatkozásaival, akik a kísérlet indulásakor még óvodások voltak, és most végezték el a harmadik osztályt. De egyébként is: a kölesdi műgyűjtők klubjának annak idején huszonkét, ma hatvanhárom tagja van. A község 2640 lakójának 381 zsűrizett műalkotás van a birtokában — 1974 őszén 52 darab volt. Szerintem a számok is beszédesek, de bizonyíték az is, hogy mekkora érdeklődés nyilvánul meg egy-egy újabb kiállításunkkor: nyolcszáznál kevesebb látogatónk az utóbbi három év során egyszer sem volt. És az emberek nem egyszerűen nézői a képeknek, hanem beszélgetnek róluk, értékelik, elemzik őket, igénylik a találkozást az alkotókkal. — Hogyan képzelik tovább? — Ősztől öt községben kerülnek már sorra rendszeresen kiállítások. Nem ugyanaz a tárlat forog Kölesden, Tengelicen, Faddon, Tevelen és Decsen, hanem mindenhol más képzőművész mutatkozik be. Folytatjuk annak a vállalkozásunknak a kiteljesítését, hogy a nálunk megismert festők életművét diára vegyük és magával a művészszel kommentáltassuk. így megőrződik és megsokszorozódik az élményanyag. o Szabó Lajos festőművész, a budapesti képzőművészeti gimnázium tanára. Ihletadó környezetben — Milyennek látja a kölesdi kísérlet lehetőségeit, mint képzőművészetet okító pedagógus...? — Ha nem találnám rokonszenvesnek, aligha lennék itt. Nézze, annyi alkotótábor van... Aki Tengelicet választja, azért teszi, mert tiszteli ennek a megyének a törekvéseit, és különösen a kölesdiek lelkesedését. Az önmagában nagy dolog, hogy egy ilyen kis településen bebizo- nyosult, hogy divattá válhat a képzőművészet pártolása. A kísérlet befejeztével pedig majd az is kiderül, hogy a műértésnek milyen foka alakult ki, mennyire maradnak a mostani hatások tartósak. — ön személy szerint sem fogja elfelejteni ezt a kísérletet... — Nem, mert ennek keretében került sor az első önálló tárlatomra Tengelicen és Kölesden, olyan körülmények között, ami meglepett és meghatott. — Mire gondol? — A korábbi kiállítások, amelyeken szerepeltem, szinte futószalagon nyíltak meg. Tengelicen és Kölesden úgy éreztem, a megnyitó — ünnep. A műsor, a sok érdeklődő, aki látnivalóan eseménynek tartotta az alkalmat... Q Vecsési Sándor Munkácsy- díjas, érdemes művész. Kiállítását szinte az egész Kölesd látta tavaly márciusban. Köztudott róla, hogy sohasem jár alkotótelepekre. — Tolnával való régi kapcsolata hozta Tengelicre? — Feleségem, Bazsonyi Arany gyulaji születésű, és itt, Pusztahencsén tanított néhány évet. Akkoriban sokszor megfordultam erre, néhány hónapig itt is éltem. Ehhez a tájhoz, Tengelic környékéhez is fűz személyes emlék: itt kértem meg annak idején a feleségem kezét... Nyergesújfalun születtem, az a vidék az iparosodás során gyerekkorom óta átváltozott, itt. Tolnában leltem meg újra azokat az élményeket, amiket ott elveszítettem, így hát kedves nekem ez a táj, de alkotótáborba valóban nem szoktam járni, nem nekem való életforma, amit kínál. Ide azért jöttem el, mert a kölesdi kísérletet nagyon nagyra tartom. Véleményem szerint a legnagyobb dolog, ami az elmúlt évtizedekben a magyar képzőművészetben elkezdődött... Egy ilyen kis helyen, egy faluban, néhány lelkes ember munkája nyomán! Bízom benne, hogy nehézség nélkül sikerül folytatniuk, amibe be- lekezdtek. — A kísérlet során az iskolások fogalmazást írnak, ebben leírhatják, hogy milyen élményt szereztek az adott kiállításon... — Amikor rossz napjaim vannak, el vagyok keseredve, előveszem ezeket a kölesdi dolgozatokat, és újra visszatér az alkotókedvem. Olyan tisztán, őszintén, kedvesen írnak a gyerekek, és kiderül írásaikból, hogy nagyon is értik, mit akarnak a képek. Ezek a fogalmazások bizonyítják, hogy érdemes alkotni... Miért tartom olyan nagyra a kölesdi kísérletet? Hát ezért! Mert bebizonyítja, hogy mindenkihez eljuthat a képzőművészet, ha megteremtik rá a lehetőséget! — A kölesdiek Vecsési Sándornak is lereprózták képeit, amit saját maga kommentál egy negyvenperces magnófelvételen. Minden képről mond néhány mondatot: nem magyaráz, segít megközelíteni a művet. Szívesen teszi? — Tudtam, hogy olyan emberek fogják hallgatni, akiket érdekel. * A tengelici park vendége a felnőttek mellett öt kölesdi iskolás. A rajzszakkör legjobbjai. Mindennap rajzol- gatnak, és naponta más művész segít nekik: tanácsokkal, korrigálással. A gyerekek közül ketten ősztől szakmunkástanulók lesznek, egyikőjük, Debreceni János mondja: jó annak, aki megszereti a festészetet, másképpen látja a világot. VIRÁG F. ÉVA Fotó: Komáromi Zoltán Bölcsődék, óvodák Tolnán Rossz körülmények között jót — Szeretnék én is visszamenni a munkahelyemre, ha lehetne, már ősztől. — Érdeklődött már a bölcsődei felvétel felől? — kérdezem az utcán megszólított, kisgyermekét babakocsiban toló fiatal édesanyától. — Még nem. őszintén szólva nem mertem, mert attól félek, hogy elutasítanak. Úgy tudom, hogy elég nagv a túljelentkezés. Nagyon szeretnék már dolgozni, igen rosszul esne a „nem” válasz. Persze előbb-utóbb csak meg kell kérdeznem, hogy mi is a helyzet és sorba kell állni a felvételhez. — Most 27-en állnak sorban — mondja Vereczkei Mártonná, a bölcsőde vezetője. — ősztől ugyanennyien óvodások lesznek, tehát mindenkit fel tudunk majd venni. Tolna és Mözs községekben két bölcsőde működik, hét csoporttal. Az engedélyezett gyermeklétszám száz, úgy, hogy Tolnán hatvan. Mözsön negyven. A felvett gyermekek száma 117. Az igények egyre nőnek és a felmérések szerint az ősztől a jelenlegi feltételek mellett már nem tudnának megfelelni az elvárásoknak. Ezért a bölcsőde melletti, megüresedett lakást alakítják át a bölcsőde céljainak megfelelően. A széles körű társadalmi összefogással folyó munka árán a lakásból két foglalkoztatóterem lesz, aztán gyermekátadó helyiség, vizesblokk és étkező. Ezzel befejeződik — legalább is egyelőre — a bölcsi bővítése, mert a meglévő épületek már nem adnak lehetőséget a terjeszkedésre, a befogadóképesség növelésére. — Ezt megírhatja, ez szégyen, ami Tolnán van az óvodákban. De nem írkálni, hanem csinálni kellene valamit. Ott van a mi utcánkban, a sportterem mögött egy óvoda, azt hiszem a kettes. Szakadozik róla a vakolat. Hiába kedvesek, igyekvők az óvónénik, meg a többi személyzet, ha egyszer rájuk szakad a mennyezet — mondja egy elég ingerült nagypapa. — Ekkora község, majdnem város és rissz-rossz épületekben vannak a gyerekek, ez szégyen. A megye szégyene is. Kicsit megáll a beszédben, tanakodik magában, hogy folytassa-e. — Nem bánom én, ha meg is írja, kimondom. Tolna el van nyomva. Minden csak Szekszárd, meg Dombóvár, meg Tamási, meg tudom is én micsoda, nekünk meg semmi. Ezt a gondot, maga a község, saját erejéből, ha éjjel-nappal társadalmi mun- kázna mindenki, akkor sem tudná megoldani. Most figyeljen ide. Szekszárdon épül az új óvoda, a bölcsőde. Kiknek épül az? A szekszárdiaknak? Kik a szekszárdiak? Akik Bátaszékről, meg Tévéiről, meg Kisdorogról, meg Tolnáról odamentek lakni. Azok gyerekének csinálják a városi óvodát. Tolnáról is elmegy a fiatal, mert Szekszárdon előbb kap a gyereke elhelyezést, meg napközit. Szekszárdon építenek a tolnainak bölcsődét, meg óvodát. Hát nincs igazam? Itt Tolnán kellene megadni a tolnainak azt, amire szüksége van, a tenge- licinek meg Tengelicen. Mert mi van? A tolnai elmegy mondjuk Szekszárdra, a tolnai helyére jön fácánkerti. A fácánkerti helyére meg nem megy senki, mert ott már szinte semmit se kap meg az ember. Ott marad üresen a lakás, a ház. összedűl. A városokban meg ölik egymást a népek a tenyérnyi kis lakásokért. Ez pazarlás. Ezért nem jut pénz óvodára, meg napközire. Egyik oldalon építik a városokban a falusiaknak a házakat, a másik oldalon meg dűlnek ösz- sze a jó falusi házak, vagyis fogynak a lakások. Ha minden faluban építenének bölcsődét, óvodát, a szülőnek volna hol hagyni a gyerekét, amíg dolgozik, akkor negyed ennyien se zsúfolódnának a városokban. Szerintem olcsóbb volna ez a megoldás. Hogy ezt miért nem látják be. Én már annyiszor elmondtam ezt vezető embereknek is. De hiába. Kicsit ugyan elkanyarodott a téma eredeti útjáról, e lelkes honatyai monológ alatt, de megérte, mert a mellék- útról talán jobban látszott a főút vonala. Való igaz. Tolnához méltatlan a legtöbb óvoda. És főleg az ember gyerekéhez. De az a bölcsőde is. A mözsi és a tolnai is régi lakóépületből lett alakítva, és a legtöbb óvoda is. Az állagmegóvás évente tetemes összegeket visz el. Még többet vinne, ha a tanács nem talált volna segítőkre, a szocialista brigádokban. Igen jelentős az azok által végzett munka a bölcsődéknél, de különösen az óvodáknál, melyek állapota különösen rossz. A tolnai 1-es, 3-as és 5-ös számúak állaga annyira rossz, hogy korszerűsítésük teljességgel lehetetlen. Másik négyen bővítéssel, alakítással lehet valamit igazítani, fejleszteni. A nagyközségben és társközségeiben kilenc óvoda működik 16 csoporttal, 35 óvónő vezetése alatt. Tolnán hat óvoda van 11 csoporttal. Mellettük külön óvodája van a PATEX-nek és a selyemgyárnak, melyekbe egyenkint 89 gyerek jár. A tanácsi óvodákba 473 gyerek jár, az előírt 395-tel szemben. A fel- töltöttség — magyarul zsúfoltságot jelent — 120 százalék. A százhúsz százalék ellenére 36 gyereket el kellett utasítani. A legzsúfoltabbak a fácánkerti (160 százalék), a tolnai 6-os számú (137 százalék) és az ugyancsak tolnai 3-as számú, a maga 132 százalékával. Ugyanakkor a 2-es vagy az 5-ös számúban a kihasználtság mértéke a 100 százalék alatt van. Ez azért fordulhat elő — mondják a tanács vezetői —, mert sok szülő nem hajlandó gyermekét távolabbi óvodába vinni, így aztán egyes óvodák túlzsúfoltak, mások pedig üres helyekkel rendelkeznek. Mint már fentebb szóba került, az óvodák többsége elavult, öreg épületben van. Korszerűsítésre nincs lehetőség. így aztán olyan alapvető dolgok, mint a vízöblítéses vécé, vagy mosdó, öltöző is hiányoznak az óvodákból. Rossz körülmények között kell tehát jó munkát végezniük a tolnai bölcsődék és óvodák dolgozóinak. Lehetőleg úgy, hogy a gyermekek minél kevesebb hátrányát érezzék a gondoknak, bajoknak. A helyiségek a lehetőségekhez mérten tiszták, gondozottak, felszereltek. A bölcsődében például 450 forintra rúg az egy gyerekre jutó játékok értéke. Az óvodában valamivel rosszabb a helyzet, bár tavaly 60 ezer forint értékben vásároltak játékot, és sokat segítenek játékok készítésével maguk az óvónők is, valamint az SZMK és a patronáló üzemek szocialista brigádjai. Különösen a GÉM szövetkezet jár az élen. ők a 6-os számú óvodát segítik. Óvodabővítést végeztek és játékokkal legjobban felszereltté tették óvodájukat. A 6-os számú óvodát szeptemberig újabb foglalkoztatóteremmel bővítik, majd a következő évben további kettővel. Mözsön is bővül egy foglalkoztatóval a 2-es. A 6. ötéves tervben pedig egy korszerű óvoda építésének terve szerepel, melynek megépítése után megszüntethetnék a legrosszabb óvodákat és emlékükkel együtt végre elfelejthetnék a ma még sok gondot. ez— Vecsési Sándor, Baranyai László, Szabó Lajos — ugyanarról Mai helyzet
