Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
1979. június 6. ^PÜJSÄG 5 Szakmaváltás Nem is olyan régen még mindennapos volt a tréfa: a kőművesek felkiáltottak a tetőre az ácsoknak, hogy fecskék, repüljetek! A válasz nem váratott magára és rigmusban érkezett: egy kis homok, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész. Ma a lapos tetőkön nem dolgoznak ácsok, és akkor készülnek gyorsan az épületek, ha minél kevesebb rajtuk a homokos-meszes kőművesmunka. És hogy állunk az ésszel? Hát ez kényes — vagy inkább nehéz — kérdés. Minden munkafolyamat szakemberigényét az ott alkalmazott technológia szabja meg. Az iparosodó építőiparnak is be kell járnia az ipar fejlődésének stációit Konkrétabban: itt is elindul a szalag, a lebontott részműveletekkel. A különbség csak annyi, hogy itt a munkadarab — az épület — áll, és a munkás lép eggyel odébb. A részműveletek, a gyorsaság és a pontosság miatt újfajta anyagokat és újfajta embereket kérnek. Olyan embereket, akik a rájuk bízott műveletet hamar megtanulják, és gyorsan, jól végzik el azt. Ennek persze ára van: egy-egy ilyen építőipari munkás nem tud felépíteni egy teljes házat, mint a régi mesterek. KŐMŰVES HELYETT SZERELŐ Most pedig nézzük meg egy lakóépület példáján, hogy igaz-e az előbbi tétel. Kezdjük az alapnál, amit a hagyományos építőiparban kubikosok készítettek ásóval, lapáttal és talicskával. Ma előbb nagy erejű gépekkel tolók egyengetik el a talajt, majd kotrók szedik ki a földet. Az új foglalkozás: nehézgépkezelő — de mögötte ott áll a gépszerelő is. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még kubikosokra is szükség van, ők végzik el a gép után a simító munkát — ez a kevesebb — majd ők betonoznak.) Az ácsok övén szegtáska és szekerce helyett egyre gyakrabban lehet látni csavarkulcsot. A zsaluk a deszkaszálból 10—20 négyzet- méter felületű táblákká nőttek — az anyaguk is kezd „elfémesedni” — ezeket pedig csavarral fogják össze, akár a létraállványokat felváltó alumínium csöveket. Az alap mellé nem kőművesek állnak, hanem szerelők. Hosszú lenne a sor, ezért csak példaként néhány: panelszerelők, alagútzsalu-sze- relők, csúszózsalu-szerelők. Ők megmozdulni se tudnának a darus nélkül. Ahogy végeznek az utolsó szinttel is, úgy nem az ácsok jönnek feltenni a tetőt, hanem a lágyszigetelők látnak hozzá a munkához. A csupasz épületszerkezetben azután, már megjelennek a kőművesek is. Kijavítják a betonban esett hibákat, de az a jó, ha minél kisebb felületet kell dörzsölniük a simí- tóval. Ezután válaszfalakat állítanak (lehetőleg olyat, amit nem kell vakolni), majd behelyezik a nyílászárókat (de nem malterba mártott tégladarabkákkal „prokniz- zák”, hanem szigetelik, szö- gelik, csavarozzák). Hogy mi ezekben a kőművesmunka? Hát a klasszikushoz viszonyítva egyre kevesebb, és egy lelkiismeretes betanított munkás is jól elvégezheti. VAKOLAT HELYETT TAPÉTA Látszólag a villanyszerelők és a csőszerelők munkája hasonlít legjobban a hagyományoshoz. Csak látszólag, hiszen közülük egyre többen közelébe sem mennek a készülő épületnek, hanem a házgyárban vagy az előregyártó műhelyben készítik a szerelvényeket, hogy a helyszínen már csak éppen a kötéseket kelljen elvégezni. A minta utáni csődarabolás, hajlítás, menetvágás — vagy éppen a kapcsolószekrény készítése — pedig kevésbé igényli a szakmunkát. A hagyományos építkezésnél a belső szerelés után következett a vakolás, festés, mázolás és a padozat elkészítése. A vakolat elmaradása azzal jár, hogy glettelés után a falak tapétázhatok (így ezek festése elmarad). A mázolás viszont jórészt még megmaradt, bár kis mennyiségben automata gépen lakkozott ajtólapokat is gyártanak már a házgyári lakásokhoz. A glettelést, tapétázást, mázolást — néhol még az üvegezést is — többnyire egy szakma gyakorlói, a festő-má- zoló szakmunkások végzik. Ezt többszakmásításnak hívják a vállalatoknál, és itt látszólag megtörik a bizonyítandó alapelv. A látszat azonban uniformizált munkát takar és az idő is a specializálódásnak dolgozik. A korábban használatos többféle padozatot (parkett, padló, mozaik, mettlachi) a nagy sorozatú építőipar kettőre redukálta: szőnyeg- és pvc-padló a mai anyag. Burkolok, de rövid gyakorlás után betanított munkások is leragaszhatják mindkettőt. TÖBB SZAKEMBER — JOBB VALLALAT Vázlatos volt a kép, hiszen nem esett szó az elemgyártókról, a betonüzemek és az akár 50 méteres gémkinyúlású autódaruk kezelőiről és még több tucatnyi, korábban ismeretlen szakma képviselőiről. Szakmát írtam, pedig ezek zömét nem tanítják szakmunkásképző intézetekben. Tanfolyamokon és a gyakorlatban sajátítják el a szak- és betanított munkások az új eszközök és anyagok használatát. Visszatérve a bevezető tételhez: az iparban a gépiese- dő és a gépesedő részfolyamatokkal egyidőben megjelentek a korábbinál jóval kvalifikáltabb szakemberek (tervezők, szervezők, beállítok). Nos, az építőiparban is így igaz, azzal a különbséggel, hogy a technikai és technológiai fejlődéshez mérten az iparénál is alacsonyabb a „kiművelt emberfők” számának növekedési üteme. A jól dolgozó kivitelező vállalatokat nem utolsó sorban az különbözteti meg a mögöttük kullogóktól, hogy arányában több mérnököt és közgazdászt foglalkoztatnak. Abíg téglából készültek a falak, a tetőszint elérésekor a kőművesek kitűzték a feldíszített ágat, a gleihnit. Ünnep volt ez a gazdának, ünnep a mesternek, amihez áldomás dukált. Az iparszerű termelés szele elvitte a gleihnit, de cserébe olyan méretű fejlődést hozott, amilyenről korábban álmodni se mertünk. NÉMETH Az utcán is „talpfát lép” Lassú ez a bátaszék—dombóvári személyvonat. Tempója békebeli korszak ráérős hangulatát idézi, van idő arra, hogy a lábad kinyújtsd a szemközti pad alá és kényelmes szünetekkel elbeszélgess a szemben lévővel, míg a távírópóznák ütemesen suhannak az ablak előtt. A kalauz már végigjárt, a felszállók befejezték a fészkelő- dést. Hallgassuk hát Pavlesity Jánost, a pályagondozót, vagy ahogy ö mondja Pavlesity szakit. Arról beszél, hogy a harmadik negyedben jár, megöregedett észrevétlen, mint ahogy néha az évek múlnak, és arról, hogy ha az ember fia sokáig igazítja lépteit a talpfák távolságához, akkor hiába száll le a vasútról, az aszfalton is pontosan akkorát fog lépni, mint a sínek között. Mert a pályagondozó feladata, hogy a pályamesteri szakaszból ráeső részt nap mint nap végigjárja. Ellenőrizze a sínek, a talpfák, az ágyazat állagát, kezelje a nyílt kitérők váltóját, ésatöbbi. Ha rendellenes dologra bukkan, javítsa ki a hibát, ha nem sikerül, jelezze. Hát nagyjából ennyi, hóban, fagyban, rekkenő hőségben, amikor a talpfák kátrányt izzadnak. Az ö szakasza tizenhét kilométer, már huszonhét éve. Akkor kezdte, amikor a vasút még nagy úr volt, nyugdíjas állás, biztos megélhetés, és válogathatott a jelentkezők között, még ha egyszerű geletásról volt is szó. Fölvették, így hát mindennap bejárta a szakaszát, ütemesen lépkedve a talpfákon, megkocogtatva a két szomszédos sínt összekötő hevedert, meghúzva a meglazult tirefon csavarokat. Régebben, míg nem volt vegyszeres gyomirtás, a töltéseken nyeselyőzni is kellett a gazt. Valahogy így, huszonhét éven át. Az apja is vasutas volt. Emlékszik, mikor észrevette, hogy a fater megöregedett. A pályáról jött be az apja a talpfák között. Messziről megismerte csizmás, kimért lépteit: Büszke volt arra, hogy vasutas és a vasúton jár, ha csak gyalog is. Ám a csiz- makoppanások közé, mint azelőtt soha a kövek csörrenése is hallatszott. Pavlesity szaki arra gondolt, megöregedett az apja, ha már a lábát nem emeli olyan magasra, hogy ne rúgja meg a követ. Aztán a minap, hogy járt? Megy be ' szakaszról, a gyerek meg — a fia, várta benn az állomáson. Odaér a pádhoz, a gyerek azt mondja: „Csak nem akarsz az öreg- fiúk meccsére beállni, hogy rúgdosod a köveket?” Hm, méghogy rugdosom? Észre sem vettem — morogja Pavlesity szaki. „De bizony hallottam, hogy csörögnek a kövek" — mondja a fiú. Hát ez így megy, gondoltam. Az ember észre sem veszi és egyszer csak megcsörren lassúdott lába alatt a zúzott kő. Bizony megöregedtünk. Jön a nyugdíj. Pedig szerette, ahogy az elhúzó vonatok szelével megcsapta az olaj, a szénpor és a széngáz szaga, amitől édeskés ízt érzett a szájában. — steiner — Üzemi baleset sorozatos szabályszegésből Rendet az állatok körül! (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Őri István, 19 éves, faddi (Széchenyi u. 13.) lakos, 1979. március 11-én reggel már úgy ment a munkahelyére, hogy otthon megitta a féldeci pálinkáját, majd a 11. számú Volán Vállalat szekszárdi telepén, a munkahelyén, ahol, mint autószerelő dolgozik, ugyancsak fogyasztott szeszes italt, ennek eredményeképpen enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotába került. A kora délelőtti órákban a telephelyen kedve támadt egy kis autókázásra, ezért beült egy ZIL típusú tehergépkocsiba, melyen egy munkatársa javítási munkálatokat végzett és elindult, annak ellenére, hogy sem gyakorlata, sem pedig a tehergépkocsi vezetésére jogosító engedélye nem volt. Közben a vezetőfülke felöli oldalon egy munkatársa lépett fel a lépcsőre. Őri ezt észlelte, tudatában volt, hogy így közlekedni nem szabad, a megengedett 15 km/ó. sebesség helyett, körülbelül 30 km/ó. sebességgel közlekedett a telepen, eltűrve, hogy műi*- katársa a lépcsőn állva utazzon. A haladás közben őri elvesztette uralmát a jármű felett és egy parkoló Skoda tehergépkocsi mellett olyan közéi haladt el, hogy a lépcsőn álló személyt lesodorta, aki ennek következtében súlyos, három hónap alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Szekszárdi Járásbíróság, őri Istvánt, foglalkozás körében elkövetett súlyos testi sértést okozó, gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt, öthónapi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre, niint főbüntetésre, mellék- büntetésül, háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős. TARNÓCZI JÓZSEF A portájukon állatot tartók aggodalmat, kiadást, kárt előzhetnek meg, ha rendet tartanak udvarukban, állataik körül. Számos betegség, az állatok fejlődését, termelését rontó bántalom ugyanis a rend hiánya miatt ütheti fel a fejét, okozhat súlyos károkat. A célszerűen, takarosán elrendezett udvar — ahol helye van a virágos- és veteményeskertnek is — sokféle állatcsoportnak lehet egészséges, tisztán tartható helye. Nem jó, ha a kaputól a hátsó kerítésig szabadon jár, kél mindenféle állat, a kutyától kezdve a különböző baromfiféléig, a sertést, s olykor a szarvasmarhát is beleszámítva. Az udvar helytelen használatát jelzi, ha bottal kell őrködni a takarmányukat fogyasztó kicsi csirkék felett, mert elveri őket az etetőtől a felnőtt baromfi, a kismalac. Gyakori látvány, hogy a sertésnek kiöntött moslékból a kutya lefetyel, a malac nem győzi elhessegetni takarmányának idegen dézsmálóit. Sokféle jószág ilyen együtt-tartásának ki- sebb-nagyobb károk a következményei. Az udvart kerítéssel célszerű részekre osztani. Legjobb, ha minden állatfajnak külön istállója, ólja, vagy épületrésze van. A baromfi például ne tartózkodjék a tehénistállóban, mert ha gümőkóros tyúk is él a többiek között, a tehén tbc- vizsgálata hamis eredményt adhat. A baromfiféle tolla hullik, óvnunk keli tőle a nagyobb állatok környezetét, takarmányát. A sertéstartással foglalkozók jól teszik, ha az ól elé az állatok mozgását lehetővé tevő, szilárd alapzatú, köny- nyen takarítható aklot készítenek, ahol ehet, ihat a jószág. Az udvarra nem célszerű őket kiengedni, különösen esős, sáros időben nem, mert az elcsúszó koca elvetheti malacait, a szoptató pedig sárosán is lefekszik éhes fiai közé. Kifutó, dróthálóval elkerített napozó szükséges a tyúkok, a növendék baromfik ólja elé is. Arra is ügyelni kell, hogy a kutak környéke maradjon száraz. Pocsolyát nem szabad megtűrni az állatok udvarában sem, mert ez tenyész- helye az embert gyötrő és a nyulak legveszélyesebb betegségét — a mixomatózist- terjesztő szúnyogoknak. Az állatok környezetét ne használjuk lomtárnak, rossz edények, fadarabok, háztartási kacatoj gyűjtőhelyének, mert a lomos udvar jó búvóhely a betegségterjesztő, takarmányt dézsmáló patkány, egér számára. Sok kismalacot rágott és csirkét fojtott már meg a patkány, sok fiókát szórtak szét az egérháborította anyanyulak. Az árnyékot adó fák, bokrok hasznosak az állatok részére elkerített udvarrészben is, azonban ki kell irtani a bozótot, a dudvafészkeket, mert ezek a férgek, vérszívó rovarok búvóhelyei. Különösen nagyobb állat- állomány esetében fontos a trágya gondos kezelése, növényi tápanyagának megőrzése. Fontos, hogy kúttól, lakóháztól — a szomszédétól is — minél távolabb kerüljön a beton, vagy fóliával bélelt, ásott trágyagödör. Az istállóból kikerülő szalmás, forgáccsal vegyes trágyát vastagon, kis helyre célszerű rakni, hogy ne száradjon ki. A szalma-, föld-* fóliaborítás lehetővé teszi a kedvező érlelést, tápértékének megőrzését, megakadályozza, hogy legyek, férgek tenyész- helyéül és bűz forrásává váljék. A célszerűen elrendezett, tisztán, rendben tartott porta, s rajta az állatok számára elkerített terület nemcsak megnyugtató látvány: az ember jó közérzete, az állatok egészsége, nyugalma szempontjából is előnyös. DR. GONDA IRÉN Ettől híznak a halak A halat valaha ingyen adta a természet. Csak ki kellett vetni a hálót, leszúrni a varsát, vagy vízbe áztatni á felcsalizott horgot, s máris megvolt az ebédre-, vacso- ráravaló. Valaha így volt, azóta azonban nagyot változott a világ. Ma a halat már úgy tenyésztik, akár a sertést, vagy a baromfit. Lényegében ugyanazt az ételt is kapja. Naponta megterítik az asztalt a Dalmandi Állami Gazdaság paradicsompusztai halastórendszerében is. Hetvennégy katasztrális hold víz ad otthont a halállománynak, táplálékot pedig Varga Ferenc halászmester irányításával, a gazdaság dolgozói. Ottjártunkkor összesen öten. Mostanában bizonyosan több, ezelőtt két héttel 12— 13 mázsa volt a napi adag, amikor kellően fölmelegszik a víz, tehát megnő a halak étvágya is, naponta 18—20 mázsa prizmázott kukoricát kapnak a paradicsompusztai halak. Ez az állandó menü, de úgy látszik nem unják a víz lakói, mert szorgalmasan híznak tőle, hogy aztán halászlé, rácponty, rántott ponty váljék belőlük. Ebben a tórendszerben az egyetlen halfajta a ponty. A tőszomszédságában horgásztavak létesültek, illetve alakulnak az elhagyott és kitisztított tőzegbányák helyén. Kérdésünkre, hogy nem félnek-e a szomszédoktól a tógazdasági halászok? így válaszolnak: amíg falu lesz. temető is lesz, amíg halastó lesz orvhalász is akad. L. Gy. Fotó: Gottvald Károly Megérkezett a haleledel Előbb a csónakba, majd az etetőkarókhoz kerfil az ebéd
