Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
1979. június 6. NÉPÚJSÁG 3 Nyitott családot S Szocialista társadalompolitikánk a családot tekinti a társadalom alapegységének. Nem ok nélkül: a KSH Demográfiai Évkönyvének adatai szerint a húszéves — és ennél idősebb — férfinépesség 77, és a női népesség 69 százaléka hazánkban házas családi állapotú. Az MSZMP Központi Bizottságának 1973. évi határozata, majd az ennek nyomán hozott népesedéspolitikai és szociálpolitikai intézkedések a monogám család erősítését célozzák; azét az intézményét, amely a mai szocialista társadalom igényeinek legmegfelelőbb együttélési és gyermeknevelési forma. Ezt bizonyítják a számok is: 1970-ben csaknem 9 millió ember élt 2,89 millió családban. A család életének, működésének számtalan problémája ismert korunkban, a családi .termeléstől és fogyasztástól a születések számának alakulásán át az életmódig, mi azonban ezúttal csupán a kereső családtag és a munkahely, munka- vállaló és a munkáltató kapcsolatát vizsgáljuk. Egy fővárosi gyár vidéki gyáregységében történt nemrég az alábbi eset: a termékváltás és némi szervezetlenség miatt a gyáregység jelentősen elmaradt a tervteljesítéssel. A gazdasági vezetés — a szakszervezettel egyetértésben — túlórákkal kívánta a gondokat megoldani. Tekintet nélkül a családi, egészségügyi és más körülményekre, valamennyi dolgozónak kötelezően előírták a — havi nem csekély számú! — túlórát Mivel a gyáregység dolgozóinak zöme betanított munkásnő, és ráadásul ingázó, könnyű elképzelni, milyen problémákat okozott családi életükben a hónapokig tartó „hosszú nap”. Az asszonyok eleinte szótlanul tűrtek, lévén legtöbbjüknek ez az első munkahelye, úgy gondolták: a gyár érdeke mindennél előbbre való, s különben is két-három hétfői lesz szó. Ám a harmadik hónap végére elfogyott a türelmük, s ekkor a pártvezetőséghez fordultak segítségért. így derült ki, hogy néhány asszonyt otthon már válással fenyegette a férje; hogy sokan a túlórázás miatt Iekésték a csatlakozást, és csak az éjszakai vonattal tudtak hazajutni; hogy jó néhány családban ijesztően leromlott a gyerekek tanulmányi eredménye, és így tovább. Az áldatlan állapotnak sajnos, mégsem a helyi vezetés bölcs belátása, hanem a szakszervezetek megyei tanácsának ellenőrei vetettek véget. Válóperes bírók, családszociológusok szerint a munkahe- . lyi kollektíva, elsősorban a szocialista brigád az eddiginél jóval többet tehetne a családi életek harmóniájáért. A szocialista brigádmozgalom hármas követelményébe sokkal inkább beletartozik a szocialista erkölcs számonkérése, a szocialista családmodell kialakítása, mint — teszem azt — a közös színházi látogatások erőltetése. Más szavakkal: nem jó munkahelyi vezető, nem jó kollektíva az, amelyik nem veszi észre — vagy elnézi —, hogy dolgozója éveken át erőn felül hajszolja magát, számtalan túlórát, másodállást vállal, esetleg nem riadva vissza még a fusizástól, kontárkodástól sem; hogy egyik-másik brigádtag hónapról hónapra elissza a pénzét csak töredékét látja a család a keresetének; hogy a súlyos családi gondokkal, beteg gyermekkel küszködő munkatársnő végére ért anyagi-fizikai erőtartalékának; hogy az otthonát házilagos kivitelezéssel építő fizikai munkás éveken át napi 18—20 órát dolgozik; hogy a sokgyerekes dolgozó anya kis úttörő korában volt utoljára üdülni. Szinetár Ernő családszociológus ezt írja A családterápia néhány mozzanata című művében: „Védekezni kell a család befelé fordulása, a szociális izoláció ellen. A család . . . legyen nyitott, barátok, rokonok, munkatársak, általában a társadalmi kielégülés felé.” A család nyitottsága azonban nem csak a családtagokon múlik: a környezeten is. A rokonokon, barátokon, munkatársakon. A beosztottaival jóban-rosszban együtt lévő brigádvezetőn; a kapcsolatteremtésben járatosabb szakszervezeti bi- zalmin; a beosztottaiban nemcsak a munkaerőt, hanem az embert is becsülő művezetőkön; az igazgatón, aki amellett, hogy felkészült vezetője egy adott munkahelynek, az sem árt, ha köszön ... DEBRECZENI ÉVA ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooc bűncselekmények legnagyobb hányadát teszik ki. Az új Büntető Törvény- könyv korszerűbb szabályozással kívánja elérni az ilyen cselekmények elkövetőinek gyorsabb, hatékony felelősségre vonását. Az eddig hatályos rendelkezések szerint a vagyon elleni cselekmények bűncselekményt és szabálysértést megvalósító eseteit 500 Ft- os értékhatár választja el. A bírói gyakorlat elemzése azt mutatja, hogy az 500 Ft- ot meghaladó kárt okozó cselekmények egy részénél szükségtelen a bírói eljárás, megfelelő súlyú pénzbírság kiszabásával a szabálysértési felelősségre vonás is hatékony eszköznek látszik. Erre figyelemmel az új Büntető Törvénykönyvet hatályba léptető 1979. évi 5. törvényerejű rendelet lopás, sikkasztás, csalás, jogtalan elsajátítás, szándékos rongálás, orgazdaság és hűtlen kezelés esetén szabálysértési felelősésgre vonást ír elő, ha az elkövetési érték, az okozott kár az 1000 Ft-ot nem haladja meg. A társadalmi vagyon hanyag kezelésének esetén a szabálysértési értékhatár 10 000 Ft, amíg a társadalmi vagyon sérelmére gondatlanságból elkövetett rongálásnál csak 100 000 Ft-ot meghaladó kár okozása esetén van helye büntető eljárásnak. Értékhatárra tekintet nélkül bűncselekménynek minősülnek a bűnszövetségben közveszély színhelyén, üzletszerűen, visszaesőként elkövetett fosztogató jellegű cselekmények. Súlyosabb rendelkezést tartalmaz a törvény az előbb említett elkövetési módok mellett a muzeális tárgyra, a nagyobb, a jelentősebb. és a különösen nagy értékre (ilyen kárt vagy hátrányt okozóan) elkövetett bűncselekményekre. A rablástól elválasztva, külön rendelkezéseket tartalmaz a törvény azzal szemben, aki mást úgy foszt ki, hogy evégből a sértettet lerészegíti, illetőleg az erőszak, fenyegetés hatása alatt álló személyt megkárosítja, Újszerű a gépjármű önkényes elvitelének itörvényi szabályozása. Büntető rendelkezést tartalmaz végül a törvény a hitel fedezetét elvonó cselekményekkel szemben is. Az új Büntető Törvény- könyv végül külön fejezetben szabályozza a honvédelmi kötelezettség elleni bűn- cselekményeket, és a katonai bűncselekményeket. Mindezekkel együtt öleli fel a társadalomra veszélyes cselekményeknek azt. a körét, amelyekkel szemben a társadalom védelmét biztosítani kívánja. Dr. Molnár István a Paksi Járásbíróság elnöke (Folytatjuk) A fürdés tilos / Emberek, gépek a napon Az agárdi hídnál csónakba szádunk. Az „ötven lovas” Wartburg-motor szinte repít a vízen. Meleg van. Persze ez a kijelentés semmit sem fejez ki abból a június eleji, mégis júliusi erejű napsütésből, ami ostromolja a vidéket. A parton elúszó erőgépek teteje szikrázva veri vissza a napfényt, de a felhevült fém így is katlanná változtatja a fülke belsejét, izzasztja a bent ülőket. SÍP»*, . ha nem is hajón, de vízen vagyok. A Sió és a Sárvíz találkozása alatt néhány tucat méterrel dolgozik a szakasz legnagyobb kotrógépe, az UB— I-es. A huszonnégy méteres daru játszi könnyedséggel dobja vízbe a több mázsás kanalat, hogy aztán egyetlen merítésre jó köbméter iszapot zúdítson ki a partra. Kikötünk. Visnyei József leállítja a medergyötrő masináját, mert a markolót hajtó hatalmas motor zúgásában nem értenénk egymás szavát. — Tizenhárom éve itt dolgozom a Dél-dunántúli Vízügynél — mondja. — Most úri dolgunk van, mert Decs- ről mindennap kijárhatok, este pedig irány haza. Nincs messze. A Wartburgommal alig huszonöt perc az út. — Mennyi iszapot szednek ki naponta? — Napi négyszáz köbméter a norma. Azt mindig teljesítjük. — Árnyékba hova mennek? — nézek végig a kopár parton, amelynek egyhangú barnaságát még egy fűcsomó se töri meg. — A gép alá — nevet rám. — Máshol itt a közelben nincs árnyék, csak part meg víz, hosszú kilométereken. — Fürdött már az idén a Sióban? — Nem én. Egyébként se szabad. Tavaly az egyik kubikos belefulladt a vízbe. Nem itt nálunk történt, de azért itt is megtiltották a fürdést. Nem mondom, ésszerű döntés. Ilyenkor a megbolygatott meder tele van örvénnyel, gödrökkel, tényleg jobb nem belemenni. Viszont halászni szoktunk. — Halászni? — Igen. Persze nem készakarva. Előfordul, hogy a markoló kiszed egy-egy halat. Ketten könnyebb megbirkózni a vastag acélsodrony erejével A parti iszapban aztán megfogjuk. A jó múltkor kiemeltünk egy hetvenöt centis angolnát. Este, itt a parton megsütöttük. Régen ettem olyan jót. A gép mögött idősebb férfi győzködik egy olajoshordóval. A felszántott talajon nehéz a hordót gurítani, inkább csak löködni, ráncigálni lehet. Marosi Mihály mégis boldogul vele. Amikor a partoldalban megállunk beszélgetni; kannái, zsírzói katonás vonalban sorakoznak mellettünk. — Azt mondják, maga lakik legközelebb a munkahelyéhez. — Hát az biztos, hogy gyalog is hamar hazaárek, mert sióagárdi vagyok. . — Mióta dolgozik a vállalatnál? — Amikor itt elkezdtek berregni a gépek, akkor döntöttem el, hogy átjövök. Tavaly július 31-én léptem be a vízügyhöz. — És előtte? — A Patyolatnál voltam Szekszárdon. Nézem napcserzette, egészséges arcát, hatalmas kérges kezeit. A kérdés önkéntelen. — Mi az eredeti foglalkozása? — A földdel dolgoztam világéletemben. Most is van négyezer öl kukoricám. Kell az állatoknak. Tüdja kora reggel állattenyésztő, napközben zsírzó-kenő munkás, este és hétvégén pedig földműves vagyok. Még öt évem van a nyugdíjig. Azt szeretném itt eltölteni. Addigra a gyerekek is elindulnak, már nem kell támogatni őket, akkor talán már a tizennyolc hízót se fogom évente fölnevelni. Esetleg csak annyit, amennyi a családnak kell. De . .■m-* A távolban két földgyalu úszik. hát ne engem faggasson. Kérdezze a Jóskát, a rocsóst. az még Kiváló Dolgozó is. — Kiváló rocsós? — kérdezem, amikor újra vízre- szállunk. — Nem itt kaptam — neveti el magát. — Még a Dunán dolgoztam akkor — mondja Takács József. — A vízügynél, de más munkaterületen. Uszálykormányosként hordtam a sódert. Két éve, áthelyezéssel jöttem ide. — Hajós volt, jelenlegi járművét a legjobb szándékkal sem lehet hajónak nevezni. Nem hiányzik a nagy víz, az igazi hajó? — Nem. Ha ott maradok, csak hét végén láthatom a családot. így minden este otthon vagyok. Nem múlik nap, hogy ne játszhatnék a fiammal. Hét végén lesz a névadója. Már a hídon túl járunk. A parton, a Leányvár árnyékában emberek dolgoznak. A pótkocsis Ifákról vízbe döntött hatalmas kőtömböket hosszú farudakkal emelgetik, billentik helyre. A kanyarban kővel kell a partot védeni, mert évente több száz köbméter földet elmosna és lassan nincs már miből. A vízpart nekiszorult a Leányvár tizenöt-húszméteres földfalának. Ha nem védenék, néhány év múlva a Sió már a magas partot ostromolná. Takács Jóska, eddig hallgatagon szemlelte a látványt. Most újra megszólal. — Azért nehéz a hajósélettel szakítani. Ha néha itt találkozom egy-egy komolyabb vontatóval, uszállyal, majd a szívem szakad meg. Hozzám nőtt a víz. A szakítást, csak így lehet elviselni, hogy azért a vízen megmaradtam. A rocsóval hordom a főnököket, a mérnököket, mi tűzzük ki az új szakaszt, ahogy halad a munka, fgy, ha nem is hajón, de vízen vagyok egész nap. Itt pedig mindig történik valami. Más munkát el se tudnék képzelni. Vízről a part Hatalmas ívben megfordulunk. A partról az emberek amerre elhaladunk, integetnek, bekiabálnak Jóskának. A motor zúgásában ritkán érteni a szavukat. A hídnál kikötünk. Mire felkapaszkodom a partra, a csónak orrába tűzött nemzetiszínű zászló már a Sárvíz torkolatnál lengedezik. Delelőn áll a nap. A Leányvár alján, a fák alatt két Zsiguli, egy Trabant és egy Wartburg hűsöl. Az emberek a napon dolgoznak. TAMÁSI JÄNOS
