Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-06 / 130. szám

1979. június 6. NÉPÚJSÁG 3 Nyitott családot S Szocialista társadalompolitikánk a családot tekinti a tár­sadalom alapegységének. Nem ok nélkül: a KSH Demográfiai Évkönyvének adatai szerint a húszéves — és ennél idősebb — férfinépesség 77, és a női népesség 69 százaléka hazánkban házas családi állapotú. Az MSZMP Központi Bizottságának 1973. évi határoza­ta, majd az ennek nyomán hozott népesedéspolitikai és szo­ciálpolitikai intézkedések a monogám család erősítését céloz­zák; azét az intézményét, amely a mai szocialista társadalom igényeinek legmegfelelőbb együttélési és gyermeknevelési forma. Ezt bizonyítják a számok is: 1970-ben csaknem 9 mil­lió ember élt 2,89 millió családban. A család életének, működésének számtalan problémája ismert korunkban, a családi .termeléstől és fogyasztástól a születések számának alakulásán át az életmódig, mi azonban ezúttal csupán a kereső családtag és a munkahely, munka- vállaló és a munkáltató kapcsolatát vizsgáljuk. Egy fővárosi gyár vidéki gyáregységében történt nemrég az alábbi eset: a termékváltás és némi szervezetlenség miatt a gyáregység jelentősen elmaradt a tervteljesítéssel. A gaz­dasági vezetés — a szakszervezettel egyetértésben — túlórák­kal kívánta a gondokat megoldani. Tekintet nélkül a családi, egészségügyi és más körülményekre, valamennyi dolgozónak kötelezően előírták a — havi nem csekély számú! — túlórát Mivel a gyáregység dolgozóinak zöme betanított munkásnő, és ráadásul ingázó, könnyű elképzelni, milyen problémákat okozott családi életükben a hónapokig tartó „hosszú nap”. Az asszonyok eleinte szótlanul tűrtek, lévén legtöbbjüknek ez az első munkahelye, úgy gondolták: a gyár érdeke mindennél előbbre való, s különben is két-három hétfői lesz szó. Ám a harmadik hónap végére elfogyott a türelmük, s ekkor a párt­vezetőséghez fordultak segítségért. így derült ki, hogy néhány asszonyt otthon már válással fenyegette a férje; hogy sokan a túlórázás miatt Iekésték a csatlakozást, és csak az éjszakai vonattal tudtak hazajutni; hogy jó néhány családban ijesz­tően leromlott a gyerekek tanulmányi eredménye, és így to­vább. Az áldatlan állapotnak sajnos, mégsem a helyi vezetés bölcs belátása, hanem a szakszervezetek megyei tanácsának ellenőrei vetettek véget. Válóperes bírók, családszociológusok szerint a munkahe- . lyi kollektíva, elsősorban a szocialista brigád az eddiginél jó­val többet tehetne a családi életek harmóniájáért. A szocia­lista brigádmozgalom hármas követelményébe sokkal inkább beletartozik a szocialista erkölcs számonkérése, a szocialista családmodell kialakítása, mint — teszem azt — a közös szín­házi látogatások erőltetése. Más szavakkal: nem jó munka­helyi vezető, nem jó kollektíva az, amelyik nem veszi észre — vagy elnézi —, hogy dolgozója éveken át erőn felül haj­szolja magát, számtalan túlórát, másodállást vállal, esetleg nem riadva vissza még a fusizástól, kontárkodástól sem; hogy egyik-másik brigádtag hónapról hónapra elissza a pénzét csak töredékét látja a család a keresetének; hogy a súlyos családi gondokkal, beteg gyermekkel küszködő munkatársnő végére ért anyagi-fizikai erőtartalékának; hogy az otthonát házilagos kivitelezéssel építő fizikai munkás éveken át napi 18—20 órát dolgozik; hogy a sokgyerekes dolgozó anya kis úttörő korában volt utoljára üdülni. Szinetár Ernő családszociológus ezt írja A családterápia néhány mozzanata című művében: „Védekezni kell a család befelé fordulása, a szociális izoláció ellen. A család . . . legyen nyitott, barátok, rokonok, munkatársak, általában a társa­dalmi kielégülés felé.” A család nyitottsága azonban nem csak a családtagokon múlik: a környezeten is. A rokonokon, barátokon, munkatár­sakon. A beosztottaival jóban-rosszban együtt lévő brigád­vezetőn; a kapcsolatteremtésben járatosabb szakszervezeti bi- zalmin; a beosztottaiban nemcsak a munkaerőt, hanem az embert is becsülő művezetőkön; az igazgatón, aki amellett, hogy felkészült vezetője egy adott munkahelynek, az sem árt, ha köszön ... DEBRECZENI ÉVA ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooc bűncselekmények legna­gyobb hányadát teszik ki. Az új Büntető Törvény- könyv korszerűbb szabályo­zással kívánja elérni az ilyen cselekmények elkö­vetőinek gyorsabb, hatékony felelősségre vonását. Az eddig hatályos rendel­kezések szerint a vagyon el­leni cselekmények bűncse­lekményt és szabálysértést megvalósító eseteit 500 Ft- os értékhatár választja el. A bírói gyakorlat elemzése azt mutatja, hogy az 500 Ft- ot meghaladó kárt okozó cselekmények egy részénél szükségtelen a bírói eljárás, megfelelő súlyú pénzbírság kiszabásával a szabálysérté­si felelősségre vonás is ha­tékony eszköznek látszik. Erre figyelemmel az új Bün­tető Törvénykönyvet hatály­ba léptető 1979. évi 5. tör­vényerejű rendelet lopás, sikkasztás, csalás, jogtalan elsajátítás, szándékos rongá­lás, orgazdaság és hűtlen kezelés esetén szabálysértési felelősésgre vonást ír elő, ha az elkövetési érték, az okozott kár az 1000 Ft-ot nem haladja meg. A társa­dalmi vagyon hanyag keze­lésének esetén a szabálysér­tési értékhatár 10 000 Ft, amíg a társadalmi vagyon sérelmére gondatlanságból elkövetett rongálásnál csak 100 000 Ft-ot meghaladó kár okozása esetén van helye büntető eljárásnak. Értékhatárra tekintet nél­kül bűncselekménynek mi­nősülnek a bűnszövetségben közveszély színhelyén, üzlet­szerűen, visszaesőként elkö­vetett fosztogató jellegű cse­lekmények. Súlyosabb rendelkezést tartalmaz a törvény az előbb említett elkövetési módok mellett a muzeális tárgyra, a nagyobb, a jelen­tősebb. és a különösen nagy értékre (ilyen kárt vagy hát­rányt okozóan) elkövetett bűncselekményekre. A rablástól elválasztva, külön rendelkezéseket tar­talmaz a törvény azzal szemben, aki mást úgy foszt ki, hogy evégből a sértettet lerészegíti, illetőleg az erő­szak, fenyegetés hatása alatt álló személyt megkárosítja, Újszerű a gépjármű önké­nyes elvitelének itörvényi szabályozása. Büntető ren­delkezést tartalmaz végül a törvény a hitel fedezetét el­vonó cselekményekkel szem­ben is. Az új Büntető Törvény- könyv végül külön fejezet­ben szabályozza a honvédel­mi kötelezettség elleni bűn- cselekményeket, és a katonai bűncselekményeket. Mindezekkel együtt öleli fel a társadalomra veszélyes cselekményeknek azt. a kö­rét, amelyekkel szemben a társadalom védelmét bizto­sítani kívánja. Dr. Molnár István a Paksi Járásbíróság elnöke (Folytatjuk) A fürdés tilos / Emberek, gépek a napon Az agárdi hídnál csónakba szádunk. Az „ötven lovas” Wartburg-motor szinte repít a vízen. Meleg van. Persze ez a kijelentés semmit sem fejez ki abból a június eleji, mégis júliusi erejű napsütésből, ami ost­romolja a vidéket. A parton elúszó erőgé­pek teteje szikrázva veri vissza a napfényt, de a felhevült fém így is katlanná vál­toztatja a fülke bel­sejét, izzasztja a bent ülőket. SÍP»*, . ha nem is hajón, de vízen vagyok. A Sió és a Sárvíz találko­zása alatt néhány tucat mé­terrel dolgozik a szakasz leg­nagyobb kotrógépe, az UB— I-es. A huszonnégy méteres daru játszi könnyedséggel dobja vízbe a több mázsás kanalat, hogy aztán egyet­len merítésre jó köbméter iszapot zúdítson ki a partra. Kikötünk. Visnyei József leállítja a medergyötrő ma­sináját, mert a markolót haj­tó hatalmas motor zúgásában nem értenénk egymás szavát. — Tizenhárom éve itt dol­gozom a Dél-dunántúli Víz­ügynél — mondja. — Most úri dolgunk van, mert Decs- ről mindennap kijárhatok, este pedig irány haza. Nincs messze. A Wartburgommal alig huszonöt perc az út. — Mennyi iszapot szednek ki naponta? — Napi négyszáz köbméter a norma. Azt mindig telje­sítjük. — Árnyékba hova mennek? — nézek végig a kopár par­ton, amelynek egyhangú bar­naságát még egy fűcsomó se töri meg. — A gép alá — nevet rám. — Máshol itt a közelben nincs árnyék, csak part meg víz, hosszú kilométereken. — Fürdött már az idén a Sióban? — Nem én. Egyébként se szabad. Tavaly az egyik ku­bikos belefulladt a vízbe. Nem itt nálunk történt, de azért itt is megtiltották a für­dést. Nem mondom, ésszerű döntés. Ilyenkor a megboly­gatott meder tele van ör­vénnyel, gödrökkel, tényleg jobb nem belemenni. Viszont halászni szoktunk. — Halászni? — Igen. Persze nem kész­akarva. Előfordul, hogy a markoló kiszed egy-egy halat. Ketten könnyebb megbir­kózni a vastag acélsodrony erejével A parti iszapban aztán meg­fogjuk. A jó múltkor kiemel­tünk egy hetvenöt centis an­golnát. Este, itt a parton megsütöttük. Régen ettem olyan jót. A gép mögött idősebb férfi győzködik egy olajoshordóval. A felszántott talajon nehéz a hordót gurítani, inkább csak löködni, ráncigálni lehet. Ma­rosi Mihály mégis boldogul vele. Amikor a partoldalban megállunk beszélgetni; kan­nái, zsírzói katonás vonalban sorakoznak mellettünk. — Azt mondják, maga la­kik legközelebb a munkahe­lyéhez. — Hát az biztos, hogy gya­log is hamar hazaárek, mert sióagárdi vagyok. . — Mióta dolgozik a válla­latnál? — Amikor itt elkezdtek berregni a gépek, akkor dön­töttem el, hogy átjövök. Ta­valy július 31-én léptem be a vízügyhöz. — És előtte? — A Patyolatnál voltam Szekszárdon. Nézem napcserzette, egész­séges arcát, hatalmas kérges kezeit. A kérdés önkéntelen. — Mi az eredeti foglalko­zása? — A földdel dolgoztam vi­lágéletemben. Most is van négyezer öl kukoricám. Kell az állatoknak. Tüdja kora reggel állattenyésztő, nap­közben zsírzó-kenő munkás, este és hétvégén pedig föld­műves vagyok. Még öt évem van a nyugdíjig. Azt szeret­ném itt eltölteni. Addigra a gyerekek is elindulnak, már nem kell támogatni őket, ak­kor talán már a tizennyolc hízót se fogom évente föl­nevelni. Esetleg csak annyit, amennyi a családnak kell. De . .■m-* A távolban két földgyalu úszik. hát ne engem faggasson. Kér­dezze a Jóskát, a rocsóst. az még Kiváló Dolgozó is. — Kiváló rocsós? — kér­dezem, amikor újra vízre- szállunk. — Nem itt kaptam — ne­veti el magát. — Még a Du­nán dolgoztam akkor — mondja Takács József. — A vízügynél, de más munkate­rületen. Uszálykormányosként hordtam a sódert. Két éve, áthelyezéssel jöttem ide. — Hajós volt, jelenlegi jár­művét a legjobb szándékkal sem lehet hajónak nevezni. Nem hiányzik a nagy víz, az igazi hajó? — Nem. Ha ott maradok, csak hét végén láthatom a családot. így minden este ott­hon vagyok. Nem múlik nap, hogy ne játszhatnék a fiam­mal. Hét végén lesz a név­adója. Már a hídon túl járunk. A parton, a Leányvár árnyéká­ban emberek dolgoznak. A pótkocsis Ifákról vízbe dön­tött hatalmas kőtömböket hosszú farudakkal emelgetik, billentik helyre. A kanyar­ban kővel kell a partot véde­ni, mert évente több száz köbméter földet elmosna és lassan nincs már miből. A vízpart nekiszorult a Leány­vár tizenöt-húszméteres föld­falának. Ha nem védenék, néhány év múlva a Sió már a magas partot ostromolná. Takács Jóska, eddig hall­gatagon szemlelte a látványt. Most újra megszólal. — Azért nehéz a hajós­élettel szakítani. Ha néha itt találkozom egy-egy komo­lyabb vontatóval, uszállyal, majd a szívem szakad meg. Hozzám nőtt a víz. A szakí­tást, csak így lehet elviselni, hogy azért a vízen megma­radtam. A rocsóval hordom a főnököket, a mérnököket, mi tűzzük ki az új szakaszt, ahogy halad a munka, fgy, ha nem is hajón, de vízen vagyok egész nap. Itt pedig mindig történik valami. Más munkát el se tudnék képzel­ni. Vízről a part Hatalmas ívben megfordu­lunk. A partról az emberek amerre elhaladunk, integet­nek, bekiabálnak Jóskának. A motor zúgásában ritkán érteni a szavukat. A hídnál kikötünk. Mire felkapaszkodom a partra, a csónak orrába tűzött nemzeti­színű zászló már a Sárvíz torkolatnál lengedezik. Delelőn áll a nap. A Leányvár alján, a fák alatt két Zsiguli, egy Trabant és egy Wartburg hűsöl. Az emberek a napon dol­goznak. TAMÁSI JÄNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom