Tolna Megyei Népújság, 1979. június (29. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-05 / 129. szám
4 ^PÜJSÄG 1979. június 5. Moziban Sógorok, sógornők Kossuth-könyvek r Irószemmel 1978 Rádió Június S-tíl 11-ii Kiállítás A tanulság: több éves unalmas házasélet után lehet az ember még szerelmes (persze. valaki másba), valamint, hogy ne bízzunk túlságosan férjünk szelíd tekintetében és hitvesünk szolid szőkeségében. Az Humanité Dimanche kritikusa ezenkívül úgy vélekedik a Sógorok, sógornők című filmről, hogy „egészen új hangot üt meg ez a film a francia filmművészetben. Rombol és üdít, a százszor szent „családot” kérdőjelezi meg... Ha csak úgy elmesélnénk a film történetét, nagyon könnyednek tűnne... Hősei bátran szakítanak a képmutatással, monotóniával, az örökös hazugsággal. Igen jól sikerült film ez, különösen Maria-Christine Barrault és Victor Lanoux ragyog benne.” Ha azért nem olyan „igen jól sikerült” film is Jean- Charles Tacchella 1975-ben készült alkotása, mindenesetre igen jól eltalálta témáját. Manapság divat — nemcsak Franciaországban — a házasság válságáról beszélni, a társaskapcsolatok módozatain elmélkedni és az úgynevezett házastársi hűség határait — legalább elméletben — megmozgatni. A példákkal illusztrált, mókás hangvételű, csinos Tachella-film pedig éppen ezekről szól. Állásfoglalása világos: megveti a hagyományos futó viszonyokat, amelyeket nagy titokban bonyolítanak le az érdekelt felek. Teljes rokon- szenve szelíd tekintetű tánctanárjáé és szolid, szőke titkárnőjéé, akik a család és a világ nyilvánossága előtt lesznek szerelmesek egymásba, majd látványosan el is vonulnak — a szent nagycsalád karácsonyi -mulatságáról — valahová, nyilván új életet kezdeni. Miközben szeretettel ábrázolja főhőseinek bontakozó érzelmeit, nem felejtkezik meg a hősök házastársairól, valamint azok gyermekeiről sem. őket kevésbé szereti, és mivel a férjnek, feleségnek is van a „számláján” néhány kaland, nem foglalkozik lelki gondjaikkal. A gyerekek néma szereplők, mintha Francia- országban kevésbé lennének fontosak a szülők számára, a házasság szempontjából, mint máshol. Szóval: éljen a szerelem, az elhagyott házastársak pedig majd megvigasztalódnak, üzeni Tacchella könnyed filmje, és a moziból kijövet ezúttal csupa elragadtatott dicsérő szót hallottam, különösen a fiatal évjáratú nézők szájából; ők bizonyára nem voltak még egyszer, sem elhagyva... VIRÁG F. É. Csütörtökön nyílt meg Szekszárdon, a Szinyei Merse teremben Sági Sándor festőművész kiállítása. A művészről, aki 1917-ben született Csong- rádon, így ír Pogány ö. Gábor, egy egri kiállítás kapcsán: „Megjelenítő képességei talán virágcsendéletein vizsgáznak a legmeggyőzőbben, a szirmok könnyed vagy súlyos, halvány vagy tüzes foltjai pompás színjátékká teljesednek ki műveiben, gyöngédség és meghatottság éppen úgy felfedezhető bennük, mint lendület, bőség, derű, akaraterő. Következetes realizmusa jó közérzetet tükröz, s azt bizonyítja, hogy a művészet sokat tehet az emberi lét biztató értelmezéséért.” Jövő héten a Premier című filmről írunk A Kossuth Könyvkiadó immár rendszeresen jelenteti meg az ünnepi könyvhéten az „Irószemmel” kötetet, válogatást az előző év legjobb riportjaiból. Az idén már az ünnepi könyvhetek első napjaiban hiánycikké vált a kötet, amelynek 340 oldalán huszonkét szerző huszonhét műve ad keresztmetszetet a mai magyar valóságról és a riport műfajának jelenlegi állásáról. Pályakezdő fiatalokkal és sérelmeket őrző nyugdíjasokkal, többemeletes saját házban élőkkel és az új negyedek telepeseivel ismerkedhet meg az olvasó a riportválogatásból. Egyszerű emberekről, kétkezi munkásokról szól az írások zöme, de a felvetett problémák egyúttal arról is hírt adnak, hogy milyen kérdések foglalkoztatják a mai magyar értelmiséget. Zömében országos lap :ban jelentek meg tavaly á kötet riportjai, de van köztük néhány, vidéki folyóiratból választott írás is. Azok a közéleti érdeklődésű olvasók, akik nem elégednek meg azzal, hogy átélik, hanem ismerni is szeretnék mindennapjaink történelmét, élvezettel olvashatják a Kossuth Kiadó eme könyvheti újdonságát. Duna-múzeum Esztergomban Esztergomban van már az a gazdag anyag, amelyből Duna- miúzeumot rendeznek be az egyik ottani, restaurálás alatt álló műemlék épületben. Méltóbb helyet aligha találhattak volna az új múzeum számára, mint Esztergomot hiszen igen sok, a Dunához fűződő emléket tártak fel és őriznek ebben a városban. Ugyanakkor még gazdagabbá válik Esztergom ritka értékű történelmi, képző- és iparművészeti gyűjteményeket magába foglaló múzeumi hálózata. Az új, állandó kiállítás a Duna kialakulásának ismertetése, valamint a folyó mentén űzött foglalkozások emlékeinek bemutatása mellett nagy helyet szentel a magyar vízügyi mérnökök Világviszonylatban is úttörő munkásságának. Képzőművészeti alkotásokkal, korabeli térképekkel, hajók és szerszámok modelljeivel, régészeti emlékekkel érzékeltetik majd, hogy a Duna és vízrendszere sokezet éven át nemcsak fontos vizi útja. védővonala, hanem bő táplálkozási forrása volt az embernek. A Duna-múzeumban a 300 négyzetméternyi állandó kiállítási terület mellett közművelődési és olvasóhelyiség várja majd a látogatókat. Audiovizuális berendezések segítségével rendszeresen bemutatják itt a csehszlovák—magyar együttműködéssel épülő gabcsdkovó— nagymarosi vízlépcsőrendszer munkálatait is. Látható lesz majd, milyen fontos szerepet kap az új létesítmény abban, hogy a Rajna—Majna—Duna csatorna megnyitásával transzkontinentális vizi úttá válhasson a Duna. Könyv H Monte Cassíno-i csata Sajnos ahhoz a nemzedékihez tartozom, mely nagyon jól emlékszik a II. világháború véres mozzanatára, a Monte Cassinó-i csatára. A német hadvezetés 1944-ben ezen a — korábban csak felbecsülhetetlen értékű műemlék kolostoráról ismert — helyen hónapokra megállította az Itáliában előretörő szövetségeseket. A németek jó katonák voltak, ezt ellenségeik se vitatták, és itt különösen azoknak bizonyultak. Mi akkoriban a „másik” oldalon álltunk (ugyancsak sajnos), így korabeli emlékeim, nagyon sokakéval együtt, az akkori adatközlésekre támaszkodtak. A tények megismertetése terén ismét nagyon jó szolgálatot tett a Kossuth Kiadó „Népszerű történelem” sorozatának legújabb kötetével, melyet az időközben meghalt Melchior Wankowicz lengyel haditudósító írt. Monte Cassinót a szövetségesek hadrendjében harcoló lengyel alakulatok vették be, amit nem tudtam. Azt nem kell hangsúlyozni, hogy Magyarországon minden könyv fokozott érdeklődésre számíthat, mely lengyel barátaink történelmének valamelyik mozzanatával foglalkozik, Ebben az esetben azonban nyugodtan félre lehet tenni a sok százados múltból táplálkozó szubjektív érzelmeket. Wankowicz kitűnő haditudósító, sőt azzal a megállapítással se túlzók, ha azt mondom, hogy író. Bár ez utóbbi ellen ő maga tiltakozik. Könyve a nem katona számára is érdekes, pontos eséményleírfs, amin átsüt az író állandó személyes jelenlétének ereje. Közben maga is problémá- zik. A számlálhatatlanadik roham leírása után felsóhajt: „Amíg a könyvben idáig eljutottunk, hányszor olvastunk hasonló mondatokat! Az ilyesmi már olyan egyhangúnak tűnik, mint a partot mosó hullámverés. Bizonyára már az olvasó is unja. Hogyan nyúljunk hát emlékeinkhez, és miként adjuk át őket az utánunk következőknek?” • Körülbelül úgy, ahogy ő teszi. Például: „Jobbra, a hátunkban, egy nehézlégvédelmi üteg tüzel, s ha az ember aludni akar nincs rosszabb egy nehézlégvédelmi ütegnél... Egyébként mindert viszonylagos. Egy kanadai mesélte, hogy egy alkalommal többedma- gával édesdeden aludt — nehézlégvédelmi üteg árnyékában. Éjfél körül ellépegetett előttük egy éktelenül nyávogó kandúr, mindnyájan felébredtek, s ki mi tudott, azt vágott a macskához.” Aki bármilyen rövid időre bár, de belekóstolt már az emberiség legvéresebb tevékenységébe, a*háborúba, az jól tudja, hogy ilyen jellegzetességekről csak a legszemélyesebb tapasztalat birtokában lehet hírt adni. Wankowicz könyve a II. világháború eseményeiről szóló legjobb beszámolók élvonalába tartozik. (Oldás) Könyv-, színházi és filmkritikáknak az a közös sorsuk, hogy soha nem tehetnek mindenki kedvére. Szerzőiknek vállalniok kell a jogos ellenvélemény kockázatát. Ugyanez vonatkozik a rádió adásainak ismertetőjére is, aki ebben az esetben — és már nem először — arra akarja felhívni a figyelmet, hogy véleménye szerint a műsorok szerkesztői elismerésre érdemes sokoldalúsággal törekednek kielégíteni a hallgatók igényeit, melyekkel kapcsolatban a legkevesebb azt mondani, hogy azok sokoldalúak. Előre tal- tózva a lapokban és az RTV újságban megjelenteknél bőségesebben rendelkezésünkre álló programokban, természetesen meg se próbáltunk a sokoldalúság igényével fellépni. A mától jövő hétfőig terjedő időszakból csupán néhány műsorra hívjuk fel a figyelmet. Olyanokra, melyeket tőlünk telhetőén meghallgatunk és a magunk ízlése, érdeklődése alapján másoknak is meghallgatásra javasolunk. Bár alighanem túlzás egy nemrég hallott vélemény, mely szerint Magyarországon csak olyan ember van, akinek autója volt, van, vagy lesz: — a gépkocsik iránti érdeklődés többnyire még olyanokban is él, akik egész biztosan egy negyedik csoportba sorolhatók: — vagyis sose lesz gépkocsijuk. Ma 12.35-kor a Kossuth rádió „Törvény- könyv” műsorában Kapás Irén „Mennyit ér egy autó?” címmel a februári rendelet el„ő kárvallottjaival foglalkozik és ezen belül a tiltott autósügyletek következményeivel. • Szerdán este, meglehetős későn, 22.45-kor ugyancsak a Kossuthon lesz hallható Márvány i Péter riportja a „Társ- talan művészetek”. A művészeti főiskolák múlt havi második szentendrei fesztiválja nyomán azt tudakolja, bogozza, hogy a különböző főiskolák hallgatói mennyire nyitottak a társművészetek iránt. Egyáltalán érdeklik-e őket azok. vagy a maguk módján „szakbarbárok” maradnak? Csütörtökön (Kossuth. 11.24) a „Cserebere” ígér sokat. Egy korábbi műsorral, mely a lakáscserék jogi szabályozásáról szólt, a Budapesti Ügyvédi Kamara nem értett egyet. Most annak elnöke mondja el Tarnói Gizella mikrofonja előtt, hogy miért nem? A turistaházak témájának lassan már „szakálla nő”, olyan öreg. Turistaházak vannak, de maholnap már csak elvben. Ugyanakkor minden lehetséges módon csábítjuk turistáskodásra honfitársainkat. Hol szálljanak meg, ha pedig nem tudnak, miért nem tudnak? Erről hallhatunk vasárnap 15.30-kor a Petőfi rádió hullámhosszán. A hőségtől támolyogva mostanában sokan feltették maguknak a kérdést: Nehéz-e az időjárást megjósolni? Erről szól majd jövő hétfőn, június ll-én 17 órakor a Kossuth rádió „Világablak” című beszélgetése. Jó rádiózást! O. I. Színházi esték v ' ______ A kiviilálló Szezon végi hangulat: egyetlen árva kézzel írott falragasz igyekszik felhívni a figyelmet a pécsi színház előadására, a műsorfüzet az utolsó pillanatban készült el, elég hiányosan, a nézőtéren pedig bizony nem sokan vagyunk a rekkenő hőségben. Pedig Sükösd Mihály drámája nagyobb figyelmet érdemelne, szándékában feltétleniül. A Kívülálló ugyanis az árulás lélektani drámája, s arra válaszol, mivé kell válnia annak, aki úgy véli, hogy a jogtalanság oldalán is megtalálhatja helyét. A helyzet a végsőkig kiélezett: Vancsura Mihály a Tanácsköztársaság leverése után felajánlja szolgálatait Prónaynak, a hírhedt tömeggyilkosnak. Tettét részben félelme indokolja, részben az, hogy az árulás jutalmaként nyugodt életet remél. Valóban drámai szituáció, kár, hogy Sükösd csak pillanatokra tud igazi légkört teremteni, ugyanis semmi kétségünk nem lehet, hogy a gyilkosok karmai közé került Vancsurára milyen sors vár. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy végeredményben nem igazi drámai hős: amint átlépi a gyilkosok körét, nem ura sorsának, már cem cselekedetei határozzák meg a dráma menetét, hanem viselnie kell azt, ami történik vele. Az alakok egyébként is elnagyoltak, Prónay például a maga sötét gonoszságában is árnyaltabb figura, hisz nagyon is céltudatos gyilkos volt, olyannyira, hogy végül Horthy is jónak látta szabadulni tőle, mégpedig igazán nem etikai megfontolások alapján. S azt is hozzá kell tennünk, hogy Sükösd túlságosan szétaprózza a drámát, a rövidebb, hosszabb jelenetek között pedig csak zavart mozgás van a színpadon, székeket rakosgatnak ide, oda, vagy egy ágyat tolnak arrébb, mindez megakasztja a dráma menetét, s folyamatos játék így alig alakulhat ki. Katona Imre rendezése túl sok külsőséggel dolgozik, valószínűleg kevesebb jelkép inkább szolgálja a dráma vitathatatlan írói értékeit. így néha irracionális hangsúlyt kapott Vancsura sorsa, holott cselekedete eleve magában hordja pusztulását, amelyről nem tudom, hogv a műsorfüzet miért írja, hogy „megnyugtató érvényű”? Ugyanis Vancsura sorsa éppen nem megnyugtató érvényű s bukása logikus következménye annak, amit maga választott. Sükösd drámája nem hibátlan alkotás, de így is hiteles, esetenként fájdalmas krónikája egy olyan kornak, amelyben el kell buknia annak, aki akár egv pillanatra is feledte a történelmi idők súlyát és felelősségét. Az előadás, sajnos, meglehetősen fáradt volt. a színészek időnként inkább csak felmondták szerepüket, amit el kell néznünk, figyelembe véve a vigasztalan hőséget. CSÁNYI L.
