Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
2 Képújság 1979. május 4. Irán gyászol Csütörtökön, a reggeli órákban mintegy kétszázezer ember gyűlt össze a teheráni egyetemi mecsetnél, hogy végső búcsút vegyen a kedden éjjel meggyilkolt Morteza Motahari ajatollahtól, az iszlám forradalmi tanács tagjától, aki a merénylők szerint a titkos testület vezetője volt. A gyászolók közt, gárdisták gyűrűjében, ott volt Ibrahim Jazdi miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter is. Öt szintén halállal fenyegette meg a Motaharit meggyilkoló szélsőjobboldali szervezet, a Forghan. A fővárosban valójában már szerdán megkezdődött a csütörtökre meghirdetett gyásznap. Szinte teljesen megbénult az élet: nem jelentek meg az újságok, bezárták az iskolákat, az üzleteket és a közhivatalokat. Motahari holttestét csütörtökön Qumba, a szent városba, Khomeini székhelyére vitték és ott temették el. u ♦♦ ♦ u Morteza Motahari ajatollah Politikai terrorakció Rómában A félelem jegyében indult a választási kampány Róma, Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Rómában csütörtökön délelőtt egy géppisztolyokkal felfegyverzett terroristacsoport behatolt a kereszténydemokrata párt római bizottságának épületébe, megbilincselte a bent tartózkodókat, majd kiterelte őket az utcára és két pokolgéppel felrobbantotta a helyiségeket. A terroristák ezután tűzharcot vívtak a rendőrökkel, melyben életét vesztette egy rendőrőrmester, két rendőr pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség lezárta a forgalom elől a környéket. Helikoptereket is igénybe vettek a nyolc-tíz tagúra becsült és egy Simcával egérutat nyert terrorcsoport kézreke- rítésére. A helyszínen talált jelekből hamarosan meg lehetett állapítani, hogy a „vörös brigádok” nevű terrorszervezet követte el a keresztény- demokrata párt római bízott-, sága ellen intézett merényletet. A tett színhelyén ugyanis „vörösbrigádos” jelszavakat találtak a falakra mázolva. Az egyik felirat szerint „A választási harcot osztályháborúvá változtatjuk”. A politikai merénylet felborzolta az olasz politikai körök kedélyét. A jobboldal, beleértve a kereszténydemokrácia jobbszárnyát is „rendkívüli intézkedéseket” sürget a „gerillaháború” megfékezésére. Hasonló szellemben nyilatkozott egy főügyészhelyettes is. A szélső- jobboldal követelte a katonai erők igénybevételét is a közrend helyreállítására. Az Olasz Kommunista Párt titkárságának véleménye szerint a terrorokció újabb lépés A vörös brigádok nevű terrorszervezet egy csoportja behatolt a kereszténydemokrata párt római bizottságának épületébe és két pokolgéppel felrobbantotta a helyiségeket. A képen: a terrorakció egyik áldozata. annak az átfogó reakciós tervnek a megvalósulása útján, amelynek az a célja, hogy csapást mérjen a demokratikus intézményekre és pánikhangulatqt keltsen az országban. Még akarják akadályozni a választási kampány normális lezajlását, meg akarják téveszteni a tömegeket. Félelmet és bizonytalanságot szítanak a nemzet életének ebben a különösen kényes időszakában. Az OKP szerint mindez a hazai és nemzetközi legszélsőségesebb reakció céljait szolgálja. Bettino Craxi, az Olasz Szocialista Párt főtitkára a terrorakció után adott nyilatkozatában „a szó szoros értelmében vett városi gerillaharcról” szólott. Meditáció az iráni példáról Ki csinálja a forradalmat 7 Ebben az ügyben Carter elnök ártatlan, bátran fel lehet menteni őt korunk és a és a történelem előtt. Pedig sokan tettek szemrehányást neki otthon és másutt. Nyugaton: miért nem akadályozta meg a forradalmi változásokat Iránban? Miért nem tudta előre, hogy így alakulnak a dolgok? Miért nem avatkozott be időben, s terelte más irányba a fejleményeket ? Mondom, ami a lényeget illeti, az elnök nem hibás, bár lehet, ezt ő maga se tudja. Úgy véli, ha idejében gondol rá, megállíthatta volna a kerék forgását. Ez utóbbi elgondolásra vallott Turner tengernagynak, a Cl A és minden amerikai titkosszolgálatok felügyelőjének nyilatkozata. Még tavaly nyáron elemzést készített a vezetése alatt álló intézmény, s úgy vélte: a sah hosszú ideig hatalmon marad. Nem várták, hogy „igazi, spontán forradalom” tör ki ebben az országban. Egyébként is mind nehezebb az amerikai befolyás érvényesítése a világban — panaszkodott a tengernagy —, s a riasztó példa számukra éppen Irán lett. Válasszuk ketté mondandónkat ezzel kapcsolatban. Tehetett volna-e valamit az iráni forradalmi változások ellen a hatalmas Egyesült Államok? A választ maguk a tények adják. Próbálkoztak ugyan mindenfélével az amerikaiak emberei, de a társadalmi földrengés oly elemi erővel tört ki, hogy Washington erejéből végül már csak elektronikus katonai berendezéseinek mentésére futotta. A polgári világ ezért megint a szokásos lidérces álmokat látta: eszerint megjelennek „a szovjet ügynökök” (vagy ahogyan a Magyar Televízióban nemrég Bovin, szovjet kommentátor ironikusan mondta: a KGB) és forradalmat „csinálnak” egyik vagy másik országban. Egy éremnek két oldala* ez: aki azt hiszi, hogy a forradalmakat külföldről átdobott ügynökök robbantják ki, az joggal véli úgy, hogy a CIA viszont ezt megakadályozhatja. Bármily meglepően hangozzék is az az ajánlat e bonyolult világ eseményei közepette — elő kell venni az általános iskolai történelemkönyvet. Igazi forradalmi helyzetet az a nép csinálhat, amelyik az adott országban él. A KGB nem foglalkozik ilyesmivel, mert a Szovjetunió tudja: a revo- lució nem exportálható, ám kirobbanását ■ viszont a CIA sem akadályozhatja meg, nincs akkora hatalma. Mondjuk el azonban a teljes igazság kedvéért, hogy még odaadó, az ügyhöz halálukig hű, igaz forradalmárok is beleestek hasonló tévedésbe: Dél-Amerikában megtörtént, hogy átmentek más országba, forradalmat csinálni. Belebuktak ___ A világért sem akarom itt és most néhány sorban meghatározni az iráni fejlemények helyét a társadalmi változások rangsorában. Feudális és modern tőkés vonások keveredtek ebben az országban, s az általános elégedetlenség szétvetette az elavult hatalmi kereteket. Ennyi, ami biztos. Más kérdés, hogy előrelátható volt-e ez a közeledő vihar, mondjuk egy vagy két esztendővel ezelőtt? Nyilvánvaló, hogy volt, aki előre látta, s volt, aki nem Az iráni változások vezetői valószínűleg tudták és — s ami ilyen esetben elengedhetetlen — hittek is benne és szervezték, elősegítették a forradalom kibontakozását. A CIA viszont nem látta előre és Carter elnök sem. Én egyébként ebben nem marasztalnám el az amerikai titkosszolgálat főnökét és beosztottjait. Sok mindenhez érthetnek ők, a fegyverszállításoktól a puccsok előkészítéséig, de a nagy társadalmi folyamatoknak sohasem, lehetnek szakértői. Hiába is szeretnének azzá válni, mert burzsoá osztályalapról csak gúnyolni lehet a tudományos marxista—leninista társadalom elméletet, alkalmazni — nem. Elmélkedésünk elején igyekeztünk megvédeni az amerikai kormányzatot honfitársainak szemrehányásaitól, amiért nem tudta megakadályozni az iráni fejleményeket. Az azonban bizonyos, hogy a forradalmat kirobbantó általános elégedetlenség felhalmozódásához — az iráni gazdaság torz alakításával, az olajkincs túlhajszolt kiaknázásával, a milliárdos fegyverüzletekkel — az amerikai politika alaposan hozzájárult. T. I. PANORÁMA BUDAPEST A Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek egyeztetett kiképzési terve szerint, májusban a Magyar Népköztársaság területén a bolgár néphadsereg, a magyar néphadsereg, a román néphadsereg, a szovjet hadsereg és a csehszlovák néphadsereg részvételével hadgyakorlatot tartanak. A gyakorlatot a Magyar Nép- köztársaság honvédelmi minisztere vezeti. (MTI) Csütörtökön Baselbe utazott — Darvasi István, az Országos Béketanács alelnö- ke és dr. Káldy Zoltán, az evangélikus egyház országos püspöke, a Béke-világtanács és az OBT elnökségének a tagja. A két országgyűlési képviselő május 4. és 6. között a palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi konferenciáján vesz részt. Gosztonyi János államtitkár vezetésével csütörtökön oktatási küldöttség utazott Tripoliba, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam oktatási államtitkárának meghívására. A delegáció búcsúztatásánál jelen volt Mohamed T. Bugaighis, Líbia budapesti nagykövete is. Lengyel kormánynyilatkozat Az ENSZ főtitkárának megkeresésére válaszolva, a lengyel kormány nyilatkozatban fejtette ki álláspontját arról a programról, amelyet az ENSZ közgyűlésének a leszerelésről tartott rendkívüli ülésszaka fogadott ei és a 33. ülésszak mint fő célt tűzött ki a diplomáciai tárgyalások és a leszereléssel foglalkozó bizottságok munkája elé. A lengyel kormány nyilatkozata hangsúlyozza, hogy Lengyelország mélyen elkötelezett a fegyverkezési hajsza megfékezése és a leszerelés ügye mellett. Éppen ezért a lengyel kormány támogatásáról biztosítja a közgyűlés rendkívüli ülésszakának záró- dokumentumát és az abban foglaltakat, a továbbiakban pedig állást foglal amellett, hogy az ENSZ valamennyi tagállamának közösen kell fellépnie a nemzetközi konfliktusok megoldása és a feszültségek megszüntetése érdekében, a háborús készülődés és a fegyverkezési hajsza ellen. A nyilatkozat — méltatva a helsinki értekezlet záróokmányának és a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületé 1978-as javaslatának jelentőségét — megállapítja, hogy igen jelentős lépés lenne, ha a helsinki záróokmány aláírói — a Szovjetunió javaslatának megfelelően — köteleznék magukat arra, hogy nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sem atom-, sem hagyományos fegyvereket. A lengyel kormánynak az a meggyőződése, hogy az általános leszerelési program központi feladata a nukleáris háború veszélyének elhárítása. Az első lépés a nukleáris fegyverek valamennyi típusa gyártásának korlátozása lehetne, majd a mindenfajta kipróbálásukról való lemondás következne. ) A nyilatkozat Lengyelország teljes támogatásáról biztosítja a stratégiai támadófegyvereknek — a SALT keretében történő — további korlátozását és figyelmeztet arra, hogy sürgős szükség van a nem nukleáris tömegpusztító fegyverek korlátozására és felszámolására is. Végezetül a dokumentum állást foglal a leszerelési világértekezlet összehívása mellett. Választások Nagy-Britanniában London, László Balázs és Patak Károly, az MTI tudósítói jelentik: Nagy-Britanniában csütörtökön reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. A választások napján a négy vezető közvéleménykutató intézet egyaránt konzervatív győzelmet jósolt: a Gallup 2, a Móri 5,6, a Marplan 6, a NOP 7 pontos tory vezetést mutatott ki, jóllehet ezeknek a felméréseknek a pontosságát a múltban a tapasztalatok többször megcáfolták. Érdekes mellék- körülmény, hogy mindegyik előzetes vélemény szerint erősödtek a törpe liberális párt pozíciói. Az MTI tudósítói London belterületén, a szavazóhelyiségeket felkeresve, teljes nyugalmat tapasztaltak és nem érkezett incidensekről hír Nagy-Britannia más részeiről sem. A pártvezérek közül elsőnek a leberális David Steel adta le szavazatát a Skócia és Anglia határvidékén lévő kerületben. A délelőtti órákban Callaghan miniszterelnök Cardiffban, Thatcher asszony, a tory pártvezér pedig Dél- Londonban szavazott. Jugoszlávia Szigorú üzemanyag-takarékosság Jugoszláviában csütörtökön 0 órakor életbe lépett a kormány üzemanyag-takarékossági rendelete, amely a járműforgalomban sebességkorlátozást vezetett be, (a megengedett legnagyobb óránkénti sebesség, az autópályák kivételével, 80 km), továbbá megtiltotta, hogy a páratlan számmal végződő rendszámú gépkocsik csütörtöki napokon, valamint a hónap utolsó szombatján és vasárnapján, a páros számmal végződő rend- számúak pedig hétfői napokon, valamint a hónap első szombatján és vasárnapján közlekedjenek. A rendelet nem érinti a mentőket, a tűzoltókat, a nemzetvédelmi és a belügyminisztérium, a diplomáciai testület járműveit, a taxikat, valamint a külföldi rendszámú kocsikat. A teherautók 200 km-nél hosszabb távra nem szállíthatnak árut. A kormányrendelet megszegőit a közlekedési rendőrök a helyszínen 1000 dináros pénzbüntetéssel sújtják. Vállalati járművek esetén a vállalatokra 30 000—500 000, a felelős személyekre pedig 5000—30 000 dináros pénz- büntetés szabható ki. A szakemberek számítása szerint a rendelet alkalmazásával évente mintegy 300 000 tonna benzint és dízelolajat fognak megtakarítani és így 1 millió tonnával kevesebb kőolajat kell importálni. Az üzemanyag-ellátás egyébként jelenleg mindenütt biztosított és zavartalan. az 1979. május 2-án megtartott, április havi lottó-jutalomsorsolás- ról, melyen a 16. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a = vásárlási utalv. (1000 Ft) b = Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány c = szerencse-utalv. (30 000 Ft) d = színes tv I. (28 000 Ft) e = színes tv II. (22 300 Ft) f = zenesarok-utalv. (20 000 Ft) g = otthon lakberendezési ut. (15 000 Ft) h = ismerje meg a Szovjetuniót. az 1980. évi olimpiai játékok országát (14 000 Ft) i = televízió (10 00O Ft) j = vásárlási utalv. (10 000 Ft) k = vásárlási utalv. (9000 Ft) 1 = vásárlási utalv. (7000> Ft) m = vásárlási utalv. (5000 Ft) n = vásárlási utalv. (3000 Ft) A nyertes szelvényeket 1979. május 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok, vagy Posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az alábbiakban a pécsi körzetben vásárolt, nyertes szelvények számát közöljük. 2 356 671 n, 2 388 693 j. 2 394 030 h. Z399 367 j. 2 404 704 j, 2 415 378 n. 2 420 715 n, 2 442 063 j, 2 463 411 j, 2 468 748 j, 2 474 085 j, 2 495 433 j, 2 500 770 j, 2 506 107 m, 2 511 444 n, 2 543 466 f, 2 548 803 j. 2 554 140 j, < 2 564 814 c, 2 570 151 d, 2 575 488 i, 2 586 162 f, 2 596 836 k, 2 650- 206 h, 2 655 543 1, 2 666 217 j, 2 676 891 m, 2 692 902 j, 2 698 239 j, 2 703 576 j, 2 714 250 f, 2 719 587 1, 2 730' 261 m, 2 746 272 j, 2 762 283 k, 2 767 620 1, 2 778 294 g, 2 788 968 j, 2 794 305 k, 2 799 642 j, 2 804 979 c. 2 815 653 j, 2 826 327 k, 2 837 001 e, 2 842 338 k, 2 853 012 j, 2 858 349 1, 2 863 686 1, 2 874 360 m, 2 879 697 1, 2 890 371 m, 2 895 708 j, 2 901 045 m, 2 906 382 n 2 911 719 k, 2 917 056 n, 2 922 393 j, 2 927 730 k, 2 938 404 n, 2 954 415 h, 2 959 752 j, 2 965 089 j, 2 975 763 n, 2 981 100 m, 2 991 774 i. 2 997 111 k, 44 609 700 1. 44 615 037 k, 44 651 048 h, 44 865 876 n, 44 4876 550 n, 55 609 257 n, 55 614 594 n, 55 619 931 n, 55 630 605 n, 55 865 433 j, 55 870 770 C, 55 881 444 d, 62 935 005 j, 62 040 432 m, 62 051 016 j, 62 077 701 n. 62 083 038 d. 62 088 375 j, 62 099 049 k. 62 104 386 j, 62 109 723 1, 62 115 060 j, 62 125 734 m, 62 131 071 h, 62 136 408 n, 62 141 745 1, 62 147 082 j, 62 152 419 m, 62 168 430 n. 62 189 778 j, 62 211 126 j, 62 216 463 m, 62 221 800 f, 62 227 137 C, 62 237 811 j, 62 243 148 j, 62 248 485 n, 62 259 159 n, 62 280 507 1, 62 285 844 k, 62 296 518 i. 62 301 855 j. 62 323 203 k, 62 328 540 j, 62 339 214 k, 62 328 540 j, 62 355 225 1, 62 397 921 1, 62 424 606 e, 62 429 943 j, 62 4451 291 n, 62 472 639 j, 62 477 976 1, 62 499 324 k.