Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
1979. május 13. Képújság 5 Kozmikus közöny A világ teli van feszültséggel, okkal, ok nélkül idegeskedünk. örülhetünk a nyugalom kis szigeteinek: zaklatott hétköznapjainkban a derűs, csendes helyeknek, embereknek, örülünk is, néhány eset kivételével. Persze, ha jól belegondolunk, nem ugyanarról van szó, csak a jelenség hasonló. Mert látszólag nyugodt emberekkel találkozunk nyugodt helyeken, valójában ez a kozmikus nyugalom — közönyösséget, nemtörődömséget takar. Egyik ismerősöm valami friss hírre kíváncsiskodva, elhatározta, hogy megveszi aznap az Esti Hírlapot. Elballagott a postahivatalba, ott is a hírlapokat áruló ablakhoz tartott, és udvariasan megérdeklődte, hogy mikor és hol lehet Szekszárdon Esti Hírlaphoz jutni? Az ablak mögött ülő hölgy unottan közölte, hogy fogalma sincs róla. Ismerősöm elcsodálkozott és tanácstalanná vált, de csak akkor dühödött meg, amikor a hírlapárus tovább folytatta a mondókáját, miszerint láthatná, hogy milyen lapok vannak kitéve, tudhatná, hogy itt csak ezek kaphatók. Ismerősöm nem is lapot, csak felvilágosítást kért: Joggal fordult a postai hírlaposhoz: vagy talán egy zöldségespavilonba kellett volna tájékozódni mennie... ? A hölgy a morgolódást meg sem hallotta, rezzenéstelen arccal ült tovább az üvegablak mögött, nyugodtan, békésen. (A kíváncsi természetűék kedvéért: a posta előtti kis pavilonban ugyanerre a kérdésre készségesen válaszoltak; az ottani hírlapárus tudta, hogy öt óra után a mozgóárusoktól és a központi újságárustól lehet a lapot megvenni...) Egy másik esetet is hallottam a szakmai közönyösség illusztrálására. Ezúttal kereskedőkről van szó, és egy vég ruhaanyagról, amiben jókora szövéshibát fedezett fel a reménybeli vásárló. Nyomban érdeklődött is, hogy ilyen esetben mennyit számolnak rá a kért mennyiségre? Az ifjú eladónő meg sem nézte az anyagot, közölte, hogy semennyit, ei lehet ezt így is adni. A továbbiakban a vevő igyekezett meggyőzni róla, — legalább elvileg — hogy nem lehet megkárosítani hibás szövet, hibátlan árán való eladásával senkit. Az eladónő állt a pultnál és rezzenéstelen arccal ismételgette egyetlen érvét: így is megveszik. Állítása mögött nyilván tapasztalat rejlik, tudja, hogy valóban eladható a hibás anyag is. De hogy ezt így találja rendjén ... ?- Nyugodt arcok, hangok, mozdulatok. Nincs kiabálás, veszekedés, még csak ingerült vállrándítás sem. Lám. milyen akadékoskodó az ember: bár világunk amúgy is teli van feszültséggel, mégis inkább elviselünk egy adagot az emeltebb hangból, a szenvedélyes gesztusokból, mint hogy a kozmikus közöny falaiba ütközzünk, a legnagyobb nyugalom közepette. , V. F. É. Tornából felmentve VALAMIKOR afféle polgári sikk volt. Mai életben tartói a csemetéiket szélfú- vástól is óvó szülők, akik kifogyhatatlanok az érvekből, ha álláspontjaikat védik. Leginkább amiatt aggályoskodnak, hogy „a torna hátráltatja a gyereket tanulmányaiban”. Holott az egészséges életmód, a fizikai teherbíró képesség fejlesztése közvetlenül is hozzájárul a tanulmányi előmenetel javulásához. nuló azonban szép lassan még azt sem produkálja, amire képes lenne. A felmentés számára — legalább is eleinte — kifejezetten sikernek számít. Hogyne lenne az, hiszen nem cukkolják, mikor lila képpel mászik fel a kötélen, s nem buzdítják röhögve, teli torokkal, mikor messze leszakadva, utolsónak halad át a célvonalon. Pedig a lényeg az, hogy áthalad! Hogy erejét megfeszítve leküzd egy akadályt. Mégis: se szeri, se száma napjainkban a testnevelésből felmentetteknek. Jóllehet, a torna éppen olyan főtantárgy — heti három órában —, mint bármi más. Próbálja meg a rendkívüli összeköttetésekkel rendelkező apuka az egyszem fiát felmentetni mondjuk matematikából, vagy fizikából! Képtelenség! Aminthogy az is bizonyos, hogy a tornaórát lyukas óraként tudomásul vevők közül számosán egészségi okokból nem lehetnek ott társaik között. Számosán, ám távolról sem mindenki beteg. Így aztán kettészakad a mezőny. A spiccen azok vannak, akik megcsinálják a Krisztust gyűrűn, tíz személyiből tizet értékesítenek, s persze a tornateremben is mindenki nekik passzolja a labdát. A gyengébbek, az ügyetlenebbek egyre jobban elbizonytalanodnak, s a jóságos testnevelő tanár — ha éppen van — egyetértve az iskolaorvossal — „hadd hulljon a férgese” alapon — kimondja a felmentésre a bob dogító igent. '''Látszólag jót tett, ám a látszat torzít. Mert miről van szó? Matematikában adottak az erőviszonyok, senki nem csodálkozik azon, hogy a jótanuló lekörözi a kullogókat, akik azért mégis csak „beemelnek” annyit, hogy átmenjenek az érettségin. A tornából gyenge taAkárhogy is nézem: a felmentés, bukás. Annak is, akire vonatkozik, s annak is, aki nagy kegyesen hozzásegíti a felmentettet. Nem afféle átmeneti daci, amit ki lehet javítani év végére, s ha akkor sem sikerült — „na bumm” —, legfeljebb jövőre! A kisebb, szerényebb képesség semmi esetre sem képtelenség. A rokkantaknak ma már több sportegyesületük van, s az ott sportolók közül senki sem azon töri a fejét, hogy neki ilyesmit nem szabadna csinálnia. Múltkoriban egy csapatorvos nyilatkozott a televízióban a sorkötelesekről. Szemre jól megtermett legények voltak valamennyien, mégis, mint kiderült, közülük minden másodiknak a fizikai erőnléte nem elégséges az alaki kiképzéshez. SZINTE mindenkin van súlyfelesleg, s nehéz olyan „harcost” találni, aki nem erős dohányos. „Gatyába lesznek rázva persze rendesen”, s két év elteltével a zöm 1®—15 perc között futja végig a 3000 métert, s jócskán lead a pocakjából. Két- ségbevonhatatlanul azért, mert a „seregben” — apuka ide-, anyuka oda — nincs mód felmenteni senkit sem tornából. Ahogy az élet próbái alól se lebet felmentést kapni. — a — ÉMÉNY BÚCSÚZTATÓ Égnek a gerendák Bent vannak a gerendák, nem sokat kell már vésni zegényebb lett egy színfolttal Szekszárdon a csaS tári völgy, sok ezer téglával gazdagabbak az építkezni vágyók. Ledőlt a volt csatári téglagyár kéménye, amely 1958 óta emelkedett majdnem a környező dombok magasságáig. Aztán megszűnt a téglagyár, feleslegessé vált a kémény. Ha már búcsúztatunk, emlékezzünk az elődökről is. A régészeti leletek tanúsága szerint már a rómaiak is égettek téglát Alisca határában. A mi időnk legrégibb téglaégetőjét — szakszerűen: tábori kemencéjét^ — a századfordulót követő években építtette egy Czank nevű helybéli vállalkozó. Később valamelyest bővült, korszerűsödött az üzem, de az igényeket egyre kevésbé tudta kielégíteni. A harmincas évek végén egy Antlfin- ger nevű kistőkés, egy a kor igényeinek megfelelő gyárat létesített, amely a felszabadulás után állami tulajdonba került és tovább modernizálták, teljesítményét is növelték. A többi között az 1958-ban épített és most halálra ítélt kémény is ezt a célt szolgálta. Egy színfolt eltűnt, viszont a sok ezer tégla beépül majd lakóházakba, tanyákba, pincékbe. Bakó Jenő felvételei. Megrepedt a másik oldal Ez maradt Nyolcvan centi a külső fal A kezdet Dől a kémény