Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-05 / 103. szám
2 Képújság Tory-győzelem Péntek esti kommentárunk. Angliában megtörtént a fordulat, amit voltaképpen már mindenki jó előre sejtett. A konzervatívok visszatértek az „ellenzéki sivatagban tett, évekig tartó vándorlásból”. Margaret Thatcher asszony Anglia első női miniszterelnöke lesz, s egyben az első nő, aki fejlett tőkés országban egy kormány élére kerül. A 635 mandátum közül 523- nak a sorsáról már pénteken délelőtt kiderült: a konzervatívok 263 mandátumával szemben 249 munkáspárti és 7 liberális mandátum áll. Az arányokat figyelembe véve ez 50 mandátumnyi konzervatív nyereséget és 33 munkáspárti visszacsúszást jelent a megelőző parlamenthez képest. A további kombinációk így voltaképpen már fölöslegesek: a hiányzó mandátumok ugyanis nagy többségükben olyan vidéki választókerületeké, ahol a konzervatív szavazók voltak többségben. Az eredményen túlmenően szükséges az angol választások elemzése mind társadalmi, mind személyi viszonylatban. Ami az első és nyilvánvalóan fontosabb kérdést illeti; a rendkívül érett brit polgári demokráciában a kétpárt-rendszer kínálta választási lehetőség természetszerűen nem jelenti a társadalmi rendszerek közötti választást. Sőt, osztályszempontból sem lehet egyértelműen megvonni a határokat: a bérből és fizetésből élő középrétegeken túl az angol munkások mintegy 20 száza-' léka is a konzervatív szavazók táborához tartozik. Az angol munkásosztály óriási többsége persze azért a labour pártot támogatja, s ami ennél is fontosabb: a szakszervezeteket, az angol munkásosztály érdekképviseleti szerveit eltéphetetlenül szoros szálak fűzik a munkáspárthoz. Az angol burzsoázia és a banktőke vezetése viszont a konzervatívok mellett áll.- A jelenlegi helyzet megértéséhez, s egyben a munkáspárti vereség okának felderítéséhez mindenekelőtt az angol gazdaság helyzetére kell felhívni a figyelmet. A munkáspárt 1974-ben olyan helyzetben vette át a hatalmat, amikor a megelőző konzervatív kormányt voltaképpen az angol bányászok nagyszabású sztrájkja buktatta meg. Az olajválság kibontakozása, valamint a tőkés gazdaság visszaesésével párosult infláció ebben az időben rendkívüli erővel sújtotta az angol gazdaságot. A munkáspárt a fennálló erőteljes szervezeti kapcsolatok ellenére sem tudott olyan stratégiát kidolgozni, amelyet a szak- szervezetek elfogadhatónak minősítettek volna. Sőt, a szak- szervezetek a magas inflációs ráta ellenére több mint két évig elviselték a munkáspárti kormány által megszabott béremelési korlátozásokat. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a reálbérek csökkentek és ugyanakkor a termelés visszaesése következtében nőtt a munkanélküliség. Ezen a helyzeten alapvetően az Északi-tenger olajának feltárása sem változtatott, amelyről pedig a labour-kormányok azt hitték, hogy új fellendülést hozhat. A konzervatívok ezek tudatában alakították ki rendkívül agresszív választási kampányukat. Ennek középpontjában az állott, hogy csökkentik az adókat, különösen a vállalati adót — hogy ily módon a tőkéseket erőteljesebb üzleti tevékenységre ösztökéljék. A másik oldalon meglovagolták a „szakszervezeti hatalom” és a sztrájkok zavaró hatása miatt a középrétegekben felgyülemlett türelmetlenseget. azt ígérve, hogy „megfékezik” a szakszervezeteket. Végső soron ez a két tényező — és mögöttük alapvetően az összehangolt labour-szak- szervezeti stratégia hiánya — vezetett a konzervatívok győzelméhez. Személyi szempontból azért van fontossága a választási eredménynek, mert Thatcher asszony személyében a toryk agresszív jobboldala került a miniszterelnöki székbe. Míg ugyanis Callaghan és a munkáspárti kabinet vonala nem különbözött lényegesen a konzervatívok úgynevezett „progresz- szív” szárnyának álláspontjától, Thatcher asszony egy másik csoportot képvisel. Ez mind bel-, mind külpolitikai szempontból komoly kérdőjeleket vet fel. A belpolitikában e pillanatban elkerülhetetlennek látszik a „kemény” kormányfő és a szakszervezetek közötti konfliktus kiéleződése, ennek minden társadalmi és gazdasági következményével. A külpolitikában feltehetően reakciósabbá válik Nagy-Britannia Afrika-politi- kája és az eddiginél is egyértelműbb „alkalmazkodásra” lehet számítani Washington irányában. —i —e * Margaret Thatcher asszony, leánykori nevén Margaret Hilda Roberts 1925. október 13-án született a kelet-angliai Lincolnshire grófság Grantham kisvárosában. Édesapja, Alfred Roberts fűszerkereskedő, a városka polgármestere és tanácsnoka leánygyermekét gondos neveltetésben részesítette. A metodista füszerkereskedő lánya általános és középiskoláit szülővárosában végezte, majd az oxfordi egyetemen vegyészeiből szerzett tudományos fokozatot. Ezt követően ipari vegyészként dolgozott, de később jogi tanulmányokba kezdett és ügyvédi vizsgát is tett. A korai iskolás korától öntudatos, határozott és nagyra- törő Roberts-lány 1953-ban ment férjhez a nála tizenegy évvel idősebb Denis Thatcherhez, aki nyugalomba vonulásáig egy olajtársaság igazgatójaként dolgozott. Két gyermekük van. Thatcher asszony korán belevetette magát a politikai életbe, és mindjárt a konzervatív párt színeiben. Harmadik nekifutásra, 1959-ben, London egyik konzervatív északi kerületében, Finchleyben választották meg végül képviselőnek. Thatcher asszony azóta is Finchley konzervatívpárti képviselőnője. Politikai arcképe ismert: szélsőséges jobboldali nézetei heves kommunistaellenességgel és a szabad versenyes kapitalizmus már-már idejét múlt dicsőítésével párosulnak. Fokozni kívánja Anglia fegyverkezését és ígérete szerint „vaskézzel” lép fel a bűnözés ellen. Margaret Thatcher pártelnök a miniszterelnöki rezidencia, a Downing street 10. előtt. (Képtávírónkon érkezett.) Hanoi Érdemi tárgyalásokat, hadifogolycserét! Zalai István, az MTI tudósítója jelenti: Hanoiban pénteken 5 órán át tartott a vietnami—kínai kormányközi tárgyalások harmadik ülése, amelyen először Phan Hien vietnami külügyminiszter-helyettes beszélt. A vietnami delegáció vezetője nagyon súlyosnak nevezte a határtérségbeli helyzetet, s azt hangoztatta, hogy igen nagy a két delegáció felelőssége. Phan Hien részletesen elemezte a legutóbbi ülésen előterjesztett kínai indítványt, amely — mint mondotta — „az első ponttól, a békés egymás mellett élés öt elvének hangoztatásától eltekintve, a kétoldalú kapcsolatokon túlmenő kérdéseket vet fel. Megfeledkezik arról, hogy a két fél a vietnami—kínai viszony rendezésére ült össze.” „A kínai indítvány — jelentette ki — ésszerűtlen és arrogáns követeléseket tartalmaz”. Mint ismeretes, a kínai indítvány azt követelte, hogy Vietnam fogadja el a szovjetellenes célzatú „hegemóniaellenes tételt” és vonja ki — az egyébként nemzetközi megállapodások alapján ott-tartozkodó — csapatait Kambodzsából és Laoszból. A szovjet—vietnami szerződést támadó kínai kijelentésekre válaszolva Phan Hien kijelentette: „Ez nem katonai szövetség, s nem irányul harmadik ország ellen. Kínának nincs semmi félnivalója a szerződéstől, hacsak nem követ el agressziót Vietnam ellen”. Phan Hien visszautasította azokat a kínai követeléseket is, hogy Vietnam mondjon le a Paracell- és a Spratly-szigetek feletti szuverenitásáról, fogadja vissza a Vietnamból Kínába távozott hoák százezreit. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Kína nem adott választ a határtérségben uralkodó feszültség csökkentésére tett vietnami javaslatra, ugyanakkor a kínai vezetők ismét háborúval fenyegetőznek. „Ebből egyetlen következtetést vonhatunk le: Kína fenn akarja tartani a feszültséget, hogy fokozhassa a Vietnamra gyakorolt nyomást, hogy akkor találjon ürügyet újabb agressziójára, amikor csak akar”. A tárgyalások során Phan Hien ezek után kiegészítő indítványt tett: a következő üléseken felváltva tárgyalják meg a vietnami, illetve a kínai javaslatok egy-egy pontját. így a negyedik ülésen napirendre kerülhetnének a feszültség csökkentését szolgáló sürgős intézkedések, az ötödiken pedig a két állam viszonyának normalizálása, a békés egymás mellett élés öt elve alapján. Ezután Han Nien-lung válaszbeszéde következett. A kínai iküldöttségvezető ezúttal lényegében megismételte a korábbi üléseken tett Vietnam- és szovjetellenes kirohanásait, és követelte, hogy Vietnam fogadja él Kína ultimátum jellegű, nyolcpontos indítványát. A találkozót követően Phan Hien külügyminiszterhelyettes. a vietnami delegáció vezetője sajtóértekezletet tartott, ahol közölte: a kínai fél a mai ülésen is előfeltételektől tette függővé a vietnami—kínai kapcsolatok rendezését. A pénteki ülésen előterjesztett vietnami kiegészítő javaslatokat pedig a kínai delegátus azzal utasította vissza, hogy „ez nem fontos kérdés”. Beszámolt arról is, hogy a kínai küldöttség vezetője nem vette át a 240 kínai hadifogoly nevét tartalmazó vietnami listát sem, azt állítva, hogy ez jelentéktelen ügy, s utalják a vöröskeresztes társaságok hatáskörébe. Phan Hien feltette a kérdést: vajon milyen alapon beszél a kínai fél jóakaratról, tárgyalási készségről, miközben egy milli- méternyivel sem hajlandó előbbre vinni a tárgyalások ügyét? A vietnami—kínai tárgyalások pénteki, harmadik napjának befejező eseményeként Han Nien-lung külügyminiszter-helyettes, a kínai küldöttség vezetője — először Hanoiba érkezése óta — sajtóértekezletet tartott, amelyen Vietnamra próbálta hárítani a felelősséget a tárgyalások eredménytelenségéért. A vietnami javaslatok visszautasítását azzal indokolta, hogy azok szerinte „nem tartalmazzák a lényeges problémákat”. A kínai küldöttségvezető lényeges problémának tartotta azt is, hogy Vietnam nem hajlandó elfogadni ' a „hegemóniaellenes” tételt. A vietnami—kínai tárgyalások harmadik ülése sem hozott tehát eredményt. A kínai küldöttség az eredeti vietnami javaslatok után most a kiegészítő indítványokat is visszautasította. Hanoi kül- ügyminisztériumi források szerint „Kína ugyanazt a politikát folytatja a tárgyaló- asztalnál, amely a vietnami —kínai kapcsolatok romlásához, a Vietnam elleni agresz- szióljoz vezetett”. E források rámutatnak, hogy aligha várható bármiféle változás a kínai magatartásban. Figyelemre méltó az is, hogy a két küldöttségvezető közül csak Phan Hien vietnami külügyminiszter-helyettes utalt rá, hogy „a tárgyalások folytatódnak, semmi változás sincs”. Olaszország Közzétették az OKP választási programját Róma, Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Az Olasz Kommunista Párt pénteken nyilvánosságra hozta választási programját. A római sajtóértekezlet keretében közzétett dokumentum 46 „programlapból” tevődik ösz- sze és négy részre tagolódik. A csütörtöki római merénylet miatt érthető okokból, főként a közrenddel és az állampolgárok biztonságával kapcsolatos kérdésekre kellett a párt vezetőinek a sajtóértekezleten válaszolniok. Pecchioli, az OKP „belügyminisztere” elutasította Fan- faninak, a szenátus elnökének azt a javaslatát, hogy a közrend védelmében katonai egységeket is vegyenek igénybe. Viszont egyet értene azzal — mondta —, hogy katonák őrizzenek néhány olyan objektumot, amelynek védelme jelenleg a rendőrségre hárul, és ezzel tehermentesítsék a rendőrséget, hogy hatékor nyabban szembe szállhasson a terrorista bandákkal. Pecchioli a nyomozószervek hatékonyságának fokozására szólította fel a végrehajtó hatalmi szerveket és a kommunisták polgári kötelességének nevezte, hogy együttműködjenek a hatóságokkal a terrorizmus elleni harcban. Achille Occhetto, az MTI római tudósítójának kérdésére válaszolva azt mondta, 1979. május 5. A szovjet sajtó napja Május 5-én ünnepelnek a szovjet sajtó dolgozói. Hatvanhét évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg először a pétevári munkásság első legális lapjának, a Pravdának az első száma. 1922 óta minden esztendőben a szovjet sajtó napjaként emlékeznek meg erről a napról. A Pravda megjelenése új fejezetet nyitott az orosz és a nemzetközi proletársajtó történetében. Kiadásának előkészítésében, a szerkesztőségi munka megszervezésében közvetlenül részt vett Lenin is. A munkásság körében hamarosan népszerűvé vált lapot a cári hatóságok több ízben betiltották, de más-más címmel, újból és újból megjelent. A szovjet sajtó a szocialista, majd a kommunista építőmunka szervezőjévé vált, sajátos eszközeivel segítette a szocialista iparosítást, a mezőgazdaság kollektivizálását, az ötéves tervek sikeres megvalósítását, harcolt a fasizmus ellen. A szovjet sajtóban mindenkor nagy teret kaptak a politikai, ideológiai, ismeretterjesztő írások, valamint a visszásságokat tollhegyre tűző, kritikai hangvételű cikkek. Május 5-én a moszkvai népgazdasági kiállítás sajtópavilonjában újságírók, nyomdászok, kiadói dolgozók találkoznak egymással, s az olvasókkal. Az itt látható tablók jól érzékeltetik a szovjet sajtó hat évtizedes fejlődését. A Szovjetunióban jelenleg csaknem 8 ezer napi- és hetilap jelenik meg 168 millió példányban és emellett 5 ezer folyóirat 187 millió példányban. A napi- és hetilapok a Szovjetunió népeinek 57 nyelvén és 10 idegen nyelven, a folyóiratok 46 „hazai” és 20 idegen nyelven jutnak el olvasóikhoz. * A szovjet sajtó napja alkalmából Vlagyimir Jakovle- vics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete pénteken koktélt adott a nagykövetségen. Megjelent Győri Imre, az MSZMP KB titkára, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Király András, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára, továbbá az országos lapok, az MTI, a rádió és a televízió több vezetője és vezető munkatársa. Ott volt számos budapesti diplomáciai képviselet sajtóattaséja is. Szovjet dokumentum Az emberiség legfontosabb feladata a fegyverkezési hajsza megfékezése, a nukleáris háború veszélyének elhárítása. Állandóan folytatni kell a harcot e célokért, széles fronton és minden irányban — szögezi le az a szovjet okmány, amely körvonalazza a Szovjetuniónak az általános leszerelési programról alkotott véleményét és javaslatait. (Mint ismeretes, Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kéréssel fordult a világ- szervezet valamennyi tagállamához, hogy fejtsék ki véleményüket a leszerelési programról.) A szovjet okmány hangoztatja, hogy a nemzetközi enyhülés és az ezzel kapcsolatos pozitív politikai folyamatok valójában csak akkor lehetnek tartósak, ha ezeket követik a katonai enyhülést célzó intézkedések is. hogy pártja hű maradt ahhoz a külpolitikai programhoz, amelyet tavaly februárban dolgoztak ki a kereszténydemokratákkal a parlamenti többségi megállapodás létrejöttekor. Az olasz kommunisták nem vonják kétségbe azokat a dokumentumokat, amelyek Olaszország nemzetközi elkötelezettségét szabályozzák. Úgy vélekedett ezért, hogy a kereszténydemokrata párt mesterséges falat húz a két párt közé, amikor többek között arra hivatkozva utasítja vissza az OKP-val való kormányszintű együttműködést, hogy külpolitikailag eltérő vonalat képviselnek. LAPZÁRTA LAZÁR GYÖRGY AZ I. KERÜLETBEN Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke pénteken a főváros I. kerületébe látogatott. A Minisztertanács elnökét Kékedi György, a kerületi pártbizottság első titkára, Tóth Sándorné tanácselnök, valamint a tömegszervezetek helyi vezetői fogadták és tájékoztatták a majd 42 ezer lakosú városrész politikai életéről, a pártbizottság irányító munkájáról, a vállalatok, szövetkezetek idei terveiről, az első negyedév tapasztalatairól. Lázár György ezután a vendéglátók társaságában a Magyar Távirati Irodát kereste fel, majd a Magyar Villamosművek új országos teherelosztó központjába látogatott. SZÉKESFEHÉRVÁR Évek magas színvonalú gazdálkodásával, s kiemelkedő tavalyi termelési eredményeivel ötödször is kiérdemelte a kiváló címet a Székesfehérvár határában háromezer-háromszáz hektáron gazdálkodó Vörösmarty Termelőszövetkezet. Az ezt tanúsító oklevelet a pénteken megtartott ünnepi küldött- gyűlésen Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja adta át Tőke Ferenc tsz-elnöknek. SZÖUL Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár pénteken Tokióból Szöulba érkezett.