Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
a Képújság 1979. május 4. Egy lakásban Mit jelent a családtagoknak az együtt lakás? Ha jó az összhang — összetett örömet, ha nem jó: akkor összetett bosz- szúságot. Az igazság az, hogy sok a nézeteltérés. Más az öregek és más a fiatalok életvitele. A helyzet sokszor úgy elmérgesedik — sokszor mindkét korosztály hibájából —, hogy a családtagok szinte ellenségeivé válnak egymásnak. Ennek sokféle oka van, de a szeretet hiánya az egyik legsúlyosabb. A fiatalok nem a szeretet szemüvegén keresztül nézik az öregeket és türelmetlenek velük szemben. Igen sok öreg szülő semmiféle érzelmi kapcsolatban nincs gyermekével és esetleg éppen azok részéről éri támadás. A fiatalok hajlamosak arra, hogy az öregek jóindulatú tanácsait „piszkálódásnak” minősítsék és sokszor gorombán visz- szautasítják. De az öregek is hajlamosak arra, hogy a fiatalok modernebb magatartását sűrűn kifogásolják. Ok sem értik meg sokszor, hogy a mai fiatalnak más az életritmusa, mint az övék volt 40—50 évvel ezelőtt. A két életfelfogás között őrlődnek a családtagok és zaklatott lesz az életük. A családi fészek, ahová jó volt azelőtt munka után hazamenni, megpihenni, a perpatvarok fészkévé válik, ahonnan mindenki menekülne. A fia- ^Ualok családi életének tar- ^bsságát is súlyosan veszélyezteti ez az állapot, mert jön az örök téma: „az én anyám... bezzeg a te anyád...” Hogyan lehetne mégis megoldást keresni? A szeretet vonalán kell feloldani az ellentéteket. Mindkét részről meg kell tanulni az alkalmazkodás művészetét és ezt kezdjék meg a fiatalok. Az ellentéteket átfogóan meg tudja változtatni a szeretet törvénye, amely a családtagokra nézve emberi kötelesség. De, ha már az ellentétek nagyon kiéleződtek és szeretetkapcsolat nincs, vagy nagyon kevés, akkor is sokat javíthatunk a helyzeten kulturált magatartásunkkal. Nem szabad hagyni, hogy az apróbb viták elmérgesedjenek és veszekedéssé fajuljanak. A fiatalok legyenek megértőbbek az élet harcában elfáradt öreg szüleikkel szemben, akik szívesen megosztották velük otthonukat. Az öregek se tegyenek minduntalan megjegyzéseket a fiatalok életvitelére. Mérnökkor sem, ha nem értenelrve- lük egyet. Hagyják a fiatalokat magukra, majd jönnek tanácsért, ha szükségük • van rá. Ideális nagyszülőnek lenni nehéz, de nem lehetetlen. A helyes út: hagyják a fiatalokra gyermekük nevelését. Ha valamilyen nevelési elvükkel nem értenek egyet, akkor azt nyugodt légkörben mondják meg, beszéljék meg. Egy biztos: nem minden rossz, ami régi, és nem minden jó, amit modern nevelési elvnek tartanak. Olvasson a nagyszülő modern gyermeknevelésről szóló könyveket és igyekezzen az ott tanultakat gyakorlatban is betartani. Az nem baj, ha ezeket megtoldja egy kis „régimódi szeretettel” is. Több nemezedék egy lakásban ... Rohannak a napok, a hónapok, az évek ... Nem mindegy, hogy a vissza nem térő időt milyen tartalommal töltjük meg ... F. K. Változatos díszítés 1 A legegyszerűbb blúz, ruha, sőt napjainkban már a hosz- szú nadrág is jobban mutat, ha akár csak gépelt tűzés díszíti. így akik szeretnek és tudnak hímezni, a tűvel ügyesen bánnak, változatosabban is öltözködhetnek. Akár egyszerűbb konfekcióholmit' vásárolunk, vagy netán meguntuk már viselni tavalyi holminkat, néhány ötlet segítségévei csinosabbá, divatosabbá varázsolhatjuk. 1. A láncöltés a legegyszerűbb hímzéstechnikák egyike. Rajzunk jól érzékelteti, hogy a sima szabású, hosszú ujjú tunikát milyen gazdagon lehet színes fonállal kivarrni. A sorokat grafitceruzával előrajzoljuk, majd hímzés után kimossuk a blúzt. 2. Másik könnyű hímzésféleség a keresztszemes öltés. Gyorsan készül, könnyen leszámolható. Ábránkon a kétsorosán haladó motívum érdekesen helyezkedik el a vállon lefelé az ujjakon. 3. A rátétes munkák modern kivitelezése jól beilleszkedik a mai divatba. A fiatalok még a farmernadrágot is gyakran hímzéssel díszítik, de változatosabbá tehető például a rajzon látható rátétes megoldással. Olyan anyagból vágjuk ki a motívumokat — piros alma, zöld levél — ami nem foszlik, mint például posztó, filc, műbőr, amit azután pici pelenkaöltéssel varrunk rá az alapanyagra. 4. Sokan kedvelik a lapos hímzéssel készült munkákat. Népművészetünk legszebb alkotásait találjuk a mezőkövesdi, kalocsai, túrái, boldogi, sárközi és sok más tájegység kézimunkái között. BK. DÁN SZENDVICS Hozzávalók: 40 dkg paraj, 2 szelet sonka, 2 szelet kenyér, vaj vagy margarin, só, szerecsendió-reszelék, 2 evőkanál reszelt ementáli sajt. A parajt megtisztítjuk, megmossuk és fél liter forrásban lévő vízben, hirtelen pár percig főzzük. Majd leszűrjük és lecsöpögtetjük. A kenyérszeleteket megpirítjuk és megkenjük vajjal, vagy margarinnal. Majd parajlevet teszünk rá és sózzuk, megszórjuk szerecsendió-reszelékkel. Tetejére sonkát és reszelt sajtot teszünk. Ha ki- adósabb szendvicset akarunk, még tükörtojást is tehetünk a tetejére. ízletes és vitamindús. HÚSOS-HALAS SZENDVICS Hozzávalók: 2 szelet kenyér, vaj vagy majonéz, 15 dkg sertéssült (szeletben), 15 dkg tonhal (főtt), 2 evőkanál apróra vágott vöröshagyma, 2 evőkanál apróra vágott petrezselyem, 1/2 kávéskanál rozmaring, 1/2 kávéskanál bors, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma, 1/4 paprika. A kenyeret megpirítjuk, majd kihűtjük. Vajjal vagy majonézzel megkenjük. A sertésszeletet rátesszük. A tonhalat darabokra vágjuk és tálra téve hagymával, petrezselyemmel, és a többi fűszerrel elkeverjük. Ezt a keveréket a húsos szendvicsre tesszük. SAJTOS SZENDVICS Hozávalók: 2 alma, 2 evőkanál zsiradék, 2 szelet kenyér, 4 evőkanál kockára vágott vöröshagyma, só, bors, majoránna, 10 dkg sajt, retek. Az almákat meghámozzuk és kimagozzuk, majd felszeleteljük. A zsiradékot felfor- rósítjuk és az almaszeleteket a zsiradékban minden oldalán 1—1 percig sütjük, majd a kenyérre tesszük. A hagymakockákat a fűszerekkel együtt a zsiradékban üvegesre pároljuk. A sajtot vékony szeletekre vágjuk, a szendvicsre, az almaszeletek tetejére tesszük, majd a forró, 4 párolt hagymadarabokat is rátesszük. Máris fogyasztható. PARTI SZENDVICS Hozzávalók 4 személy részére: 4 db zsemle, 35 dkg darált hús, vaj, zsemlemorzsa, 1 hagyma, 1 tojás, 1 evőkanál liszt, só, bors, 1 evőkanál paradicsompüré, 15 dkg sajt, 4 szelet sajt. A húst, összevágott hagymát, tojást, zsemlemorzsát, paradicsompürét jól összekeverjük, és belekeverjük még a kockára vágott sajtot is. A zsemléket félbevágjuk, belét kiszedjük. Belsejét kicsit megvajazzuk és előmelegített sütőben a húsmasszával megtöltött fél zsemléket körülbelül 2 percig sütjük. A zsemlék tetejére egy-egy szelet sajtot teszünk, és a sütőbe visszatéve 2—3 percig sütjük, hogy a sajt kicsit megolvadjon rajta. Melegen tálaljuk. Tavaszi tanácsok Örök tavaszi téma: a bőrápolás, a szépségápolás. Tavasz a legszebb évszak. Ilyenkor minden nő szeretné, ha bőre üde, bársonyos lenne, pedig éppen ebben az évszakban jelentkeznek leggyakrabban a különböző bőrpanaszok. Nemcsak a száraz, túlérzékeny bőrű nőknél, hanem igen gyakran a normál és zsíros típusú bőr is — átmenetileg — érzékeny, sö- mörös, sőt gyulladt lesz. Ha ilyen panaszok fellépnek, abba kell hagyni a szappannal történő mosakodást, mert fokozza a kellemetlen tüneteket, ugyanis a szappan kioldja az amúgy is kevés bőrzsiradékot. A legegyszerűbb és legolcsóbb ideális bőrtisztítószer: a nyers vagy forralt tej. A tejben finoman eloszlott zsírzsemcsék jól oldják a bőrre tapadt szennyeződést anélkül, hogy a bőrt szárítanák. Tehát tejbe mártott vattadarabokkal többször töröljük át a bőrt, majd langyos, utána hideg vízzel öblítsük le. A víz eltávolítja a fellazított szennyeződést és a tejet, amely később bomlásnak indulna. Leöblí- tés után puha törölközővel letöröljük a bőrt (dörzsölni nem szabad), és bőrtápláló krémmel bekenjük. Erre a célra kipróbálhatjuk a FABULON lila-ezüst jelzésű bőrtápláló krémet, amely kifejezetten érzékeny bőrre készült. Az illatszerboltokban számos olyan lemosókészítményt találunk, amellyel — vatta segítségével — letisztíthatjuk a bőrt. Ezek a készítmények nagy víztartalmúak, a szennyeződést jól oldják, nem zsírtalanítják a bőrt, kímélik, a pórusokat alaposan kitisztítják. Néhány ezekből: Fabulon arclemosó, uborka-lemosótej, narancsvirág-lemosótej, Tokalontej stb. A túlságosan száraz bőrt átzsírozza az olajpakolás. Étolajjal átitatott, puha ruhával beborítjuk az arcot (az orrnak vágjunk egy kis nyílást rajta), nyakat. Az olajos ruha fölé vastag rétegben, gőzben felmelegített törölközőt helyezzünk, amely sokáig melegen tartja az olajat és elősegíti beszívó- dását. Táplálja, puhítja, szépíti a bőrt a tejszinpakolás. Tejszínbe mártott vattadarabokat helyezünk a letisztított bőrre, amelyet 10—15 percig hagyunk fent, utána langyos, majd hideg vízzel leöblítjük. Tavasszal jelentkező probléma: a szeplő. Védekezhetünk ellene fényvédő készítményekkel (pl. Exotic fényvédő krém). Ha már kibújtak a szeplők akkor is használjunk fényvédőkészítményt, mert meggátolja a szeplők további sötétedését. A szeplők halványítására használhatunk 3 százalékos hidro- génhiperoxid-oldatot, amellyel naponta kétszer ajánlatos áttörölni a bőrt, de vigyázzunk arra, hogy a szemünk közelébe ne kerüljön az oldat. Szeplők, szülés utáni sötétebb foltocskák eltávolítására kipróbálhatjuk az Achromin krémet, amely kombinált készítmény, védi a bőrt a napsugarak káros hatásaitól és fehérít. Házi szerek a szeplő halványítására, citromlé, uborkalé, paradicsomlé, reteklé, petrezselyemlé. Ha zellerleveleket forró vízzel leöntünk, ebbe a lébe vattát teszünk, s azt tíz percre az arcunkra helyezzük, szeplőink elhalványodnak. Ha a kezelést rendszeresen végezzük, egy idő után esetleg el is tűnnek. Gondot okoznak tavasszal a megerősödött szőrszálak is. Ha ezeket kiszőkítjük, alig láthatóvá színtelendnek el. Az eljárás a következő: gyógyszertárban vásárolt 3 százalékos hid- rogénhiperoxidot por alakú samponnal, lágy péppé keverjük el, majd ehhez adunk még néhány csepp gyógyszertári szalmiákszeszt. Az így nyert habos pépet pálcikára csavart vatta segítségével, késhát vastagságban felkenjük a szőkítendő részre, kb. 10—15 percig hagyjuk rajta. Utána mossuk le és azulénes babakrémmel kenjük be a kezelt területet. FÄSI KATALIN Végre elmentek a vendégek, a háziak felsóhajtanak, Pomogátsné megkérdezi a férjet: — Mit gondolsz, melyik vendég volt a legkedvesebb? — Az, aki nem fogadta el a meghívást... Egyik reggel azt vettem észre, hogy az első padján ülő Gáborom nyakában csillog valami láncféle. Közelebbről megnéztem, hát látom ám, hogy egymásba fűzött gem-kapcsokból készült a majdnem derékig érő „ékszer”. — Honnan vetted te ezt a sok gem-kapcsot? — kérdeztem a kisfiútól, aki büszkén felelte: — Anyukám a KÖZÉRT- ben dolgozik és sok dobozzal szokott ilyet hazahozni, abból csináltam. De nehéz ilyenkor a tanítónő helyzete? Mit mondjon? Megszidja, mert lopott dologból csinálta a láncot? Nem teheti. Az anya tekintélyét nem ronthatja. Megdicsérje azért, mert 6 éves kezecskéivel ügyesen illesztette össze a kis kapcsokat? Ez sem jó. Semmiképpen sem szabad dicsérni azt, amihez bűnös úton jutott hozzá. Beszélni kell a szülőkkel. Beszélni kell azért, mert már egy csokorra való gyűlt ösz- sze a hasonló tapasztalásokból. El kell nekik mondani, hogy az, amit a gyermek otthon lát, nem más, mint lopás. A hivatal, az állam megkárosítása. Hogyan alakítsam ki a gyermekben az enyém-tiéd tiszteletet, ha otthon éppen az ellenkezőjére lát példát? Nem vagyok igazságtalan, amikor Pétert megszidom és megbüntetem azért, mert a sok színes krétám közül zseb- redugott egy szép lilát, hiszen éppen ő dicsekedett a napokban azzal, hogy neki azért van olyan sok filctolla, mert apukája hozza haza a hivatalból. Fel is ajánlotta kedveskedve nekem így: „VéEgy kis humor * A színházi előadás szünetételezzen az apukám az Ilonka néninek is?” Nem, köszönöm nem, mondtam akkor és most arra gondolok a lila kréta-ügynél, hogy ő ezt nem is tarthatta bűnös dolognak. Csak azt tette, amit az apukája: „Vételezett a közösségéből.” Valami kis bűntudata azért mégis lehetett, mert titokban tette és eldugta. Lehet, hogy az édesapjáról is sejti, hogy nem egyenes úton jut hozzá a filctollakhoz? Karácsonyra kétsoros levélkét írtunk a szülőknek. A meglepetést szerettem volna borítékban átadni. Megígértem tanítványaimnak, hogy veszek 33 egyforma fehér borítékot és a legközelebbi írásórára behozom. Másnap boldogan szaladt hozzám Margitka, kezében egy leszalagozott köteg fehér borítékkal és így szólt: „Anyukám küldi az összes gyereknek, meg ami marad, az a tanító nénié legyen.” — Köszönöm szépen, de miért költött ennyi pénzt a te anyukád? — Nem került egy fillérbe sem — mondta a kislány diadalmas lelkesedéssel — apukám hozza haza a munkahelyéről. Margitka édesanyjával már másnap beszéltem. Elmondtam. hogy nem helyes az, amit a,férje tesz, s nagyon rossz, hogy ezt a gyermek látja. Nem más ez — mondtam —, mint lopásra tanítás. Az anya csodálkozó, nagy szemekkel nézett rám, olyan ártatlanság sugárzott a tekintetéből, hogy megsajnáltam. Fogalma sem volt — mint mondta —, hogy ha a hivatal borítékjait az iskolának ajánlja fel, az „lopás”. Sírva ígérte meg, hogy megben két elegánsan öltözött asszony találkozik össze. — Hogyhogy egyedül vagy az előadáson? — kérdezi az egyik. — Miért nem jött el a férjed is? — A férjemet nem érdekli a divat... — mondja a másik. í4 beszéli a férjével, hogyan tehetik jóvá, amit tettek és miképpen alakítják ki gyermekükben a tulajdon tiszteletét. Ez egy ügy volt, amit elintéztem, de sokasodnak a hasonló tapasztalatok. Ezért kell a szülői értekezleten nyíltan beszélni észleléseimről a szülőkkel. Nevet nem említek, de az eseteket elmondom és tanácsokat is adok. Klári mamája sajnos nem jár el az értekezletekre. Hozzá el kell mennem. A kislány csupa szeretetbői egy asztali sótartót akart nekem ajándékozni a napokban. Arra gondoltam, hogy otthonról csente el, mondtam neki, hogy: „Vidd csak szépen haza, kell ez nektek otthon”. — Dehogy kell! — felelte — annyi van nekünk ilyen. Anyukám hozza haza a kórházból. ahol dolgozik. Év eleje óta tanítgatom a gyermekeknek, hogy a másikét nem szabad elvenni és a közös dolgokhoz (szemléltetőeszköz, diafilmek, képek, kréta, stb.) sem szabad hozzányúlni. Olyan nehezen megy ezeknél a kicsiknél az enyém-tiéd fogalmának a tisztázása. Egymástól is könnyen eltulajdonítanak valamit. Sokszor talál idegen holmit a szülő gyermeke táskájában. Az a helyes, ha erre felhívja a tanítónő figyelmét és visszaadja az elcsent dolgot (radír, ceruza, színes, stb.) a tulajdonosának. Sajnos, a legtöbb szülő szégyenli az esetet, nem akar ártani a gyermekének, (nem ártana!), nem szó) a tanítónőnek és a kis szarka továbbra is gyűjtögeti a neki tetsző csecsebecséket. S ha otthon, a szüleinél, hasonló „munkahelyi szarka” módszerrel hazahozott, idegen holmikat lát. akkor cselekedeteire erkölcsi felmentést is kap és később sem alakul ki a helyes ítélőképessége. DR. GERGELY SÁNDORNÉ Enyém, tiéd... Kiadós szendvicsek ebédre