Tolna Megyei Népújság, 1979. május (29. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-15 / 111. szám

MÁJUS 15 ÍKEDD Névnap: Zsófia A Nap kél 4.08 — nyugszik 19.14 órakor A Hold kél 22.35 — nyugszik 7.06 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. május 15-én tartották meg a munkásnők első nyilvános nagygyűlését Buda­pesten. O AZ OLVASÓ ifjúságért mozgalom keretében a bony­hádi városi könyvtár a váro­si KISZ-bizottsággal és az úttörőelnökséggel közösen több közös akciót, rendez­vényt szervezett az elmúlt években. A gyermekkönyv­tári tevékenység sokat fejlő­dött, s évente mintegy két­száz gyermekprogramot ad­nak az általános iskolások­nak. * ÜJ NEMZETI BANK­székház épül Szekszárdon. Az építkezést a TÁÉV 1980. II. negyedévében kezdi ej a vá­rosközpontban és a tervek szerint 1981 lesz a befejezés időpontja. A HÁROMNAPOS TAN­FOLYAMOT tartottak Bony- hádon a városi pártbizottság tanácstermében, alapszervi titkárok részére. Többek kö­zött időszerű gazdaságpoliti­kai, káderpolitikai, valamint a pártélettel kapcsolatos elő­adásokat hallgattak meg. Az egyes témákat csoportos fog­lalkozások keretében vitat­ták meg, amit filmvetítéssel kötöttek egybe. (Lovák)-4- AZ AMATÖR művészeti csoportok száma és létszáma jelentősen növekedett az utóbbi években Bonvhádon Két együttes, az Erkel ének­kar és az Animátó beat­zenekar országos minősítés­sel is rendelkezik. # MINDEN ÉVBEN há­romnapos utakat szerveznek a szocialista brigádoknak a Hőgyészi Állami Gazdaság­ban. A közeljövőben Nyugat- Magyarország történelmi ne­vezetességeivel ismerkednek meg a kirándulók. ^ BEFEJEZTÉK a búza vegyszeres gyomirtását a sza- kályi Agrokémiai Egyszerű Társasághoz tartozó terüle­ten. A tagüzemek részére több mint 3000 hektáron vé­geztek helikopteres vegysze­rezést. A T. m. Víz- és Csatorna­mű Vállalat értesíti Szek- szárd város lakosságát, hogy május 17-én (csütörtök) 8 órától 17 óráig a vízszolgál­tatás szünetei az alábbi he­lyeken : Herman O. ítp., Előhegyi ltp., Bottyán hegyi Ítp., a Bartina, Remete, Mé- rey, Bethlen, Bocskai és Ka­darka utcákban. A hosszabb ideig tartó víz­hiány oka: a magasan fekvő lakások vízellátási gondjai­nak megoldására az Előhe­gyen létesített 2x100 m3 tá­rolómedencék üzembe helye­zése, a II., III. vízellátási zó­nák kialakítása. A vízhiány miatt fogyasz­tóink elnézését és szíves meg­értését kérjük. (307) Nagyon is érthető az ember kí­váncsisága. amellyel a világűr fe­lé fordul. Persze, a technika fej­lődése folytán az egykori „csodá­kat” hamar megszokjuk. Termé­szetes ma már, hogy távoli föld­részek sporteseményeit élvezhet­jük a tévében — a műholdak ré­vén. Azt is tudjuk, hogy a mű­holdak különféle célokra hasz­nálhatók. Az már kevésbé is­mert, hogy a műholdak legki­tűnőbb tartózkodási helye az egyenlítő környéke, s hogy a melegégöv országai újabban díjat szeretnének szedni a „parkolá­sért”. A Magyar Televízió első programjában, 20 óra 50 perctől az „Ezer műhold a Föld kö­rül...” című riportműsort láthat­juk. A Kossuth Rádió hullámhosz- szán ma este a jelenről, s kicsit a történelmi múltról hallhatunk. Az 1945-ös magyarországi esemé­nyek elsöpörtek egy régi uralko­dó osztályt, az arisztokráciát. Az úri osztály tagjainak többsége külföldre menekült. De nem mindenki. Az itthon maradottak­ról szól a Húszas stúdió „Kék­vér, kutyabőr” című adása. — TOTÓNYEREMÉNYEK. 13 ta­lálatos szelvény 1 darab, nyere­ménye 1 497 369 forint: 13 plusz egy találatos szelvény nincs. 12 találatos szelvény 66 darab. nye. reményük egyenként 15175 fo­rint. li találatos szelvény 1359 da­rab. nyereményük egyenként 735 forint. 10 találatos szelvény 13135 darab volt, ezekre egyenként 114 forintot fizetnek. A közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. A Hazai Fésűsfonó és Szö­vőgyár kistarcsai gyárában év elején kezdte meg üzem­szerű termelését az új kár­toló- és fésűsüzem. A ha­zai gyapjúnyersanyag jel­lemzője az erős növényi szennyeződés, ezért kellett speciális gépeket beszerez­ni. Az üzem évi ezerkétszáz tonna gyapjú feldolgozásá­ra alkalmas. Napos, száraz idő Várható időjárás ma estig: derült, száraz idő. Az élénk, időnként erő:: északkeleti, keleti szél lassan mér­séklődik. A nappali felmelegedés to­vább erősödik. Várható legmagasaV- nappali hőmérséklet: 21—25 fok között. Távolabbi kilá­tások szerdától—szombatig: folytatódik a napos, száraz, nyárias időjárás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között, legmagasabb nappali hőmérsékle' 23—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területén nem várható. Nagy és drága volt a szekszárdi vásár Emberfolyam a vásáron Lovak, kupecek A vevőnek minden ár ma­gas. Hiába mondja a mözsi asszony, egy „uraságtól leve­tett” holmira, műanyag szan- dalettre, amely minden bi­zonnyal nyugat felől szárma­zik, hogy: „fufcig forint vagy fércig” — a papucs marad a többi lom között. A választási malacokért viszont érdemes volt alkudni, párját ha ezer- hatszázért adták. Egy százas, az alku nyomán, a vevő zse­bében maradhatott — volna. Azonban a tegnapi szek­szárdi vásár amilyen nagy volt, éppen olyan drága is, ha nem drágább. Példának okáért legalább ötszáz asz- szony pakolta ki nyűtt hol­miját, főleg női ruhákat, de vásárló alig akadt. Nem ke­vesebb, mint tíz helyen lehe­tett farmernadrágot vásárol­ni, nem Levis-t, hanem a jó ég tudja, honnan származót, s kimondottan csempészáru­számba menő cikk csak egy asszonynál volt, Lengyel- országból hozta az ágytakaró­kat, még az éjjel is utazott, ezerötszázat kért értük... Sok az állat: malacból leg­alább ezerkétszázat hoztak, mintegy százötven kettes ló­fogat, és külön vezetett har­minc ló volt az igavonókból a felhajtás, míg a szarvas­marha-vásáron negyven üsző és három tehén volt a kíná­lat. Egy tizenhat hónapos, sodrott és kanca csikót 22 ezerért kínált a gazdája, egy pár lóért ötven-hatvan ezer forintokat is elkértek. A szekszárdi vásár határa kitolódott: Drágszél, Mohács, Pincehely, Paks, Fájsz és Ba­ja helységekből jöttek — a kocsitáblák szerint — az el­adni, venni akarók. A vásár még tizenegy óra­kor is állt, a sok ember azonban csak egy italos­sátornál olthatta szomját, amelyet a kilenc pecsenye­sütő-sátor ízes-sós-erős-fok- hagymás kolbásza kiváltott. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Gk Forintcsekk A külföldre utazó magyar állampolgárok március 1-től — mint ismeretes — összesen 200 forintot vihetnek maguk­kal, 50 forintnál nem na­gyobb címletekben. A ren­delkezés óta több panasz hangzott el, hogy sok eset­ben ez az összeg kevés, a hazautazáskor belföldön fel­merülő költségek fedezetére. Annak érdekében, hogy a 200 forinton felüli költségek­re is elegendő pénzük legyen a hazaérkezőknek, az OTP kizárólag belföldön beváltha­tó csekket hoz forgalomba. Május 15-től Budapesten minden kerületi OTP-fiók- ban, vidéken az OTP megyei igazgatóságainál legfeljebb 1000 forint értékig 100. 200 és 500 forint címletű csekk vásárolható, az útlevél bemu­tatásával. A csekkeket a visszaérke­zést követően ugyancsak az útlevél bemutatásával bár­mely OTP-fióknál vagy az utazási irodák valutavásár­lással foglalkozó fiókjainál és kirendeltségeinél lehet bevál­tani forintra a kiállítás kel­tétől számított hat hónapon belül. OL VAST AM Három nap alatt Korunk emberét semmivel sem lehet úgy elbűvölni, mint a különböző rekordokkal. Olvastam nemrég, hogy egy svéd fiatal pár 48 órán át csókolózott megszakítás nélkül és lélegzetelállító teljesítményüktől nem ők, ha­nem a döntnökök fáradtak el halálosan. A rövid hír nem közölte a különös verseny zsűrijének átlagéletko­rát. Mégis bizonyos vagyok abban, hogy az sokszorosa volt a győzelemre pályázók életkorának. Node a rekord még ettől rekord maradt és, hogy nálunk a bármi mesz- sziről érkező példa is mennyi követőre talál alkal­masint, azt alkotnyattájt bárki konstatálhatja parkja­inkban és a nagy jövésmenésektől megkímélt helyeken. A korban arra „illetékesek” derekasan próbálgatják, hogy távcsókolózásban mi telik tőlük ezen a tavaszon és ha nem is kerülnek ki a világlapok első oldalára, valószínű igen boldogok. (Be is érik ezzel a „babérral”.) Mindez miért jut eszembe éppen ma? Mert utánozó kedvünkben bízva egy friss rekord ejtette meg szívemet és elmémet. Azt olvasom, hogy a csehszlovákiai Brec- lav városában az építészek három nap alatt szereltek össze előregyártott elemekből egy hetven gyereket be­fogadó óvodépületet. Ez már igen! Vajha kedvünk tá­madna nekünk is hasonló teljesítményre! Nyakamat rá, hogy nagy port verne fel a dolog, hiszen nem győzünk elég óvodát, bölcsődét, iskolát építeni, hogy egyébről, például az olcsó turistaszálláshelyekről már ne is beszéljek. Szóval, lenne miért utánozni a breclaviakat. Azt hiszem az a társadalmi összefogás, amiben az utóbbi évek során nagy jártasságot szerez- v tünk, csak szavatolhatná a sikert! — li — Szakemberek bizonyítják: • minden bekövetkező baleset­kor van egy kisebbik veszély, van egy „kiskapu”, amelyen keresztül az életbe vezethet az út. Csak nem szabad elve­szíteni a lélekjelenlétet. A napokban tanúja voltam egy balesetnek. Paks irányából jöttem a 6- os úton Szekszárd felé. Előt­tem egy sóderral megrakott billenős teherautó, az előtt egy kamion haladt. A sóderes kocsi nem tartotta a követési távolságot. Mögöttem egy ju­goszláv személygépkocsi elő­zésbe kezdett. A jugoszláv gépkocsivezető csak a sóderes kocsit látta. Amikor a sóderes kocsi mellé ért, a szembe jövő forgalom miatt be akart so­rolni. A sóderes kocsi és a kamion azonban olyan közel volt egymáshoz, hogy a ju­goszláv személygépkocsi ve­zetője nem tudott besorolni. A szembe jövő forgalom a jugoszláv gépkocsi vezetőjét gyors döntésre kényszerítette. Besorolni nem tud, ez pedig azzal a veszéllyel járhat, hogy frontálisan ütközik a szembe jövő gépkocsival. Felkészültem én is minden eshetőségre. A jugoszláv gépkocsivezető egy szemvillanás alatt dön­tött Jobbra kapta a kor­mányt: a kamion és a sóderes kocsi között a jobb oldali árokba kormányozta a kocsi­ját. A személygépkocsi pör- riült egyet a levegőben, majd hanyatt vágódott, kerekei így pörögtek, mintha az égen folytatnák az utat. Mire odafutottunk a mo­tort már leállította a jugo­szláv gépkocsivezető, utasa, majd ő a hátsó szélvédő üveg helyén mászott kifelé. Karco­lás nélkül megúszták a köny- nyelmű előzést, és a követési távolság be nem tartása mi­att bekövetkezett balesetet. A személygépkocsit, amelyet még kimászása előtt áram- talanított a vezető, gyorsan kerékre állítottuk, előkerült a vontatókötél és az összetört kocsi perceken belül vontatva elindult Szekszárd felé. (Sz.) Az elmúlt héten kilenc, szemé­lyi sérüléses, közlekedési baleset történt megyénkben. Ebből kettő halálos volt — amelyeket már is­mertettünk, — hat súlyos, egy pedig könnyű sérüléssel, illetve utóbbi sérülésekkel végződött. Az ittas vezetés két esetben is súlyos sérüléses balesetet ered­ményezett. Attala község belterü­letén, május 12-én, Török József gölle-inámi lakos, motorkerék­párjával ittas állapotban az út­padkára letérve felborult és sú­lyos sérülést szenvedett. Ugyan­ezen a napon az Iregszemcse és Tengőd közötti úton Balassa János, okrádpusztai lakos segéd- motorkerékpárral, ugyancsak it­tasan, ugyancsak az útpadkára tért és felborult. Sérülésé súlyos. A gyorshajtás és szabálytalan előzés sem maradt el a múlt hé­ten. Május 12-én Tengelic—Szőlő­hegy belterületén Gábor Mihály madocsai lakos, az általa vezetett motorkerékpárral, a megenge­dettnél nagyobb sebesség miatt az árokba hajtott és felborult. Sú­lyos sérülést szenvedett. Fadd és Gerjen között, május 11-én Ber­ki János gerjeni lakos segédmo­tor-kerékpárjával szabálytalanul előzött és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Bíró János faddi lakos által ve­zetett motorkerékpárral. A bal­eset következtében Bíró János súlyosan megsérült. Ugyancsak május 11-én, ismét gyermekbaleset történt. Kistor­máson Gyén János, kistormás^ lakos kerékpárral elütötte az úttest menetirány szerinti jobb oldalán álló Barta Margit tanulót, aki súlyosan megsérült. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551

Next

/
Oldalképek
Tartalom