Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

14 NÉPÚJSÁG 1979. április 4. Kopog a fehér bot. Gazdája magasra emelt fővel halad az utcán. Sokan közömbösen mennek el mellette, mások készséges segítőként adnak felvilágosítást, vagy vezetik át az úttesten. S egyre gyak­rabban találkozunk velük a munkahelyeken is, ahol a lá­tókkal egyenértékű munkát végeznek. Róluk, a vakokról beszél­getünk a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Vakok és Gyengelátók Országos Szö­vetsége székházában a szö­vetség főtitkárával, dr. Bódi Istvánnal. Sötét szemüveg, szelíd, meleg, barátságos hang: — Nem, a vakok nem saj- nálatraméltó csodalények — mondja. — Ha megfelelő se­gítséget kapnak és megfele­lő munkakörbe tudják állíta­ni őket, semmiben sem ma­radnak el látó munkatársa­iktól. Általában szeretnék, hogy a társadalom ne tanúsít­son velük ■ szemben túlzott elnézést, de túlzott elvárást sem. Munkahelyi beilleszke­désükhöz persze idő és meg-, felelő segítség szükséges. Kü­lönösen az első napokban. Meg kell őket ismertetni kör­nyezetükkel, azokkal a sze­mélyekkel és helyekkel, akik­kel dolgoznak,és ahol tevé­kenységüket kifejtik. Ha ezt a segítséget, türelmet megkap­ják, néhány napon belül ki­tűnően fognak tájékozódni. A vakok helytállását bizo- bizonyítja, hogy általában elégedettek a munkájukkal és ennek megfelelően fizeté­sük is eléri a hasonló mun­kakörben foglalkoztatott többi dolgozókét. Persze problémák is akad­nak. Mint már mondottam, a vakok ugyanolyan emberek mint a látók. Vannak közöt­tük is hanyagabbak, lustáb­bak. Mégis sokan általánosí­tanak. Ha egy nem vak sze­ret a pohár fenekére nézni, akkor azt mondják: „a Kiss József, vagy a Nagy János iszákos”. Bizony megesik sajnos, hogy egyik-másik vak is szereti az italt. Ilyenkor hamar kész a vélemény: „a vakok iszákosak”. Állítom, hogy Magyaror­szágon minden munkaképes vak dolgozhat, ha akar. Igaz, a munkakörük választéka Értelmiségi szakmában is dolgoznak nem túl nagy: mintegy 8—10- féle munkát tudnak vállalni. — Hányán dolgoznak és melyek a leggyakoribb szak­mák? — A szövetség jelenlegi 19 ezer tagjából mintegy három­ezer dolgozik. Tudnunk kell azonban, hogy tagjainak majd kétharmada idős, túl­haladta a nyugdíjkorhatárt. Többen is lehetnénk, hiszen az országos statisztika több mint 30 ezer vakot és majd­nem háromezer gyengénlátót tart nyilván. Sokan talán — akár milyen furcsán is hang­zik — szégyenük a tagságot. Arra törekszünk, hogy minél többet megnyerjünk szövet­ségnek, hogy a kedvezmé­nyekben valamennyien része­sülhessenek. A legtöbb vak, mintegy Az automata kefekötő­gépet ügyesen irányítja a „látó kezű” asszony 800—850, telefonkezelőként dolgozik. A hagyományos „vakszakmákban”, kefe- és kosárkötőként, seprőkészítő­ként, körülbelül 6—700-an tevékenykednek. őket a gyógymasszőrök követik. Szá­muk 180. Ugyanennyi vakot találunk a könyvkötők között is. Vannak kárpitosipari szakmunkások és telepőrök. Emellett néhány értelmiségi szakmában szintén eredmé­nyesen munkálkodnak a va­kok : pedagógus, zenetanár, sőt számítógép-programozó is található közöttük. — Milyen támogatást kap­nak a vakok a társadalmunk­tól? — A személyi járadék 1978- ban 910 forint volt, ez janu­árban 70 forinttal emelkedik. Nyugdíjkiegészítésként 520 forint a juttatás. Ezeken túl­menően — szükség esetén — szociális segélyeket is fo­lyósítunk. Gondoskodunk tagjaink helyi és'helyközi utaztatásáról, munkába he­lyezéséről, üdültetéséről. Ba- latonboglári üdülőnkben évente több százan nyaral­nak. Igyekszünk minden rá­szoruló sorstársunkat öregek napközi otthonaiba elhelyez­ni, s szükség esetén megszer­vezni házi gondozásukat. Rendszeres családlátogatá­sokkal segítjük tagjaink ügyes-bajos gondjainak meg­oldását. Budapesten, Debre­cenben, Szombathelyen, Sze­geden és a Nógrád megyei Bercelen állami intézetek il­letve otthonok nyújtanak az egyedülálló vakoknak ott­hont, gondozást és ha szük­séges — szeretetteljes — ápolást. — Mit tesz a szövetség a fiatalokért? — Fontos feladatunk, hogy felkészítsük őket az életre. Budapesten az Ajtósi Dürer soron működik a Vakok Ál­talános Iskolája és Nevelő- otthona, ahol megtanítják őket a Braille-féle pontírás­ra, olvasására és általában mindazokra az ismeretekre, amelyeket a látók is elsajá­títanak. Szervezzük a szak­munkás-tanulóképzést. Sok fiatal a látó gimnázumokban tanul tovább, sőt az egyete­mekre és főiskolákra is eljut. Ezeket pontírásos jegyzetek­kel, megfelelő írógépekkel és megnetofonokkal, továbbá szakszerű korrepetálással se­gítjük. Kulturális tevékenységeink közül kiemelném az ötven­éves Homérosz Kórust, zene­karunkat, fővárosi és vidéki színjátszó csoportjainkat, iro­dalmi köreinket. Sportoló­ink atlétikában, csörgőlabdá­ban és sakkozásban már je­lentős nemzetközi sikereket is elértek. Végül a szövetség orszá­gos munkájáról kérdezzük a főtitkárt. — Hogy a közvetlen kap­csolatot tagjainkkal elmélyít­sük, a központi elnökség mellett minden megyében helyi elnökséget választottak, amelyek rendszeresen beszá­molnak munkájukról. Célunk, hogy minden tagtársunknak a maximális segítséget nyújt­hassunk. Erre minden támo­gatást megkapunk álla­munktól. a tanácsoktól, vala­mint a társadalmi szervek­től, egész társadalmunktól. GÁTI ISTVÁN Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ Közeledik a'nyár, a sza­badságok, a külföldi utazá­sok ideje. Éppen ezért a Szovjetunió ápriüsi számá­ban már most felhívják a fi­gyelmet arra, mi mindent láthatunk a Szovjetunióban. Hogyan lehet egy-egy várost „Meglátni, megismerni, meg­érteni” — erre ad választ a lap azonos címmel megjelent cikke. Hangulatos jelenete­ket ábrázoló fotók szinte hí­vogatják az olvasókat, a „Nyaraljon a Szovjetunió­ban” című összeállításban. A már ottjárt turistákat is meg­kérdezték, hogyan érezték magukat. Erről számol be a „Moszkváról mondják” című képes riport. Sz. Nyikityin, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett mű­ködő idegenforgalmi főigaz­gatóság vezetője nyilatkozik a nemzetközi turizmus fej­lesztéséről. Beszámolóját így kezdi: „Szívesen látjuk a Szovjetunióban!” Külön cikk elemzi hogy milyen véleményt nyilváníta­nak az Inturisztról külföldi partnerei. Milyen kapcsolatai vannak a szovjet és a ma­gyar polgári légiforgalom­nak? Erről nyilatkozik a ten­gerhajózási egyesülés elnöke, a Szovjet Közlekedési Mi­nisztérium utasszállitási fő- igazgatóságának vezetője. A művészet pártosságáról beszél cikkében T. Ivanovna: „Szocialista realistának any- nyi, mint kutató művésznek, az ifjúság elkötelezett harco­sának lenni és az élet új, még ismeretlen oldalainak művészi feltárására töreked­ni.” A komputerek működéséről szól A. Csuba cikke, melyben arra is kitér, hogy az eletkro- nikus számítógépek ma már szinte hozzátartoznak min­dennapi életünkhöz, mun­kánkhoz. Az elmúlt esztendők során a földtani kutatás számos szovjet vezetőjével került szakmai és baráti kapcsolat­ba dr. Fülöp József akadé­mikus. Erről az együttműkö­désről faggatta a tudóst Szi­lágyi Péter. A Szovjetunióban dolgozó magyar szakemberek sikeré­ről számol be J. Lojevszkij cikke „Magyarok és termé­keik Togliattiban” címmel. A sportrovat Alekszandr Gyityatyin szovjet tornász­bajnokot mutatja be. Szó esik a sakk-könyvekről, töb­bek között a legújabbról, me­lyet a világbajnok A. Karpov írt Alekszandr Rosallal. Be­számolót olvashatunk a jég­korongosok New Yorkban aratott győzelméről. LÁNYOK ASSZONYOK Nagy idők tanúja. Ezzel a címmel írt cikket Várnai Zseniről, az anyaság, a béke költőjéről Bozóky Éva. Vár­nai Zseni már 1914-ben meg­jelent első kötetében is a forradalom énekese volt. Miként alakult Szimferopol és Kecskemét barátsága? Ho­gyan lett Krim megye és Bács-Kiskun testvérmegye? Erről olvashatunk „A barát­ság útjai” című összeállítás­ban. A Lányok, Asszonyok ápri­lisi számában ismét találko­zunk Artur Jusztusz „A leg­drágább” című könyvének hőseivel. 1919. márciusában sok orosz hadifogoly — egy zászlóaljat alkotva — harcolt a Magyar Tanácsköztársaság győzelméért. Az anya a legfőbb pedagó­gus — mondja cikkében Va- szilij Szuhomlinszkij — aki több. mint harminc éven át tanárként, tudósként és publicistaként dolgozott egy kis ukrajnai falucskában. A cikkből kitűnik, hogy az anya a fő éltető gyökér, amely erőt, bölcsességet, erkölcsi gazdagságot ad a felnőtt em­bernek és a gyermeknek. Az elmúlt esztendő bővel­kedett űreseményekben. A szerkesztőség felkérte Georgij Beregovoj repülő altáborna­gyot, a Szovjetunió kétszeres hősét, a Gagarin Ürhajóski- képző Központ parancsnokát, hogy beszéljen az űrhajósok­ról olvasóinak. Vele készített interjút J. Dokucsajev. A folyóirat melléklete ez­úttal is közöl ételrecepteket, keresztöltéses hímzésmintá­kat kötési szaktanácsokat és keresztre j tvényeket. A Fáklya április elsején megjelent száma vezércikk­ben ünnepli Magyarország felszabadításának harminc­negyedik évfordulóját. Fényképes riport foglalko­zik a világűr meghódításának újabb eseményeivel. Ezen keresztül megismerhetjük a kozmikus kikötőt, Bajkonurt, és képet kapunk a Szaljut—6 orbitális állomáshoz indított Szojuz-űrhajók feladatairól. Nemrég Magyarországon vendégszerepeit a Moszkvai Nagy Színház, a Bolsoj. Szí­nes, művészi fotók vezetnek el bennünket azokra a he­lyekre, ahol a színház számos nagyszerű produkciója szüle­tett. A szocialista országok táv- irász-küldötteinek részvételé­vel versenyt rendeztek Moszkvában. E versenyről kapunk beszámolót Moszkvá­ból, s mellette — Erőpróba címmel — megszólalnak a Magyarországot képviselő résztvevők is. Hangulatos riportban ele­venedik meg a leningrádi szőrmeárverés világa. Bőséges információs cikk szól a magyar és kazah könyvkiadói kapcsolatokról. Április közepén kezdődik a moszkvai Sportpalota jegén a jégkorong-világbajnoki küzdelem. Ezzel kapcsolat­ban Szergej Kapusztyint, a szovjet válogatott csatárát mutatja be a lap. Ezúttal is megtalálható a Fáklyában az orosz nyelvlec­ke, a Fáklya-fotó, a filmelő­zetes és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programis­mertetője. SZOVJET IRODALOM A folyóirat „Szűzföld” cím­mel Leonyid Brezsnyev visz- szaemlékezéseit közli. Hetvenedik születésnapján szép ajándékkal lepte meg magyar olvasóit Vagyim Ko- zsevnyikov: új kisregénye: „A csatorna” története arról szól, hogy miképpen birkó­zik az ember és a természet, hogy közben megváltozzék mind a kettő. Alekszandr Kosztyin Ulja- nov Számbirszkben című mű­ve Lenin gyermekkorába ve­zet el bennünket. Vologya Uljanov élete minden sajátos­sága ellenére sem volt kivé­teles. A föld valamennyi gyermekéhez hasonlóan ő is éberen figyelte a környező világot, örült örömeinek, szo- morkodott bánatain. Az ifjú lélek mélységeiben szeszélye­sen tükröződtek a kor bonyo­lult találós kérdései, izgalmai, várakozása és reménye. És mindez izgatta a fiatal lel­ket, a jövő ismeretlen mesz- szeségekbe hívott. A Műhely-rovatban Robert Rozsgyesztvenszkij versrész­letét (Poéma a különböző szempontokról) Garai Gábor fordításában olvashatjuk. A több, mint húszéves költői múltú F. Rozsgyesztvenszkij alkotói világának műhelytit­kaiba vezet el Anatolij Ivanskin interjúja. A Közös dolgaink sorozat az internacionalistákról ír, egy Szovjetunióban tanult filmrendezőről, és közli befe­jezetlen beszélgetését az idő­közben elhunyt Friss István­nal. Néhány cikk taglalja az irodalom és művészetkritika szerepét és helyzetét a szo­cialista országokban: Vlagyi­mir Mezsenkov: a jövő útja, Jurij Szurovcev: Közös állás­pont, Dimitrij Zatonszkij: A realizmus az irodalomban és az irodalomtudományban. A Művészet-rovat elemzi Majakovszkij filmpoétikáját, és Samisjev (többek közt „A fehér hajó” alkotójának) filmrendezői koncepcióját. szputnyik A folyóirat közli Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanács Elnöksége elnö­ke „Szűzföld” című vissza­emlékezéseinek második, egv- ben befejező részét. Az Emberek, korok, esemé­nyek sorozatban megjelenő írás: „Itt élt és dolgozott Le­nin” — a Kreml emlékmú­zeumába vezet el bennün­ket. E riporton keresztül be­tekinthetünk az első szovjet kormányfő egykori dolgozó- szobájába és lakosztályába. Egy másik rovat: „A Szov­jetunió tájain”, amelynek se­gítségével az ország több ér­dekes vidékére is ellátogat­hatunk. Vilijam Agabekov Kelet-Szibériát mutatja be, melynek területe háromszor akkora, mint Spanyolország, Franoiaország, Anglia. Olasz­ország és az NDK együttvé­ve. E vidék — a Jenyiszej fo­lyótól keletre fekvő óriási térség — meghódítására nap­jainkban kerül sor. Vlagyimir Pervencev izgal­mas riportja egy nem min­dennapi autóstúráról számol be. írásának címe: „Ahol nyáron eltűnnek az utak”. Ezek a „zimnyikek” a téli utak, a folyók jegén haladó, hegyszorosokat átszelő, fél évre befagyó, mocsarakon át­vezető időszakos autóutak. „Moszkvából az Antarktisz- ra — huszonnégy óra alatt”. Ezzel a címmel közöl ismer­tetőt Alekszandr Androsin és Viktor Geraszimov. A Feke­te-tengertől az Antarktisz partjáig másfél hónapot vett igénybe a tengeri út. Ugyan­ez a levegőben — alig több huszonnégy óránál. Hamaro­san a rendszeres járatok tér­képére rajzolják ezt az útvo­nalat is a szovjet polgári lé­giforgalom pilótái. Az űrkutatás témájához kapcsolódik „A szkafander ház és erőd” című anyag, amely a világűrben használt öltözettel ismerteti meg az olvasót. A legtöbb vak, mintegy 800—850, telefonkezelőként dolgozik

Next

/
Oldalképek
Tartalom