Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-04 / 79. szám
14 NÉPÚJSÁG 1979. április 4. Kopog a fehér bot. Gazdája magasra emelt fővel halad az utcán. Sokan közömbösen mennek el mellette, mások készséges segítőként adnak felvilágosítást, vagy vezetik át az úttesten. S egyre gyakrabban találkozunk velük a munkahelyeken is, ahol a látókkal egyenértékű munkát végeznek. Róluk, a vakokról beszélgetünk a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Vakok és Gyengelátók Országos Szövetsége székházában a szövetség főtitkárával, dr. Bódi Istvánnal. Sötét szemüveg, szelíd, meleg, barátságos hang: — Nem, a vakok nem saj- nálatraméltó csodalények — mondja. — Ha megfelelő segítséget kapnak és megfelelő munkakörbe tudják állítani őket, semmiben sem maradnak el látó munkatársaiktól. Általában szeretnék, hogy a társadalom ne tanúsítson velük ■ szemben túlzott elnézést, de túlzott elvárást sem. Munkahelyi beilleszkedésükhöz persze idő és meg-, felelő segítség szükséges. Különösen az első napokban. Meg kell őket ismertetni környezetükkel, azokkal a személyekkel és helyekkel, akikkel dolgoznak,és ahol tevékenységüket kifejtik. Ha ezt a segítséget, türelmet megkapják, néhány napon belül kitűnően fognak tájékozódni. A vakok helytállását bizo- bizonyítja, hogy általában elégedettek a munkájukkal és ennek megfelelően fizetésük is eléri a hasonló munkakörben foglalkoztatott többi dolgozókét. Persze problémák is akadnak. Mint már mondottam, a vakok ugyanolyan emberek mint a látók. Vannak közöttük is hanyagabbak, lustábbak. Mégis sokan általánosítanak. Ha egy nem vak szeret a pohár fenekére nézni, akkor azt mondják: „a Kiss József, vagy a Nagy János iszákos”. Bizony megesik sajnos, hogy egyik-másik vak is szereti az italt. Ilyenkor hamar kész a vélemény: „a vakok iszákosak”. Állítom, hogy Magyarországon minden munkaképes vak dolgozhat, ha akar. Igaz, a munkakörük választéka Értelmiségi szakmában is dolgoznak nem túl nagy: mintegy 8—10- féle munkát tudnak vállalni. — Hányán dolgoznak és melyek a leggyakoribb szakmák? — A szövetség jelenlegi 19 ezer tagjából mintegy háromezer dolgozik. Tudnunk kell azonban, hogy tagjainak majd kétharmada idős, túlhaladta a nyugdíjkorhatárt. Többen is lehetnénk, hiszen az országos statisztika több mint 30 ezer vakot és majdnem háromezer gyengénlátót tart nyilván. Sokan talán — akár milyen furcsán is hangzik — szégyenük a tagságot. Arra törekszünk, hogy minél többet megnyerjünk szövetségnek, hogy a kedvezményekben valamennyien részesülhessenek. A legtöbb vak, mintegy Az automata kefekötőgépet ügyesen irányítja a „látó kezű” asszony 800—850, telefonkezelőként dolgozik. A hagyományos „vakszakmákban”, kefe- és kosárkötőként, seprőkészítőként, körülbelül 6—700-an tevékenykednek. őket a gyógymasszőrök követik. Számuk 180. Ugyanennyi vakot találunk a könyvkötők között is. Vannak kárpitosipari szakmunkások és telepőrök. Emellett néhány értelmiségi szakmában szintén eredményesen munkálkodnak a vakok : pedagógus, zenetanár, sőt számítógép-programozó is található közöttük. — Milyen támogatást kapnak a vakok a társadalmunktól? — A személyi járadék 1978- ban 910 forint volt, ez januárban 70 forinttal emelkedik. Nyugdíjkiegészítésként 520 forint a juttatás. Ezeken túlmenően — szükség esetén — szociális segélyeket is folyósítunk. Gondoskodunk tagjaink helyi és'helyközi utaztatásáról, munkába helyezéséről, üdültetéséről. Ba- latonboglári üdülőnkben évente több százan nyaralnak. Igyekszünk minden rászoruló sorstársunkat öregek napközi otthonaiba elhelyezni, s szükség esetén megszervezni házi gondozásukat. Rendszeres családlátogatásokkal segítjük tagjaink ügyes-bajos gondjainak megoldását. Budapesten, Debrecenben, Szombathelyen, Szegeden és a Nógrád megyei Bercelen állami intézetek illetve otthonok nyújtanak az egyedülálló vakoknak otthont, gondozást és ha szükséges — szeretetteljes — ápolást. — Mit tesz a szövetség a fiatalokért? — Fontos feladatunk, hogy felkészítsük őket az életre. Budapesten az Ajtósi Dürer soron működik a Vakok Általános Iskolája és Nevelő- otthona, ahol megtanítják őket a Braille-féle pontírásra, olvasására és általában mindazokra az ismeretekre, amelyeket a látók is elsajátítanak. Szervezzük a szakmunkás-tanulóképzést. Sok fiatal a látó gimnázumokban tanul tovább, sőt az egyetemekre és főiskolákra is eljut. Ezeket pontírásos jegyzetekkel, megfelelő írógépekkel és megnetofonokkal, továbbá szakszerű korrepetálással segítjük. Kulturális tevékenységeink közül kiemelném az ötvenéves Homérosz Kórust, zenekarunkat, fővárosi és vidéki színjátszó csoportjainkat, irodalmi köreinket. Sportolóink atlétikában, csörgőlabdában és sakkozásban már jelentős nemzetközi sikereket is elértek. Végül a szövetség országos munkájáról kérdezzük a főtitkárt. — Hogy a közvetlen kapcsolatot tagjainkkal elmélyítsük, a központi elnökség mellett minden megyében helyi elnökséget választottak, amelyek rendszeresen beszámolnak munkájukról. Célunk, hogy minden tagtársunknak a maximális segítséget nyújthassunk. Erre minden támogatást megkapunk államunktól. a tanácsoktól, valamint a társadalmi szervektől, egész társadalmunktól. GÁTI ISTVÁN Szovjet lapokból SZOVJETUNIÓ Közeledik a'nyár, a szabadságok, a külföldi utazások ideje. Éppen ezért a Szovjetunió ápriüsi számában már most felhívják a figyelmet arra, mi mindent láthatunk a Szovjetunióban. Hogyan lehet egy-egy várost „Meglátni, megismerni, megérteni” — erre ad választ a lap azonos címmel megjelent cikke. Hangulatos jeleneteket ábrázoló fotók szinte hívogatják az olvasókat, a „Nyaraljon a Szovjetunióban” című összeállításban. A már ottjárt turistákat is megkérdezték, hogyan érezték magukat. Erről számol be a „Moszkváról mondják” című képes riport. Sz. Nyikityin, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő idegenforgalmi főigazgatóság vezetője nyilatkozik a nemzetközi turizmus fejlesztéséről. Beszámolóját így kezdi: „Szívesen látjuk a Szovjetunióban!” Külön cikk elemzi hogy milyen véleményt nyilvánítanak az Inturisztról külföldi partnerei. Milyen kapcsolatai vannak a szovjet és a magyar polgári légiforgalomnak? Erről nyilatkozik a tengerhajózási egyesülés elnöke, a Szovjet Közlekedési Minisztérium utasszállitási fő- igazgatóságának vezetője. A művészet pártosságáról beszél cikkében T. Ivanovna: „Szocialista realistának any- nyi, mint kutató művésznek, az ifjúság elkötelezett harcosának lenni és az élet új, még ismeretlen oldalainak művészi feltárására törekedni.” A komputerek működéséről szól A. Csuba cikke, melyben arra is kitér, hogy az eletkro- nikus számítógépek ma már szinte hozzátartoznak mindennapi életünkhöz, munkánkhoz. Az elmúlt esztendők során a földtani kutatás számos szovjet vezetőjével került szakmai és baráti kapcsolatba dr. Fülöp József akadémikus. Erről az együttműködésről faggatta a tudóst Szilágyi Péter. A Szovjetunióban dolgozó magyar szakemberek sikeréről számol be J. Lojevszkij cikke „Magyarok és termékeik Togliattiban” címmel. A sportrovat Alekszandr Gyityatyin szovjet tornászbajnokot mutatja be. Szó esik a sakk-könyvekről, többek között a legújabbról, melyet a világbajnok A. Karpov írt Alekszandr Rosallal. Beszámolót olvashatunk a jégkorongosok New Yorkban aratott győzelméről. LÁNYOK ASSZONYOK Nagy idők tanúja. Ezzel a címmel írt cikket Várnai Zseniről, az anyaság, a béke költőjéről Bozóky Éva. Várnai Zseni már 1914-ben megjelent első kötetében is a forradalom énekese volt. Miként alakult Szimferopol és Kecskemét barátsága? Hogyan lett Krim megye és Bács-Kiskun testvérmegye? Erről olvashatunk „A barátság útjai” című összeállításban. A Lányok, Asszonyok áprilisi számában ismét találkozunk Artur Jusztusz „A legdrágább” című könyvének hőseivel. 1919. márciusában sok orosz hadifogoly — egy zászlóaljat alkotva — harcolt a Magyar Tanácsköztársaság győzelméért. Az anya a legfőbb pedagógus — mondja cikkében Va- szilij Szuhomlinszkij — aki több. mint harminc éven át tanárként, tudósként és publicistaként dolgozott egy kis ukrajnai falucskában. A cikkből kitűnik, hogy az anya a fő éltető gyökér, amely erőt, bölcsességet, erkölcsi gazdagságot ad a felnőtt embernek és a gyermeknek. Az elmúlt esztendő bővelkedett űreseményekben. A szerkesztőség felkérte Georgij Beregovoj repülő altábornagyot, a Szovjetunió kétszeres hősét, a Gagarin Ürhajóski- képző Központ parancsnokát, hogy beszéljen az űrhajósokról olvasóinak. Vele készített interjút J. Dokucsajev. A folyóirat melléklete ezúttal is közöl ételrecepteket, keresztöltéses hímzésmintákat kötési szaktanácsokat és keresztre j tvényeket. A Fáklya április elsején megjelent száma vezércikkben ünnepli Magyarország felszabadításának harmincnegyedik évfordulóját. Fényképes riport foglalkozik a világűr meghódításának újabb eseményeivel. Ezen keresztül megismerhetjük a kozmikus kikötőt, Bajkonurt, és képet kapunk a Szaljut—6 orbitális állomáshoz indított Szojuz-űrhajók feladatairól. Nemrég Magyarországon vendégszerepeit a Moszkvai Nagy Színház, a Bolsoj. Színes, művészi fotók vezetnek el bennünket azokra a helyekre, ahol a színház számos nagyszerű produkciója született. A szocialista országok táv- irász-küldötteinek részvételével versenyt rendeztek Moszkvában. E versenyről kapunk beszámolót Moszkvából, s mellette — Erőpróba címmel — megszólalnak a Magyarországot képviselő résztvevők is. Hangulatos riportban elevenedik meg a leningrádi szőrmeárverés világa. Bőséges információs cikk szól a magyar és kazah könyvkiadói kapcsolatokról. Április közepén kezdődik a moszkvai Sportpalota jegén a jégkorong-világbajnoki küzdelem. Ezzel kapcsolatban Szergej Kapusztyint, a szovjet válogatott csatárát mutatja be a lap. Ezúttal is megtalálható a Fáklyában az orosz nyelvlecke, a Fáklya-fotó, a filmelőzetes és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programismertetője. SZOVJET IRODALOM A folyóirat „Szűzföld” címmel Leonyid Brezsnyev visz- szaemlékezéseit közli. Hetvenedik születésnapján szép ajándékkal lepte meg magyar olvasóit Vagyim Ko- zsevnyikov: új kisregénye: „A csatorna” története arról szól, hogy miképpen birkózik az ember és a természet, hogy közben megváltozzék mind a kettő. Alekszandr Kosztyin Ulja- nov Számbirszkben című műve Lenin gyermekkorába vezet el bennünket. Vologya Uljanov élete minden sajátossága ellenére sem volt kivételes. A föld valamennyi gyermekéhez hasonlóan ő is éberen figyelte a környező világot, örült örömeinek, szo- morkodott bánatain. Az ifjú lélek mélységeiben szeszélyesen tükröződtek a kor bonyolult találós kérdései, izgalmai, várakozása és reménye. És mindez izgatta a fiatal lelket, a jövő ismeretlen mesz- szeségekbe hívott. A Műhely-rovatban Robert Rozsgyesztvenszkij versrészletét (Poéma a különböző szempontokról) Garai Gábor fordításában olvashatjuk. A több, mint húszéves költői múltú F. Rozsgyesztvenszkij alkotói világának műhelytitkaiba vezet el Anatolij Ivanskin interjúja. A Közös dolgaink sorozat az internacionalistákról ír, egy Szovjetunióban tanult filmrendezőről, és közli befejezetlen beszélgetését az időközben elhunyt Friss Istvánnal. Néhány cikk taglalja az irodalom és művészetkritika szerepét és helyzetét a szocialista országokban: Vlagyimir Mezsenkov: a jövő útja, Jurij Szurovcev: Közös álláspont, Dimitrij Zatonszkij: A realizmus az irodalomban és az irodalomtudományban. A Művészet-rovat elemzi Majakovszkij filmpoétikáját, és Samisjev (többek közt „A fehér hajó” alkotójának) filmrendezői koncepcióját. szputnyik A folyóirat közli Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnöke „Szűzföld” című visszaemlékezéseinek második, egv- ben befejező részét. Az Emberek, korok, események sorozatban megjelenő írás: „Itt élt és dolgozott Lenin” — a Kreml emlékmúzeumába vezet el bennünket. E riporton keresztül betekinthetünk az első szovjet kormányfő egykori dolgozó- szobájába és lakosztályába. Egy másik rovat: „A Szovjetunió tájain”, amelynek segítségével az ország több érdekes vidékére is ellátogathatunk. Vilijam Agabekov Kelet-Szibériát mutatja be, melynek területe háromszor akkora, mint Spanyolország, Franoiaország, Anglia. Olaszország és az NDK együttvéve. E vidék — a Jenyiszej folyótól keletre fekvő óriási térség — meghódítására napjainkban kerül sor. Vlagyimir Pervencev izgalmas riportja egy nem mindennapi autóstúráról számol be. írásának címe: „Ahol nyáron eltűnnek az utak”. Ezek a „zimnyikek” a téli utak, a folyók jegén haladó, hegyszorosokat átszelő, fél évre befagyó, mocsarakon átvezető időszakos autóutak. „Moszkvából az Antarktisz- ra — huszonnégy óra alatt”. Ezzel a címmel közöl ismertetőt Alekszandr Androsin és Viktor Geraszimov. A Fekete-tengertől az Antarktisz partjáig másfél hónapot vett igénybe a tengeri út. Ugyanez a levegőben — alig több huszonnégy óránál. Hamarosan a rendszeres járatok térképére rajzolják ezt az útvonalat is a szovjet polgári légiforgalom pilótái. Az űrkutatás témájához kapcsolódik „A szkafander ház és erőd” című anyag, amely a világűrben használt öltözettel ismerteti meg az olvasót. A legtöbb vak, mintegy 800—850, telefonkezelőként dolgozik