Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-11 / 84. szám
I ; 1979. április 11. NÉPÚJSÁG Önkéntes rendőrök Kiemelkedő munkát végeznek az allam- es közbiztonság védelmében, fenntartásában, az állam belső rendjének védelmében, a bűnözés elleni harcban, a közrend védelmében, a közlekedés rendjének biztosításában, az ifjúságvédelmi rendőri feladatok ellátásában. Otuennegyen Gyünkön Az intézkedéseink során arra törekedtünk, hogy javuljon a társadalmi tulajdon és a népgazdaság védelme, csökkenjen az erőszakos jellegű bűncselekmények száma, javuljon a járás közlekedésbiztonsága, javuljon hivatalos és társadalmi kapcsolatunk, erősödjön önkéntes rendőri állományunk, hatékonyabbá váljék az ifjúságvédelmi munka, nagy gondot fordítottunk a megelőző munkára.” Ónként a nép szolgálatéban Ezeket hallottam a tamási járás önkéntes rendőreinek legutóbbi munkaértekezletén. S amint tükrözi egy járás, úgy minden bizonnyal egy csoport, illetőleg egy terület egysége is, hogyan s miként tevékenykednek a munkás hétköznapokon, vasárnap, ünnepen az önkéntes rendőrök. Gyönkön, a rendőrségi körzeti megbízottak irodájában beszélgettünk felelősség- teljes munkájukról, a lakosság érdekében végzett tevékenységükről két önkéntes, és két hivatásos rendőrrel. Mindenekelőtt annyit, hogy Gyönk térségében — tulajdonképpen ez a terület majdnem magában foglalja a valamikori gyönki járás egész területét — három körzeti megbízott rendőr és hét csoportban 54 önkéntes rendőr teljesít szolgálatot. A területet három körzetre osztották fel. Hozzájuk tartozik hét község és tíz kisebb település — puszta, tanyacsoport —, összesen közel tízezer lakossal. A terület nagysága azonban sokkal több munkát ad, mint azt gondolhatnánk. Ebben a térségben is húsz éve alakultak az első önkéntes rendőri csoportok, s ma az állomány jelentős része ugyanazokból áll, ők a „törzstagok”, akik valamikor az alapítók voltak. Köztük is a legkiválóbb Juhász György, jelenleg MÁV-dol- gozó, a dombóvári állomáson rendészeti munkakörben. Az alakuláskor, az önkéntes rendőri munka vállalása idején traktoros volt. Egészségi okok miatt kellett a gépről leszállnia. Egyébként az önkéntes rendőrök foglalkozása arra is utal, hogy ez a társadalmilag is igen fontos szervezet, milyen területről verbuválódik. Várkonyi Albert a diósberényi tsz főkönyvelője, Vígh Domonkos MÁV forgalmi szolgálattevő, Sváb Antal a MEZŐGÉP asztalosa, Friz György tsz- tag, állatgondozó, Szabó Lajos állami gazdasági anyag- raktáros, Zei Antal nyugdí- pas, Glöckner Ádám technikai dolgozó az általános iskolában, Horváth György pedagógus, Mayer János traktoros, Varga József postás.. Tefner György tsz-tag, Vizi László gépkocsivezető, Szabó József traktoros, Tamás Albert nyugdíjas, Varjú József állami gazdaságban felcser, Eszenyi László állami gazdasági dolgozó. Ruppert János a szociális otthonban dolgozik, 1967-től önkéntes rendőr. — Miért állt a köz szolgálatába, mi vezette arra, hogy többet tegyen a térség közrendjének, biztonságának érdekében, mint más lakosok? — a kérdés Ruppert Jánosnak szól. — Szakadát, ahol lakom, és ahova lényegében az önkéntes rendőri munkám is szólít — nyugodt, csendes község. A lakosság jól él, községünkben nincs bűnöző, és mégis arra gondoltam, hogy segítem én is a KMB-s elvtársak munkáját. A községünkben a vezető szervek, a párt és a tanács is javasolt, így kerültem az önkéntes rendőrök" közé. Csizmadia törzsőrmester elvtárs segítette utamat az önkéntes rendőrök között, s mióta szolgálok, több jelentős akcióban is részt vettem. — Valamennyiünk érdeke, hogy biztonság vegyen bennünket körül. Ha azt látják a fiatalok, az idősebbek, hogy rend van az italboltban, a bálban, a moziban, ha egy rendezvény szépen lebonyolódik, a mi munkánkat látja ebben, s ezért bíznak bennünk, ami ösztönöz a jobb munkára. — A közelmúltban több jelentős akcióban vettek részt az önkéntes rendőr elvtársak — mondja Sárvári Károly zászlós, kmb-s csoportvezető. — Csizmadia elvtársék például hat körözött személyt fogtak el. — Az akciókban elért eredményeink nyolcvan százalékát az önkéntes rendőr elvtársak segítségével értük el — mondja Csizmadia főtörzsőrmester. — Amikor végzünk egy-egy akcióval, minden csoportban megbeszéljük, mit csináltunk jól, mit kevésbé jól, s a tanulságokat később felhasználjuk. így az egész állomány plusz oktatást is kap, mert mondani sem szükséges, hogy a szakmai oktatás állandó és igen magas színvonalú. Egy önkéntes rendőr havi elfoglaltsága — munkaidőn kívül természetesen — tizen- négy-tizenhat óra. Ezt' az időt általában járőrszolgálatban, felügyeleti szolgálatban töltik el. Amikor szükség van rá, bizony még az éjszakába is benyúlik egy-egy körözött személy elfogása, mint például legutóbb egyik kékfényes körözöttet fpgták el, vagy amikor három másik szökött bűnözőt is sikerrel adták át a hatóságnak. Volt, amikor egy italboltbetörőt fogtak el, három nap alatt. Más alkalommal pedig pincebetörőket csíptek el, igen gyorsan. Gyönk térségében két hét alatt tizenhét pincebetörést fedeztek fel, már az első esetnél megkezdték a figyelést, de csak a tizennyolcadiknál sikerült a tetteseket kézre keríteni. Csak azért két hét után, mert két szökött személy egymástól függetlenül látogatta a pincéket. Ruppert önkéntes rendőr néhány óra alatt elfogott egy motorkerékpár-tolvajt, Nagy István pedagógus a gyermek- és ifjúságvédelem területén nyújt hatékony segítséget, Rózsa Péter az egyik autóbusz nagy túlfogyasztását tette szóvá, és ennek eredményeképpen javították meg a motort, mások a községi rend érdekében tettek javaslatot a tanácsnál. Sárvári Károly zászlós mondta, hogy amikor — évente általában kétszer — beszámolnak a községi tanácsokon az önkéntes rendőrök tevékenységéről és a közrend, a közbiztonság helyzetéről, rendszerint elismerést kapnak. — Az az igazság, hogy az ötvennégy önkéntes rendőr nélkül nagyon nehéz lenne szolgálatunk, sőt, állítom, nem is tudnánk feladatainkat megoldani — mondja Sárvári Károly. — Ezért mindig arra törekedtünk, hogy sorainkba bevonjuk a fiatalokat. S mindig olyan fiatalembert tudunk az önkéntes rendőrök közé toborozni, aki szereti ezt a szolgálatot, aki akar a lakosság érdekében tevékenykedni. Egy területen azonban előbbre kell lépnünk: egyetlen női önkéntes rendőrünk van, Nagy Irén pedagógus, aki kifogástalan, jó munkát végez, éppen az ő tevékenysége bizonyítja, hogy érdemes volna több nőt is az önkéntes rendőrök soraiba bevonni. A lakó- és munkahelyi megbízások, amelyek nem parancsok, mégis olyan érvényűek az önkéntes rendőrök szemében, hiszen amikor esküt tesznek, arra vállalkoznak, hogy a népért szolgálnak önként, minden erejükkel, tudásukkal. A gyönki csoportok, Sárvári, Csizmadia és Búzás András hivatásos rendőrök irányításával eredményesen munkálkodnak a lakosság érdekében. Valamivel több mint húsz éve kezdték szervezni a rendőrségi munkát segítő önkéntes rendőri csoportokat, illetőleg abban az időben nagyon sokan arra vállalkoztak, hogy karjukra fűzik as önkéntes rendőrök karszalagját, kabátjuk hajtókájára tűzik a jelvényt, s esküt tesznek a nép szolgálatára. Munkások, mérnökök, termelőszövetkezeti parasztok, fiatalok, idősek, nők, férfiak álltak a közrendvédelem, az állami érdekek védelmének szolgálatába. A húszévi munka azt bizonyítja, hogy szükség volt a társadalmi erők mozgósítására, bevonására a közrend, a közbiztonság szilárdítása, védelme érdekében. A televízió, a rádió és nem utolsósorban a napilapok számos alkalommal adtak róla hírt, hogy az önkéntes rendőrök segítségével milyen módon, s gyorsan fogtak el egy- egy bűnözőt, akadályozták meg nagy értékek pusztulását, s születtek javaslatok a népgazdaság és a társadalom érdekeinek védelmére. A Belügyminisztérium szervei kidolgozták az önkéntes segítők munkáját szabályozó rendeletet, s ennek keretében dolgoznak a nép érdekében az önkéntes rendőrök is, mint ahogy ide tartoznak a határőrizeti szervek munkáját támogató, a tűzoltóság kötelékében dolgozó társadalmi aktivisták. Akik önként vállalnak többet, akik szabad idejük egy kis részét arra áldozzák, hogy mások nyugodtan pihenhessenek. A Belügyminisztérium az MSZMP XI. kongresszusának határozata, a jogszabályok és a rendelkezések értelmében rendszeresen továbbfejleszti a törvényes rend védelme, az állami és közbiztonság erősítésére irányuló szolgálati tevékenységét. Ennek szellemében folyik Tolna megyében is az önkéntes rendőrök irányítása, munkájuk értékelése. Az elmúlt hetekben sorra tartották a megye járási székhelyein az önkéntes rendőrök munkáját értékelő tanácskozásokat. Mindenütt sikerekről adhattak számot, arról, hogy eredményes az önkéntes rendőri munka, jó az együttműködés a párttal, a társadalmi és az államhatalmi helyi szervekkel, valamint a társ-fegyveres testületekkel. Az önkéntes társadalmi segítők szervezett igénybevételével kapcsolatos belügyi munka fontos határköve a Minisztertanács 1975. évi 26. sz. rendelete. amely az önkéntes segítők jogkörét, kötelességét, a szocialista törvényesség betartásáért való felelősséget növelve, minőségi változást eredményezett az önkéntes rendőri csoportok tevékenységében, s ez adott alapot az új szabályzat kidolgozásához is. Az önkéntes segítői szabályzat a szocialista demokratizmussal, az államélet fejlesztésére vonatkozó párt- és kormányhatározatok, állami döntések. követelményeivel összhangban meghatározza és egységbe foglalja a rendőrségi munkát támogató önkéntes rendőrök feladatait, irányításuk és beszámoltatásuk rendjét, a dicséretek, kitüntetések, az elismerések módját, a szolgálattal kapcsolatos egyéb követelményeket. Ez a szabályzat tehát az alapja az önkéntes rendőrök e®ész tevékenységének, s ennek életbe lépése óta a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoki állománya mind következetesebben törekszik arra, hogy a szolgálat hatékonysága a dolgozó tömegek aktivitásával, cselekvő részvételével tovább gazdagodjék. Tolna megye közrendje és közbiztonsága szilárd, kiegyensúlyozott és tendenciájában is ezt jelzi. Tavaly a Tolna megyei önkéntes rendőri állomány munkája nagymértékben hozzájárult a megye közrendjének szilárdulá- sához, a közbiztonsági helyzet javításához. Tolna megyében 145 csoportban közel másfél ezer önkéntes rendőr tevékenykedik. Ez a létszám évek óta szinte állandó, a fluktuáció mindössze csak annyi, hogy az idősebbek — akik már elfáradtak — helyét fiatalok foglalják el. Az önkéntes rendőri állomány 1978-ban 46 847 ésetben teljesített őr- és járőrszolgálatot. A szolgálat ellátása közben 70 főt állítottak elő, több körözött és bűncselekményt elkövető személyt fogtak el, illetve értek tetten. Ezenkívül számos jelzést adtak bűncselekmények megelőzésére, valamint szabály- sértést elkövető személyekkel szemben. Az önkéntes rendőrök tevékenysége az állampolgárok teljes elismerésével találkozik, ugyanakkor a lakóterületek társadalmi szervezetei, ezek vezetői is elismerik a társadalmi munkájukat. A hivatásos rendőrök, illetőleg az önkéntes csoportok vezetői állandóan továbbképezik az önkéntes rendőröket, konzultációkat tartanak, egy-egy konkrét eset kapcsán számos új felderítési, megelőzési módszert vezetnek be, alkalmaznak. Az önkéntes rendőrök eredményes munkáját mindenütt elismerik. Tavaly 227 önkéntes Rendőri Szolgálatért kitüntető jelvényt adtak ki, több mint százan pedig • dicséretben és pénzjutalomban részesültek. A BM szervei rendszeresen segítik az önkéntes rendőri állomány és a társadalmi szervek közötti kapcsolat bővítését. Az önkéntesi szolgálat ellátásához szükséges anyagi, technikai és más feltételeket biztosítják. A megyében is minden támogatást, segítséget megadnak a társadalmi segítőknek, hogy feladataikat pontosan és jól láthassák el. Az önkéntes rendőrök rendszeresen jelzik a bűncselekményeket előidéző okokat, körülményeket, felvilágosítást adnak bűnözésre hajlamos személyekről. Hathatós segítséget nyújtottak a közterületi járőrszolgálat ellátásához, bűncselekmények és balesetek helyszínének biztosításához. Egyre hatékonyabban segítik a forgalom- biztonság fenntartását és javítását. Az önkéntes rendőrök jelentős részt vállalnak a közlekedésre nevelő munkában is, amelyet a közlekedésbiztonsági tanácsok, együttműködve a rendőri szervekkel, egyre hatékonyabban végeznek. A közúti és vasúti szállítások ellenőrzése, a pályaudvarok, a vásár rok rendjének biztosítása, a vagyonvédelmi munka mind azt bizonyítja, hogy az önkéntes rendőrök Tolna megyében is a vonatkozó rendeletek és az eskü szellemében végzik munkájukat. Amikor számvetést készítünk egy ilyen jelentős társadalmi szervezet munkájáról, nyilvánvaló, a feladatokról is szó esik. A Tolna megyében megtartott értekezleteken szinte egységes a megítélés abban, hogy a feladatok a városokban és a legkisebb lakott településeken is arra irányulnak, hogy a lakosság nyugalmát semmi ne zavarja, s a társadalmi és személyi tulajdon kellő védelemben részesüljön. Amint megjelölték egy-egy speciális terület feladatát, nyilvánvalóan abból indultak ki, hogy az adott üzemben, termelőszövetkezetben vagy lakóterületen mi a legsürgősebb dolog. így van. ahol a közrend szilárdítása, másutt a közlekedési fegyelem, a harmadik helyen pedig a vagyonvédelem áll előtérben. Általában az mondható el, hogy a tennivalók négy fő csoport köré sorolhatók. Az első: hatékony intézkedéseket tesznek az önkéntes rendőri állomány stabilizálására, az utánpótlás szervezetszerű biztosítására, az önkéntes rendőröket delegáló szervekkel való rendszeres kapcsolatra. Másodszor: rendszeresen bővítik az önkéntes rendőrök tájékoztatási, oktatási rendszerét, fokozzák politikai nevelésüket és szakképzésüket. Javítják a szolgálati feladatokra való felkészülésüket, intézkedéseik törvényességét. Harmadszor: összehangoltabbá és még szervezettebbé teszik a rendőri és az önkéntes rendőri szervek szolgálati tevékenységét, jobban bevonják az önkéntes segítőket az állam- és közbiztonság védelmével összefüggő feladatok ellátásába. S végül, de nem utolsósorban nagyobb gondot fordítanak arra, hogy az önkéntes segítők, a kiemelkedő társadalmi munkások nagyobb erkölcsi elismerést kapjanak. Az oldalt írta és összeállította : PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: GK—Bj i Sárvári Károly r. zászlós, Ruppert János önkéntes rendőr, Juhász György önkéntes- rendőr-csoportvezető, Csizmadia József r. főtörzsőrmester. Tóth István rendőr törzsőrmester és Tóth István önkéntes rendőr munka közben.