Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
Húsvét napja A Nap kél 4.57 — nyugszik 18.33 órakor A Hold kél 21.41 — nyugszik 6.49 órakor Kétszáznegyven évvel ezelőtt, 1739. április 15-én született Ausztriában és 1809 novemberében halt meg Pesten Winterl József Jakab osztrák származású magyar orvos, vegyész és botanikus. Műszaki hetek Évek óta megszokott, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek megyei szervezete, a tudományos egyesületek, valamint a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közösen megszervezi a műszaki heteket. Erre megyénkben most, áprilisban és májusban kerül sor Tolna megye ipari üzemeiben, szövetkezeteiben, a mezőgazdasági szövetkezetekben, a szakigazgatásban dolgozó műszaki szakemberek hallhatnak előadásokat a szűkebb szakterület időszerű problémáiról, a legújabb eljárásokról. Ezeken a rendezvényeken mód nyílik arra is, hogy az azonos szakterületen dolgozók találkozzanak egymással, s megbeszéljék szakmai gondjaikat. Az MTESZ valamennyi egyesülete igen nagy gonddal válogatta össze az előadások témáit. Az agrár- tudományi egyesült például a szabályozásrendszerről rendez vitát 18-án Szekszárdon, májusban pedig ellátogatnak a velencei állami gazdaságba és megnézik a talaj laboratóriumot. A gépipari tudományos egyesületnek a szekszárdi BHG-ban működő üzemi csoportja műszaki könyvkiállítást rendez. A szervezési és vezetési tudományos társaság egyik érdeklődésre szá- mottartó előadására április 24-én kerül sor. A címe: A gazdaságosság, mint a termelési szerkezet fejlesztésének mércéje. Dombóvár Ma eredményhirdetés a 26. országos amatőrfilm-fesztiválon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tegnap délelőtt a Magyar Amatőrfilm Szövetség Dombóváron tartotta meg 12. közgyűlését az AF—79 keretében. A közgyűlésen Szél Gyula titkári beszámolójá után gazdasági jelentést hallgattak meg a résztvevők, majd. dr. Buglya Sándor számolt be a magyar amatőrfilmesek nemzetközi kapcsolatáról, és felsorolta azokat a külföldi amatőrfilmszemléket, amelyeken a következő időben magyar amatőr filmesek is részt vesznek. A közgyűlés megválasztotta a szövetség új elnökségét és megbízta, hogy készítsenek javaslatot a Magyar Amatőrfilm Szövetség alapszabályának módosítására, s azt az októberben megtartandó újabb közgyűlésen terjesz- szék a tagság elé jóváhagyás Végett. A 26. amatőrfilm-fesztivál szombati eseményéhez tartozott még az esti VIDEO-be- mutató, és az utána megtartott záróest. Ma délelőtt hirdetik ki a fesztivál eredményeit, amely után Máté László, a dombóvári Városi Tanács művelődési osztály- vezetője zárja a négynapos dombóvári rendezvényt. MAGYARSZÉKI ENDRE A május elsejei munkarend A munkaügyi miniszter szabályozta az 1979. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. Ennek megfelelően április 28-án, szombaton teljes munkanap lesz, akkor kell ledolgozni az április 30-i munkaidőt. Április 29-én vasárnap, 30-án hétfőn és május 1-én kedden munkaszünet lesz, ezeken a napokon adják ki a szabad szombatot, a heti pihenőnapot és a május elsejei munkaszüneti napot. Mivel április 29-én minden dolgozó részére szabad napot kell adni, ezért azoknak, akik április 28-án nem lennének szabad szombatosok, az április 28-i munkaidőt egy héttel korábban, április 21-én kell teljesíteniük. (Április 21-én tehát mindenkinek dolgoznia kell.) A rendelet nem vonatkozik a megszakítás nélkül üzemelő (folytonos) és a rendeltetésük folytán e napokon is működő vállalatokra, illetve az ilyen jellegű munkakörökben foglalkoztatott dolgozókra. # KÖZÖLJÜK Kedves Olvasóinkkal, hagy lapunk legközelebbi száma április 18- án jelenik meg. + A SZOCIALISTA brigádok klubjában, Faddon, „Barangolás” címmel dr. Papp Tihamér tart filmvetítéssel egybekötött útibeszámolót. Az április 19-i klub- foglalkozás második részében „Rőzsetűz a Sári-gyö- pön” címmel Horváth Teri Kossuth-díjas, érdemes művész előadóestjére kerül sor. Közreműködik Pribojszky Mátyás citeraművész. O A SIMOVILL IPARI SZÖVETKEZET faipari gyártmányai között nagyszerepet töltenek be a villamosipari termékek. Termelésüket 3,2 millió forint értékben tervezik az idén. Ebből másfél millió forint, nem rubel elszámolású exportra lesz. * SZENNYVfZERESZ- TÉS. Királyszentistváni szennyvíztározó vizének leeresztése miatt április 21-től május 1-ig a Nádor teljes hosszában és a Sió Sióagárd alatti szakaszán a víz víz- hasznosításra alkalmatlan lesz. — KÉT VÁNDORKIÁLLÍTÁS szerepel a megyei múzeum idei terveiben. Mindkettő a gazdag és viszonylag ritkán látott grafikai anyagot hasznosítja. Bemutatják a múzeum nyugat-európai metszeteit és Garay Ákos rajzait. Pécsen találkoznak ma délelőtt az ország legügyesebb kisdobosai. Az ifjú tornászok küzdelméről a 8.30-kor kezdődő közvetítésben számol be a televízió. Utána szintén a gyerekeknek félórás rajzfilmet vetítenek, A bátor Robin Hood címmel. Úgy tűnik, a mai délután műsorát elsősorban az ifjú nézőknek készítette a televízió. A Cimborák állatfőszereplői — Fickó, a vizsla, Pletyka a tacskó és Nimród a vadászhéja nagyon sok gyerek ismerősei. A mai filmben mindhármukat a vadászati világkiállításra küldik repülőpostán és nem is sejtik, mennyi kalandot kell átélniük. Dr. Homoki Nagy István filmjei — így a Cimborák is —, nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is élményt nyújtanak. A „Cimborák” után Szerbusz, Szergej címmel szórakoztató bohócműsort sugároznak gyerekeknek. Este a nemrég elhunyt magyar író. Mesterházi Lajos, Ze- begényiek című tévéfilmjét mutatja be a televízió. (.»I/Al»’' 300,— Ft-os VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT AJÁNDÉKOZUNK 1200,— FT ÉRTÉKŰ „CSECSEMÖRUHÁZATI CIKK VÁSÁRLÁSA”ESETÉN. Az egész megyében: „csak” Szekszárdon, A KORZÓ ÁRUHÁZBAN! (380) : Szép, tavaszi idő Várható időjárás ma estig: kevés felhő, száraz idő, több órás napsütés. Mérsékelt légmozgás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 1—6 fok között, egy-két helyen gyenge talaj menti fagy, legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. — LOTTÖTAJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 15. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 41 fogadónak volt. nyereményük egyenként 182 733 fornt. Három találatot 5612 fogadó ért el, nyereményük egyenként 668 forint. A kéttalálatos szélvények száma 177 074 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 A TRIÄL Nagykereskedelmi Vállalat a budapesti Szt. István körút 12. szám .alatt megnyitotta első baba- és plüssjáték-szaküz- letét. A nemzetközi gyermekév alkalmából idén a TRIAL tíz boltot szakosít, melyek közül ez az első. Kétszázféle játék várja a vásárlókat. A T. m. Víz- és Csatornamű Vállalat értesíti szekszárdi fogyasztóit, hogy az 1979. április 13-án bekövetkezett üzemzavar miatt volt vízhiány 1979. április 13-án és 14-én a város magasabban fekvő részein. A fogyasztók szíves elnézését kérjük. Üzemmérnökségünk dolgozói minden erőfeszítést megtesznek az ünnepek alatti zavartalan vízellátás érdekében. (x) Kellemes húsvéti, ünnepeket! OL VAST AM Horgásztolmácsokról Ezen a helyen apróhirdetéseinkre ritkán térünk visz- sza. Most mégis ez történik, mert lapunk tegnapi számában idegenforgalmi érdekességű horgászhírt olvastam. A MOHOST, Tolna megyei Intézőbizottság olyan horgásztársakat toboroz, akik társalgási fokon beszélnek németül és vállalkoznak külföldi horgászvendégek kalauzolására. Természetesen nem ingyen, amiként sejt- hetőleg a külföldi se ingyen áztatja majd zsinórjait a megyebeli vizekben. Legyünk optimisták és érezzünk a hirdetés mögött némi éledezést és idegenforgalmi szemléletet. Megyénk se bölényvadászattal, se síugró sáncokkal nem szolgálhat az ide vetődő idegennek, de horgászvizekkel még igen. Nagyon bölcs dolognak tűnik, hogy a jelek szerint az idegenforgalom szervezőinek érdeklődése a nagypénzű vadászvendégek mellett a horgászok felé is fordult. O. I. Fotó: Czakó Sándor Zebegényiek