Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
1979. április 15. NÉPÚJSÁG 11 Derkovits Gyula emlékezete mindent, hogy később hatványozottan fejezzék ki műveikben.” HARANGOZÓ MÁRTA bénult bal kézzel, tüdőbajjal és csalódott, fáradt lélekkel tért vissza. 1916-ban Budapestre költözött és lényegében ettől az időtől kezdve foglalkozott rendszeresen a művészettel. A tanulóévek után szűk tizenöt év állt a rendelkezésére, hogy művészetét kibontakoztassa, remekműveit megteremtse. Rendkívüli alkotó volt, eredendő tehetség, aki a különböző esti tanfolyamokon és szabadiskolákban tanultak után hihetetlen szorgalommal és gyors előrehaladással sajátította el a festészet alapelemeit. Megismerte az izmusok magyarországi formáit, s Kernstok átmeneti hatása után gyorsan megtalálta saját kifejező eszközeit. Egész emberi alapállása, sorsa érzékennyé tette a társadalmi valóság iránt. Mint a kommunista párt tagja, eszmeileg tudatosan és felkészülten járt a világban, festői tehetségét ezáltal valósíthatta meg igazán korszakos művekben, „össze kell kötni a képző- művészetet a mondanivalóval — vallotta —, mert az embernek bizonyosan van közölnivalója. Mint festőnek és mai embernek, érzem, hogy kötelességünk az életünk és társadalmunk jelenségeit maradék nélkül kifejezni. Azt hiszem, teljesítem is ezt, mikor aktualitásukat tudomásul veszem.” Derkovits állandó létbizonytalanságban, hihetetlenül fojtogató légkörben adott híradást a művészet nyelvén saját koráról. Szinte valószínűtlen, hogy olyan beteg és meggyötört testtel hogyan tudott naponta vászon elé ülni és a külső elismerés értékvisszajelzése nélkül nagy mű-, vek egész sorát létrehozni. Derkovits Gyula marxista felkészültséggel és egészen rendkívüli emberi tapasztalattal tájékozódott a világban. Számára osztályának, a munkásosztálynak korszakos ábrázolása nem azt jelentette, hogy képein elgyötört, megnyomorított munkások rémlenek fel. Egy önarcképben, a befagyott ablak táblájában megvillanó szuronyban, az őrbódéban leselkedő fegyveresben éppúgy a korról szólt, mint a homokszállítók, a csónakosok vagy a hajókovács megfestésekor. Derkovits Gyula, mint említettük, eredendő tehetség volt, de nem vakon és megszállottan alkotott. A legnehezebb emberi körülmények között is munkáihoz a rajzok, a festményvázlatok egész sorát készítette. Szinte pontról pontra követhető, hogyan alakult ki a végső mű szerkezete, szoros, feszült kompozíciója, miként formálódott a gondolat és nyerte el végső képi formáját. Következetes életjnűvet hagyott hátra, olyan festészetet, amely egy szörnyű kor lenyomata, s művészileg.'emberileg mégis felemelő. Munkássága annyira egyedi és olyan öntörvényű, hogy szinte követhetetlen. Nagyságát a vele kortársként alkotó másik nagv proletárfestő, Dési Huber István ígv jellemezte: „Vannak kül- detéses emberek, költők, politikusok, írók, művészek, akiknek életintenzitása mesz- sze túlhaladja kortársaik életét. Akikben tömörülnek a dolgok. Az osztály, a nép, a nemzet érzelmei. Akikben összefut minden, ami a nagy egységekben él: a fájdalom, az öröm, a szenvedés. S amit érzékeikkel megélnek, sorra számba veszik: a rész ismeri így meg az egész életét, az egyén a sokaságét. Mintha külön szervük lenne rá ezeknek az embereknek, úgy fognak föl, zárnak magukba A tetőn a macska félelmetes árnya lopódzkodik az önfeledten tollászkodó veréb felé. A nyitott ablak párkányán végzés, rajta darabka száraz kenyér. Az ablak előtt álló férfi híreket olvas, s az őt figyelő nő arca eltorzul az aggódástól. Derkovits Gyula ebben az 1930-ban készült, a Végzés címet viselő festményében sűrítetten mutatja fel azt a szorongásokkal teli korszakot, amelyet a világgazdasági válság, az éhezés, a kilakoltatások és a fasizmus Európára vetődő árnyéka jelentett. Nincs ebben a festményben semmi elbeszélés, csak ábrázolás van. Az élőlényeknek és a tárgyaknak olyan, a létezés szükségszerűségeit felmutató, egymáshoz való viszonyát adja a festő, ami feszültté, gondolatokat szülővé és érzelmeket elindítóvá teszi a képet. Derkovits érett művészete általában egy-egy viszonylag egyszerű helyzetet, pillanatot ábrázol, ám azon belül a valóság lényegi sűrítését adja. A művész 85 éve, 1894. április 13-án született, és negyvenéves korában halt meg. Kényszerűen apja foglalkozását követve asztalosmesterséget tanult, majd önkéntesnek jelentkezett az első világháború frontjára, ahonnan hadirokkantként, megVégzés Nemzedékek Önarckép A közismert Pannonhalma a várfalakkal körülvett apátság, hogy — egyedül az országban — ellent tudott állni a tatár támadásnak is. Oros apát bizonyára kiváló katona volt, de gazdának sem volt utolsó: a levéltárban ma is megvan az a Vörös Könyv, amelyben bőrbe kötve összegyűjtötte a kolostor vagyonára vonatkozó okleveleket. Ám írásos bizonyíték szól arról is, hogy már I. László király idejében, a XI. század második felében hetvennél több kötet könyvet őriztek a bencések. Kétszer pusztult el a könyvtár — előbb a törökök martaléka lett, majd II. József rendfeloszlatási törvénye nyomán hordták szét a fóliánsokat —, ma mégis egyike az ország legnagyobb gyűjteményeinek: az itt. őrzött kötetek száma meghaladja a 300 ezret. Egyedülálló látványosság a pannonhalmi könyvtár. Két emelet magas termében évszázadok felbecsülhetetlen értékű szellemi terméke van együtt. Felsorolni is sok volna ■ azokat a ritkaságokat, kódexeket, kézzel írott könyveket, ősnyomtatványokat,' amelyek egyetlen példányára csodálkozhat rá a látogató. A levéltárban gondosan őrzik — és másolatban is csak üveg alatt mutatják — a híres Tihanyi Alapítólevelet, amely 1055-ben kelt és 58 magyar szót őriz, mint legrégibb nyelvemlékünk. Különösen nagy értékű a pannonhalmi apátság pénz- és éremgyűjteménye is: az itt őrzött 15 ezer darab között vannak római pénzek, de hiánytalanul összegyűjtöttek minden pénzdarabot, amelyet valaha Magyarország és Erdély területén vertek. Érdekes módon — talán ehhez kevésbé értettek a pannonhalmi bencés szerzetesek? — a képtárban kevés a valóban nagy értékű alkotás. A festmények többsége nagy mesterek tanítványaitól és kisebb, alig ismert művészektől származik. Viszont külön helyiségben őrzik Benczúr Gyula kitűnő alkotását: a Vajk megkeresztelését. A hatalmas könyvtárterem mennyezetén Minervának, a tudományok római istenasszonyának képe — némi ellentmondásban a katolikus egyházi előírásokkal. Oldalt pedig a görög, a latin és a magyar irodalom nagyjainak portréi. Tény, hogy a pannonhalmi apátság tudós gyűjtői nem voltak elfogultsággal vádolhatok, hiszen a páratlan értékű gyűjteményben a névtelen karthauzi barát feljegyzései, a XVIII. századi teljes Szentírás és más, katolikus egyházi emlékek mellett olyan „eretnekségek” is fennmaradtak, mint Luther Márton röpiratának első kiadása vagy Heltai Gáspár Krónikája. Éppen egy évszázaddal a honfoglalás után, 996-ban érkeztek az első bencés szerzetesek arra a helyre, amelyet sokáig Szent Márton dombjának neveztek, mivel a legenda szerint azon a környéken született a névadó. (A domb aljában elterülő községet viszont már régen Pannonhalmának mondták, de egészen 1965-ig Győrszentmárton volt a hivatalos neve.) Hogy mikor kezdődött a mai Pannonhalma története, arról máig is vannak viták. Valószínű ugyanis — s a környéken talált régészeti leletek ezt bizonyítják —, hogy a rómaiak, s a még régebben itt lakott népek is emeltek épületet a dombtetőn. A szerzetesek azonban eleinte kezdetleges, barlangszerű lakásokban rendezkedtek be. Ám már egy évvel í. István királlyá koronázása után templomot avattak, s máig megvan a kolostor birtokait leíró alapító levél ugyanebből az évből. A látogató ma Pannonhalmán együtt látja a legrégibb és a legújabb korokat. A várfalak előtt — autóparkoló. Élő bizonyítéka annak, hogy Pannonhalma iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Félóránként indulnak idegenvezető irányításával a csoportok a sok százados látnivalók megtekintésére — s közben az épületegyüttes legújabb részéből magnózene hallatszik: gimnázium és diákszállás van ott. Bármilyen „bibliai szegénységben” kezdték Pannonhalma történetét az alapítók, későbbi utódaik nem szűkölködtek a világi javakban. Magyarország első királya már óriási birtokokat adományozott a dombtetőn mind jobban felvirágzott apátságnak abból az alkalomból, hogy — bizonyára nemcsak lelki, hanem fegyveres segítségükkel is — nagy győzelmet aratott Koppány vezér fölött. Két évszázad elmúltával pedig már olyan erős lett Újonnan feltárt és rekonstruált középkori kerengő a főapátság épületében XVI. századból származó Mária-oltár a bencés főapátság templomában Érdekes — bár nem nagy — a szoborgyűjtemény. A szabadtéri, többségében egyházi jellegű szokrokon kívül néhány érdekesség a termeket díszíti. így Fadrusz Jánosnak Rónay Jácint püspökről készített szobra, Boldogfai Farkas Sándor Teleki Pál- portréja, Kisfaludi-Stróbl Zsigmondtól pedig egy Her- czeg Ferenc-portré. Irodalomkedvelők, képzőművészet iránt érdeklődők, az építőművészet barátai, nu- mizmatikusok egyaránt megtalálják Pannonhalmán azt, ami legjobban érdekli őket. De nyújt élményt a természetbarátoknak, a botanikusoknak is. Az apátság 40 holdas parkja valósággal körülöleli a hatalmas épülettömböt, s benne 750 értékes fa- és cserjefajta található. Közte az a platán, amelyet Kazinczy Ferenc ültetett. Tulajdonképpen maga Pannonhalma is Kazinczy emlékét idézi: ezt a helységnevet először, levélcímként a nyelvújítás nagy alakja írta le. VÁRKONYI ENDRE A pannonhalmi könyvtár részlete
