Tolna Megyei Népújság, 1979. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-14 / 87. szám
1919. április 14. IvÉPÜJSÁG 3 Kisvállalatok az építőiparban dén az országos építési-szerelési teljesítmény — a nép- I gazdasági terv szerint — 1,1 százalékkal növekszik csu- Kpjü pán; lehetőség a lélegzetvételre, a sorok rendezésére. Ugyanakkor — szintén a népgazdasági program alapján — a korábbiakhoz képest jelentősen bővülnek a fenntartás- jellegű teendők, értékük 31,2 milliárd forintot tesz ki. Amiben gyorsan növekvő részt kell vállalniuk a kisebb építőszervezeteknek, ahogy lakásépítési feladataik sem csekélyek; a tanácsi vállalatoknak 3,5 ezer, az építőipari szövetkezeteknek 5,5 ezer új otthont kell kialakítaniuk. Csipetnyi ízelítő a fenti teendők táljából; változatosak a feladatok. Csakhogy: nem eléggé változatosak a formák! Mármint az építőszervezeteké, ahol hiányoznak, most szerveződnek az ún. vertikális jellegű, karbantartásra, felújításra szakosodott egységek, azok a vállalatok, amelyek az ilyesfajta munkákat a tervezéstől a teljes körű kivitelezésig — tehát a gázszerelésig, a padlóburkolásig — maguk látják el. A változatos feladatok változatos formákat követelnek, ennek belátásáig most már eljutottunk, hiszen kézenfekvő: a nagy- és kisértékű beruházás fontosságát nem a forintösszeg, hanem a társadalmi indokoltság — a kielégítendő szükséglet — szabja meg. Nagy cég csekély értékű munkán: biztos ráfizetés. Kis cég a nagy összegű beruházáson: örökös késedelem az erőt meghaladó feladatok megoldásánál. Az építés mérete tehát nem más, mint annak jelzője: milyen építőszervezet oldhatja meg a leghatásosabban a kivitelezést. S fordítva: az építő cég objektív adottságai — szellemi, dologi fölkészültsége — mérceként szolgálhatnak arra, mire képes, mit tud a legjobb gazdaságossággal ellátni, mivel a kisebb épitéseknél éppúgy, mint a nagyoknál a fő követelmény: a hatékonyság. Amit nagy hiba lenne a pénzben kimutatható haszonra érteni. Tulajdonképpen senki sem tudja egészen pontosan, mekkora a kisvállalatok száma az építőiparon belül és azon kívül, hiszen — a példa kedvéért választva a végletességet — „építőipari szervezet” az ipari üzem kőműves-építésszerelő karbantartó brigádja éppúgy, mint a vasút építési főnöksége, s a vendéglátóipari vállalat karbantartó csoportja. A meglehetősen bonyolult helyzetet érzékelteti az az adat, hogy 160 ezer építőipari fizikai foglalkozású dolgozik nem építőiparban dolgozó cégeknél! • Egy valami azonban bizonyos. A kisvállalatok nem kapták meg a rendeltetésükhöz illő szerepkört, sem fejlesztési lehetőségekben. sem ágazati irányításban, anyagellátásban. A hetvenes években az építőipari szövetkezetek száma nyoicvan- kettővel, a közös vállalkozásoké negyvenkilenccel csökkent. Jó: volt ebben ésszerű koncentráció is, ami növelte a hatékonyságot, de valamennyi megszűnést, beolvadást nem lehet ezzel magyarázni. kedvezőtlen gazdasági környezettel már inkább ma- |jSp gyarázhatjuk a kisvállalatok körének szűkülését, ahogy ;Jjp az értetlenkedés, a gyanakodás is belejátszott ebbe. Éppen ilyen okok miatt tulajdoníthatunk elvi jelentőséget annak a megállapításnak, melyet az MSZMP Központi Bizottsága 1978. október 12-i határozatában — az építő- és építőanyag-ipar helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól — olvashatunk, így hangzik: „Az állami vállalatok, szövetkezetek és a házilagos építőszervezetek feladataikkal összhangban fejlődjenek.” Tavaly december végén az építőipari szövetkezeteknél és közös vállalkozásoknál 76 ezer ember dolgozott, s ha a tanácsi vállalatok foglalkoztatottjait is ide számítjuk, akkor a kivitelező építőiparban tevékenykedők valamivel több jnint egynegyede található az ún. kisvállalatoknál. A kétkedés kifejezése a rövidítéssel nem alaptalan, mert e cégek valóban csak úgynevezetten kicsik; ha feladataikat nézzük, akkor nem azok, jól megfelelhetnének a várakozásoknak. Annak a követelménynek például, hogy elégítsék ki a lakossági építési igényeket. A feltételes mód gondra utal, van is. A közvetlen lakossági építés a szövetkezetek és a közös vállalkozások termelésének kilenc százalékát tette ki csupán 1978-ban, s bár 1975 óta növekszik ez az arány, ám meghökkentően alacsony még mindig. Persze: örökösen gond volt az építőipari kapacitásokkal, ezért érthető, hogy a különféle hatásoknak engedve, ezeknek a szervezeteknek a tevékenysége eltolódott a nagyobb — és közületi — építkezések irányába. Ez az eltolódás azonban nem járt együtt a technikai, technológiai színvonal növekedésével, az ma is alacsony. Ugyan 24 ezer gépet birtokolnak a kisvállalatok, de ezek java elöregedett, nem illeszthető össze gépláncokká, illetve egy- egy nagyobb teljesítményű berendezés — a munka elaprózottsága következtében — az időalap 15—20 százalékában dolgozik csupán. Folytathatjuk: a közös vállalkozások termelési értéke tavaly fölötte állt a négymilliárdnak, ami viszonylag nem túl nagy összeg. Ám de, ezerféle apró munkából tevődik össze — megbízásaik java 0,5—1 millió forint értékű —, olyasféle feladatokból, amikre egyébként senki sem jelentkezne végrehajtónak! Továbbá: karbantartást, felújítást — amire az ország épületállományának egyre nagyobb a szüksége — szinte kizárólag csak tanácsi vállalatok, szövetkezeti építőszervezetek végeznek. Summa summarum: nem statisztaszerep ez, hanem nagyon is fontos feladatok ellátása, olyanoké, amiknek a gazdálkodás, a lakosság közérzete szempontjából tekintélyes az erkölcsi-anyagi súlya. pi, „. ogos igényként fogalmazódott meg tehát a Központi Bi- I I zottság említett ülésén az ésszerű munkamegosztás ki- [11 alakítása, a szakosodás és a vertikális kivitelezési ké- I * 1 pesség kombinálása, ahogy a különböző építőszervezetek együttműködése is — a nagy értékű gépek kihasználásában, az előregyártás és -szerelés lehetőségeinek kamatoztatásában — hatalmas tartalékok forrása. A népgazdaságnak nem önmagukban — szűk kereteiken belül — fejlődő építőszervezetekre van szüksége, hanem cégek olyan hálózatára, mely a mindenkori teendőket a legkedvezőbb ráfordításokkal képes megvalósítani. S ebben a hálózatban a nagyoknak és a kicsiknek ezért egyenrangú a helyzete; mindegyiknek a testére szabott feladatokat, követelményeket kell teljesítenie. MÉSZÁROS OTTÓ Kedvezményes tüzelőakció Kies Élesztek DOMBÓVÁR Stickl Imre, a dombóvári TÜZÉP-telep vezetője tájékoztatott : — Az érdeklődés még nem nagy. Csak azok keresik fel telepünket, akiknek elfogyott a téli készlete. — Mi ennek az oka? — Az, hogy a korábbiakhoz viszonyítva kevésbé érdeklődnek az üzemek, vállalatok az utalványok iránt, pedig rosz- szul teszik, mert ha később igénylik, a dolgozók esetleg lemaradnak a mostani kedvezményről. — Jelentős ez a kedvezmény? — Elég jelentős. Olyany- nyira, hogy meg lehet vele takarítani a fuvarköltséget. — Minden szénre vonatkozik a kedvezmény? — Sajnos nem. Csupán a nagymányoki brikettre és a pécsi iszapszénre. A nem kedvezményes szenekből a választékunk egyébként jó. — Van elegendő mennyiség a szénfajtákból? — Igen van Elképzelhető, hogy a mecseki szénfajtákból átmeneti hiány lesz, de a többiből nem. — Tudnak-e szállítani? — Igen, de nem korlátlan mértékben, mert csak egy 6 tonnás ZIL-ünk és egy 1 tonnás ZSUK-unk van. Szerencsére a vevők nagy része nem igényli ezt a szolgáltatást. — Az akció beindulása óta mennyi szenet adtak el? — Eddig 150 tonna fogyott el. TAMÁSI Itt sincs nagy érdeklődés a kedvezményes vásárlás hírére. A telepvezető véleménye szerint is késlekednek a munkahelyek az utalványok igénylésével. Ezen a telephelyen is van bőven iszapszén és nagymányoki, valamint dorogi brikett. Megtudtuk azt is, hogy nagyobb vásárlási kedv esetén is ki tudnának elégíteni minden igényt. A TÜZÉP-telepnek nincs szállító járműve, ezért a több éves bevett gyakorlat szerint ki-ki maga gondoskodik az elszállításról. HÖGYÉSZ Jelenleg százhúsz tonna van az ÁFÉSZ telepén, de hiába is keresünk az iszapszeneken és a nagymányoki briketten kívül más fajtát, még kedvezmény nélkül se kaphatnánk. A TÜZÉP dolgozói panaszolták, a szegényes választékon túl a komlói iszapszénnek oly rossz a minősége, hogy a három év óta ott álló készletből semmit nem tudtak eladni, csak annyi hiányzik belőle, amennyit a tavalyi belvíz elvitt. A szegényes választék ellenére a hőgyészi TÜZÉP forgalma 80—100 mázsa körül van naponta nagymányoki „tojás”-szénből. Ez a forgalom a kedvezménynek köszönhető. BEKE Már javul az idő, emelkedik a hőmérséklet, s ilyenkor egy kicsit könnyelműbbek vagyunk, ha a jövő téli tüzelőnk beszerzésére gondolunk. Ezért voltunk kíváncsiak az április elsejével kezdődött országos méretű kedvezményes tüzelőakció sikerére. Iregszemcséi fajtakísérleti állomás Búza és kukorica mellett macskagyökér Jó évet zártak tavaly decemberben az OMFI ireg- szemcsei fajtakísérleti állomásán, hiszen a kutatási eredmények és gazdasági munka alapján az országban működő huszonöt hasonló jellegű intézet közül a második legjobb eredményt proru- kálták az itt dolgozók Az idei évben — szinte már hagyományosan — az állomás kísérleti programjának gerincét a két legjelentősebb szántóföldi kultúra, az őszi búza és a kukorica tesztelése, vizsgálata alkotja. A többé-kevés- bé ismert búzafajták mellett az idén huszonhét új külföldi fajtával — korai érésűvel — és harminc középkorai új búzafajtával is bővülnek a kísérletek Valószínű, hogy ezek között vannak az elkövetkezendő évek köztermesztésbe is kikerülő fajtái. Az utóbbi években jelentős mértékben terjedt a kalászosok között is a lisztharmat, ezért gombaölő szerekkel végzett védekezés — öt fajtánál, öt szerrel — is szerepel a kísérletek között. A másik jelentős kultúrából, a kukoricából kétszázötvenöt kísérletet állítanak be, hogy tenyészidő és fajta vonatkozásában nyerjenek tapasztalatokat. Emellett folynak még kísérletek szárazborsóval, lucernával, rostkenderrel, rostlennel, napraforgóval, szójával, szárazbabbal, zöldborsóval, fűszerpaprikával. Űjabb feladat az idén, hogy néhány gyógynövényt is kísérletbe állítottak. Ezek egy része évelő, másrészt egyéves növények. A kísérletek alapján kívánnak a tájkörzetben kialakítható termesztési technológiához szükséges tapasztalatokhoz jutni. Népfront Falugyűlések. Véget ért a falugyűlések időszaka. A hivatalos összegzések még nem születtek meg, de minden községben tudják már, hogy mennyire sikerült ösz- szehangolni a tanács törekvéseit a lakosság igényeivel. Néhol az egész falu megjelent ezeken a gyűléseken, másutt kisebbnek bizonyult az érdeklődés a vártnál és az előző évinél. Kezdetben a szervezés feladata az volt, hogy elhitesse a lakossággal, az ő dolgáról esik szó a falugyűlésen. Bátran kérdezhet, javasolhat, sőt urambocsá’ még számonkérhet is a tanácstól. Abban az időben, egyes tanácsok vezetőit is meg kellett győzni, hogy ehhez a lakosságnak valóban joga van, és nemegyszer figyelmeztetni, hogy nem lehet készületlenül odaállni a választók elé, és meg kell mondani az igazságot, akkor is, ha az kellemetlen. Ma már — az elenyésző kivételtől eltekintve — megvalósulnak a falugyűlések céljai. A lakosság éppúgy, mint a tanácsok, felismerték a tájékoztatás fontosságát és társadalmi munka felajánlások jelentőségét. Ma már a lakosság előre tudja, hogy az adott évben milyen és mennyi társadalmi munkát, hol kell elvégeznie. Az idén már nem a szervezetlenség, hanem inkább a rutinszerűség veszélye fenyegeti a falugyűlések sikerét. * A városokban megkezdődtek a lakógyűléseket követő lakóbizottsági választások. Az egészre még nem lehet következtetni a lezajlott gyűlésekből, az eddigi benyomások mindenesetre vegyesek. A falvak valamikor egységes közösséget alkottak. A lakótelepek, tömbök, de még egy-egy több emeletes ház sem közösség. Ma még kétséges az is, hogy lesz-e valaha? Még azt a kérdést is meg merném kockáztatni, fontos-e, hogy közösségek alakuljanak a házakban? Egy-egy család ugyanis többnyire kapcsolódik tágabb családjához és önálló otthont alapítva is tartják a kapcsolatot. A barátságok rendszerint a munkahelyen alakulnak ki, és ott tartoznak az emberek párt-, KISZ- és egyéb szervezetekhez. A közös szórakozás pedig érdeklődési körönként alakul ki. A lakóbizottságokra persze természetesen szükség, sőt nagy szükség van, mert számtalan, apróbb nagyobb közös ügy akad a lakóterületeken is. Fontos társadalmi megbízatást vállalnak tehát, akiket a többiek képviseletére megválasztanak. Az eddigi tapasztalatok szerint a legjobban látják el azt a munkát a még erejük teljében lévő nyugdíjasok, és elláthatnák a gyesen lévő kismamák, ha megbíznák őket. Az az igazság, hogy nem szívesen vállalják ezt a megbízatást és ehhez az is hozzájárul, hogy nem minden hivatalban látják szívesen a társadalmi munkában, mások ügyeit is intézőket. Szekszárdon az iszapszénnek is van becsülete. Egy átlagos napon 416 mázsa mecseki brikett mellett ebből is vásároltak 205 mázsát. Képünkön: fogynak a szénhegyek a szekszárdi TÜZÉP-en, a magánlakásokhoz a helybéli fuvarosok viszik a szenet. Fotó: Szepesi Széth Antalné és Kaszás Istvánná az előhajtatott tárkonygyökereket ülteti a kísérleti parcellákra.
