Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

Névnap: Albin A Nap kél 6.26 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kél 7.56 — nyugszik 21.07 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1919. március 1-én jelent meg újra az először 1918. december 7-én napvilágot látott Vörös Újság, az első illegális kommunista lap hazánk­ban. Új tűzoltószertár Bonyhádon A közművelődési bizottság ülése Felhős idő Várható időjárás ma estig: általá­ban erősen felhős idő, többfelé is­métlődő havazással, havas esővel, esővel. Mérsékelt változó irányú, majd megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő és délire, délkeletire forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0, plusz 5 fok között. 750 millió szelvény Csaknem 750 millió szelvényt adtak el, közülük 15,7 millió nyertesre több .mint egymilliárd forintot fizettek ki — summázta, a totó-lottó játék tavalyi eredmé­nyeit szerdai sajtótájékoztatóján Szohár Ferenc, a Sportfogadási és Lottóigazgatóság vezetője. Az idei tervekről szólva beje­lentette: a totóban megrendezik a hagyományos nyári totókupa- akciót, átdolgozott kiadásban je­lenik meg a totókulcs kézikönyv, a lottóban még háromszor bo­csátanak ki nemzetközi olimpiai szelvényt, havonta egyszer a te­levízió is közvetíti a számhúzást, s az 'előfizetéses szelvények kö­zött több jutalomsorsolást is ren­deznek. Ezenkívül kétszer bocsá­tanak ki borítékos sorsjegyet, s ha találnak a készülékre kivite­lezőt, automatákból is árusíta­nak totó- és lottószelvényeket. MONGOL REGESZEK ásatásaik során különböző emlős állatok maradványaira bukkantak. Töb­bek között dinoszauruszok csontvázait ásták ki, amelyek egyike 12 méter hosszú lehetett. A leletek azt igazolják, hogy a Góbi-sivatag területén évmilliók­kal ezelőtt — a régészek 40 mil­lió évre becsülik ezt az időt — sok és sokféle állat élt. A kuta­tóexpedíció tagjai a szerves élet kialakulásának a nyomait is vizsgálták. Az elemi organizmu­sok megjelenésének kialakulását félbillió évvel ezelőttire teszik, Ázsia jelenlegi faunájának a ki­alakulását pedig a negyedkor elejére. # FELÚJÍTOTTAK az iz­ményi vegyesboltot és feb­ruár 26-án reggel már új, korszerű önkiszolgáló bolt várta a vásárlókat. (F. Gy.) + CSONTVÄRY-REPRO- DUKCIÓKAT mutat be leg­újabb kiállításán a megyei művelődési központ folyosó­galériája. '-o „AMI A SZÍVEMET NYOMJA” címmel irodalmi estet adott Pakson, a járási könyvtárban Tóth Titusz, a Veszprémi Petőfi Színház tagja, február 27-én. * SZŐLŐTERMESZTÉS. A mezőgazdasági könyvhónap keretében hétfőn Várdombon Osváth István megyei fel­ügyelő tartott előadást az ér­deklődőknek a szőlőtermesz­tésről és a növényvédelemről. O A VESZPRÉM megyei ta­nács idegenforgalmi hivatala balatonfelvidéki és a bakonyi tájékoztatót adott ki az ide­genvezető nélkül közlekedő turistáknak. Az ingyenes ki­advány — pontos címek, te­lefon- és telexszámok meg­jelölésével — igyekszik meg­könnyíteni a nyaralni, kirán­dulni vágyóknak azt, hogy hozzájuthassanak az idegen- forgalmi szolgáltatásokhoz, megismerjék a nevezetessé­geket, tájékozódhassanak az alkalomszerű és a rendszeres programokról. A füzet előze­tes tájékoztatást ad a bala­toni nyár kulturális és sport- eseményeiről, szórakozási le­hetőségeiről is. (MTI) Shakespeare Lear királyának tévéváltozatát láthatjuk ma este, 20.00 órától az első műsorban. Vámos László 1977-ben rendezte meg a tévéjáték alapjául szolgáló elképzeléssel a nagy művet. A tévé szülte változtatások között szerepel például a rövidítés: kö­rülbelül ezer sorral lett rövidebb az eredetinél a dráma szövege. A második műsorban a rajz­filmek kedvelői 20.00 órától meg­nézhetik a zágrábi világfesztivál krónikájában az ott bemutatott rajzfilmeket. 21.55-kor a „Dob az utcát fel­veri” címmel a francia forrada­lom idézése kerül sorra dallal, verssel. A ZSÖLLYESZÉKEK Gyönkről. A Gyönki Építőipa­ri Szövetkezet tavaly vette át a tamási vegyesiparitól a zsöllyeszékek gyártását. Az el­ső évben hétezer darabot ké­szítettek. 1979-re már a ren­delés 8,5 ezer darab. A szö­vetkezetnek ebből a gyárt­mányból 8,5 millió forint a bevétele. NEM FARKAS VOLT A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem vadgazdálkodási tan­székén alapos vizsgálat alá vet­ték annak a farkasnak vélt állat­nak koponyáját, amelyet nemré­gen a Bakonyban lőttek. Az egyetemi vizsgálat kiderítette, hogy a farkasnak vélt állat való­jában jól fejlett, elvadult far­kaskutya volt. 46 kilós súlyából és abból, hogy alaposan meg­dézsmálta a vadállományt, kö­vetkeztettek farkasra. Az egye­tem vadgazdálkodási tanszékén ettől függetlenül úgy vélekednek, hogy az elvadult farkaskutya el­ejtése ugyanolyan bátor tett volt, mintha a vadász valójában farkast lőtt volna. A Szekszárdi Járásbíróság dr. Vass Gábor tanácsa tegnap dél­előtt hirdetett ítéletet, a részben országos feltűnést is keltő „ló- szőrügyben”. Glávics Dávid István és társai Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Vas megye te­rületén szereztek sokrendbeli jogtalan behatolás árán tetemes mennyiségű lószőrt, amit külön­böző kefekötő kisiparosoknál ér­tékesítettek. Anélkül, hogy a jogi kritériumok — esetenként változó — felsorolásával foglal­koznánk, a járásbíróság a kö­vetkező ítéleteket hozta: Az I. rendű vádlott, Glávics Dávid István esetében (aki fel­tételes szabadságra, mint sokszo­ros visszaeső nem bocsátható) 2 évi és 2 havi fegyházbüntetést. Horváth János II. rendű vádlott­nál 1 évi és 1« hónapi börtön. A TV. és V. rendű vádlottak 10 hó­naptól 1 évig terjedő felfüggesz­tett börtönbüntetést kaptak, a III. rendű vádlott pedig pénz- büntetést. A VI. rendűt a járás- bíróság felmentette. A járásbíró­ság ítélete az I. és IV. rendű vádlottak esetében részben jog­erőre emelkedett, illetve az ügyész és védők 3 napi gondol­kodási időt tartottak fenn ma­guknak. O. I. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla téri. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Szé­chenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÄN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbe­sítőknél. — Előfizetési díj egy hónapra 30, — Ft, negyedévre 90,— Ft., egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551 A Hungária Szálloda Étterem Vállalat a napokban ren­dezte meg hagyományos versenyét. A vetélkedőn a vál­lalat százhuszonöt tanulója vesz részt a szakács-, cukrász-, felszolgáló- és eladószakmában. A verseny házigazdája ezúttal a Royal Szálló volt. Új tűzoltószertárat építenek Bonyhádon, az épületben szolgálati lakás is helyet kap. A munkálatok a befejezéshez közelednek. Fotó: G. K. Fókuszban a kultúra Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyék kétévenként re­gionális tudományos tanács­kozásokat rendeznek. 1973- ban Zalakaroson, 1975-ben Szekszárdon, 1977-ben Siófo­kon tartottak konferenciát, ahol egy-egy aktuális tudo­mányos kérdést vitattak meg. Ebben az évben Baranya me­gye ad otthont a tudományos tanácskozásnak, amit előre­láthatólag ősszel tartanak Pécsett. A konferencia kul­turális kérdésekkel foglalko­zik. Tolna megye egy főrefe­rátummal és tíz korreferá­tummal vesz részt a tanács­kozáson. A főreferátum Szek­szárd megyei szintű közmű­velődési intézményeinek fej­lődésével foglalkozik. A kor- referátumokban pedig töb­bek között szó lesz az isko­lák államosításáról, a Tanács- köztársaság oktatáspolitiká­jának megyei megszervezésé­ről, s a helytörténetírás tör­ténetéről. Falugyűlés Falugyűlés volt Zombán, a kultúrotthonban. A tanács el­nöke az 1978. évi eredménye­ket, valamint az idei év ter­veit ismertette. Elhangzott az összevont községrendezési tervről szóló tájékoztató is. (F. E.) OL VAST AM O, mely sok Hol... terem a Dunában és a környező tógazdaságokban, hogy a dunakömlődi halászcsárda forgalma — mint ol­vasom — meghaladta 1978-ban a 18 millió forintot. Ha arra gondolok, hogy a csárda — minek népszerűségéhez nem fér kétség — nem tartozik a legnagyobbak közé, tiszteletet ébreszt bennem aiz eredmény. Mire összejött év végére ennyi pénz, vajmi kevés megállás, pihenő juthatott a csárda dolgozóinak. Le a kalapot előttük egyszer és azután újra! A duplázás annak szól, hogy a több, mint 18 millióból 8,5 millió volt a saját készítésű ételek forgalma. Unnepelhetnékem azért nem felhőtlen egy rút gyanú miatt. Feltételezésem szerint a csárda évi összforgal­mának további 9 és fél milliója döntően abból jött ösz- sze, hogy a halak „mennybemenetelük” után is szeret­nek úszkálni és világért sem abban a közegben, amiben élőként olyan kitűnően érezték magukat. Úgy tartja egy szólásmondásunk, hogy ha az ember vizet iszik bármi halételre, a>zt hiszi az az árva hal, hogy a kutya ette meg. És ugyan ki aspirál kéz- és lábtörő igyekezet­tel, hogy kutyának neveztessék? Sajnos, senki. Pedig az étkezés címen elkövetett nagy-nagy halpusztításokból soha még akkora baj nem támadt, mint a józan mértéket nem ismerő borisszaság- ból! — li — Borverseny Tolnán Tolna nagyközség Hazafi­as Népfront bizottságának kertbarátköre február 23-án borversenyt rendezett, ahol a kertbarátkor vezetője, Kiss László és Jantner József, a palánki mezőgazdasági szak­középiskola tanárai segítették szaktanácsaikkal a borbíráló­kat munkájukban. (V. G.) A Tolna megyei Tanács közművelődési bizottsága tegnapi ülésén két napirendi pontot tárgyait. Először az ipari szövetkezetek közműve­lődési tevékenységét, majd Tolna nagyközség közműve­lődésének helyzetét. A bizottság jónak ítélte az ipari szövetkezetek kultu­rális tevékenységét, Gyerő Andrásnak, a KISZÖV elnö­kének beszámolójából egyet­len kérdésről folyt vita. A szövetkezetekben jelenleg is körülbelül ezer olyan dolgo­zó van, aki nem rendelkezik általános iskolai végzettség­gel. Mint a KISZÖV elnöke elmondta, speciális osztályok és anyagi ösztönzés segítsé­gével igyekeznek elérni — több, kevesebb sikerrel, — hogy dolgozóik befejezzék ta­nulmányaikat. István József, a közműve­lődési bizottság elnöke össze­foglalójában külön kérte a KISZÖV-öt, hogy az amatőr művészeti mozgalom támo­gatásában továbbra is úgy vállaljanak részt, mint eddig. Tolna nagyközség közmű­velődésének legnagyobb gondja, hogy nincs a helyi igényeket kielégítő művelő­dési ház. Az adott körülmé­nyek között azonban a közös ■fenntartású intézmény igyek­szik a község művelődés- ügyét összefogni. Különösen jó a kapcsolata a művelődési háznak az álta­lános iskolákkal, de a helyi középiskolával már kevésbé, mert a gimnázium önállóan próbálja megoldani feladata­it. Karneváli statisztika Százhatvanegy ember lelte halálát az idei riói karnevál három napján. Többségük közlekedési baleset áldozata lett, de a meggyilkoltak szá­ma sem csekély. Ez derül ki a brazil katonai rendőrség keddi jelentéséből. A „köz­őrület” napjaiban Rió de Ja­neiro kórházaiban 11 200 em­bert ápoltak verésnyomokkal, lőtt sebekkel, közlekedési balesetekben szenvedett sé­rülésekkel és alkoholmérge­zéssel. A rendőrség szerint idén még jobban elszabadult az erőszak a karneválon, mint az előző években. ítélet a lószorügyben Az Interbalett ’79 kortárs balettművészeti találkozón a Berlini Állami Operaház balettegyüttese bemutatta műsorát, a Fővárosi Ope­rettszínházban. Szakácsverseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom