Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
a Képújság 1979. március 25. Nemzetközi gyermekév Az ihlető egy nagy cső volt A megyei művelődési központ legtetején, az aprócska műteremben jókora gipszforma terpeszkedik. Mellette egy szobor „csontváza”, mögötte portrék, a falon vázlatok. De mi lesz ez a gipszforma? Farkas Pál szobrászművész újabb gipszformákat hoz, és Ilyen lesz a mászó-bújó játék Svincsók Lászlót a fél megye ismeri. Biztos, hogy sok embernek hozott szerencsét negyvenöt év alatt, mert jó kéményseprő volt, gondosan ellátta feladatát. Az ő kéményeiben sohasem keletkezett tűz, viszont a füstnek szabad utat engedett, lekaparta még a kátrányos kormot is a nyitott kéményekben, ahova mindenféle rossz tüzelő, do- hánykóró, nyers fa sanyarú füstje rakta a piszkot. A nagyapja is kéményseprő volt, 1887-ben kapott ipar- engedélyt. Annyira szerette a mesterségét, hogy mindhárom fiát erre tanította. Tehát Svincsók László apja ugyancsak kéményseprő lett, s így ment tovább a szakmaszeretet, mint az. értékes örökség. De őnála befejeződik. Pontosabban: már befejeződött, januárban. Nyugdíjas. Sok ajándékot kapott, baráti szavakkal búcsúztatta a vállalat igazgatója. Kitért arra is, hogy a háza körük sokáig legyen tevékeny és jókedvű ember, Svincsók László, gondozva a szőlőt meg a pávákat. Két domb közé szorult paksi utca végén lakik a feleségével, aki ugyancsak nyugdíjas egy év óta, de többet dolgozik, mint sok más ember: újságárus. Lenn a régi városközpontban van a Pavilon, de Kató néni a Kishegyre is jár, a Márvány étteremnek nevezett hatalmas önkiszolgálóba. Sok erőműépítő munkás és katona várja délidőben az újságokat. Kell néha a segítség, ilyenkor beül a pavilonba a nyugdíjas kéményseprő. Svincsók László szívesen teszi ezt is, mint a kerti munkát vagy a pávatenyésztést, sőt még talán szívesebben, mert megszokta az emberek közelségét. — A kéményseprőnek minden házhoz be kell menni — mondja. — Ismerősként fogadják, megkínálják, ha disznóvágás van, vagy más alkalom. Én egyébként már régóta nem jártam házról házra, művezető voltam 1964. január 15-től. Természetesen sok helyre mentem, ellenőrizni a munkát, de mégsem úgy, mint a régebbi évtizedekben. Nehéz volt az is, ez is. Nagy házakra három létrán másztunk föl, veszélyes helyzetekben. Asztmát, tüdőrákot kaptak a kéményseprők, amihez az is hozzájárult, hogy nem volt otthonuk, rosszul táplálkoztak, ittak bánatukban, sokan istállóban aludlassan kialakul egy nehezen meghatározható alakzat: — Itt, ezeken a lyukakon bele lehet bújni, a peremein fel lehet kapaszkodni... Egyszóval : ez egy játszótéri plasztika. — Minél több készült belőle, annál többféleképpen lehet elrendezni, annál több variációját lehet rajta játszani a különböző mozgásfejlesztő gyakorlatoknak — mutatja a maketten Farkas Pál. — Hogyan jutott eszébe játékot alkotni? — Lakásunk ablaka lakótelepi építkezésre néz. Egyszer észrevettem, hogy jókora átmérőjű betoncsöveket hoztak, amiket leraktak a földre. A gyerekek azonnal észrevették, és nyomban birtokba vették a csöveket. Belebújtak, felmásztak rá, tornásztak rajta. Nagyon élvezték. A modellek még az ősszel elkészültek. Ha sikerül partnert keresni az újfajta játék kivitelezéséhez, felállítják a gyakorlóiskola udvarán. Farkas Pál ezután megkereste a TÁÉV-et, akikről hallotta, hogy szívesen „benne vannak” az új kezdeményezésekben. — így is történt! Molnár Jánoséknak tetszett a modell, és a vállalat KISZ-esei vállalták, hogy öt elemet elkészítenek. — A gyerekek látták már tak. A munka nehézsége és kellemetlensége engem sem került ki, de mivel jó családi körülmények között éltem mindig, betegséget nem kaptam. Csak a vérnyomásom magas egy kicsit. — Miért lehet szeretni a mesterséget ? — A kéményseprő szabad ember. Ez megfizethetetlen. És mivel minden házhoz bejut, érdekes is az élete. Valamit mindenhol lát az ember. — Sok nádas ház volt régen. Azok kéményeit hogyan égették? Vagy nem égették ki? — Mindig akkor, ha beborította a hó. Vagy esőben. Nagyon precíz volt az apám, tőle tanultam. Nála egyébként , előfordult tűz, nálam nem. Igaz, ő sem járt el gondatlanul. Kéménybe épített gerenda izzott, és nem lehetett látni semmit, amíg le a makettet? Vajon el tudják képzelni a kész játékot? — Tetszett nekik, a többi nem szakadt egy darab a mennyezetből. Háromszor megnéztük az égetés után a kéményt, nem keletkezett-e tűz. Így dolgoztunk. A kéményekhez, a fölépítéshez érteni kell, sokszor tőlünk kérnek tanácsot. Hozzám már mérnök is jött tanácsért, hogyan lenne legjobb megépíteni egy bizonyos intézmény kéményét. — Paksról miért kelett eljárni távoli vidékekre, Bony- hád környékére, illetve Ozo- rára, Simontornyára? Nem adott elég munkát a paksi járás? — Tulajdonképpen elég lett volna a munka, volt bőven, de mivel a kéményseprődíjak nagyon alacsonyak, jókora területet kellett vállalni ahhoz, hogy ilyen számítás alapján meglegyen a kötelező nagyságú körzet. majd a gyakorlatban válik el. V. F. É. Fotó: KOMAROMI — Mivel ment Ozorára? — Legtöbbször motorkerékpárral. Egy télen még kesztyűm sem volt, nem lehetett kapni motoros kesztyűt. Mentem időnként busszal, esetenként vállalati kocsival. A motor vált be nekem. Fölkeltem reggel négykor, Ozorán már ötkor kerestem a kéményseprőt. Mérgelődött, hogy nem mehet horgászni. Apámtól tudom: korán kell fölkelni ahhoz, hogy jól elvégezze az összes munkáját a kéményseprő. — Milyen változásokon ment keresztül a szakma, sikerül vonzóvá tenni ma is? Lesz utánpótlás? — Utánpótlásról én nem tudok. Nem jönnek. Ahhoz túlságosan kevés a fizetés. A háztartási szabvány kémény évi díja ma is 16 forint, a mászókéményé 20 forint. Maga a kéményseprés ráfizetéses. Pénzt keresni úgy lehet, hogy meg kell tanulni az olajkályhák, olajtüzelésű berendezések javítását, kezelését. A vállalat neve is megváltozott. Vegyszerrel tisztítunk ma már kazánokat, ez a kényelmes módszer váltotta fel a keserves kapargatást. — Még nagyon benne él a munkában: így mondta, tisztítunk. — Furcsa, hogy nem kell menni. De az jó, hogy nem kelek mindig hajnalban. Egyébként ma már sokkal könnyebb dolga van a kéményseprőnek. Most már úriemberek. Sétálnak. Ezek nem tudják, mi a nehéz munka. Jó védőruhát is kapnak, szerencsére. Az én időmben az adminisztráció sok vesződ- séget jelentett, minden házról kimutatást kellett készíteni. Lepedőnyi papírokat terít az asztalra, mutatja a sok kérdést, rubrikát. — Ha nem segített volna a feleségem, például a pénzt beszedni, nehezen boldogultam volna. Segített, és most visszaszolgálom az újságárusításban, egy-egy alkalommal. De vár a gyümölcsös, szőlő, itt, a ház fölött, meg a veteményes kert. Már kel a paprikapalántám, jöjjön, megmutatom! A tágas verandán fóliával takart tápkockákat gondoz a kémények tudós istápolója. A komor, fekete színeket és a füstöt-kormot felváltja az üde zöld, a virágtarka, a friss levegő. GEMENCI JÖZSEF Fotó: GOTTVÁLD KAROLY Kéményseprő Most már ráérőseb ben metszi a szőlőt Változnak-e társadalmi szerkezetünk kategóriái? A tudományos megismerés nélkülözhetetlen eleme a megfelelő fogalmi apparátus. A kategóriák többsége pontos képet is ad a valóságos folyamatokról és jelenségekről. Vannak azonban olyan területek, amelyek változékonyságuk vagy éppen újszerűségük miatt fogalmilag nehezen, vagy nehezebben ragadhatok meg. A társadalmi jelenségek és folyamatok tudományos megismerésében jóval nehezebben kristályosodnak kategóriáink, mint a természet- tudományos kutatásban. Ennek az az oka, hogy a társadalmi folyamatok igen gyors változásokkal járhatnak együtt, s előfordul, hogy mire a kutatások eredményei egy-egy jelenségről megszületnek, a társadalmi valóság már új jelenségeket, folyamatokat produkál. Különösen vonatkozik ek a társadalmi szerkezet változására, amely nagy társadalmi átalakulások ideién igencsak felgyorsulhat. Négy-öt. évtized történetileg általában rövid idő, esetenként azonban — éppen a struktúraváltozások szempontjából — évszázados fejlődést sűríthet a felgyorsult történeti eseményekbe.-------------------------------------------------------A kezdet hármassága Négy-öt évtizede hazánk gyengén fejlett agrár-ipari ország volt, gazdasági és főleg társadalmi struktúrájában a feudális elemek közel akkora szerepet játszottak, mint a visszamaradt, fejletlen polgári tendenciák. A társadalom nagy tömegeit a parasztság alkotta. Ezt a — mondhatjuk — félfeudális paraszti társadalmat változtatta meg szocialista forradalmunk, s alakította át ipari-agrár jellegűvé, amelyben a legszámosabb osztállyá, s vezető erővé a munkásság vált. Társadalmunk eközben gyökeresen átformálódott. A szocialista forradalom győzelme után a munkásosztály—parasztság—értelmiség hármassága fejezte ki társadalmunk alapszerkezetét. Ez a fogalmi rendszer az 50-es években jól betöltötte szerepét, hiszen kifejezésre juttatta termelési viszonyaink (a tulajdon-, a munkamegosztási és az elosztási viszonyok) struktúraformáló és meghatározó szerepét, s világosan megjelölte azokat a nagy társadalmi egységeket, amelyek társadalmi szerepükben, munkájukban, életmódjukban és a társadalmi tevékenység számos más területén jellegzetesen eltértek egymástól. Az épülő szocialista társadalom szerkezetét ez a hármasság megbízhatóan tükrözte. Szocialista fejlődésünk három évtizede alatt azonban társadalmi szerkezetünkben további átalakulások, módosulások következtek be. E változások fő tendenciáit az jellemzi, hogy az alapvető osztályok közötti osztály jellegű különbségek jelentős mértékben csökkentek. Nagy társadalmi egységeink termelési viszonyaiban — életmódjában bizonyos fokú kiegyenlítődés megy végbe, s az osztálykülönbségek fennmaradása és újratermelődése helyébe mindinkább az osztályok közeledésének tendenciája lép. E tendenciák mellett a munkamegosztás fejlődésének következtében egyre több átmeneti réteg és csoport alakult ki a társadalmi termelésben, amelyek osztályba sorolása nehéz feladatot ró a társadalomtudományok művelőire. Az osztályok közötti folyamatokkal párhuzamosan megváltozott, vagy módosult alapvető osztályaink belső rétegződése is. E változások következtében hagyományos struktúraképünk — a munkásság—parasztság—értelmiség hármassága — ma már egyre kevésbé képes megfelelő támpontot nyújtani társadalmi szerkezetünk megismerésében, és egyre kevésbé alkalmas arra, hogy a változások tendenciáit feltárja. Más szóval a jelentkező új rétegek megragadására hagyományos kategóriáink elégtelenek. Változások az alapstruktúrában Jelentős változások következtek be például a munkásság és a parasztság egymáshoz való viszonyában. Napjainkban az ' aktív keresők túlnyomó többsége (58 százaléka) munkás,' a termelőszövetkezeti tagság aránya 14 százalék. Hosszú viták eredményeképpen az állami gazdaságok dolgozóit az utóbbi években már egyértelműen a munkássághoz soroljuk. E besorolás jogosságához nem férhet kétség, az állami tulajdon, az üzemszerű termelés, az állami gazdaságok belső struktúrája elegendő bizonyíték. De hová sorolhatjuk a termelőszövetkezetek ipari munkát végző dolgozóit, a lakatosokat, a gépjavítókat vagy karbantartókat? A termelőszövetkezetekben dolgozó gépkocsivezetőket miért tekintjük a parasztsághoz tartozóknak és a hasonló gépkocsikon üzemben dolgozó gépkocsivezetők miért munkások? A kérdéseket tovább folytathatnánk, bár így is látható, hogy hagyományos kategóriáink az új jelenségek ‘értelmezésében csak ellentmondásosan töltik be szerepüket. Mindez főleg a parasztsággal kapcsolatos felfogásunkra vonatkozik. A parasztság ugyanis mint társadalmi kategória kifejezetten a kisárutermelő parasztokat jelenti, akik magántulajdonú földjeiken, saját termelési eszközeikkel végezték munkájukat. A tsz-szervezések idején a termelőszövetkezetek tagjai még igen sok vonatkozásban a hagyományos parasztsághoz álltak közelebb — termelési eszközeik hagyományosak voltak, hosszabb volt munkaidejük, bérezésük és szociális helyzetük nagymértékben eltért az ipari dolgozókétól. Napjainkra azonban gyökeresen megváltozott ez a helyzet. A termelőszövetkezetekben meghonosodott és elterjedt az iparszerű termelés, s megváltozott a tagság munkakörülménye, anyagi és szociális helyzete. A 70-es évekre a parasztság életszínvonala elérte a munkásság életszínvonalát. A megváltozott körülmények között a termelőszövetkezeti tagságra egyre kevésbé érvényes a hagyományos értelemben vett „paraszt” kategória. Ez a fogalom inkább csak a magántermelő parasztokra vonatkoztatható (arányuk az aktív keresők 1—2 százaléka), és azokra a mezőgazdasági kisegítő és segédmunkát végző szakképzetlen és idősebb dolgozókra, akik életmódjukban is konzerválták a paraszti életforma számos elemét. BÖHM ANTAL Készül a gi pszsablon
