Tolna Megyei Népújság, 1979. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-15 / 62. szám
1979. március 15. Képújság 3 Paksot paksi szinten kell ellátni! Ritka alkalom, hogy a megye szinte valamennyi számottevő kereskedelmi vállalatának igazgatója egyetlen város kereskedelmi ellátott- ságánaak helyzetéről tárgyal. A közelmúltban volt ilyen tanácskozás Tolna megye legfiatalabb városában, abban a városunkban, amelyről napjainkban — túlzás nélkül mondhatjuk — legtöbbet beszélnek hazánkban. A tanácskozás alapgondolatát a legplasztikusabban a címként szereplő mondatban lehet összefoglalni. A kereskedelmi ellátottság vezetőhelyén — az atomerőmű-építkezésből fakadóan — elsősorban az üzemi élelmezés kérdése áll, hiszen egyéb kereskedelmi tevékenységet eddig is folytattak Pakson. Ugyanakkor a meghívott vállalati vezetőknek nagy gyakorlatuk van dinamikusan fejlődő települések kereskedelmi ellátottságának megszervezésében, irányításában. Uj helyzetet jelent azonban az atomerőmű-beruházáson dolgozók ellátása, annál is inkább, mivel itt — talán az országban is elsőként — a több műszakos munka miatt meg kellett szervezni és fokozatosan tovább kell fejleszteni az éjszakai meleg étel kiszolgálását. (Ahogy a szakmai zsargon nevezi: az éjszakai ebédet.) A közétkeztetés fő terhét a Mecsekvidéki Üzemétkeztetési Vállalat viseli. Az építkezésen jelenleg mintegy hatezer dolgozó nappali és 300—500 dolgozó éjszakai étkeztetését kell zavartalanul biztosítani. Weimper József, a vállalat igazgatója arról tájékoztatta a megye illetékes vezetőit, hogy vállalatuk összforgalmának 12 százalékát Pakson bonyolítják le. Ehhez a tárgyi feltételek megfelelőek, gond viszont a segédmunkaerő, 15—20 emberük hiányzik. Sürgős segítséget kért — és egészen biztosra vehető módon ennek megoldására ígéretet is kapott — a beruházás vezetőitől. Munkájukat fokozatosan tovább kell fejleszteni, hiszen ezt követeli az is, hogy havonta 100—200 új dolgozóval bővül az építkezés létszáma, közöttük sokan külföldről érkeznek. Tovább emelkedik a folyamatos műszakban foglalkoztatottak száma is. Terveik szerint négyféle menüből választhatnak az üzemi étkeztetést igénylők, és keresik annak a lehetőségét, hogy újra beindítsák a mozgóbüfé--szolgálatot, illetve büfé-automatasorok felállításának lehetőségeit is vizsgálják. A vállalat igazgatója kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az erőmű-étterem kapacitását négy és fél ezer adagosra tudják növelni. Ez természetesen igen jelentős munkaszervezést igényel tőlük, mert ilyen létszámra főzni csak óriási mennyiségű nyersanyagból lehet, különösen akkor, ha alapelvük szerint a nappali és az éjszakai étkeztetést mennyiségben, minőségben és kulturált felszolgálásban egyaránt egyenrangúnak tartják. A feldolgozásra váró nyersanyagmennyiségnek a szemléltetésére egyetlen adat: vállalatuk évente 400 vagon húst dolgoz fel, ennek 80 százaléka a munkahelyi ellátásba kerül. A vállalat másik kiemelt feladata szintén közétkezte- si jellegű: gyermekélelmezés. Ezt a Tolna megyei Vendéglátóipari Vállalattal közösen látják el. Az Atomerőmű Vállalat szakszervezeti titkárának, Dächert Imrének a kérdésére válaszolva mindkét vállalat igazgatója egyetértett abban, hogy sürgősen meg kell vizsgálni az eddigi tapasztalatokat és megteszik a szükséges intézkedéseket, márcsak azért is, mert nem szeretnék, ha a gyermekek nemzetközi évében bármi panasz is lenne rájuk. Szó volt a tanácskozáson a város egyéb kereskedelmi kérdéseiről is, a műszaki cikkektől a kultúrcikkeken át a bútor-, a lakástextil-, a zöldség-gyümölcs- a kenyér - és péksüteményheiyzetig. Megnyugtató, hogy valamennyi érdekelt ismeri azokat a gondokat, amelyek a város lakosságát foglalkoztatják, tudják, hogy hol kell javítani a kereskedelem kulturáltságán és keresik a megoldás lehetőségét. Több ígéret is elhangzott, miszerint: a vállalatok a saját hatáskörben elintézhető feladatokat záros határidőn belül megoldják, lett légyen szó egy-egy kereskedelmi egység belső átszervezéséről, vagy átprofilirozásáról, míg más megoldásra váró kérdésekben az arra illetékes felsőbb szervek segítségét kérik. A tanácskozást vezető dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese zárszavában elmondotta, hogy a vállalatok jószándéka eddig is megmutatkozott, így bízhatunk az ígéretek megvalósításában, s hogy ez menynyire sikerül, annak ellenőrzésére még ebben az évben vissza kell térni. (f) Az év eleje óta 185 százalék volt a forgalom növekedése A gyermekélelmezési kérdésekkel ételtechnikusok is foglalkoznak Hegesztőtanulók országos versenye Tegnap délelőtt Szek- szárdon, az 505-ös Szakmunkásképző Intézet kollégiumában Péti Imre, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára a Forradalmi ifjúsági napok keretében nyitotta meg a „Szakma kiváló tanulója” országos hegesztőversenyt. A háromnapos verseny első napján Szekszárdon délelőtt írásbelin vett részt az ország minden tájáról érkező 29 végzős hegesztőtanuló. A programban szerepel; ismerkedés a szakmunkásképzővel és a város nevezetességeivel, ezután pedig ismerkedési esten, valamint kulturális programon vesznek részt a kollégiumban. Ma, a második napon Pakson, az atomerőműépítkezésen kerül sor a gyakorlati versenyre a ségen Péti Imre a követ- Gyár- és Gépszerelő Vál- kezőket mondotta: „Talál- lalat üzemcsarnokában. kozhattok a beruházásban Erről a megnyitó ünnep- érintett kivitelezőkkel, építőkkel és szerelőkkel, munkásokkal, mérnökökkel. A verseny után elmondhatjátok akár Miskolcon, Hajdúnánáson, vagy Zalaegerszegen, hogy részt vettetek a KISZ IX. kongresszusán vállalt KISZ-építkezés hegesztőinek munkájában.” A gyakorlati vizsga után természetesen meglátogatják az erőművet és a várost. Délután Csurka Károly a 7. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója értékeli a versenyt, adja át a díjakat. A harmadik napon a legjobbaknak — kitűnő és jeles eredményt elérők — szóbeli szakmunkásvizsgát tesznek Szekszárdon, és így három hónappal előbb kapják meg szakmunkásoklevelüket. Péti Imre megnyitja a hegesztők versenyét Örökségünk: március 15. Azon az emlékezetes tavaszi napon, amikor negyedik osztályos kisdiákokként, rendezett sorokban vonultunk föl a Várhegyre, tanítónőnk több ízben kénytelen volt dörgedelmes figyelmeztetéseket intézni a renitenskedőkhöz. A sétányig még úgy-ahogy viselkedett a rakoncátlan csapat, de amikor megpillantottuk a Hadtörténeti Múzeum előtt sorakozó 48-as ágyúkat, hamar megbomlott a rend. A behemót vascsövek kegyes gondolatok helyett inkább lovaglásra csábítottak; még engem is, a kiválasztottat, akit nem kisebb feladatra jelöltek ki, mint hogy a múzeum egyik termében rendezendő ünnepélyen elszavaljam Petőfi Sándor versét, A vén zászlótartót. Bent a nagy sárga épület tiszteletet parancsoló csöndjében azonban mi is megszeppentünk egy kicsit, és amíg végigballagtunk az egykori lőfegyverek és kardok, tépett zászlók, levelek, képek és a magyar szabadságharc más relikviái között, földerengett egy és más, amit apáinktól, nagyapáinktól hallottunk. Voltak közöttünk alaposabban tájékozott fiatalurak is, akik a Tolnai Világtörténelme és Gracza György jóvoltából, még ki is tudták egészíteni a látnivalókat; ezek ött hirtelenjében nem várt tekintélyre tettek szert. Ezen a tavaszon, a mi tavaszunkon, amikor 1848 tavaszát jöttünk ünnepelni, nem jutott — hogyan is juthatott volna — eszünkbe a többi emlékezetes tavasz. Hogyan is fedezhettük volna föl a mély történelmi ösz- szefüggéseket országunk nevezetes dátumai között; honnan tudhattuk volna, hogy nemzeti önismeretünket milyen irányba terelték a nagyanyáink polcain található történelemkönyvek; Gracza György és mások, akik évtizedeken keresztül kormányozták a magyar nép fantáziáját. Persze mi még csak tízévesek voltunk és az mindenképpen mentő körülménynek számít. Bár csak néhány év telt el a háború óta és óvóhelyeken töltöttük csecsemőkorunkat, mire értelmünk nyiladozni kezdett szabadok voltunk, s mi sem volt ennél természetesebb. Mit tudhattunk forradalomról és harcról, vérről és könnyekről, hűségről és árulásról? A szabádságharc szép mese volt csak; egy a sok közül. Pedig történelmünk március 15-ével fémjelzett nagy eseményének értékelésére már többször is sor került; a forradalmi munkásosztály ezt a szabadságharcot mindig különös fogékonysággal és érzékenységgel elemezte. Március jelentőségét nem szenvtelenül, a szövegelemző filosz tárgyilagosságával méltatták azok, akik maguk is — más történelmi körülmények között — hasonló célokért küzdöttek. Csak az értheti meg' a szabadságért harcolót, aki maga is a szabadságért harcolt, vagy megőrzésén fáradozott. Az objektív történelem- szemlélet is megköveteli, hogy nemzetünk történelmének meghatározó eseményeit ne egymástól függetlenül, elszigetelt jelenségként értelmezzük, még akkor se, ha indítékuk, lefolyásuk és eredményük merőben más volt. Mint 1919-ben, a felszabadulás után is előtérbe került az 1848—49-es szabadságharc vizsgálata; akik felismerték a kérdés jelentőségét, azt akarták tudatosítani, hogy életünk, politikánk nem független a történelmi fejlődés folyamatától, ezért is kell a marxizmus—leni- nizmus általánosan érvényes nemzetközi tanításán nevelt gondolkodásunkat a mi történelmünk, a mi népünk különleges problémái felé fordítani. A három tavaszt ebből a meggondolásból ünnepeljük együtt is: történelemszemléletünk, önismeretünk csak így lehet teljes. Az egykori tízévesek felnőttek, s már tudják, hogy a mese andalít, de nem sokra megy vele az ember. Tudják: a ma ifjúsága a márciusi fiatalok és követőik örököse; történelmünk benne él jelenünkben, hétköznapjainkban és ünnepeinkben; munkánkban és jellemünkben. A mai tízévesek, a mi gyermekeink is szomjazzák, szeretik a mesét — hiszen gyerekek. Hogy milyen felnőttekké válnak, az mirajtunk múlik: igaz vagy hamis meséket kapnak-e útravalóul. Tudatosítjuk-e bennük mindazt, amire mi magunk sem egykönnyen ébredtünk rá; megértetjük-e velük a hazaszeretet, a szocializmus eszméje és az internacionalizmus egymástól el nem választható fogalmait; elérjük-e, hogy úgy érezzék: az örökség az övék is. Az az örökség, amellyel mindig úgy kell sáfárkodnunk, hogy méltóak lehessünk azokhoz, akik ránkhagyták. GÖMÖRY ALBERT
