Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
10 “NÉPÚJSÁG 1979. február 11. IRODALOM TÖTTÖS GÁBOR: Tengeravatás hogyha nyikorgó heverőnkön szerelmeskedünk vagy az utcán mellém bújsz s hajadba játszani kap a szél vagy ha szemünk az ősi beszéd egymásba villan mintha minden zengő tenger lenne messziről kerengő dombok hajlata mélyén rejlő organ azengés-tenger Kis faun Hallgass Jenő Zoltán szobra Magyar írók a forradalomban Sorozatunkban legjelentősebb XX. századi klasszikusainknak az 1918—19-es magyarországi forradalmakban betöltött szerepét villantjuk fel egy-egy művükkel és rövid tanulmánnyal; kezdve a sort Ady Endrével, akinek az életműve a század eleji progresszióra gyakorolt hatásával a forradalmak előkészítője volt, s befejezve Nagy Lajos írásával, amely híven tovább őrizte a 20-as években a forradalmi gondolatot. Kosztolányi Dezső: BOLDOG DÉLELŐTT A VÉRMEZŐN A Vérmező áldott televé- nyéből, melyet a magyar mártírok vére locsolt, mindmáig csak két fekete táblás oszlop nőtt ki a szegény magyarság számára, ezzel a kiáltó felírással: „Warnung!” A táblán ékes német nyelven — bizonyára a budapestiek iránt való figyelemből, kik mind tudnak magyarul — az olvasható, hogy ide emberfiának tilos belépnie, ez a tér a - császári katonaságé, meg az udvari lovászoké, kik reggelenként itt sétáltatják a kövér, cukron hizlalt lovakat. A mező egyik sarkán valami katonai raktárféle áll, a császári építmények stílusában, halványsárgára meszelten, mindig becsukott, feketesárga ablaktáblákkal, mellette pedig egy szomorú, köhögős bosnyák posztolt, feltűzött szuronnyal. Lenn a mezőn katonákat „képeztek ki” a közeli és biztos halálra. Évekig néztük ezt a gyönyörű csendéletet. Buda gyermekei pedig sóvárogva bámultak a térre, melyen sűrű fű nőtt, sárga pitypangok aranylottak és néha, mikor a korláton véletlenül beesett a labdájuk, dobogó szívvel arra gondoltak szegénykék, milyen jó labdatér is lehetne egy boldogabb gyermekországban, hol a halál helyett az életre képeznék ki a halandókat. A szuronyos őr azonban oly szigorúan nézett rájuk, hogy hazamentek és éjjel róla álmodtak. Tisztelettel jelentem, hogy ma délelőtt ezen a téren forradalom játszódott le. A nagy forradalom után egy kis forradalom. Kedves, vér- telen és vidám. Tizenegy órakor a napfényes égboltból leszállt ide — ritka vendég — egy repülőgép, mely egyenesen a román harctérről jött. Budapest felett már lankad- tan repült, a hosszú út után, mint egy pille. Az óriás pillének tudniillik elfogyott a benzinje. Ekkor tört ki a gyermekforradalom. Egy pillanat alatt tele lett a tér gyermekekkel. Sok éves száműzetés után, se szó, se beszéd, átugráltak a pöttöm legénykék a korlátokon és forradalmi zsivajjal azonnal birtokba vették a tilalmas teret. Nem riasztotta őket többé a bosnyák őrszem sem, ki azóta valószínűleg valamely boszniai faluban pipál. Alkonyaiig hancúroztak itten szabadon, a labda is előkerült, birkózó párok hemperegtek a hosszú fűben. Talán a gyermektanácsot is megalakították ezek a boldog, felszabadult játszadozók. Szüleik — nyugodt budaiak — a rendkívüli eseményre kávéscsöbrökben hozták nekik az uzsonnát. Eddig a főváros sokat vitatkozott azon, kié legyen a mártírok tere. Ma a Az őszirózsás forradalmat a Nyugat írói szinte valamennyien saját vívmányuknak is érezték. így volt ezzel Kosztolányi is. Az a szétszóródás azonban, amely a Tanácsköztársaság bukása után bekövetkezett, nem előzmények nélkül történt; a részvétel foka és természete is más volt, a Kosztolányié különösen. Azonosulása az őszirózsás forradalommal törvényszerű fejlemény volt. Mértéke kezdettől a munka lévén, mindig azokhoz húzott, akik létrehozták, megalkották az értékeket. Verseinek az a polgári radikalizmus nevelt közönséget, amelv a szegények és a béke ügyét is felvállalta. A Világ, a Pesti Napló, a Nyugat harcaiban szövetségessé erősödött ez a kapcsolat. Kivált a béke óhajában volt erős a kötés. Kosztolányinak lételeme volt a zavartalan, lázas munka, az irodalmi élet, a siker. Az élet elemi örömeit, jó ízeit, játékait a gyermek ráutaltságával tudta élvezni. A háború mindezt elorozta. Közönsége a háború véres szín játékaira figyelt, s ő állandó remegésben élt Kosztolányi Dezső gyermekek döntöttek, a kicsinyek szabad köztársasága elfoglalta, az élet vonult be a halál helyére. A döglött militárizmus csúf mezején cigánykereket hánytak és visongtak a kis, nyolc- és tízéves forradalmárok. Szebb halotti tort még nem láttam. szüleiért, öccséért, aki megsebesült, s barátaiért. A szörnyűségek érinthető közelségbe kerültek. _ __ Természetes hát, hogy őszinte örömmel fogadta a forradalmat. Öröme azonban csak az első pillanatban volt igazán felszabadult, mert a várt békét a forradalom sem biztosíthatta, s a háború elvesztésének konzekvenciáit is sejteni lehetett már. És nem lehetett tudni, hogy a zaklatott, lázas folyamat hol áll meg. Sokan a radikális cselekvésben keresték a kiutat ebből az új válságból. Kosztolányi sem dezertált, szerepeket vállalt, s cikkben is tanúskodik a fordulat nagy emberi lehetőségei mellett. A kultúra és a tőle eddig elzárt szegények találkozásától új, egészséges közösségi művészetet remél, s meghatottan figyeli ennek első jeleit a színházban, a játszótereken. (Szemek a homályban, Nevek nélkül, Csúnya Mariska... szép Mariska). Pedig ezek az írások már a Tanácsköztársaság idején jelennek meg, Kosztolányi kétségeinek fokozódása közepette. Ennek magyarázata a részvétel természetéhez is közelebb vihet. Arról van szó, hogy Kosztolányi irtózása a háborútól, békevágya, s szerepvállalása a forradalmakban nem a jövőformálás forradalmi hitének eszmei bázisán megy végbe. Sokkal té- pettebben, fájdalmasabban nézi az eseményeket, mint íróbarátai. Aggodalom tölti el a gyors változások láttán, felelősebb építőmunkát sürget (Munkaprogram). Gyakran beszél az átélt szenvedésekről, s felötlik írásaiban szemléletének később fölerősödő két motívuma: „Úgyse intézhettek el semmit”, s a „mindenben csalódtunk”. Ez a kesernyés bölcsesség a politikai cselekvés és közötte bizonyos távolságot, létesített, de nem szigetelte el egészen. A jelenlét egy szabadabb lehetőségéhez maga is ragaszkodott, s ennek írói módszerét már a világháború éveiben kiérlelte. „Itt egy ma élő ember, ki nem ért a magas politikához és egyéb hasznos tudományhoz, elmondja, mit látott maga körül...” így vezette be háborús írásait, s bár avatatlanságát túlhangsúlyozta, az igaz, hogy írásaiban nem a nagypolitikára figyelt, hanem az emberek arcát, furcsa gesztusaikat nézve ismerte fel a lélekben végbement szomorú változásokat. A semleges témákban, a jelentéktelennek látszó dolgok övezetében érezte magát otthonosnak. Ahol a véletlenül szemébe ötlő tények, események tükrözik a pillanat igazságait. A politikumokat is tehát, de önkéntelenül, az állásfoglalás direkt-gesztusai nélkül. Igen jellemző rá, hogy az orosz forradalomról érkező hírek sem a világpolitikai lehetőségekre irányítják figyelmét: a frontról érkező katonalevelekre kíváncsi; s az érdekli: „milyen felhők jártak az égen, milyen kendőben tipegett végig a szeptemberi aszfalton egy orosz anyóka... milyen módon nőtt a lárma és az izgalom, míg a zendülésből, a tüntetésből... forradalom vált”. Jellegzetesen szépírói ez a viszony: téma és szemlélet szabad találkozása, ahol tűnődni, ámulni is lehet, s szóhoz juthat a humor, a játékosság is. A célratörő prog- ramos politizálás elől tehát nemcsak kétségei miatt tér ki. Szépírói ösztöne is ilyen termékeny impresszionizmust sugall. S hogy milyen megejtő remeklésekre képesíti ez a módszer, itt olvasható kis rajza, a Boldog délelőtt a Vérmezőn egymagában is példázhatja. Igaz, itt a politikum is közvetlenül jut szóhoz, de tessék megnézni, mennyire szerzőjére vall ez a politikum! Hiszen a mezőt, melyet a gyermekek birtokba vesznek a magyar mártírok vére locsolta, a katonaság, a mili- tarizmus, amelytől elveszik, a maga fekete-sárga tábláival, az előtte silbakoló bosnyák- kal a Habsburg hatalmat jelképezi. A kisajátítást tehát régi és legális nemzeti érzülettel vonja ártatlan fénybe, s maga az aktus, ez a gyermekforradalom „kedves, vér- telen és vidám”. Semmi sem feszélyezi hát a költőt az esemény rajzában. Fájdalmas árnyalású váddal emlékszik arra, ami volt, hírügynökségi szerepet játszva jelenti, ami most történt, az előzményeket mesélő higgadtsággal, a friss eseményeket elevenebb ritmusban, a boldog kisajátítás üde látványa által gerjesztett könnyed derűvel adja elő. S végül e kedves látványt a „csúf militárizmus” halotti toraként interpretálva: a beállítás, az ellentétezés játékos paradoxona szinte kedvteléssé avatja az interpretálás örömét. S miközben eme ártatlan színjáték révén hangulatában elkülönül a forradalom drámájától, annak áramában marad, lényegére igent mond. A maga módján tehát, s ezért meggyőzően, s ma is élvezhető elevenséggel. KISS FERENC KOSZTOLÁNYI RÉSZVÉTELE AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOMBAN TAKÁTS GYULA: Tragédia Epidaurus színpadán — BEMUTATÓ ELŐTT? — Itt a királyok és a filozófusok már mind sorba álltak. Sorba és készen! hogy milyen legyen a világ! Amott a próféták és a szegény emberek, az intézmények és a szemetesek is fölsorakoztak: hogy milyen ne legyen a Világ! Kezükben cédulák csigája: a szerepek. És most, mint hajdan a jelre a kórus, — mert a színház, mint kagyló a tengerig tárult, — megszólaltak váratlanul a mindig néma halak és a kakasülő márványpatkója fölött, a ligetben, elhallgattak egyszerre mind az éneklő madarak. A halak szava, mint a szél: nincs vizünk! A madarak némasága, mint a halál: nincs már egünk! A szereplők denmedten összenéztek. & akkor a legnagyobb földi körré tágult e színpad, de az abroncs tűrte meg a terv s a rendezők kezét! És az egyet-képező, le és föl égighajló két félgömb homorú kupolájának kék kárpitja alatt rendületlen álltak a tragédiához készült színfalak! Kamionos a gyön ki utcán I8Í1É elesége nyitja az abla| | kot a csöngetésre, a | harmadik háznál já- jiáiiiiiiil runk már, Gyönkön, az Ady utcában ugyanis három 64-es szám van, de ez az igazi 64-es, mondja is Molnár La jós né, a kamionsofőr felesége, hogy jó helyen járunk, a férje írt a szerkesztőségbe levelet, de most a faluközpontban van, bevásárolni ment, világosbarna színű az autója, amely Lada és kombi... A zöldséges üzlet előtt áll az autó. Jön ki a boltból egy amolyan sűrű ember, kinézésre legalábbis, tele az öle zacskóval, káposztával. — Ugye, maga a Molnár Lajos? — Az vagyok, tessék, ura- im. — A levélügyben keressük, amit a szerkesztőségbe küldött. — Azonnal, hazaszaladok a holmikkal, aztán rendelkezésükre állok. * A levél: „Kérem a szerkesztőséget, hogy tegyék közzé, hirdetés formájában, s majd én a díjat kifizetem, hogy munkát vállalok saját autómmal. Huszonkét évig voltam kamionsofőr, beszélek olaszul, törökül és németül. Útlevelem egész Európára, Ázsiára, Afrikára érvényes. Külön megemlítem, hogy a Perzsa-öböltől a Pireneusifélszigetig, A ngliától Stockholmig ismerem a terepet. Nyugdíjas vagyok, dolgozni akarok, vállalok minden munkát — ebédszállítást, beszerzést, mindent. Kérem, értesítsenek.” * Állunk Gyönk község középpontjában. A presszó zárva, a járdán a fal mellé húzódunk. — Az egyik szekszárdi állami gazdaságnak harminc mázsa vetőmagot kellene sürgősen Algírba vinni vállalkozna rá? Az ajánlat nem lepi meg Molnár Lajost. — Vállalnám de ez már kamiontéma. A Lada kombi ilyen nagy súlyra nem jó. Ha arról volna szó hogy mondjuk egy kiállítási anyagot kellene vinni másfél-két, vagy három mázsás súlyt, abbán a pillanatban vállaikoz. nék rá. Megrendezném úgy a rakományt, hogy még fekhelyem is lenne. Egy hét oda- vissza. * Marosvásárhelyen tanulta a szakmát. Három évig volt inas, a legjobb mester adta neki tudását az erdélyi városban és a háború szele hozta el, s a szombathelyi kórházban, miután sebesüléséből meggyógyították, itt rekedt a Dunántúlon, Gyönkön. — Kilenc évig pénzespostás voltam. Gyönk térségében minden postai dolgot fuvaroztam. Vettem egy öreg Harley-t, háromkerekűt, alig akarták levizsgáztatni. Aztán megkaptam a munkát, dolgoztam más cégeknél is, végül a Hungarocamionhoz szegődtem. Most már úgy huszonöt éve, miután három éve nyugdíjas vagyok és 22 évet a kamionnál töltöttem. — Milyen autókat szaggatott el? — Semmilyent. Kérem, uram, én egyetlen autót sem tettem tönkre. Mind kifutott, végelgyengült. A legutóbbi, a Volvo 285 ezer kilométerig szaladt. Tatra volt az első kocsim a kamionnál. Azután az IK 700-as, Austro-Fiat, Skoda, Mercedes, majd ez a Volvo, nyerges kocsi. Húszán mentünk repülővel a kocsiért, és lábon hoztuk haza. Az utolsó fuvarom 1975-ben volt, éppen karácsony táján. Teheránból vittem kétszáz mázsa nyersbőrt Rómába. Hát ez nagy út volt, Triestben el is tévedtem, mert azt mondta egy másik kocsi vezetője, menjek ő utána. Mikor a harmincadik kilométert jártuk városnézésben, akkor kivágtam magam, és a célhoz tudtam indulni, azaz megtaláltam a jó utat. — Vannak tehát szép történetei a kamion fülkéjéből? — Vannak. * — A Mercivél talán a második hónapban jártam, amikor kaptam egy nagy fuvart, Hamburgból, vigyek Irakba gépeket. No, ez a Merci is nyerges volt.. Elindultunk. Mentünk szépen, nem volt semmi zűr. Társam, a Szalai Laci, most valamiféle nagy fejes a vállalatnál — ez 1969. telén volt — vezette a gépet. Mentünk szépen, haladunk Tabson török városon túl, három méteres hófúvás, mínusz 24 fok hideg és mondom a Lacinak, ne felezz! Hanem be neki az egyest, aztán azzal ha felmegyünk, jó, ha nem, akkor itt tavaszodunk. Laci kapcsolt, felezett, eltörött egy fog a kúpkerékben, és reccs, ott maradtunk. isiijijíjjjai armincegy napig maliig radtunk a hegyek kö- zött, méteres hótorlasz- ban, elfogyott minden élelmünk, tüzelőanyagunk, gáz is olaj is. A város hozzánk hét kilométer. Farkasok ordítanak a fejünk fölött, tolvajok ólálkodnalk körülöt-
