Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-11 / 35. szám
a^üepüjsäg 1979. február 11. Piszkos munka a tisztaság ........ 1 1 ............... J óllehet Reraklész egyetlen nap alatt tisztította ki Augeiasz istállóját (ahol, ha hinni lehet a fámának, ugyancsak nagy rumli volt), de nem vagyok benne biztos, hogy a legendás és tisztaságszeretet erényével oly bőven megáldott hős férfiú vállalná egy város tisztán tartását. Ehhez ma már külön vállalat vagy vállalatok kellenek, sok emberrel, s ha lehet még több géppel. Ami az embereket illeti, ebben a vonatkozásban ők némiképp mai Heraklészeknek tekinthetők, bár egy utcaseprőt véve alapul, nem mindig így nézi őket a nagyközönség... Azok, akik szemeteinek. A tisztaság fél egészség. Néha ez a fél negyed lesz, vagy még kevesebb. Gyakran látni nyugati lapokban felette érzékletes fotókkal illusztrált beszámolókat a fogyasztói társadalom egyik kellemetlen következményéről; a szemétről. Sőt szeméthegyekről a híres és szép nagyvárosok utcáin. A civilizáció eme termékétől egyre problémásabb megszabadulni. A pesszimisták azt mondhatják, ilyen lesz nálunk is. Az optimisták megpróbálnak tenni azért, hogy ne legyen ilyen. A tények azt mondják, nincs ilyen veszély, bár a szemét itt is gond, hiszen természetéből adódóan mindig újratermelődik. Méghozzá tekintélyes mennyiségben. A megyeszékhely éves termelése — legalábbis amit a Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat megmozgat — negyvenötezer köbméter. Ebből keveset látunk, mert zárt rendszerben szállítják. Marad persze még így is az utcákon, például ahol járkálunk, sétálunk, nézelődünk és szemetelünk. Természetesen a városgazdálkodási vállalat tevékenységének csak egy része a város tisztán tartása, emellett még van feladata az ingatlankezelésben, a hőellátásban, stb. A köztisztasági tevékenységről Hamvas Ferenc osztályvezető tájékoztatott bennünket. — Nem hálás feladat. Amit a városlakó lát; söprik-e az utcát, viszik-e a szemetet. Az előbbire, mármint az utcaseprésre egyre kevesebb ember akad. Fiatal egyáltalán nem, utánpótlás nincs, marad a gépesítés. Persze ez sem könnyű — mondja. A tisztán tartás az utakra, járdákra, közterületekre vonatkozik. Van egy seprőgép, amely szépen dolgozik, de ha meghibásodik, akkor nem dolgozik se szépen, se másképp, marad a kézi erő. Ennek a tevékenységnek is van normája, bármennyire is úgy tetszik, hogy az utcaseprő csak sertepertél amerre éppen áll. A norma 750 négyzetméter óránként. Elég soknak tűnik első hallásra, de ezt nem kell végigsöpörni, csak ahol szemét van. Itt érezhető a gépkocsiforgalom „hasznossága”, ugyanis a száguldó kocsik kavarta légörvény a padkára összehordja a szemetet, tehát az utat automatikusan tisztán tartja, csak ezt a keskeny sávot kell megtisztítani. A legfogósabb munkák a tavaszi-őszi nágytakarítások és természetesen a tél. Ha nagy hó van — amire szerencsére az elmúlt években nem volt példa —, akkor kiderül, hogy nincs se gépi, se kézi kapacitás ennek megfelelő gyorsaságú eltakarítására. A húszfős utcaseprő brigád a megyeszékhely „kényesebb” részeit tartja tisztán. A város belső körzetét, a központot naponta kétszer seprik és ürítik ki a szemétládákat. Reggel a korai órákban és dél körül még egyszer. Ezután következik még negyvenkilenc utca. Ezek felülete — egyben tisztítandó területe — nem kevesebb, mint 88 ezer négyzetméter. Hogy ennek nagyságáról fogalmunk legyen, összehasonlításképpen; a Garay tér négyezer négyzetméter. Emellett vannak még mondhatni aktuális feladatok, ha valamelyik téren ünnepség lesz, erre különösebb gondot kell fordítani. A korszerű YVoma és kezelői munka közben A brigád munkájára még egy jellemző szám; évente ezer vesszőseprűt koptatnak el — miután ezt a fajta seprűt használják leginkább. A húszfős brigád zöme nő, köztük Adorján Istvánná az egyik legrégebben itt dolgozó. Előtte Pesten dolgozott, tizennégy éve van Szekszár- don. Reggelizés közben beszélgettem velük az egyik bérház alagsorában. Kovács József azt mondja — apró, bajuszos emberke — az ő életében nincs semmi érdekes, újságba való, szürke, akár a por, amelyet az utcán seprűjével felkavar. Beszélgetés közben az egyik dolgozó felveti a veszélyességi pótlék kérdését. Mellén megrángatja a sárga mellényt; — Ez veszélyességi pótlék? — szegezi nekem a kérdést. Mert a kocsival úgy hajtanak, mint az állat — fűzi tovább a szót, nem kevés indulattal Verőczei István. Talán joggal; az ő kocsiját már kétszer sodorták el az autósok. Végül is Adorjánná zárja le a vitát. Pest sokkal forgalmasabb, veszélyesebb és ott se kaptak veszélyességi pótlékot. Egyébként a kereset háromezer forint körüli... érthető, hogy nem tolonganak a fiatalok. Visszatérve a gépesítésre, ez lassan halad, kevés a fejlesztéshez a pénz. A seprőgép mellett még két locsolókocsi is segíti a munkát, különösen nyáron. Az osztályvezető szerint Szekszárd az a város, ahol mindenki — induljon bárhová — a központon megy keresztül, ez a napi szeméttermésen is meglátszik. A locsolókocsikat gyakran látni nyáron eső után is. Ez azért van, mert feladatuk nem a légfrissítés és portalanítás elsősorban, hanem a por lemosása az útfelületről... eső után könnyebb a fellazult porréteget bemosni a csatornaszemekbe. A két gép naponta több mint húszezer négyzetmétert tart tisztán, amikor dolgozik. Negyvenkét forgalmasabb utcát járnak végig. Ml VAN A KUKÁBAN A város évi szeméttermése negyvenötezer köbméter. Hogy ez sok vagy kevés, az nézőpont kérdése, mindenesetre annak a tizennyolc embernek, aki ennek eltakarításával foglalkozik a vállalatnál, épp elég tennivalója van vele. A száztíz literes kukákat két gép szedi össze heti két alkalommal. Ezekben az edényekben huszonötezer köbméter anyag van évente. A lakótelepeken használatos, gurítható — Bob — 1,1 köbméter nagyságú edényeket szintén két kocsi üríti ki. A közületek öt köbméteres tartályt használnak, ezekhez három gépkocsija van a vállalatnak. A hulladékszállítás szerződéses alapon megy. Eddig százharminc utcára terjed ki ez a szolgáltatás. Korán reggel kezdik a munkájukat. A sárga nagyhasú kukásautó hátsó fellépőjén két ember kapaszkodik. Minden edénynél megállnak. A gép szusszanva emeli meg a kukát, közben egyenletes morgás hallatszik böhöm testéből ; folyamatosan tömöríti a szemetet. Langer József és brigádja dolgozik: Landauer Pál gépkocsivezető, Németh Géza és Szabó György. Naponta ötszáz edényt emelnek meg, visznek a géphez és vissza. Ez szűkén számolva is húsz-harminc mázsa fejenként. bizony nem könnyű munka, és piszkos is. Hogy mi minden kerül a szemétre, arról hosszan tudnának mesélni. Volt már arra példa, hogy ketten is csak nyögve tudták mozdítani az edényt; egy mázsát meghaladó vashulladék volt benne. Sok a kidobott, még használható vagy hasznosítható érték, például a kenyér. Ezeket a brigád hasznosította; egy színes tv-t vettek az árából a vállalat klubjának! De még ha csak ennyit dobnának ki a szemétbe... A város szemetét eltüntetni két ember feladata az egyetlen, erre kijelölt helyen, a Keselyűsi úti szeméttelepen, ahol szaknyelven szólva a szemét utókezelése folyik, a volt homokbánya meglehetős mélységű bugyraiban. Hogy mi minden van itt? Úgy is lehet mondani, fogyasztási múzeum, szabadtéri tabló, a részben megtervezetlen fogyasztás korántsem múzeumi értékű termékeiből. A csomagolástechnika vívmányainak tárháza. Központi szemétdombunk a múlandóság színeivel és főként szagaival... Egy dózer feladata, hogy mindezt elsimítsa. Bő VIZŰ FORRÁS — A CSATORNA Világszerte egyre nagyobb gondot okoz, hogy csökken a föld ivóvize, és miközben egyes körzetek szomjaznak, a másik oldal kétes értékű prosperitással dicsekedhet; soha nem látott méretű a szennyvíztermelés, elcsüggesztő pusztítást végezve az élővizekben. Szekszárd városnak is nem kis problémát okoz a gyarapodó, duzzadó város szennyvízének elvezetése és tisztítása. Ez a probléma, úgy tűnik, minden épülő lakótelep alá szó szerint el van ásva, csatorna formájában, már az átadás pillanatában. Megépülnek a lakótelepek, középületek, üzemek és csak utána kerül előtérbe a probléma, mi legyen a szennyvízzel. A csatornahálózat bővítése, a derítők építése mindig ezek után kullog, holott, ha előtte járna az előzőknek, ez sok bosszúságnak elejét venné és nem csekély a dolog anyagi része, már csak azért is megérné az előrelátás fáradsága. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy a témakörben érdekeltek nem tudják utolérni magukat és az a közeljövőben sem várható, talán majd az új beruházások beindulásával, a nyolcvanas évek elején. De időzzünk egy kicsit a kezdet kezdeténél, ami egy város történetét nézve nem is oly régen volt, a századforduló utáni évtizedben. Szekszárd első csatornázási tervei 1912—13-ban készültek, ám a közelgő „vészteljes és végzetterhes” események, a háború ezt a tervet is meghiúsította. 1926-ban készült el a város vízellátásának alaplétesítménye, így ismét felmerült, hogy a szennyvizet el kell vezetni, különben elmerül a város. A sűrűn lakott részek, a nagyobb 'közintézmények — kórház, iskolák, stb. — napi szennyvíztermelését el kellett távolítani. Ekkor sem volt jellemző a kapkodás ezen a vonalon, a szennyvíztisztító tervei után a tisztító- és a csatornarendszer a harmincas évek elején kezdett üzemelni napi ezer köbméteres kapacitással. Ez a mechanikus szennyvíztisztító akkor nagyon korszerű volt; a tervezésnél figyelembe vett várható szennyvízmennyiség egy főre naponta 150 liter volt — ma is ennyi. Ha szabad egy kaján megjegyzést tenni, nem lettünk tisztábbak — vagy a tervezők előrelátóbbak. Mindenesetre ez egy átlagszám, van aki ebből egy cseppet nem használt el, illetve folyat el a csatornába. Ez a hálózat érintette a fontosabb középületeket, a Béla teret, Bezerédj utcát, a kórházat, a gimnáziumot, magánházakat. A korszerűségről még csak annyit, hogy már ekkor javaslatot tettek a tervezők a keletkező szennyvíz, illetve iszap mezőgazda- sági hasznosítására! A rendszer méreteiben is megfelelt a kor és a város igényeinek, pedig a négyszázas főgyűjtők megépítése nem kis munka volt, hiszen a talaj beépítendő részeiben folyós homok van. Ezt szádfalakkal hidalták át, néha mikor megbontják ezeket a vezetékeket, ma is találnak szádfalat. Egyszóval a maguk nemében ezek a boltíves csatornák mestermunkának számítanak. Hosszú időn keresztül ez a rendszer — csekély bővítéssel szolgálta a várost. A sztereotip megfogalmazást citálva „a város rohamos fejlődése az 1960-as években kezdődött”. Ez az örömteljes jelenség, de a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnak, pontosabban a szakembereknek örömébe némi üröm is vegyült, mi legyen a szennyvízzel. Erről Müller János üzemeltetési osztályvezető tájékoztatott bennünket. A hatvanas évek elején a gondokon ideiglenesen — kétezer köbméter napi kapacitású — szennyvíztárolók, pontosabban úgynevezett feloldó medencék készültek. Korábbi tervek alapján, 1973-ban elkészült egy 3500 köbméter kapacitású telep, melyre az átadáskor már napi négy-ötezer köbméter szennyvíz folyt. Ennek ellenére hozta a kívánt tisztasági fokot és azóta is jól üzemel, immár természetes, hogy túlterheléssel. A jelenleg üzemelő telep elégtelensége miatt a város keleti részében az új, nagyobb beruházások mellett egy szennyvíztisztító is épül. A jelenlegi hálózatba viszont az ipari fogyasztók nincsenek bekapcsolva, mindegyik egyedi módon igyekszik megoldani / a tisztítás-derítés problémáját, ezeknek hatásfokáról inkább ne ejtsünk szót — a bátai főcsatorna tudna mesélni. Az iparterület szennyvízének elvezetésére vannak tervek. Egy részét majd a gravitációs csatornákból emelik át a Keselyűsi úti tisztítóba — szivattyúkkal. A túlterhelés egyébként a fő gyűjtő- csatornáknál is gondot okoz. Ezért jelenleg is építik, pontosabban már átépítették a Korvin Ottó utcai főgyűjtőt. A főgyűjtők ötszáz milliméteresek és néha az egész szelvényben folyik a víz. A tanulmánytervek olyan megoldással is kecsegtetnek, hogy a túlterhelt csövek mellé egy másikat fektetnek átemelőkkel és esetenként nyomás alatt tartják őket, hogy bírják az „iramot”, amit a fogyasztás diktál, és nem a kapacitás. Megjegyzendő, hogy a rendszerben elválasztó csatornák vannak, vagyis a csapadékvíz elvezetésére külön csatornarendszer szolgál. Néha innét átfolyás van a szennyvízcsatornákba, ezt onnét lehet tudni, hogy a szennyvíztelepen egy-egy ki- adósabb zápor után megemelkedik a szint. A szennyvizet elvezetni; ez a feladat egyik része, legalább ilyen fontos a tisztítás. Ennek fő mozzanatai a mechanikai tisztítás, a szerves anyagok lebontását úgynevezett levegőztető medencékben végzik — a baktériumok — ülepítés, fertőtlenítés, majd a szennyvíziszap kezelése. Az épülő szennyvíztisztító telep — a terv 105 millió forint költséggel számol — első lépcsőjének átadási határideje ez év vége — már megfelelő 20 ezer köbméter per nap kapacitással valamennyi műveletet elvégzi és minden remény megvan arra, hogy a vízszennyezést megszünteti. A tisztítóból kikerülő iszaptól megszabadulni országosan is gond. Egy része — tőzeggel keverve komposztként — mezőgázdaságilag hasznosítható. Számítások szerint ennek a műtárgynak az ülepítőjében napi 369 köbméternyi iszap gyűlik össze. Ha minden igaz. lehetőség lesz ennek besűrítésére, így a napi elszállítandó mennyiség 23 köbméter lesz. Érdemes még szót ejteni arról, hogy a csatornákban sem folynak simán az "óda kerülő dolgok, bizony jócskán van lerakódás. Ezért a hálózatot állandóan tisztítani kell. Eddig ezt a vállalatnak bérmunkában és finoman fogalmazva nem mindig kielégítően végezték alvállalkozók. Ekkor a szippantás, mosás, öblítés, visszaduzzasztás volt a karbantartás fő feladata. A változást új gépek üzembe állítása hozta. Ezek mindentudó csőpatkányokkal vannak fölszerelve. Woma — mert így hívják az új tartálykocsikat — hatvan méter hosszú, magasnyomású tömlővel kimossa, illetve kiszívja a dugulást okozó lerakódást. A megyeszékhely utcái alatt hatvan kilométer hosz- szúságban futnak a csatornák és ötezer lakás van bekötve a szennyvízhálózatba. Ez is említést érdemel, ha már így kiteregettük a város szennyesét. —steiner— Fotó: Bakó—Gottvald Utcaseprés hagyományos módszerrel A kukások kora reggel kezdik Eldugult csatornaszem a központban
