Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-09 / 33. szám
1919. február 9. "népújság 5 A közművelődés kérdései i Életmód, művelődés, változás A művelődés és az életmód kapcsolata, kölcsönös teltételezettsége régi keletű. Végső fokon az emberi léttel egyidős. _____________ o E mlékszem egy beszélgetésre, midőn egyik parasztember azt mondta a másiknak: „Én a jó könyveket azért elolvasom.” Vártam a megfejtést, vajon melyek számára a jó könyvek. Meglepett a felelet : „A gyümölcstermesztésről sok jó könyv jelent meg, ezeket mindig megveszem.” Íme, életmód és művelődés egysége. Emberünk a földet művelve immár önmagát is művelte — hozzáértésben. Mert a változó termesztési tevékenységben magát is változtatni (gyarapítani) kívánta, hogy gyümölcsében majd bekövetkezzen az áldásos változás. Vagyis a nemes fajták jó termése. Életmód, művelődés, változás szerves egysége itt egyszerű képletben érvényesül. Ám a változás magának a művelődő embernek a személyében sokkal bonyolultabb. E folyamatnak a segítése már a közművelődésnek a változását is feltételezi. Tulajdonképpen erről kívánunk szólni. A kérdés így hangzik: megelégedhetünk-e a kultúraterjesztéssel, avagy a közművelődésnek nevelő tennivalója van? A közönségként fejünkre hulló kultúra „áldás esője” megtermékenyíti-e emberi énünket, ha a magunk belső szomjúságával nem szívjuk be, illetve nem hasznosítjuk? Mindkét esetben évek óta adott a felelet. A kérdést tulajdonképpen a művelődési gyakorlat viszonylagos konzervativizmusa élteti. Az, hogy lassan kap erőre a nevelési szándék érvényesítése a közművelődésben. Művelődésszociológusok vizsgálják a kérdést, érzékeltetik az új törekvéseket az egyes területeken, s jutnak el a végkövetkeztetéshez, miszerint makacsul tartja magát a kultúraterjesztés régi szokása, — az aktív, tevékeny művelődéssel szemben. Évekkel ezelőtt örvendetesen megnőtt a különböző klubok száma (nem ifjúsági klubokra gondolunk). Ám gyakran ezek a klubok — a művelődés trójai falovaiként — az előadássorozatok hagyományos népművelését lopták a közművelődés újonnan rákott falai közé. Tulajdonképpen az úgynevezett alkotói klubok (amatőrfilm, csillagász, képzőművészeti meg más amatőr klubok) valósították meg legjobban azt az elképzelést, hogy a kultúra befogadója cselekvőén vegyen részt a művelődésben. Fordított alapállás is van az öntevékeny művészeti csoportok életében. Az, amikor tulajdonképpen csak „cselekszik” (éneklik, táncolják, muzsikálják stb.) a maguk választotta művészetet, ám a műfaj elméleti, esztétikai kérdéseiben alig járatosak. Példáül az amatőr színjátszók és rendezők elvétve jelentek meg az Amatőr Színház nevet viselő korábbi fórumokon. bár az ország legkivá- lóbbjaitól láthatták az előadást, a legjobb rendezőktől hallhatták volna munkájuk és eredményük műhelytitkait. Ha netán összejött- előadás után a vitára kész gyülekezet, a vita rendszerint iskolássá sikeredett (kérdés-feleletből állt). e A szocialista brigádok művelődésében hasonló a gond. A szákmai képzést kivéve a művészeti, tudományos, általános ember kérdésekben az esetek többségében a kultúraterjesztésnél ragadt meg a munkásművelődés. Nem kizárólagosan, ám zömmel. Elgondolkoztató Maróti Andor kandidátusnak az Akadémia felnőttnevelési bizottságán hangoztatott érvelése: Közművelődésünk. .. „ma is a népművelésből örökölt szerkezeti modellt erőlteti, az értelmiséget agitálja, hogy ismerje fel küldetését a kultúra terjesztésében, a munkásokat, parasztokat, alkalmazottakat pedig arra igyekszik rávenni, hogy legyenek ennek a jellegzetesen értelmiségi kultúrának a fogyasztói, látogassák a szellemi kultúrát adó rendezvényeket. Közben nem is gondol arra ez a gyakorlat, hogy a napi munkában termelő ember számára visszás a művelődésben csupán fogyasztóként viselkedni. A puszta jelenlét az igényeiktől, érdéklődésük- től távoleső programokon elfecsérelt időtöltésnek, luxusnak látszik. Ezt még akkor sem szívesen teszi meg. ha szocialista brigádtagként pontokkal jutalmazzák áldozatvállalását. s azzal bíztatják. hogy majd művelt ember lesz. Nem csoda tehát ha ebben a szerkezeti felépítésben a nevelés sorra csődöt mond. A közművelődésben ez ugyanis csak akkor érvényesülhet, ha a nevelés, művelődés mozgalommá, vagyis társadalmi üggyé válik; ha tehát a művelődés nem kötődik kizárólag a rendezvényekhez, nem azok látogatása lesz a cél, hanem az emberek élete válik céllá, a program csak alárendelt eszközzé. Minthogy a programoknak ezt az adekvátságát csak azok teremthetik meg, akik ismerik az emberek problémáit, szükségleteit, tehát maguk, a nevelendő emberek, ezért kézenfekvő, hogy a nevelőfolyamatok tervezésének, szervezésének sikere is azon múlik, mennyire tudjuk ezt a munkát kollektív üggyé tenni.” (Kultúra és közönség 78/3.) Hosszasan idéztünk, mert e megállapításban sűrűsödik közművelődésünk lényege. Lényeges hibája és lényeges tennivalója. Nos, tudjuk a teendőt: Nevelő folyamattá tenni a köz- művelődést. Alárendelni az életmódban gyökerező emberi szükségleteknek, hogy általa a változó ember képes legyen a maga életét is változtatni szocialista létünk adottságai és követelményei szerint. Olyan művelődési folyamatokat próbáljunk éltetni, melyben a tevékeny önképzés találkozik a csoportos együttműködéssel. Ahol közös eszmecserékben, közös vitákban válik kinek-ki- nek a tudása „köztulajdonná”. Ahol az egyén (a befogadó) ismerete, élménye, ízlése, értékrendje szemibesítő- dik. ütközik mások új ismeretével, meg felfogásával, s ebben a külső-belső vitában beépül személyiségébe. Vagyis változtat. Az egyes emberben, a közösségben egyaránt forrnál, alakít. BALOGH ÖDÖN Különös könyvvitel — Bennünket elkönyveltek rossznak! — mondja a gyerek, nem minden él nélkül, de ha jobban odafigyel az ember, megérzi a szavai mögül kicsendülő keserűséget is. Közlése egy egész gondolatsort indít el bennem és ebben egyáltalán nem a rosszaság játssza a főszerepet. Elbor- zasztónak érezném, ha harminckét hatodikos lány és fiú a földre szállt angyalok seregét óhajtaná játszani. Ahogy a kérdéses társaságot ismerem, ennek semmi veszélye nem fenyeget. Elevenek, szertelenek, rakoncátlanok, vígak, olykor veszekedősek, máskor talán verekedősek is: — és még ez utóbbi sem elemi csapás. Amennyire visszaemlékeznem sikerül, ugyanilyen korban kor- és osztálytársaimon se lehetett észrevenni a majdani életszentség első jeleit. Nem itt a baj, hanem az „elkönyvelés” szó mögött rejtőző tartalom táján, ami egyáltalán nemcsak általános iskolásokra vonatkozik. A könyvvitelnek ez a különös módja elterjedt és azt hiszem egyáltalán nem számviteli precizitásra, hanem inkább nagyfokú lustaságra vall. Sablonokra is, melyeket gondolati, ítélkezési mankóul használunk, attól félve, hogy azok nélkül értékítéletünk csődöt mond, sántítani kezd. Az X. számú boltban két alkalommal udvariatlan volt velünk két különböző eladó? A bolt rossz, oda soha többé nem tesszük be a lábunkat. Y. étteremben vastagon fogott a fizetőpincér ceruzája? Tehát oda nem érdemes járni, mert ott csalnak. (Többes számban.) Kollégánk életének egy olyan szakaszához érkezett, melyről azt szoktuk mondani, hogy „rossz passzban van”. Elkönyveljük trehány- nak, megbízhatatlannak, olyasvalakinek, akire nem lehet számítani. Ha egyszer már egy ilyetén könyvelési tétel rubrikáiba soroltuk, onnan ki nem kerül többé, még ha belefeketedik is az erőlködésbe. A minősítés, cégér, leltári cédula tartósabban rajta marad, mint birkák fülében a krotália-szám. A bevezetőben említett osztály egyszer, közmeglepetésre kitűnően szerepelt valamilyen vetélkedőn. (Nem olyasféle vetélkedő volt, amit közvetetten a szülők számára írnak ki, hanem abból a fajtából való, ami csakugyan érdekelte a gyerekeket.) Még az osztályfőnöküket is beárnyékolta a gyanú, hogy bizonyára előre elárulta a kérdéseket. Különben „éppen ezek” honnan tudhatták volna olyan jól a megoldást? Ez éppúgy sértő feltételezés, mint becsületbe- vágóan sértő nem hinni abban, hogy minden emberben ott a változás ígérete, lehetősége és csírája is. Ebben a kelleténél jóval többször kételkedünk. O. I. gp!í|gy látszik, a gyógyszerfogyasztásban is figyelemre méltó líra eredményeket érünk el. A gyógyszerrendelés két éve )i§ bevezetett új módja, a vény nélkül is kapható orvos- Liiüiiii ságok skálájának bővítése eleinte mintha fékezte volna a fogyasztás növekedő tendenciáját. Legalábbis az első év tapasztalatai erre vallottak. Bár 1978-ra vonatkozó átfogó adatokkal még nem rendelkezünk, annyi azonban máris látható, hogy a fogyasztást ismét a korábbi növekvő irányzat jellemezte. Merőben helytelen lenne ebből bármiféle népegészségügyi következtetést levonni. Pontosabban: olyasmit feltételezni, hogy a gyógyszerfogyasztás növekedése holmi általános egészségromlást tükröz.' Erről természetesen szó sincs. Éppen ellenkezőleg: a különböző mutatók javulásáról tanúskodnak. A gyógyszer ugyanis csak akkor használ, ha rendeltetésszerűen használjuk. Ha kizárólag orvosi útmutatásra, nem pedig a szomszédasszony javallatára szedjük be hol ezt, hol azt. Hiszen a legbanálisabb szer is árthat, ha nem az előírásnak megfelelően élünk vele. A C-vitamin túladagolása ugyancsak a pénztárcát terheli, mert a felesleg természetes úton távozik a szervezetből, de akármelyik másik vitamin esetében a szakszerűtlen alkalmazás is súlyos egészségkárosodást okozhat. Marékszámra nyelve, az ártatlannak hitt Kal- mopyrin is megárthat, orvosi utasítás szerint viszont kiváló gyógyszer nátha, lázas meghűlés esetén. Ám Kalmopyrint szedni nem „sikk”. Manapság az antibiotikum a divat. Náthára, köhögésre, influenzára egyaránt. Ha használ, há nem. Pedig ilyenkor valójában ágyúval lövünk verébre. Súlyosan visszaélünk saját tűrőképességünkkel. Mert az a szervezet, amelyet minden meghűlésre, influenzára Tet- ránnal terhelünk, lassan, de biztosan hozzászokik a hatékony orvossághoz és amikor egyszer valóban erre lesz szüksége a betegség leküzdéséhez, meg sem kottyan neki. Szaknyelven * szólva rezisztenssé válik, ami magyarán azt jelenti, hogy nem segít már az egyébként méltán mindenhatónak hitt antibiotikum. Amely éppen ezért kizárólag orvosi receptre kapható. De a könnyebb megoldást választva — sokszor maga az orvos is enged a beteg nyomásának... óllehet a gyógyszerrendelés az orvos kiváltsága, ugyan ki ne ismerne példát az ellenkezőjére. Az orvosságlistával érkező képzett betegre, aki nemcsak azt tudja, hogy mi a baja, hanem a jelek szerint azt is, hogy mivel gyógyítható. De ugyan mivel gyógyítható az ilyen kóros gyakorlat? Egyedül és kizárólag az orvos határozott, erélyes fellépésével. Amelynek hatásosságára legalább annyi a példa, mint az előbbire. Nem beszélve arról, hogy az orvos elidegeníthetetlen feladata az egészségügyi felvilágosítás, amelynek viszont feltétlenül ki kell terjednie a helyes gyógyszerfogyasztás ismertetésére is. A helyzet kulcsa változatlanul az orvos kezében van. Akkor is, ha a gyógyszerek egy részéhez recept nélkül is hozzájuthatunk. Hiszen ezek sem minősíthetőek savanyú cukornak és nem véletlenül nevezik őket orvosságnak! Tablók Tábla meg tábla. Arra kell jobbra menni, arra meg balra. Ügyeljünk a tisztaságra! Tilos a fűre..., tilos a fára... Vigyázz autó! Fogpótlás azonnal... Szocialista munkaversenyben vagyunk! Kihajolni veszélyes! KISZ-védnökség. Ne támassza a falhoz... Tiszta udvar, rendes ház. A vezetővel beszélgetni tilos! Észrevételét, panaszát írja meg a mellékelt... Terelőút! Használat után mosson kezet! Tatarozás alatt is zavartalanul... A padkára hajtani... Nyilvános telefon. Hívásra házhoz megyünk! Most olcsóbb! Almavásár. Ügyfél- fogadás... Ne álljon szorosan az ajtó mellé... Vegye igénybe... Amíg a vonat az állomáson tartózkodik... Az ön bankja... Kutyát a helyiségbe behozni... Hitel nincs! Mai ajánlatunk... Az állatokat etetni... Továbbmenni tilos! Közlekedés a túloldalon... azaz félre a tréfával. A táblák közlései ma már nélkülözhetetlenek. Sok-sok esetben életfohtosságúak. Gyakran velük, bennük testesül meg ilyen-olyan embertársi kapcsolatunk is. Gyakran pedig hozzájuk való viszonyunkban a dolgokhoz való viszonyunk, magatartásunk: fegyelmezettség, közöny, humor, stb. Lássunk néhány példát. CZAKÓ SÁNDOR A táblákban bízunk. Olyannyira, hogy házőrzőnek, illetve szerszámosláda-őrzőnek használjuk. Ez ugyan belemagyarázás, de mondhatjuk: bízunk abban, hogy ez a tábla jobb helyzetbe kerül és vele együtt a népművelés is. Méteré flEhnjrrtru TIL‘OÍ Máskor meg abban bízunk, hogy a táblák tilalmának megszegéséért nem keveredünk bajba. Kedves ötlet: az új könyv, az újszülöttnek járó helyen — a bölcsőben.
