Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-25 / 47. szám
1979. február 25. Képújság 11 Jövőnk érdekében - a múltról Régészeti adalékok a Béla tér rendezéséhez A szekszárdi Béla tér átépítéséről, rendezéséről megjelenő híradások érthető módon egyre inkább felkeltik a közönség érdeklődését. Sokakat foglalkoztat a nagyon is kézenfekvő kérdés: milyennek látja a következő néhány évszázad embere városunk történelmi múltú, hajdani városközpontját? Szebbnek, esztétikusabbnak, vagy ridegebbnek, csúnyábbnak, mint mi? A kérdés szinte ezekben a napokban dől el, s ennek a döntésnek mindannyian ta- tanúi, enyhe túlzással így is mondhatnám: kortársai vagyunk. Eldől, hogy mi marad meg a régiből, s mi tűnik el szinte nyomtalanul, mint ahogyan egyik napról a másikra tűnt el a térben idegen régi épület, hogy szemünk láttára nyíljon ki a Dunántúl egyik legszebb tere. A jogos kíváncsiság kielégítésére most kiállításon láthatjuk az átalakításra kiírt tervpályázat díjnyertes munkáit, s a fenti kérdésre, a milyen lesz? ... kérdésére így legalább megközelítő választ kapunk. Továbbra is válasz nélkül marad azonban egy ugyancsak gyakran elhangzó kérdés, hogy: milyen volt? Valahol pedig — és nem is túl áttételesen — ez a két kérdés szorosan összefügg. Szent Péter a „mennyország kulcsával”. XVIII. századi festett üvegpohár. Köztudott, hogy a Béla tér és környéke képezte a középkori város magját, sőt a korai időszakban ez a nem túl nagy térség volt a város egész belterülete. A település, mint emberi lakóhely története azonban ennél jóval korábbi időkig nyúlik vissza. A helytörténeti monográfiák közhelyszerű kezdőmondata: „Már az őskorban is lakott hely volt...” — itt valóságot takar. Rézkori, bronzkori leleteket egyaránt ismerünk, innen, az első komoly leletanyag, mely valóban városszerű településre utal, jóval későbbről, a rómaiak idejéből származik. Ez az első megőrzött és jelentőségében mind. a mai napig legfontosabb római leletünk a múlt század «lső felében került elő a Várköz és a Dózsa utca sarkán lévő ház telkén. Egy ideig Thormai Károly megyei főorvos tulajdonában volt — majd helyi múzeum hiányában a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került. Ez a lelet az eddig ismert egyik legszebb őskeresztény sírláda, szarkofág, melyet a gazdag díszítésen kívül a benne talált remekmívű üveg edény is híressé tett. Kevesen tudják, hogy ugyanakkor és ugyanonnan egy másik — egyszerű, fehér színű, dísztelen — sírláda is előkerült. A kor felfogása szerint azonban ezt nem minősítették értéknek, s így elkallódott. Ezen a területen és a környező házak telkén a nagy fontosságú temető újabb leletei várhatók. Ugyancsak késő római — IV. századi — temető húzódik a városi tanács épületének telkétől kezdődően a Munkácsy Mihály utca burkolata alatt, egészen a Kálváriahegy meredek lejtőjéig. Az elmúlt években a térség különböző pontjairól kerültek elő edénymellékletes, bronz ékszeres köznépi sírok. A kora középkori emlékek közül a már feltárt apátsági templom romkertjét mindannyian naponta láthatjuk. A templom azonban nem állott egymagában. A vele ösz- szefüggésben volt apátsági épület maradványai a most kinyitott tér keleti felén a munkálatok során bárhol előbukkanhatnak. A belvárosi templom, a megyei bírósági épület és a régi vármegyeháza által határolt területnek szinte minden pontján kerültek már elő középkori és török kori falmaradványok, házhelyek, tűzhelymaradványok használati tárgyak. A XV—XVII. században a bírósági épület és a Vörösmarty utca területén állhatták azok a jobbágytelkek, melyek helyzetére még a múlt századi kataszteri térképek telekelrendeződése is utal. Magyar és török emlékanyag innen is bőven került elő, a beépítettség miatt azonban hiteles feltárásra sosem nyílott lehetőség. A bödői források vizét a városba levezető kerámia vízvezeték az egész teret behálózta. A Bartina és Babits Mihály utcák találkozásánál eddig öt nyomvonalon találtuk meg ezeket a csöveket. A legkorábbi vezeték hódoltság kori, a legkésőbbi a XVIII. századra tehető. Irányuk szinte hajszálnyira azonos. A templom irányába futnak egymással párhuzamosan, s egy részük a tér közepén álló díszfa helyén volt kút meBizánci ízlésű kereszt öntőmintája. Csatornázásnál került elő dencéjét táplálta vizével. További elágazásai a templom helyén áthaladva, az apátsági épület vízellátását biztosították. A kút közeléből nagyon szép XVII—XVIII. századi leletek — öntőminták, díszesen megmunkált vastárgyak, festett üvegpohár stb. — kerültek elő. A Bezerédj utcai házak egy része ma is a régi török temető területén áll. Innen — a régi takarékpénztár épületének környékéről — került napvilágra a megyéből ismert legszebb és legépebb török sírkő, mely jelenleg a duna- földvári várkiállításon látható. Díszítése alapján dönthető el, hogy valaha egy török férfi sírját jelölhették vele. Ez a temető azonban már minden bizonyai kívül volt a városfalon. A Garay tértől, annak meredek, emelkedő részétől észak felé indulva, a régi vármegyeház kertjében, a Dózsa utcai telkek keleti végein, majd derékszögű fordulat után a Vörösmarty utca és a Köjál-épület telkein várható az egykori vár- és városfal maradványa. Használati eszközök a kút környékéről. (XVII— XVIII. szd) Mészkőből faragott török sírkő a Bezerédj utcai török temetőből, a duna- földvári vármúzeumban A város egyik kapuja a mai Zalka Máté utca torkolatánál lehetett. A Kis Kulacs vendéglő előtti meredek utca ma is természetes bejáratát képezi ennek a városrésznek, s igen nagy valószínűséggel itt haladt át az egykori római hadiút maradványain épült Királyi Űt is észak felé. A régészeti emlékek eny- nyiben felelhetnek a „milyen volt?” kérdésére. Egyelőre! Egyelőre, mert az átalakítások, az avval járó bontási munkák, földmunkák a törvény szavával is köteleznek bennünket, hogy minden olyan területet, ahol régészeti, várostörténeti emlék rejtőzik — s várható a hosszabb időre történő beépítés — előzetes feltárással átkutassunk. Csak így derülhet fény a város — írásos emlékeink kis száma miatt bizony eléggé homályos — korai történetére, ismerhetjük meg elődeink életkörülményeit, az egykori városképet. Ha ezt elmulasztanánk, a saját magunknak okozott veszteségen túl jogosan érhetne bennünket az utódok elmarasztaló bírálata is. GAÁL ATTILA régész----------------, . X I. magyar játékfilmszemle Egy hét alatt hatvan magyar filmet... A tizenegyedik magyar játékfilmszemle vendégei a Royal nagyszállóban laktak. Az automata liftben az ég felé tárt karokkal fejezte ki elkeseredését az egyik francia kritikus, kezében a szemle műsorával. A kis kartonon hatvanöt vetítés időpontja (de a valóságban ennél több volt) és ha némelyik filmet kétszer is játszották, így is maradt cirka hatvan. Hogy az ördögbe nézzek meg hatvan filmet?! — jelezték az ég felé tárt karok és valóban: a program az idén fantasztikusan zsúfolt volt. * Unos-untalan ismételgetett dolog, hogy a magyar filmek elvesztették a magyar közönséget. Aki a filmszemléből ítél, az éppen az ellenkező következtetésre jutna. A szemle öt mozijában minden egyes előadás telt házak előtt játszódott, és a bemutatók egy részét „álló helyekről” nézték százan-kétszázan. Ez ugyan elég veszélyes dolog — gondoljunk csak a tűzrendészet! előírásokra —, de a tömeggel szemben tehetetlennek bizonyultak a mozialkalmazottak. A pestiek csoportokban rohanták meg a be- járatokat-kijáratokat, elsodorták a jegyszedőket és ruhatárosokat, akik jobb híján kétségbeesett kiabálással igyekeztek menteni a becsületüket... Jancsó Miklós új háromrészes trilógiájának első része, a Magyar Rapszódia második vetítésekor aztán igazán elszabadult a pokol: a moziterem bejáratainál valóságos ökölharc folyt a bejutásért. De nemcsak ebben viselkedett szokatlanul, különösen a közönség. Az is meglepő volt, ahogy a vetítések befejeződtek. Fergeteges tapsvihar, időnként ováció is. Mindez persze csak a külföldieket tévesztette meg: mi, hazai nézők hallottuk a ruhatárnál várakozva az iménti ujjongó- kat, ahogy lelkesen pocskondiázták a filmeket, miután néhány perce vörösre tapsolták a tenyerüket. * A filmnéző közönség akármilyen lelkes is volt, nem hurcolt virágkosarakat a legszebb művésznők lába elé. (Mert a filmek szereplői is megjelentek a vetítések után az operatőrrel, rendezővel együtt.) Egyetlen alkalommal szorongatott egy középkorú, testes férfi egy szál hamvas, fehér szegfűt a kezében. A Rosszembereket láttuk, a színpadra felvonuló „stábban” egyetlen hölgy volt: a női főszereplő Kiss Mari. Ott állt egy daliás szőke filmbeli haramia és a marcona tekintetű, hírneves Dzsoko Roszics között, aki ezúttal rablóból pandúr lett, azaz ő játszotta a főszolgabíró szerepét. A testes férfiú megindult a színpad felé a szegfűvel, a virágot gondolatban már Kiss Mari kezében láttuk. És mi történt? A férfiú nagy zavartan felnyújtotta a szegfűjét — Dzsoko Rosziscsnak... * Aki érdeklődik a magyar filmgyártás iránt, az nyilván furcsállja a szemle hatvan filmjét. Köztudott, hogy évente tíz-tizenkét új film készül, és a filmszemle célja éppen ennek az új termésnek a felvonultatása, megméretése. Nézzük csak, hogyan került ki mégis ez a nagy szám: a filmszemlén láttuk az elmúlt évben bemutatott filmeket, néhány filmet, ami a televízióban készült, a Balázs Béla- stúdió filmjeit, egy retrospektív sorozatot Máriássy Félix műveiből és a Filmmúzeumban egy sorozatot olyan régi — még az ötvenes évek előtt készült — filmekből, amelyek máskor és máshol nem láthatók. Bemutatkozhattak a főiskolás filmesek, és a népszerű-tudományos stúdió, a HDF. * A fő kérdés végül is az, hogy milyenek lesznek 1979 új magyar filmjei? A fesztiválon láthattuk azt a tízet, ami idén bemutatásra kerül. Az összkép — vegyes. Lesz kimagasló művészi produkció ebben a tízben, amit egyébként már elkezdtek a mozik játszani: Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című filmje. Lesz olyan, ami feltehetőleg megnyeri magának a közönség széles rétegeit: a kriminél is izgalmasabb Erőd, vagy a betyár- film: a Rosszemberek. Aztán akad a kollekcióban több jól megcsinált alkotás, és néhány fésületlen elsőfilm. A szemle közvéleménye szerint az idei magyar filmek jobbak mint a tavalyiak. Talán csak a fesztiválhangulat okozta érzéki csalódás az oka ennek a véleménynek ? Meglehet. A mozikban majd ellenőrizhetjük. VIRÁG F. ÉVA A szekszárdi őskeresztény sír láda — szarkofág (Kubinyi Á. u tán) Hálódíszes üvegedény a szekszárdi szarkofágból. (Kubinyi Á. után) Török vízvezeték cső csodarabjai A filmszemle központja
