Tolna Megyei Népújság, 1979. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-21 / 43. szám
A 1979. február 21. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Levélszekrények felszerelése Révész Ferenc olvasónk a következőket írta: ....Nálunk — Pakson — régebben egyes mellékutcákban is volt levélgyűjtő szekrény, pedig akkor még gyalog — legjobb esetben kerékpáron — ment a postás a szekrényekből a leveleket kiszedni. Később, a mellékutcákban lévő szekrényeket leszerelték és csak a főutcán — Dózsa György utca — vannak levélgyűjtő szekrények, így az onnan távolabb eső utcák lakói kénytelenek két, két és fél kilométert menni, ha egy levelet fel akarnak adni. Kérdésem: most, amikor gépkocsin jár a leveleket begyűjtő postás, miért nem lehet az egyes mellékutcákban lévő boltoknál levélgyűjtő szekrényt felszerelni? O lvasónk levelét továbbítottuk a pécsi Postaigazgatósághoz, ahonnét dr. Leib Rudolf csoportvezető az alábbi választ adta: „...A panaszt megvizsgáltam, megállapítottam, hogy a levélíró felvetése, miszerint Pakson a város területén elhelyezett levélszekrények darabszáma kevés — jogos. Levélszekrényeket szerelnek fel a Széchenyi tér 9., a Petőfi utca (bolt), a Virág utca 21., a Tolnai utca 81., a Fehérvári utcai ABC elé és a Gagarin utca 1. szám alá. Ezáltal Pakson összesen 18 felszerelt levélszekrény lesz, amely elhelyezését tekintve a jelenlegi lélekszámra elegendő. A felszerelés várható időpontja: 1979. március 31. Addig is szíves türelmét kérem...” Telefonszámunk: 129-01, 123-61. Ajándékpénz Érdekes felvetésre vár választ egy olvasónk, leveléből az alábbiakban idézünk: „...Érdekelne az ajándékpénzzel kapcsolatos érvényben lévő jogszabály. Méghozzá olyan ajándékpénzről van szó, amit a két örömanya gyűjt össze a lakodalom alkalmával a rokonságtól, gyermekeik számára. A kérdésem: kit illet a pénz, függetlenül attól, hogy mely részről gyűlt össze? Visszatarthatja-e valamelyik szülő egyéb okok miatt? (Pl. lakodalom megtartására előzőleg felvett kölcsön törlesztésére?) Valójában kit illet a pénz? Az ajándékpénz érdemek elismerése mellett adható az összekerült pároknak? Mennyire közös ez a pénz akkor és a későbbiekben? Differenciáltan kell-e szétosztani a külön-külön összegyűjtött pénzt?...” Válaszunk: Családjogi törvényünk szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön- külön szereztek, kivéve azokat a vagyontárgyakat, amelyek valamelyik házastárs külön vagyonához tartoznak. A házastárs külön vagyonához tartozik: a) a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, b) a házasság fennállása alatt öröklés jogcímén szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy, c) a személyes használatra szolgáló és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű vagyontárgy, d) a különvagyon értékén szerzett vagyontárgy. Megjegyzendő, hogy az a különvagyonhoz tartozó tárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, valamint a szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, tizenöt évi házassági együttélés után közös vagyonná válik. A menyasszonytánc során a rokonok, barátok részéről összeadott pénz — jellemzően — olyan ajándék, amit a fiatal párnak közös útjuk megkezdésének megkönnyítése céljából nem a vőlegénynek, nem a menyasszonynak, hanem a „fiatal párnak” adnak, ez tehát az ő közös vagyonuk, azzal ők közösen rendelkeznek. Arra a kérdésre tehát, hogy „kit illet a pénz, függetlenül attól, hogy mely részről gyűlt össze”, az a válaszunk, hogy az a „fiatal párt”, őket közösen illeti, de nem illeti meg az „örömszülőket”, hiszen a fiatalok kapták ajándékba. Nincs azonban akadálya annak, hogy adott esetben bíróság előtt is valamelyik ajándékozó bizonyítsa, hogy ő igenis csak az egyik házasfelet ajándékozta meg, csak a menyasszonyt, vagy csak a vőlegényt. A szokásos méretű ajándéknál ez nehezen lesz bizonyítható, egy, a szokásosnál jóval nagyobb ajándék esetében, ahol talán már az ajándékozáskor is utalás történt erre, könnyebb. Magát az ajándékozást, annak okát nem kell megjelölni, de attól, hogy azt „érdemek elismerése mellett” adják, ugyanúgy ajándék marad. Természetesen az a körülmény, hogy a jelentősebb összegű pénzt kihangsúlyo- zottan a házasfelek egyikének érdemeire hivatkozással adják, kétségtelenül arra utal, hogy nem a „fiatal párt”, hanem azok egyikét kívánják megajándékozni. A fiataloknak közösen adott ajándék a házassági életközösség idejére a vagyonközösséghez tartozik, a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni, vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem házastársak különvagyonára vonatkozik. Végül arra a kérdésére, hogy mennyire közös ez a pénz a későbbiekben, csak annyit tudunk válaszolni, hogy ugyanúgy közös, mint kezdetben volt, a menyasz- szonytánc során összegyűlt pénzt — kivéve azt, amelyet kifejezetten és bizonyítottan csak az egyik fél megajándékozása céljára adtak — mint közös pénzt kell elosztani, nem pedig annak alapul vételével, hogy kinek a rokona, ismerőse, barátja mennyit ajándékozott. A kohó- és gépipa- r.vV/jpy':;: ri miniszternek a í’jyBfcjSí kohászati és gép- ipari tevékenység bejelentéséről és engedélyezéséről szóló 1/1979. (I. 26.) KGM számú rendelete szerint azok az állami gazdálkodó szervek, amelyek nem a kohó- és gépipari ágazatban vannak besorolva, de, kohászati és gépipari kiegészítő tevékenységet akarnak végezni, kötelesek a tevékenységüket —a tevékenység _ megkezdése előtt — engedélyezés céljából a Kohó- és Gépipari Minisztériumnak bejelenteni. Be kell jelenteni az e rendelet hatálybalépésétől (1979. január 26.) számított 30 napon belül azokat a kiegészítő tevékenységeket is, amelyeket a vállalat már megkezdett, illetve végez a rendelet hatálybalépésekor; ezekre nézve az engedélyt megadottnak kell tekinteni. A villamosmű biztonsági övezetéről szól a nehézipari miniszter 2/1979. (I. 26-) NIM számú rendelete, amelynek hatálya a villamosművekre, valamint ezek biztonsági övezetében az idegen létesítmény telepítésére és üzemeltetésére, továbbá a villamosmű térségében a biztonsági övezeten belül, illetve azon kívül végezhető tevékenységekre terjed ki- A jogszabály meghatározza a biztonsági övezet terjedelmét, megjelöli azokat a tevékenységeket, amelyeknek végzése a biztonsági övezetben és a biztonsági övezeten kívül korlátozott. Csupán példaként említjük meg, hogy nagyfeszültségű föld feletti vezeték biztonsági övezetében tilos komló vagy egyéb magasnövésű futónövény termesztése, sárkány- eresztés, kisfeszültségű föld feletti vezeték biztonsági övezetében pedig tilos a) rádió-, tv-antenna és egyéb (ruhavezeték) fémhuzalnak a csupasz szabadvezeték feletti átfeszítése, kivéve a távközlési vezetéket, b) a vezeték oszlopán az áramvezetők felett villamosműhöz nem tartozó tárgyak, berendezések, stb. elhelyezése, c) a vezeték oszlopára felmászni. A jogszabály rendelkezéseit alkalmazni kell a fogyasztói vezetékhálózat esetén is. A fenti két jogszabály a Magyar Közlöny idei 4. számában jelent meg. Indokoltnak tartjuk felhívni a figyelmet a Kereskedelmi Értesítő idei 1. számában megjelent arra a közleményre, amely az idegenforgalmi területeken működő kereskedelmi és vendéglátó egységeknél végzett vizsgálatok megállapításait rögzíti. E megállapítások szerint „a vendéglátó egységekben a higiénés helyiségek bérbe adása — jelentkezők hiánya miatt — nem valósult meg. A használati díj bevezetésére is csupán néhány helyen került sor. Az egyéb intézkedések ellenére az autóparkolók, vadkempingek és más közművekkel el nem látott területeken levő vendéglátó egységekben időszakonként kritikus helyzet alakult ki”, de rögzíti a közlemény azt 'is, hogy az élelmiszer-kereskedelemben továbbra is a hamis mérés-számolás, az azonos jellegű áruk keverése, a vendéglátásban a kalkulációtól eltérő szolgáltatás és többszámolás eredményezett fogyasztói megkárosítást. A kereskedelmi felügyelőségek az e körben végzett vizsgálatok során megállapított hiányosságok, szabálytalanságok miatt 1368 személyt vontak felelősségre. A SZŐ VOSZ Tájékoztató 1979. évi 3. számában jelentek meg az Állami Ifjúsági Bizottság 7/1978. ÁIB számú irányelvei a fiatalok termelésfeljesztési célú javaslatai hasznosítása ellenőrzésének és értékelésének rendszeréről, az Alkotó Ifjúság pályázattal összefüggő további feladatokról. Az irányelvekből itt csupán az alábbiákat idézzük: „A Vállalatok, szövetkezetek és a felügyeleti szervek fordítsanak kiemelt figyelmet a pályamunkák hasznosítására, gondoskodjanak arról, hogy minden hasznosítható pályamunka bevezetésre kerüljön és kísérjék figyelemmel az alkalmazás tapasztalatait.” DR. DEÁK KONRAD, osztályvezető ügyész Ml VÁLASZOLUNK Agancskapa „...Nem nekünk, barátaidnak, van csak szükségünk rád...” ós csontkorcsolya Több ezer éves leletek Szabó Ervin levelezésének két kötete Különböző korszakokba tartozó, fontos régészeti tárgyakkal gyarapodott a közelmúltban a szekszárdi múzeum. Az ajándékozó — Pincehelyi János nagyvejkei lakos — régi ismerőse a múzeum szakembereinek. Évek óta gyűjti a község határában a föld felszínén található régi tárgyakat, s már több fontos régészeti bejelentés fűződik az ő, valamint barátja — Ambrus József — nevéhez. Figyelmét ezúttal sem kerülték el a községbe közvetett úton, a dombori sóderkiter- melő-helyről érkező régészeti tárgyak. A víz és iszap kon. zerváló hatása köztudottan kitűnő. így valóban jó állapotban került a múzeumba a kavics között talált több ezer éves agancskapa és a nála jóval későbbi, mégis ritkaságnak számító középkori csontkorcsolya. A falu határából származó, ugyancsak őskori obszidián pengetöredék, a törött sarlóból készített bronzkori bronzkés valamint a rómaiak által a III. század végén készített és használt ezüst ruhakapcsoló ugyancsak számot tarthat a szakemberek és múzeumlátogatók érdeklődésére. GAÄL ATTILA régész A fenti idézet a jóbarát és rendhagyó életű anarchista gróf, Batthyány Ervin leveléből származik és így folytatódik: „de még sokkal inkább szüksége van rád a magyarországi szocializmusnak. Ebből a kettős érdekből mindent el kel követnünk, hogy téged megint egészségessé, élet- és munkaképessé tegyünk, mégpedig hamar” — írja a mindig sokat betegeskedő Szabó Ervinnek* A Szabó Ervin-levelezés múltunk egyik fontos korszakának gazdag forrásvidékét tárja elénk. Nem egyszerűen egyetlen — bármily jelentős — személyiség arculatához nyújtanak biztosabb fogódzót ezek a levelek, hanem az egyre inkább tényleges jelentőségének arányában értékelt század eleji nagy „második reformnemzedék” eszméit, törekvéseit, vitázó egymásrautaltságát, ezerágú szerves összekapcsolódásait elevenítik emberi közelségbe. S hogy ez így lehet, annak legfőbb oka, hogy a levelek címzettje, Szabó Ervin (a dolog természetéből adódóan főleg a hozzá írt levelek maradtak fenn, kerültek elő) kora és köre egyik központi alakja volt. Méghozzá több szempontból is: Mint a szociáldemokrata párt vezető elméleti tekintélye, nemzetközi kapcsolatokban hivatkozható értéke; a marxizmus és a szociológia hazai terjesztője, a Társadalomtudományi Társaságnak és folyóiratának a Huszadik Századnak egyik szellemi irányítója, a szocialista gondolat forradalmi megújítója, egy egész forradalmár nemzedék nevelője és nesztora, nemzetközileg elismert szocialista közíró — mindezek mellett még hazai könyvtárügyünk szervezője- korszerűsítője. • A közvéleményünkben szobatudósnak is elkönyvelt Szabó Ervin mozgalmas gyakorlati forradalmán tevékenysége, szerteágazó nemzetközi kapcsolatai talán a •leginkább érdekesek a levelezésből. E levélhagyaték nélkül jóformán semmit sem tudnánk arról a nagy gyakoriságú és éveken át tartó munkáról, amellyel Szabó segítette a különböző orosz szocialista irányzatokat illegális futárútvonalaik kiépítésében. Külföldön nyomott lapokat, brossurákat segített becsempészni a cári Oroszország területére, méghozzá Oly intenzitással, hogy személye és lakhelye fontos közép-európai támaszpontjává vált az oroszországi forradalmároknak. De egymás mellett olvasva imponáló az a névsor is, amellyel — mint a nemzetközi szocialista tudományosság egyik elismertje — rendszeres kapcsolatban állt. Nyomon követhetjük azt az utat, amelyen cikkei, tanulmányai eljutottak a nagy, reprezentatív európai folyóiratok, Neue Zeit, az Archív für Sozialwissenschaft és mások hasábjaira; ahogyan vezető európai szocialisták, Franz Mehring és mások írásai eljutattak magyar folyóiratba, vagy Bernstein és Robert Michels előadást jött tartani Budapestre; ahogy hírek, információk, tervek és lehetőségek cseréjére sor került Szabó és partnerei között. A Kari Kautskyval folytatott levelezés pedig elméleti és történeti szempontból is jelentős* A levelezés Szabó Ervin szervező tevékenységéről is képiét ad. Arról, ahogyan mint a pártellenzék vezére, a hazai szocialista mozgalmat óhajtotta más célkitűzésekkel és módszerekkel felruházni. Ahogy nemzetközi jelentőségű társdalomtudományi bibliográfiát szervezett, és ahogyan úttörő vállalkozását Marx és Engels első magyar nyelvű vállalkozását megszerkesztette, terveit és lehetőségeit Kautskyval, Pleha- novvail, Mehringgel és a magyar szocialista mozgalom vezetőivel egyeztette. De képet kapunk arról a tevékenységről is, amellyel a körvezető szellemi orgánumát, a Huszadik Századot, ha nem is ténylegesen, de névlegesen mindig is szerkesztette. * Imponáló a magyar névsor is, amelyen a könyv hasábjain a levelek írójaként, vagy címzettjeként találkozunk. Dienes Valéria, Madzsarné Jászi Alice, Polányi Laura a rokon és rökonérdeklődésű inőértelmjség képviselői. Jászi Oszkár, Somló Bódog, Madzsar József, Vágó Béla, Kunfi Zsigmond, Pór Ödön, Bolgár Elek, Rácz Gyula, Wildner Ödön, Mérő Gyula, Batthány Ervin neve pedig azokat a barátokat fémjelzi, akikkel állandó szoros kontaktusban, meleg, de meg nem alkuvó, vitatkozó barátságban dolgozott együtt elvtársiként, vagy az együttműködést fenntartó elvi ellenfélként. * 1905 után a levélanyag csökken, jellege megváltozik. Szabó végképp szakít a szociáldemokrata párttevékenységgel1, visszahúzódik könyvtári és elméleti munkásságába. Kínzó szembetegsége is zavarja, érzékenyebb, levelezésében vélt és valóságos hazugságokkal és ferdítésekkel hadakozik. „Minálunk egyformán telnek a napok- Sok reménységet, sajnos, az orosz különbékéhez sem fűzök, (ha ugyan egyáltalán létrejön)- Azt hiszem, Anglia és Amerika azután sem fognak tágítani. Német barátaink túlságosan sokat győznék: la fiancée est trop belle (túl szép a menyasszony — francia) —a mi számunkra, akik csakugyan győzelmek nélküli békét akarunk (és kaphatnánk is). Nemcsak Olaszország szép földjét sajnálom: magunkat is féltem a sok német sikertől'”. * Az apparátussal (életrajzi kronológia, jó jegyzetanyag, mutató stb.) kellően ellátott kötet Szabó Ervin születésének centenáriumára jelent meg. Talán kissé elkésve, de változatlanul hiánypótló jelentőséggel. A. Gy.