Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
Képújság JANUAR 3 SZERDA Névnap: Genovéva |A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.05 órakor A Hold kél 10.25 — nyugszik 22.12 órakor Hatvan évvel ezelőtt, 1919. január 3-án a Ganz- Villamossági Rt és a Ganz Danubius Vagongyár munkásai elmozdították a régi igazgatóságot; helyébe új vezetőséget állítottak, s ezekben már helyet kaptak a munkásság képviselői is. 'x, HONTHY HANNA Kossuth-díjas, kiváló művész, hosszas szenvedés után, 86. életévében, szombaton elhunyt. Temetéséről később intézkednek. O KATASZTRÓFA SÜ . . - TÓTTÁ TERÜLETNEK nyilvánították a spanyol hatóságok a La Coruna kikötő körüli területet, miután szilveszter éjszaka kigyulladt és léket kapott a kikötőtől mintegy 40—50 kilométerre az Andros Patria, egy görög olajszállító tartályhajó. KÖZLEKEDÉSI KRÓNIKA Végre egy hét, amikor szívesen számol be a közlekedési balesetekről az újságíró, összegezve: az elmúlt rövid héten sérüléses közlekedési baleset nem történt. Nem vagyok babonás, de most egy kissé hadd legyek az. Úgy tartja a közmondás, mindenkinek olyan lesz az éve, amilyen az új évben az első napja. Úgy legyen. De azért szabadjon néhány figyelmeztető szót is ejteni. Az utak rosszak, sőt. a látottak alapján mondhatom, néhány jármű állapota se különb. Akinek nem létkérdés, ne üljön volán mellé. Hagyja autóját pihenni, maga pedig járjon gyalog, busszal vagy vonattal. Rovatunk jó utat sok kellemes élményt és minél kevesebb közlekedési balesetet kíván az új esztendőben. L. Gy. Szerelvény a hátországba Mihail Roscsin tévéjátékának elme. A fordító, Elbert János Így vall a darabról: „Katonát nemigen látunk itt, a front száz kilométerekre húzódik innen, a háború mégis itt van, nemcsak a zuhanóbombázók pettyezte- mocskolta égen, hanem belül az emberekben — vagy még inkább a lányokban, asszonyokban, ennek a darabnak és da- rabnyi életnek szereplőiben...” a hátországba tartó szerelvényen közösséggé formálódó csoportban viszontlátjuk Csomós Marit, Győry Emilt, Szakács Esztert. Az „alsó tízezer” című dokumentumfilm az NSZK-beli terrorizmus gyökereit tárja fel. Szerkesztő riportere Benda László. A második műsorban először a pécsi körzeti stúdió műsorát látjuk, „Liszt Ferencz Szegzár- don” címmel. A Liszt-hagyományokat kutató műsorban közreműködik Balázs István, Lányi Péter, Thész László, a szekszárdi Liszt Ferenc pedagóguskórus, valamint a Szövetkezeti Madrigálkórus. Az Ölom- betűs vallomások sorozatban a nemrég elhunyt Csillag István pályafutását eleveníti fel a televízió. Harmincféle műszert szerel össze az ATOMKI elektronikus osztálya. A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézetének elektronikus osztályán harmincféle műszert gyártanak. A műszerek a tudományos kutatómunkában és az iparban egyaránt alkalmazhatók. A műszerek modul rendszerben készülnek, így az egységek csoportosításával különféle céloknak megfelelő berendezéseket lehet összeállítani. A képen: Előkészületi munkák a nyomtatott áramkörök készítéséhez. Havazás, hideg Várható időjárás ma estig: eleinte változóan felhős ég, főként keleten és délen elszórtan gyenge havazással, majd újabb erős felhősödés és többfelé havazás, a Dunántúlon erős, keleten élénk északi szél fokozatosan mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 9, mínusz 14 tok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: túlnyomóan borult, szeles idő, a hideg eleinte fokozódik, majd az időszak végén kissé mérséklődik. Többfelé köd kialakulása várható. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában mínusz 10, mínusz 15, a hóval borított helyeken mínusz 15, mínusz 20 tok között, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5, mínusz 10 fok között, jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai 1979. január 2-án Trabant Hycoraat L. (Bp.) 7 608 Trabant Lim. (Győr) 7 090 Trabant Lim. (Bp.) 15 245 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 22 951 Trabant Lim. Spec. (Győr) 15 541 Trabant Combi (Bp.) 3 937 Trabant Combi (Győr) 1063 Wartburg de Luxe (Bp.) 14 081 Wartburg Lim. (Bp.) 11270 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 4 075 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 2 546 Wartburg Tourist (Bp.) 3 949 Skoda 105 S (Bp.) 2 001 Skoda 105 S (Győr) 291 Skoda 120 L (Győr) 1 785 Skoda 120 L (Bp.) 4 095 Lada 1200 (Bp.) 97 695 Lada 1300 (Bp.) ' 11035 Lada 1500 (Bp.) 18 994 Lada Combi (Bp.) 12 80Q Polski Fiat 126 (Bp.) 14 605 Dacia (Bp.) 11 730 Polski Fiat 1500 (Győr) 13 768 Zaporozsec (Bp.) 27 872 Moszkvics 2104 (Bp.) 4 200 Lada 1600 (Bp.) 2 515 íotónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közleménye szerint a totó december 30-i, 52. fogadási hetére 1 527 631 darab szelvény érkezett be. 13 találat egy darab volt, a nyeremény 890 914 Ft. Iß találat 35 db, egyenként 16 970 Ft. 11 találat 694 db, egyenként 856 Ft. 10 találat 6452 db, egyenként 138 Ft. 13 plusz 1 találat nem volt. A 10 és 11 találatra a nyeremények kifizetése január 5-én a 12 és 13 találatra január 10-én kezdődik. OL VAST AM Új cukrászda Szekszárdim Uj cukrászdát adtak át az 1978-as év utolsó napján Szek- szárdon. A Széchenyi utcai első osztályú cukrászdában télen, nyáron árusítanak tejszínes készítményeket, fagylaltokat. A modern cukrászdát a Tolna megyei származású Verebi Sándor belsőépítész tervezte. Felvételünk tegnap délután készült. Fotó: Komáromi Az új év első újszülöttel Az új esztendő első órájában országszerte 14 magyar állampolgár — vidéken 12, a fővárosban 2, nyolc lány és 6 fiú született. Az Állami Biztosító központjában a hajnali 2 óra után megtartott sorsoláson döntötték el, ki lesz az az első kettő, aki a 20 ezer forintos ajándék életbiztosítási kötvényt kapja. A fővárosi ÁB-bébi Potyó Krisztián lett, aki 0 óra 2 perckor a csepeli kórház szülészeti-nőgyógyászati osztáA „tér”... 99 A szekszárdi Béla tér rendezéséről közöltünk írást, a pályázat összegzése a T. Olvasó előtt tehát már ismert. Akik régebb óta ismerik a várost, annak történetét, tudják, hogy a Béla tér több ezer éves múltra tekinthet vissza. Láttak az itteni kövek római légiókat, hun és avar harcosokat masírozni, e sorok írójának volt szerencséje egy ház építése során meglátni római kori temetőt, amelyet a ház alatt megtartottak anélkül, hogy bejelentették volna a múzeumnak: itt valami van! A Béla tér átépítése, rendezése tehát megkezdődik. Nem akarok figyelmeztetni rá: figyeljünk múltunkra! Nem akarjuk mondani, hogy majd tessék odafigyelni, ha netán ásnak a téren, óvatosan bánjanak a markológép botkormányával, de figyelmeztetni kötelességünk. A tér rendezésének adminisztratív oldala tehát lezárult. Figyeljünk rá, hogyan, s miként valósíthatjuk meg a szép terveket. —Pj— TIT-tervek 1979-re A TIT megyei szervezete a társadalomtudományi ismeretterjesztés eddigi alacsony aránya miatt azt tervezi, hogy 1979-ben gyarapítja az ilyen vonatkozású előadások számát. Ezen belül a szocialista közgondolkodás és életmód kialakításához, a közgazdasági szemlélet formálásához, a jogtudat fejlesztéséhez, valamint a történelmi és nemzetközi politikai ismeretek nagyobb mértékű fejlesztéséhez nyújt segítséget. A természettudományi ismeretterjesztésben a társadalmi szükségleteknek jobban megfelelő arányokra törekszik. így nagyobb gondot fordít a nagyüzemi mezőgazdasággal összefüggő ismeretek terjesztésére. Fejleszti a mezőgazdasági szakmunkások át- és továbbképző tevékenységét. Folytatja a „Matematika szülőknek” című sorozatot, ami az új matematikai tanterv bevezetésének otthoni segítésére szolgál. Kiemelt feladat még a világnézetet is formáló csillagászat, a biológia alaposabb megismertetése és a környezetvédelem. Fejleszteni igyekeznek az intenzív, egymásra épülő formákat és módszereket. 1978- ban Dombóvárott és a paksi járásban működtek TIT- szabadegyetemek. 1979-ben Szekszárdon, Bonyhádon és Tamásiban kell előre lépni ezen a téren. Évről évre növekszik a TIT tevékenysége a fizikai dolgozók körében. Ez továbbra is központi feladat. Fontos, hogy az ifjúsági szervezeteknél, a klubokban a fiatalok érdeklődésének jobban megfelelő, rendszeres ismeretterjesztő munka legyen. Főiskolai TIT- szervezet eddig nem volt a megyében. 1979-ben alakul meg Szekszárdon a tanítóképző főiskolán a tanárok és hallgatók közös TIT-csoport- ja. Emellett igyekeznek a hallgatókat különböző ismeretterjesztő feladatok megoldásába bevonni. Nagy gondot fordít a TIT az 1979-ben sorra kerülő jelentős évfordulókra. így a Tanácsköztársaság 60., a KGST és a magyar—szovjet gazdasági együttműködési szerződés 30. évfordulója, a nemzetközi gyermekév, Móricz Zsigmond születésének 100 éves jubileuma ad feladatokat. lyán jött a világra, 3,60 kg súllyal. A csecsemő édesanyjának hétfőn délelőtt dr. Ko- moróczy Iván, az Állami Biztosító képviselője virágcsokor és ajándékkosár kíséretében adta át a Biztosító újévi ajándékát, a díszes életbiztosítási kötvényt. Az új év első vidéki újszülöttét, Németh Tímeát — aki éjfél után háromnegyed órával jött a világra a székesfehérvári megyei kórházban — kedden köszöntötték hasonló ajándékokkal. A MÁV közleménye A Pécsi Vasútigazgatóság közli, hogy 1979. január 15-től üze. mi okok miatt Dunaújváros— Paks között valamennyi személyvonat és ezzel összefüggésben Dunaújváros—Rétszilas között — az esti órákban — egy személyvonat menetrendjét megváltoztatja. A változás jórészt csak a Dunaföldvár—Paks közötti szakaszra terjed ki. Külön felhívjuk tisztelt utasaink figyelmét arra, hogy Paksról valamennyi személyvonat 6—8 perccel korábban indul. Dunaújvárosban az esti órákban a menetrend úgy vátozik, hogy az 5018 sz. vonat Paks felé korábban, 18.21 órakor, a 9826 sz. vonat Rétszilas felé későbben, 18.32 órakor fog indulni. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. Pécsi Vasútigazgatóság Földrengések A Richter-skála szerint 4,3- as erősségű földrengést észlelt vasárnap délután 16.57 órakor a belgrádi obszervatórium. Az első rengést fél órával később újabb, kisebb erősségű lökés követte. A két rengés föld- felszíni központja a jugoszláv fővárostól 400 kilométerrel délkeletre volt. Az első jelentések szerint károk nem keletkeztek. Szófiában vasárnap este, helyi idő szerint 18 óra 5 perckor és 18 óra 30 perckor két, közepes erősségű földrengést lehetett észlelni. A rengések epicentrumáról vagy esetleges károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Mérsékelt erejű földrengést észleltek december 31-én Washington államban. Az amerikai tudósok adatai szerint a földlökés — amelynek epicentruma 50—60 kilométerre nyugatra volt Newport várostól — a Richter-skála szerint 4-es erejű volt. STOP A motorolajok egyik fő jellemzője a viszkozitás. Ezt úgy mérik és jelzik, hogy az olajat egy edény alsó furatán folyatják ki és mérik az időt: minél hosszabb ideig tart, annál nagyobb viszkozitásszámot kap az olaj (a viszonyítási alap a víz viszkozitása). Az olaj viszkozitása a hőmérséklettől is függ: a hideg olaj sűrűbben folyik, a meleg hí- gabban. Nyáron tehát sűrűbb olaj kell a motorba, télen pedig hígabb, hogy jó kenési viszonyok alakuljanak ki. Az olajok viszkozitását világszerte — így nálunk is — az Amerikai Autómérnökök Egyesületének (SAE) osztályozása szerinti kategóriákba sorolva adják meg. Nem árt tudni, hogy például a SAE 30 jelű csak nyári olaj plusz 10 és 30 C fok közötti használatra; a SAE 5 W viszont kifejezetten téli olaj, mínusz 20 C fok alatti hőmérsékletre. A SAE 10 W jelű motorolajat mínusz 15 és plusz 10 C fok között tanácsos használni. Egy nálunk is gyakorta használt, átmeneti tulajdonságú visz- kozitási kategória a SAE 20 W/20, amellyel mínusz 5 C foktól plusz 20 C fok környezeti hőmérsékleten ajánlatos a motort kenni. Régebben legalább évente kétszer — ősszel és tavasszal — olajat kellett cserélni az autóban. Ma már nincs erre szükség, mióta ún. több fokozatú olajak is forgalomban vannak, amelyeket két számmal jelölnek. így a SAE 10 W/30 hideg télre és mérsékelt nyárra való, a 10 W/40 pedig már valamivel melegebb időjárásra. A SAE 10 W/50 kategória jó ismerősünk, hiszen Közép-Európában ez a leginkább használatos több fokozatú olajminőség, habár sokan inkább a 15 W/40 jelűre esküsznek. A gyári útmutatók mindenesetre pontosan előírják a motorhoz kívánatos olajminőséget, amit feltétlenül be is kell tartani. B. I. a 'lakóknak^ Az kiadás időpontja azonban késni fog. ezúttal valóban „objektív” akadályok Még az ünnepek előtt ugyanis az abla- ajtók egy részét elfelejtették becsukni, s a viharos szél nagy erővel csapkodta őket. Az eredmény: egy-két óra A kimutatható kát több ezer négyzetméter ablaküveg. Ki fogja megfizetni? Vagy egyszerűen ennyivel több lesz az új ház önköltsége? üMte * m# TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. 7100 Telefon: 129-01, 123-61. Crossbar-szám: 263. Sportrovat: 128-15. — Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 120-10, 120-11. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: PETRITS FERENC. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 129-21. — Felelős vezető: SZELL ISTVÁN — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám 25 069 ISSN 0133-0551