Tolna Megyei Népújság, 1979. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-10 / 7. szám
©IvfEPÜJSÄG 1979. január 10. Az MHSZ—MÉM Repülőgépes Szolgálat szekszárdi repülőklubja január 13-án,. szombaton 18 órakor Szek- szárdon, a BM-klubban tartja évzáró közgyűlését. • Bátán tizenhat résztvevővel megkezdődött a labdarúgó játékvezetői tanfolyam, melyet Varga Endre vezet. * A dombóvári sportiskola atléikai szakosztályából a Dombóvári VSE hasonló szakosztályába igazolták azokat, akik 1964-nél korábban születtek, szám szerint tizenhat versenyző. A DVSE szak. osztályában Tarr Imre testnevelő tanár vezeti részükre az edzéseket. * A magyar kézilabda-szövetség az idén is megrendezi a megyék közötti serdülő lány és ifjúsági fiú válogatottak tornáját. Megyénk válogatottjai Pécsett Baranya, Somogy, és Zala válogatottjai ellen szerepelnek. A megyei kézilabda-szövetség kéréssel fordult a Tolna megyei kézilabda-szakosztályokhoz, hogy javasoljanak a válogatottba 1963-ban született leány, illetve 1962-ben született fiú játékosokat, akik az átlagosnál jobb képességgel rendelkeznek. * A megyei ökölvívó-szövetség az újonc, valamint a serdülő és ifjúsági versenyzők részére négyfordulós megyebajnokságot rendez. Az első fordulóban február 25-én,- Bonyhádon, a második fordulóban április 15-én, Dom- bóvárott, majd a harmadik fordulóban május 6-án, Pakson találkoznak az ökölvívók. Az utolsó forduló december 9-én lesz Szekszárdon. A versenybíróság elnöke Leposa Dezső, helyettese Mestyán Ádám, titkár: Leposa Béla. A versenybíróság tagjai: Oláh Miklós (Bonyhád), Su- micz Árpád és Bencze Béla (Dunaföldvár), Tóth József (Szekszárd), és Farkas István (Dombóvár). Nevezési határidő: február 10. Részletes felvilágosítást a megyei ökölvívó-szövetség ad. Aranyjelvényesek ||ai olimpiára J Téli csúcstúra címen megyénk fiataljai két helyen is indultak az Aranyjelvényesek az olimpiára akció keretében. A megyében Szek- szárd-Remete—Szarvas- szurdik—Éleshát—Öriáshegy —Hármashegy—Grábóc— Szálka útvonalon tizenöt férfi és három nő rajtolt dr. Pataki József túravezető irányításával. A fentieken kívül a Szekszárdi Spartacus öt természetjárója is indult a csúcstúrán. A távot mindenki teljesítette annak ellenére, hogy az időjárás hideg volt. ■ Az országos próbán Pécsett harmincán vettek részt Tolna megyéből, és azt valamennyien teljesítették, a távot végiggyalogolták. Az útvonal nehéz volt; a Zengő csúcsára három kilométeren belül 400 méteres volt a szintkülönbség. A megyei próbák márciustól folytatódnak futószámokkal. A szervezők várják a további jelentkezést. Kilencvenketten kezdtek - tizenheten végeitek Figyelek és pontozok Szekszárdon, a volt ökölvívók találkozóján ismerkedtünk össze Lengyel Zoltánnal. Csaik később — a beszélgetések során — tudtuk meg, hogy nevéhez fűződik Szekszárd ökölvívósportja, ő volt a megyeszékhelyen az első edző. Az első beszélgetésünket Simontonnyán folytattuk Lengyel Zoltán lakásán. Az első kérdésünk magától ért- hetődően az volt: tulajdonképpen miért választotta ezt a sportágat, és hogyan szerzett edzői minősítést. — Szekszárdi származású vagyok, valaha a Bartina utcában laktunk, csak a kényszerhelyzet folytán kerültem Simontornyára. Hogy miért választottam az ökölvívást? Valamikor Szekszárdon sok volt a verekedés. A felsőutcaiaknak nem volt tanácsos újvárosba, vagy alsóvárosba menni, és megfordítva. Ebből adódtak elsősorban a verekedések. Bevallom, én is részese voltam többször az ilyen verekedéseknek, és ekkor határoztam el, hogy megtanultam az ökölvívást. Ismerőseim révén tudomást • szereztem, hogy ökölvívó-tanfolyam kezdődik Budapesten. Hosszas levelezést, majd személyes érdeklődés után megtudtam, hogy a Testnevelési Főiskolán lesz ilyen tanfolyam. Aztán beiratkoztam, és 1929. augusztus elsejétől egy hónapon át kilencvenketten ismerkedtünk az ökölvívás tudományával. A főiskola tanárai, és ismert ökölvívók tanítottak, oktattak benőnket az elméleti és gyakorlati tudásra. Hogy milyen komolyan, szigorúan vették az oktatást, azt legjobban bizonyítja, hogy a kilencven- két hallgatóból mindössze tizenheten végeztük sikerrel a tanfolyamot, és kaptunk bizonyítványt. Lengyel Zoltán régi okiratokat, újságcikkeket, fényképeket, okleveleket vett elő a szekrényből. Az egyik kép a főiskola előtt készült a tanfolyam hallgatóiról. Aztán előkerült egy régi párttagsági könyv — nem sokkal a felszabadulás utáni időből. Aztán 1955. április 4-én keltezett oklevél a Munka Érdeméremről, melynek aláírója Dobi István volt. Egy másik megsárgult papír következett, melyet 1933. május 13-án a Budapesti Királyi Ügyészség adott ki, mely arról szól, hogy az állam- és társadalmi rend felforgatásá- ra irányuló vétség címén végzett nyomozást megszüntette Lengyel Zoltán ellen. — Ennek az ügyészségi végzésnek mi a története? — Menjünk talán sorrendjében. Amikor megszereztem az ökölvívóedzői bizonyítványt, megkezdtem Szekszárdon a fiatalok szervezését. Először a Garay téri iskolában — mely a polgári iskola nevet viselte — hetenként három edzést tartottam. Először 100—120-an voltak, de amikor megkezdődött a kemény munka, a létszám ötvenre, hatvanra csökkent. Érdekes módon ez a létszám megmaradt hosszú időn át, bár a heti három edzésen kemény munka folyt. 1930- ban aztán megkaptuk a gimnázium tornatermét, mert a Garay téri iskoláé kicsinek bizonyult. Hadd mondjak néhány nevet azok közül, akik akkor öklöztek. Hradek Nándor — akivel a találkozón ismét felelevenítettük a régmúlt időket —, dr. Sigo- ra Miklós, Leposa Gyula, majd öccse Dezső, aki akkor mindössze 12—13 éves volt. Jól emlékszem, hogy a legkönnyebb súlycsoportban Kappel János bokszolt, még 40 kiló sem volt. Viszont egy nehézsúlyú ökölvívónk Bajáról járt át, Rajta Mihálynak hívták. Legalább olyan képességekkel rendelkezett viszont Kovács Bandi, akit a szekszárdiak csak Bumbusnak neveztek. Most valahol az Egyesült Államokban él. Volt a felsőutcáról Németh József nevezetű ökölvívónk, ő is tehetséges volt. Első nyilvános szereplésünk Szekszárdon, a nagyszálló emeleti termében volt (ma Garay-táncos), ahol legalább 5—600 ember szorongott. A TSE bokszszakosztá- lya néven szerepeltünk, és a PEAC fiataljaiból alakított csapat volt az ellenfelünk. Egyszóval szépen ment minden, fejlődtek a gyerekek, nagy volt az érdeklődés, távoli városokba is jártunk, amikor 1933-ban letartóztattak. Az ok: a Szákály testvérekkel, valamint Flach Imrével és öccsével Lacival jó barátságot tartottam fenn. Különösen Flachéknál sokszor találkoztunk, és az természetes, hogy politikai dolgokról is beszélgettünk. Amikor a kémelhárítás ösz- szejövetelünk nyomára bukkant, velem együtt sok embert letartóztattak. Huszonegy napig Szekszárdon tartottak fogva, majd bilincsbe verve Pécsre vittek. Mivel nem tudtak lényeges dolgot rám bizonyítani, végül szabadon engedtek, de közölték, a sporttal nem foglalkozhatom, rendőri felügyelet alá kerültem. Két éven át rendszeresen ellenőriztek, a rendőrségen jelentkeznem kellett, nem járhattam semmiféle szórakozóhelyre, így ökölvívó-mérkőzésekre sem. Hosz- szú évekig megfigyelés alatt tartottak, majd javasolták ismerőseim, hogy saját érdekemben tűnjek el Szekszárd- ról. így kerültem Simontornyára. — Tudomásunk szerint itt is edzősködött. — Igen, mert ezt a sportágat mindig szerettem, sőt ma is kedvelem. Jó csapat alakult ki Simontornyán, de itt is állandóan szem előtt tartottak, figyeltek rám. A felszabadulás után is a bőrgyárban maradtam, onnan is mentem nyugdíjba. A nyugdíj-kiegészítéshez most éjjeliőrséget vállaltam a labdagyárban. Azt talán mondanom sem kell, hogy továbbra is legkedvesebb sportom az ökölvívás. Igaz, csak a tévén keresztül jutok hozzá. Ott viszont figyelek, és pontozok, mintha a szorító Sárikában ülnék, és ez lenne a feladatom. A sajtóból viszont értesülük a megyei ökölvívásról is, ahol az elmúlt években elég nagy visszaesés tapasztalható. Talán most, Lampert Gabi révén, Dombóváron várható e szép, férfias sportág meghonosodása, megújhodása. Még sokáig beszélgettünk az elmúlt 30—40 év eseményeiről, a sportról, ezen belül elsősorban az ökölvívásról. Szóba kerültek azok az ökölvívók, akik valaha Szekszárd és Tolna megye színeit képviselték a szorítóban. Aztán búcsúzásra került sor. Az udvaron áthaladva önkéntelenül megdicsértük a kertet, mely még januárban is arról árulkodik, hogy hozzáértő kezek gondozzák. — Gazdász vagyok, a pa- lánki mezőgazdasági iskolád nak legelső évfolyamán kezdtem a tanulást 1921-ben. Bizony rég volt. — Jó egészséget, további boldog éveket kívánunk a szekszárdi ökölvívósport egykori megteremtőjének. NY Biztonságosabb síelés Az utóbbi évtizedben a sízés technikája világszerte nagy fejlődésen ment keresztül, ennek ellenére még ma sem veszélytelen sport a havon való siklás. A balesetek csökkentéséért nem árt tudni, hogy a kötésnek és a cipőnek az a feladata, hogy a lécen ébredő erőket a síző lábára, az irányító erőket pedig a lábról a lécre minél közvetlenebbül és holtjáték nélkül vigye át. A lécnek és a lábnak tökéletes, szilárdan összekapcsolt egységet kell alkotni, egészen a lábszárcsontok és az ízületek szilárdsági határáig. Még a határ elérése előtt azonban a kapcsolatot feltétlenül meg kell szüntetni, mert különben súlyos sérülések jöhetnek létre. Erre szolgálnak az utóbbi időben kialakított félönműködő, majd a teljesen automatikus síkötések. Az önműködő kötések lényege tehát az, hogy ha a síző bukásakor netán már testi épségét veszélyeztető -erőhatások alakulnak ki, a kötés magától kioldódik, s a léc leesik a lábról. A belépős, úgynevezett egérfogós rendszerű kötéseknél a kioldás a lécnek a cipőhöz viszonyított oldalirányú elmozdulásakor következik be — meggátolja tehát a láb csavarodását —, vagy erős és hirtelen előrezuhanásnál (ilyenkor viszont á2 Achilles-in szakadás kerülhető el). A legújabb szuperautomata kötések már hátrabukásnál is kioldódnak. Rendkívül fontos azonban a kötés kellő beállítása, mert ha menetközben, tempóban esik le a lábról a léc, nagy bajba kerül a síző. Műszeres mérések, gépek segítségével a síelő tudásának, súlyának, igényeinek megfelelően kellő pontossággal és kellő biztonsági fokra beállítható a kötés. fi faddi labdarugókkal beszélgettünk: „A szövetség vegye fontolóra a bogyiszlóiak javaslatát” A faddi művelődési ház egyik remekül berendezett szobájában találkoztunk a helybeli labdarúgókkal, valamint Boros János edzővel és Pártái Gyulával, aki a művelődési ház irányítása mellett szakít magának időt arra, hogy a szakosztály ügyeivel foglalkozzon, azokat intézze. A beszélgetés célját Boros János edző ismertette a labdarúgókkal, majd megkezdődött a véleménycsere. Szinte természetesnek találtuk — sőt előre tudtuk —, hogy legelsőként a terjedelem kerül szóba. A faddi labdarúgók a megyebajnokság többi csapatához hasonlóan keveslik a róluk megjelent tudósítást, és a jövőben nagyobb helyet kérnek. A javaslat felett aztán megkezdődött a vita és kiderült, hogy keddi napokon nincs lehetőség nagyobb terjedelem biztosítására, hisz a két sportoldal közül az egyik csak labdarúgással foglalkozik, míg a másik oldalon az NB I-es, NB Il-es csapatoknak, valamint a kiemelt olimpiai sportágak eseményeinek kell helyet biztosítani. A faddiak ezt a magyarázatot — illetve a hely ilyen beosztását elfogadhatónak találták, így belátták, jó a korábbi megállapodás, mely néhány szakosztálynál történt: a jövőben a sablonos szöveg elmarad, helyette kedden két kiemelt mérkőzés lesz részletes tudósítással, majd csütörtökön a forduló egy-egy izgalmas mérkőzésére, váratlan eredményére, netán kiállításokra, botrányokra (reméljük az utóbbi nem lesz) visszatérünk. Ezt a megoldást végül helyesnek találták a vendéglátók. Pártái Gyula megemlítette: jó hatással van, ha esetenként a kimagasló teljesítményt nyújtó játékos fényképe megjelenik a lapban. A javaslat aztán szélesedett és elhangzott: a jövőben a megyebajnokságban szereplő csapatok játékosainak teljesítményéről — az edzők osztályozása alapján, mely 1— 10-ig terjed — bizonyos időközönként jelentetnénk meg kimutatást. Az elgondolás lényege: minden hónap végén az edzők megadnák a játékosok teljesítményét, és ez alapot adna például a későbbiek során a megyeválogatott kialakítására is. Ezúttal is szóba került A hét 11-ének összeállítása. Boros János edző szerint az lenne az ideális, ha .a mérkőzés lefújása után a tudósító megkérdezné mindkét edzőt, mi a véleménye, illetve kit tart a mezőny legjobbjának és csapatából kinek a játékával volt elégedett. Az edző szerint vidéken hiába nyertek, a tudósító nem kérte ki véleményét, és a mezőny legjobbja a hazaiak közül került ki. A tudósítónak tárgyilagosabbnak kellene lenni, így reálisabb lenne a hét ll'-e is. Az igazsághoz tartozik az is, hogy szakmailag nem minden tudósító áll azon a szinten, hogy meg tudja állapítani, ki nyújtott átlagon felüli teljesítményt, a döntését a szimpátiája dönti el az egyik hazai javára. A jelekből ítélve a labdarúgók figyelemmel kísérik a többi szakosztályoknál elhangzott javaslatokat, mert mindjárt a bogyiszlóiakról megjelent tudósításra hivatkoztak. Kérték: a szövetség vegye fontolóra a bogyiszlói sportkör vezetőjének, Sipos Józsefnek javaslatát, hogy a tavaszi szezon utolsó két- három hetében, illetve az őszi szezon első szakaszában két- két mérkőzést játszanak hétközben. — És a bevétel? —• kérdezte az egyik játékos, mivel vasárnap több néző van, mint hétköznap. Aztán ezen is folyt az eszmecsere, melynek végeredménye: elképzelhető, hogy tíz-húsz százalékkal kevesebb néző lesz hétköznap, mint munkaszüneti napokon, azonban semmi biztosíték nincs arra, hogy például március első, vagy november utolsó vasárnapján még annyi bevétel is lenne, mint egy augusztusi hétközi mérkőzésen. — Érdekes volt az a sorozat, melyben a sportrovat bemutatta a megye labdarúgóit — mondta Boros János. Aztán megtudtuk, hogy mi érdekelte ebből. Például az, hogy melyik egyesület neveli a legtöbb játékost, és hol vannak „idegenlégiósok”. Büszkén említette: a Fadd ilyen szempontból joggal dicsekedhet, hisz mindössze Lampek, aki nem saját nevelés. A Dózsából visszaigazolt Vörös is saját nevelésű, ott kezdett, és oda tért vissza. Az is érdekes volt, hogy a labdarúgók 80 százaléka fizikai dolgozó, és a kimutatás képet adott arról is, mennyi egy-egy csapat átlagéletkora. Mint mondotta, a faddiak ezen a téren is az élen vannak. Talán hihetetlennek tűnik, de egyetlen szóval sem említették a játékvezetők működését, nem bírálták őket, nem bennük keresték az időnkénti vereség, gyenge szereplés okát. Szóba került a labdarúgók mezei futóversenye is, mely előreláthatólag február 4-én lesz. Itt már nem volt egyértelmű az álláspont, megoszlottak a vélemények. Az egyik játékos any- nyira szélsőségesen értékelte azt, hogy — szerinte — az egész csak arra jó, hogy egy csapatot alkalom legyen győztesként kihozni, holott az első negyven befutó között egy sem volt abból a csapatból. A vita során hiába próbáltuk meggyőzni a versenybíróság pártatlanságáról, minden kísérlet eredménytelen volt. Érdekes módon az egyik játékos — társaival ellentétben a „Hallotta?” című rovatot feleslegesnek tartja, mert mint mondotta, őt nem érdekli semmiféle hír, az hogy mi történik a többi szakosztályoknál, vagy az egyesületeknél. Igaz, hogy játékostársai megmosolyogták ezért a kijelentésért, de az ilyen beszélgetésekben éppen ez a hasznos: mindenki elmondhatja véleményét. A másfél órás beszélgetésből — mindent összegezve — kiderült, hogy alapjában véve ugyanaz az igény, mint az eddig meglátogatott szakosztályoknál. Sűrítsék a bajnokságot, tehát ne kelljen február végén és november utolsó napjaiban bajnoki mérkőzést játszani, legyen két- két hétközi mérkőzés, és lapunk a csütörtöki napokon térjen vissza a vasárnap történtek közül egy-egy jelentősebb eseményre. Szerintünk megvalósítható és hasznos az a javaslat is — amennyiben a többi edző is segít ebben bennünket —, hogy havonta értékeljük a játékosok teljesítményét, közöljük elért osztályzatukat. —kas— Balról az egykori edző tanítványával Leposa Dezsővel, aki szintén sok tehetséget nevelt
